stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



DUŠAN MAKAVEJEV / KURT JACOBSEN

Az organizmus misztériumai




KURT JACOBSEN: A helyet, ahol felnőtt, ma Szerbiának hívják.

DUŠAN MAKAVEJEV: Belgrádban nőttem föl. Anyám volt ott az első női állatorvos, szérumok előállításával foglalkozott. Elvált asszony volt. Sose ismertem az apámat. Azt hiszem, odaveszett a háborúban.

Emlékszem gyerekkoromból, hogy mi, szerbek milyen büszkék voltunk arra, hogy Belgrádot Hitler személyes parancsára égették föl, mert azt mondtuk neki, "kapdbe", amikor Pál herceg aláírta a megállapodást, hogy Jugoszlávia nem csatlakozik a tengelyhez (mint Magyarország és Románia), de átengedi a német vonatokat. Másnapra Belgrádban föl volt gyújtva minden, ami német, mert nem bírjuk, ha valaki meg akarja mondani nekünk, hogy mit csináljunk. Önérzetünk nemcsak hogy az irracionalitással határos, hanem amint láthatta most a polgárháborúban, pszichózisba megy át, saját fontosságunk abszolút aránytalan felnagyításában más népek rovására.

Akkor kezdtem iskolába járni, amikor elkezdődött a háború. Emlékszem, milyen volt ez a büszke város félig leégve, emlékszem a feketepiacra, és mindenfajta illegális tevékenységre. Öt család lakott egy lakásban. Négy iskolából hármat lefoglaltak német katonai szálláshelynek, úgyhogy nekünk 15 perc jutott egy tanórára. Annyi szürreális dolog volt. Hasonló dolgok vannak a Remény és dicsőség című filmben, amelyet igazán szeretek: gyerekek, akik örülnek, hogy Hitler lebombázza az iskolájukat, ejtőernyősök potyognak az égből. Jó időben látni lehetett a szövetségesek bombázóit, amint elszálltak Belgrád fölött, hogy a Ploesti olajmezőket bombázzák. 1944 húsvétján szépen felöltözve sétáltunk a templom felé, integettünk a repülőknek - és egyszer csak hullani kezdtek a bombák. Az emberek átkozódtak, de volt, aki tovább integetett, mert ez azt jelentette, hogy elérkezett a szabadság, hogy itt a háború vége. Ilyen paradox dolgokra emlékszem a gyerekkoromból.

A háború után mindent államosítottak, de az ipar nagyrésze elpusztult. Tehát újjá kellett építeni az egész országot, és ebben mindenki részt vett, majdnem mindenki.

Ebben az időben Tito elég népszerű volt.

Sok ember valóban szerette őt, különösen a szegény emberek. Nagy mestere volt a látványosságnak, már-már a giccs közegében. 1949-ben beléptem a Kommunisták Ligájába, amikor tankcsapdákat kezdtünk építeni. Elég mulatságos volt egy ennyire szovjetellenes kommunista szervezetben részt venni. De emlékszem, hogy azt gondoltam annak idején, valami biztosan nincs velem rendben, ha nem tudom szeretni ezt az embert.

Akkor kezdtem először megérteni, hogyan is működik Tito, amikor kidobtak a pártból 1953-ban. Egy diákújság szerkesztője voltam a belgrádi egyetemen, amelyik nem volt hajlandó változtatni Gyilasz-párti vonalán, Gyilasz akkoriban egy demokratikus szocializmus reményét testesítette meg a számunkra. Számos Gyilasz-párti újság szerkesztőit lecserélték. A kemény vonal embereit tették a helyükre, azok írták ezentúl a vezércikkeket, de a szerkesztőség többi tagja maradhatott. Bemegyek egy szerkesztőségi ülésre, és látom, ott az új szerkesztő. Hazamentem, írtam egy filmkritikát, bevittem, megjelent. Tovvábbra is írtam kritikákat, elkezdtem amatőr- és kísérleti filmeket csinálni, visszavonultam a mainstream politizálástól. Egész Jugoszlávia ezt csinálta. Mindenki megtanulta, hogyan készítse el a saját kis kuckóját. Tito rendszerében mindenkinek jutott hely.

Ha olyan politikáról beszélünk, amelyben benne volt az igazság magva - igazság, az nem volt benne - a Titóéban talán több volt ezekből a magvakból, mint másnál. Manőverezett az oroszokkal szemben, kialakított egy újfajta harmadik világ formációt. Amolyan népszerű király lett. Az emberek boldogok voltak vele, amikor látták, megcsókolja őt a Kenyatta vagy akárki. Olyan volt, mint egy bécsi operett. Megvolt benne ez a Lubitsch minőség, érti?

De Tito betiltotta "Az organizmus misztériumait".

Beárnyékolt minket a Szovjetunió. Brezsnyev őrjöngött ezen a filmen. Tito ezért tiltotta be. Nem volt benne semmi személy szerint Tito ellen. De hagyott főni a levemben.

Hogyan változott meg a légkör?

Még amíg a Misztériumok at vágtam Münchenben 1972 májusában, egy belgrádi lap lehozott belőle egy képet az én jóváhagyásom nélkül. Egy meztelen színésznő van rajta és a falon egy Lenin-plakát. Engem hívtak először, úgyhogy sikerült letakarnom a plakátot. A kép megjelent, de Lenin nélkül. Egy hónappal később egy új szexmagazin jött ki a piacra, és a közepén a kihajtható oldalon ott volt ez a kép Leninnel a falon. Másnap reggel a szovjet követség írt egy levelet a mi tájékoztatásügyi minisztériumunknak arról, hogy ez kegyeletsértés. Később megtudtam, hogy a szexmagazint ugyanaz a cég nyomtatta, amelyik a legfőbb szovjet folyóirat fordítását. A szovjet követség műve volt az egész, egy félrevezetési kampány. Egy héten belül leváltották azokat, akik engedélyezték a film elkészítését. A filmet betiltották. Nyilvánvaló, hogy nem én voltam a célpont. Engem csak felhasználtak. A fő célpont Tito volt, mert nem örült annak, hogy az oroszok bevonultak Csehszlovákiába.

A kritikusok azt írták, hogy ez a film elárulja a szocialista eszményeket. Mindig felbukkantak itt-ott az ilyen fundamentalista szövegek, de az 1973- as év vízválasztó volt, akkor a kemény vonal előretört. Az ember érezte az ujjukat a nyaka körül. Kaptunk egy minimális összeget a Sweet movie előhívására. Próbáltunk csinálni egy rövid dokumentumfilmet arról, hogy épít Belgrád városa lakásokat a munkásoknak. Ez egy jó ügy volt a szegények érdekében, mégis zárva maradt előttünk minden ajtó. A legfőbb vád a Misztériumok ellen az volt, hogy a nyugati sajtó felhasználta annak bemutatására, hogy milyen szörnyűséges a kommunizmus. De a külügyesek örültek nekem, mert a filmjeimet mindenütt játszották, és a nagyköveteknek sok dicséretben volt részük.

Aztán 1972 decemberében félresöpörték az egész liberális jugoszláv vezetést. A művészet, mint tudjuk, jó aréna a keményvonalasoknak a liberálisokkal szemben, mert beszélhetnek a morálról a művészet helyett. Egyik nap elindítom a Volkswagenemet, és furcsa hangot hallok. Odamegyek a jobb első kerékhez, nézem a kerékagyat, négy csapágyból három ki van csavarozva. Ezt a furcsa hangot a kormány súgta a fülembe, mégpedig elég erősen. Néhány nappal később leléptem.

Újabb filmjében, a címe "A gorilla délben fürdik", a főszereplő egy szovjet tiszt, aki Berlinben marad a hadosztálya távozása után. Megpróbál talpon maradni, és kiderül, hogy egy szeretetre méltó fickó, míg a "Misztériumok"-ban a hős, egy szovjet korcsolyázó, szintén katonatiszt, konok őrült, aki megöli a szeretőjét.

Igen, és azt se tudja, miért. Szeretem megnézni, mi van az egyenruha alatt. A katonákat gyilkolásra toborozzák , úgyhogy amikor éppen nem gyilkolnak, valamiféle ideiglenesen felfüggesztett állapotban vannak. Ha nem kezdenek el ölni egy bizonyos pillanatban, akkor mi értelme annak, hogy a hadseregben vannak? Tűzoltókat is lehet rendfenntartásra használni. A Gorillá ban a katonák, akik elvesztik az egyenruhájukat, olyanok, mint a csigák a csigaház nélkül. A csiga teste olyan esendőnek látszik, és a csigaház olyan fontos. A legtöbb foglalkozásnál az ember lehet egyfelől hivatásos, másfelől magánember, és a különbség nem feltétlenül nagy. De a katonáknál óriási a különbség. Teljhatalmad van, aztán hazamész, fölveszed a papucsodat, és gyerekek rajcsúroznak rajtad. Itt ez a hihetetlen diszkrepancia.

Szimpatizál a szovjet tisztjével a "Gorillá"-ban, amikor megpróbálja letisztítani a festékkel összekent Lenin-szobrot?

Nem. Ez csak egy bolond fiú, aki olyasmit csinál, amit jónak lát, amiben hisz. Az én bajom Oroszországgal az orosz kultúra leninista vagy sztálinista részére vonatkozott. Az orosz kultúra része a mi kultúránknak. Ragyogó fordításokban volt meg nekünk nemcsak Dosztojevszkij, de a 20-as évek nagy írói is. Az orosz forradalom után és mielőtt Sztálin elnyomta volna, volt tíz év, amikor virágzott a művészet. Az én nemzedékem azt akarta folytatni, amit Oroszországban csináltak a 20-as években.

Demokratikus szocialistának tartja magát?

Igen - jelentős anarchista beütéssel. Nekem minden jó, ami demokratikus és szocialista. De nekem az is jó, ami demokratikus, de nem feltétlenül szocialista, mert a világ sokarcú és sokjelentésű. Szeretem a piac gondolatát. De a szabad piac amerikai eszméje tényleg nem normális, van benne egy adag pszichotikus elem.

Mert ellenáll minden szabályozásnak - mert hisz a piac mágikus erejében?

Ja.

Wilhelm Reich jelent ma még valamit?

Részben igen. Reich az ember animális aspektusával foglalkozott, én is ezért szeretek állatokat szerepeltetni a filmjeimben. Ez egy jó összetevő bennünk, mert az állatok kontrollálják ezt az alapvető energiát. A legtöbb állat nem ragadozómadár vagy vadállat. A legtöbb állat olyan, mint a lovak, tehenek, kutyák. A világban folyik ez a pszichológiai-ökológiai játék, és Reich ennek nagyon is tudatában volt.

Csak a 30-as évek Reichjéről beszél? Ezt a korszakot a kritikusai is a fénykorának tekintik.

Az egész Reichről beszélek, élete végéig. Nagyon érzékeny ember volt, hihetetlenül tisztában volt az energiákkal. Emberek, akik ismerték, azt mondják, hihetetlenül fogékony volt. Gyógyító volt - már mielőtt Freudnál tanult volna. Gyógyító volt, aki megtalálja, hol a bajod - a válladban, az állkapcsodban. Engem lenyűgözött. A filmem egyfajta tiszteletadás volt. Egyszerűen megpróbáltam annyit megtudni róla, amennyit csak lehetett. De igyekeztem nem odalenni olyasmiért vele kapcsolatban, ami irreális volt.

Mint az Oregon-doboz?

Azt hiszem, az Oregon-doboz egy exkommunista műve, aki hisz abban, hogy be lehet tenni valakit egy dobozba, hogy aztán úgy jöjjön ki belőle, mint egy angyal. A mágikus elképzelés, hogy lehet új embert teremteni.

Mikor fedezte fel Reichet?

Diákként 1951-ben. Az első könyvet, amit olvastam tőle, a Marxizmus és pszichoanalízis t, egy olyan ember fordította, aki a spanyol polgárháborúban harcolt, aztán egyike lett a legfőbb katonai vezetőinknek a háború alatt, külügyminiszter volt a legprogresszívebb időkben, amikor Jugoszlávia mindenkivel jóban volt. Sok romantikus balos volt olyan, mint ő. Jugoszláviában a háború alatt sokan voltak a hadvezetésben olyanok, akik előtte Spanyolországban harcoltak. Egyikük sem volt szovjetbarát, mert tudták, hogy mit csináltak a szovjetek Spanyolországban. Úgyhogy ha voltak független kommunisták a háború utáni Európában, az ilyen emberek voltak azok, akik nem bíztak az oroszokban, de erősen antifasiszták voltak. Emlékszem, hogy fiatal koromban sok ilyen emberrel beszéltem - és ha voltam valaha romantikus, ebben az értelemben voltam az. Olvastam Jack Londont és az amerikai szocialista hagyományt is. Politikai nézeteimben a 40-es évek angol munkáspártjához álltam a legközelebb. Ez mind egy világ volt. Az emberek harcoltak a háborúban, hogy ne legyen többé háború. A hidegháború valami mesterséges dolog volt.

Vajon a totalitarizmus pszichológiája, amit a "Misztériumok"-ban vizsgál, illik a mai szerbiai helyzetre?

Teljes mértékben. Olyan totalitarizmus ez, amelyik képtelen fékezni magát.

És ott a mikronacionalizmus ámokfutása is.

A náci megszállás alatt Szerbia és a kollaboráns, Quisling-Horvátország hasonlított egymásra - egy csomó kis senki veri a mellét, és azt kiabálja, hogy az ő országa Nagy-Horvátország vagy Nagy-Szerbia. És csupa csaló, akik nagyon veszélyesek voltak, ami nagyon hasonlít erre a mai teljességgel mesterkélt nacionalizmusra. Olyan nemzetekkel van itt dolgunk, amelyek nem igazán különálló nemzetek, hiszen ugyanazt a nyelvet beszéljük. A kulturális különbségek szerbek, horvátok és muzulmánok között valójában elég kicsik.

Olyan emberekkel van dolgunk, akik nem tudják, hogyan kell keresztet vetni, miközben arról beszélnek, milyen nagy az egyház szerepe Szerbiában. Hitetlenek voltak tegnap, és hitetlenek lesznek holnap megint, ha jön valaki más, és abból húzhatnak hasznot. Tökéletes kaméleonok. Paramilitáris vezérek nem tudnak harcolni, de bombákat hajigálnak, mindenkit elkergetnek, aztán kirabolják a falvakat. Rablók, akik katonának adják ki magukat. Ha 20 tankkal mennek emberek ellen, akiknek 20 puskájuk van, miféle háború az?

Ha felfegyverzett emberek nőkre, gyerekekre és öregekre támadnak, annak megálljt kell parancsolni a legszigorúbb eszközökkel. Ezt nem tették meg. A hadsereg tudja, hogy lehet véget vetni a harcoknak. A nehéz fegyvereket is semlegesíteni lehet a legegyszerűbb taktikával, nem nagy dolog. Úgyhogy Szerbiában kialakult az a felfogás, hogy van egy íratlan megegyezés a Nyugat és MiloŠeviÇ között, hogy tisztítsa meg a Nyugatot a muzulmánoktól. És ez az, ami történik.

Mit gondol a tárgyalásokról?

Vance és Owen és Carrington képtelen felfogni a valóságot, hogy ortodoxok, muzulmánok és katolikusok mind ugyanazt a kifinomult nyelvet beszélik ebben a multikulturális társdalomban, ahol mindenki egy fél szóból megért bárki mást. Carrington elveti a szövetségi kormányt, amelyik gyenge, mégis volt valami fogalma arról, hogy mit lehet csinálni, és hat elnökkel kezd tárgyalni a békéről. Ezekkel a fickókkal tárgyal, akik a legrosszabb fajtából valók azok közül, akiket ez a nép produkálni képes.

A Nyugat nem úgy viselkedett, mintha véget akart volna vetni ennek a háborúnak.

Nem tudjuk, hogy fűződik-e a Nyugatnak bármi érdeke ennek a helyzetnek a fenntarásához. Megértem, hogy Amerika is ad el fegyvereket ezeknek a hadseregeknek, és mint az őrült árulja a fegyvert Görögországnak és Törökországnak is. Az amerikai hadiipar egy új balkáni háborúban reménykedik, és a Kongresszus is támogatja ebben. Hihetetlen. Fölkészíteni két NATO országot az egymás elleni háborúra! A görögöknek és a törökönek nincs más ellenségük, csak a törökök és a görögök.

Vajon a területi felosztásnak van valami értelme?

A területi felosztás őrültség. Kapunk egy országot, ahol elektromosság van, egy másikat, ahol gyárak vannak, és egy harmadikat, ahol vízkészletek vannak. Boszniában elvágnak minden utat. Úgyhogy minden félnek meg kell építenie mindent, amire szüksége van. A településeken, ahol azelőtt egy postahivatal volt, vagy egy iskola, most mindenkinek kell egy külön. Határellenőrzésre lesz szükség minden 10 kilométeren. Valaki azt mondta, ha ezt fel akarják térképezni, százezer kilométeres határ fog kijönni. Ez képtelenség.

Owent azért küldték oda, hogy mindenképpen tartsa folyamatban a tárgyalásokat. Ha szeretik a térképeket, adni fog nekik térképeket. Amit csinál, a legkevésbé sem őszinte. Megmondták neki, hogy a Nyugat nem akar csinálni semmit. A Nyugat küld élelmiszert, de abból egy csomót ellopnak, hagynak tönkremenni, és a jórésze olyan embereknek jut, akik egy hónapra rá úgyis meghalnak. Vannak öreg emberek Belgrádban, akik kézenfogva kiugranak az ablakon, mert nem tudnak venni egy pár szem krumplit. Láttam embereket a szemétvödörből enni, tiszteletreméltó emberek, akik dolgoztak egész életükben, és most koldulni mennek.

De miért fontosabb élelmiszert vinni, mint megteremteni az érintkezést Belgrád és Zágráb között? A világháború alatt minden nap jártak a vonatok a városok között, és soha nem volt lezárva az út, vagy csak egy kis időre, a partizánok miatt. Bármelyik nap, ha az egész világ úgy határoz, hogy ezt a kapcsolatot meg kell nyitni, meg fog nyílni.

Hogy lehet rávenni őket a jóhiszemű tárgyalásra, ha a szerbek - és talán a többiek is mind - túlságosan hajthatatlanok?

Ha nyomást gyakorolnak a szerbekre, akkor még elszántabbá válnak. Belgrádban voltam, amikor kilátásba helyezték a bombázást. Senki nem ijedt meg. Inkább egyre jobban felzárkóztak MiloŠeviÇ kvázi-szocialista pártja mögé, és hallani se akartak az ellenzékről.

De emlékszem egy pillanatra Genfben, amikor úgy látszott, hogy a Nyugat beavatkozik, és leállítja a dolgot. Egy barátom mesélte, hogy a szerb, horvát és bosnyák egységek katonai vezetői összeültek, hogy ha le kell állni a háborúval, gyorsan kapcsolatba tudjanak lépni egymással, és összehangolhassák a dolgokat. Ezek mind Tito tisztjei voltak. Mivel mind személyesen ismerik egymást, egyik napról a másikra ellenségből békés partnerekké tudnak válni, ha a konstelláció megváltozik - és ezt a konstellációt nagy mértékben determinálja a külvilág, nem a határokon belül dől el minden.

Vajon a katonai beavatkozásnak volna-e értelme?

Ellene vagyok a további harcoknak. A nyomást a vezetőkre kell gyakorolni, akik irányítják a háborút, és most szabadon elrepülhetnek Genfbe vagy bárhová. És nem lehet szankciókat elrendelni Szerbia ellen, Horvátország ellen pedig nem - mindkét oldalról ölik a muzulmánokat. Szerbiában az a közfelfogás, hogy a szankciókat igazságtalanul és egyenlőtlenül alkalmazzák. Úgy érzik, hogy a horvátokkal kivételeznek, mert ők a németek kedvencei. Nyilvánvaló, hogy ennél bonyolultabb a helyzet.

De a közhangulat őrült időkben giccses érzéseket fejez ki. A közönségfilmekre jellemző gondolkodást. A szerbek azt hiszik, hogy a pápa a mi örök ellenségünk, és mindennap beszél Angliával, és hogy Anglia egy katolikus ország. Fogalmuk sincs róla, hogy protestánsok is vannak a világon. Számukra az a gondolat, hogy a pápa Angliában, teljesen józan elgondolás. Számukra a muzulmánok, az ugyanaz, mint a törökök, vagy Kadhafi vagy Irán. Szóval itt vannak ezek a különböző etnikai csoportok bedobva a lehető legrosszabb fajta gondolkodásmódba, és itt vannak a legkorlátoltabb muzulmánok, a legkorlátoltabb katolikusok és a legkorlátoltabb ortodoxok mint az ő úgynevezett nemzeteik vezérei. Nekem nem igazán világos, hogy nem törzsek-e ezek inkább, mint nemzetek. Nem szeretnék olyan benyomást tenni, mintha ezen vagy azon az oldalon állnék. Valóban nem hiszem, hogy bármelyik oldalon volnék. Egyszerűen ellene vagyok mindannak, ami történik.

Térjünk vissza a filmhez. Mit szól ahhoz a hűhóhoz, amit a franciák csapnak akörül, hogy Amerika állítólag elnyomja az európai filmet?

Úgy gondolom, hogy a védekezés Amerikával szemben teljesen egészséges, mert megpróbálja megvédeni Amerikát attól a nagy veszélytől, hogy monopolheyzetbe kerüljön. Ebben az értelemben nem lehet konfliktus, hiszen Amerika a versenyre épül. De nem hiszem, hogy védőfalakat emelhetnénk, hogy azok mögött kuporogjunk.

Tudom, ha olyasmit csinálunk, ami nem drága, 50 - 200 moziba kell eljuttatni ahhoz, hogy visszatérüljön a pénz. Tehát kell, hogy legyen terünk a kisebb produkciók számára, amelyek könnyen versenyképesek tudnak lenni a saját közegükben, ha azt el nem zárják előlük. De ha a művészmozik is Spielberg-filmeket kezdenek játszani - és ez történik az egész világon - az szörnyű. Nem mintha bármi kifogásom volna Spielberg ellen. ő az a mai nemzedék számára, ami Walt Disney volt a miénknek.

Láttam a Raging Bull című filmet - egy olyan filmet, amit nagy vásznon kell látni - multiplexben. Itt van egy film nagy hangtávokkal - és Scorsese nagyszerű hangban és képben - egy ötven üléses kis moziban, és közben halljuk két másik film hanghatásait is, mert olyan vékonyak a falak. Szégyen-gyalázat. Úgy látom, hogy bekerültünk a hatalmas ipari változások különböző folyamataiba.

Olyanokba, mint az "információs országút"?

Úgy látszik, a tömény információk világában élünk. Hallunk egy földrengésről Örményországban, és látjuk ugyanabban a pillanatban, amikor az örmények látják.

Nem csak egy verziót kapunk?

Biztosan, nem élhetünk csak a CNN-n. Olyan ostobák azzal is, amit az Öböl-háború idején csináltak. Ott voltak a riportereik négy főváros hotelszobáiban, mutatták a térképeket, és elmondták, hogy hallják a rakéták hangját. Teljesen nevetséges volt. A CNN nem tudja, hogyan legyen más, hogyan viselkedjen nem-monopolista módon. Elfelejtik meghallgatni a másik felet, mert nincsenek rákényszerítve. Egy jóérzékű ember az ő helyükben megtenné. Ki kell találnunk a versenyképes piaci termékek előállításának új módjait, hogy el ne árasszon valamennyiünket ez az elektronikus folyam, amely a végén valamennyiünket számokká alakít. Egy filmrészletet számokká alakítanak - és azt hiszik, ugyanezt megtehetik az emberekkel is. Megkapják a genetikus kódunkat, és újra összeraknak. Mint Cronenberg flimjében, A légy ben, amit nagyon szeretek.

De ami még veszélyesebb, mint a hollywoodi dinoszauruszok elhatalmasodása, az, azt hiszem, a televízió mindenütt való jelenléte. Az emberek elfelejtenek moziba járni és filmeket nézni.

A néhány angol film, ami kijön, sokszor televíziós háttérrel készül, és rendszerint nagyon jó.

Azt hiszem, ez speciálisan brit dolog. Az angolszász puritán morálból fakadhat. Ha el kell végezned egy munkát, az emberek adnak rá pénzt, és békén hagynak, kiváló minőséget fogsz előállítani. A BBC-karta elég egyedülálló. Van egy állami vállalat, amely olyan termékeket állít elő, amelyek minden szempontból olyanok, mintha egy önálló mesterember készítette volna. Ez nem sok kultúrában található meg. Amint az államnak kezdünk dolgozni, az mindjárt slampos lesz. Franciaországban vagy Németországban, ha komoly munkát készítenek, az unalmas és megnézhetetlen. Angliában még ezek az alacsonyabb műfajú dolgok is olyan jól meg vannak csinálva. Kár, hogy ezt nem lehet exportálni. Még az angol filmgyártás ilyen rettenetes válsága közepette is - hogy alig több, mint egy tucat filmet csinálnak egy évben - majdnem minden jó, amit csinálnak. Franciaországban talán 35% a jó, Angliában ez közelebb van 60 - 70%-hoz.

Amerikában a humor nagyon közönséges. Szex nélkül náluk nincs humor. Angliában megvan ez az abszurditás iránti érzék, egy hihetetlenül magas színvonalú humor, a Monthy Python márka. A szex jól el van rejtve, hiszen talán minden humor szexuális valahol - ezt biztosan Freud mondta -, és mind a mesékre megy vissza. Perverzek persze, de ugyanakkor látni benne a humort. Hiszen mi lehet perverzebb, mint döglött papagájokat eladni? Nézzük csak meg Hitchcockot, aki veszi a szörnyű történeteket, és gyönyörű meséket csinál belőlük. Nem tudom pontosan, mi a különbség egy sztori és egy mese között, de az biztos, hogy van különbség.

Ha látjuk a filmjeit, teli vannak bájjal. Olyan, mint felülni egy repülő szőnyegre. Vegyük akármelyik Hitchcock-filmet - a Madarak at, a Vertigó t, a Psychó t - mind olyan, mint egy gyerekmese: az élet alaptörténete, mint valami veszélyes és gyönyörű dolog.

És a következő terve?

Fogalmam sincs. Az elsőt, ami jónak látszik, meg fogom csinálni.

KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
 


     

Tartalomjegyzék [Lettre 27. szám (1997. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret