stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



LÁNG ZSOLT

kripta


szereplők

ESZTER, pesti tanárnő, Ágnes hívta meg nyaralni, kényesen ügyel vonalaira, miközben nagyon szeret enni

ISTVáN, nagyszájú, cinikus, fáradhatatlan, Eszter tanára volt az egyetemen, véletlenül találkoztak itt, sötétben időnként az orrát túrja

BéLA, erdélyi tanár, közéleti ember, városi tanácsos, csengő tenor, az ly-t lj-nek ejti,
például: seljem

PéTER, régi erdélyi család
sarja, házigazda, nála van azĘelemlámpa

ÁGNES, Péter felesége, halkan beszél, mint akit örökös bűntudat kínoz

TOMA, stockholmi magyar,
fáradt, magányos, unott, néha úgy tűnik, ezt az egészet
ő találta ki, és írta meg

URSULA, szabad svéd nő, sárga szoknyában, idegen akcentussal, Toma élettársa, gyakran zuhan búskomorságba, de lehet,
csak férfira vágyik

ANDRÁS, erdélyi író, lázasan várják, nem érkezik
 


Romos családi kripta ódon erdélyi udvarház kertjének mélyén.

Távolból készülődő vihar hangjai, közelben nyikorgás, recsegés, kattogás. Sikkantások, szörnyülködés, kuncogás, vihogás. Egy-egy mondatfoszlányt lehet csupán kivenni.

HANGOK: Száz éves? Van farokcsontja? Honnan tudod, hogy férfi? Mit szagolgatsz? Üknagyapád? Baromi nagy! Dugd be az ujjadat! Ez kiakadt. Csak a bőr tartja.

Nehéz vasajtó döndül.

TOMA: Ebben az országban vagy lábszag van, vagy hullaszag.

ISTVáN: A kecskeméti nagyapám mesélte, hogy ő dédapja sírgödrében rejtegette a barackpálinkát az ávósok elől.

URSULA: Huhh, de nagy kicsi koporsó!

PéTER: Kár, hogy András nem tudott eljönni.

URSULA: Ki András?

PéTER: Él-hal az ilyesmiért.

BéLA: Nem tudom, gyerekek, vállalható mindez?

PéTER: Ágnes, ez egy babérkoszorú, magunkkal vihetjük a holnapi pityókaleveshez.

ÁGNES: Forduljunk vissza, mielőtt esni kezdene.

URSULA: Mi lesz vacsora?

ÁGNES: Gombatokány puliszkával.

ISTVáN: Összecsíptek a szúnyogok.

BéLA: (csípősen) A legyek is a farkatlan tehénen zsinatolnak.

TOMA: A legyek és a szúnyogok mennyiségéből ítélve, kevés itt a farok.

BéLA: Ezt épp te mondod...

ÁGNES: Menjünk, Péter.

URSULA: Mi az puliszka?

TOMA: Vízbefőtt kukoricaliszt.

URSULA: A gyomrom is tanul magyart.

ISTVáN: A puliszka fokozza a nemi vágyat!

ESZTER: Marhaság. Igaz, Péter?

PéTER: Itt a fiúk kalapjukba kosbort tűznek; baszakófűnek nevezik, mert felgerjeszti a vágyakat. Ha a lánynak megtetszik a fiú, kiszedi annak kalapja mellől a kosbort, és rágcsálni kezdi.

URSULA: Lány rágcsál?

ESZTER: Én szívesen eszem bármit, de kíváncsi volnék legendás konyhátokra.

TOMA: A világ legrosszabb ételét a lappok főzik, utána az erdélyi becsináltleves következik.

PéTER: István, tartsd kicsit a lámpát, te meg gyere, Béla, emeljük le a tetejét.

BéLA: Nem hiszem, hogy ilyesmi...

TOMA: Majd én.

hosszan elnyújtott nyikorgás

URSULA: Sincs semmi.

ISTVáN: Csak forgács.

PéTER: Égerfaforgács. Elűzi a kukacokat.

ESZTER: És hol vannak a csontok?

PéTER: Valószínűleg elhordták a falubeliek.

ESZTER: A csontokat?

PéTER: Éhinség idején.

BéLA (felháborodva) : Miért kell mindig barbárságunkat árulni?

TOMA: Áruld a kultúrátokat.

BéLA: Minek jössz haza, ha itt neked minden büdös és koszos?

TOMA: A legfinomabb csontlevest Erdélyben főzik...

kint valami puffanva lezuhan

URSULA: A puliszka tea?

TOMA: A teát füvekből főzik, illetve forrázzák.

PéTER: Ha meg rántást tesznek bele, akkor az a fűleves.

ESZTER: Könnyű az erdélyi lányoknak nem elhízni.

ÁGNES: A zsíroskenyér jobban hízlal, mint a Danone-joghurt.

URSULA: Együnk holnap kosborleves!

ISTVáN: Nagyszerű! Kosborleves közös tálból, nagy orálorgia.

BéLA: Nem hiszem, hogy csatlakoznék...

ÁGNES: Tényleg menjünk, mindjárt zuhog.

erősödő égzengés, szélsüvítés

URSULA: Add kicsi lámpa. Nézzetek, huhh! (huhogva ijesztgeti a többieket. Koccanás) Nagy kicsi a baj...

PéTER: Semmi baj, keressük meg, hátha össze lehet rakni.

TOMA: Én nem bírok hajbókolni, fáj a hátam.

BéLA: Tamás, kopik a magyarod, hajbókolni én sem fogok.

ESZTER: István, maga miket rágcsált le arról a koszorúról? Ott a földön tapogatózzon. Majd beárulom Mártának.

ISTVáN: Én nem értem, maga miért ment ilyen fiatalon férjhez. És éppen...

BéLA: Van gyufád?

TOMA: Én csak vakarózom.

URSULA: Toma három év nem duhányoz.

TOMA: Ik.

URSULA: Aki azt mondja:

eszek, iszok,

az mind piszok.

PéTER: Tényleg nincs gyufa senkinél?

TOMA: Majd villámfénynél.

BéLA: Egyre közelebbről dörög, de mintha nem villámlana.

ISTVáN: Van itt ablak egyáltalán?

PéTER: Egy kicsike.

ISTVáN: Emlékszem, gyerekkoromban az unokatesóimmal a paplan alá bújtunk. Ott élt Móka manó, a törpe.

URSULA: És?

ISTVáN: Aztán megnőttünk. És megnőtt Móka manó is. (kuncogás)

URSULA: Nekem megmutatod Móka manó?

szabálytalan kopogás a tetőn, újabb puffanás

PéTER: Jön András...

URSULA: Huhh, de nagy kicsi ember!

TOMA: Ha esetleg elaludnék, költsetek fel.

ESZTER: Csak nem feküdtél le?

ISTVáN: De jó ötlet! Eszter, jöjjön, van itt még hely bőven. Odakozmálok egy kis alvásért.

ESZTER: István, én most éhes vagyok.

ISTVáN: Rágcsálna valamit a kalapom mellől?

URSULA: Én csirkeaprólék enni, a vér is, hagymával, Asztrid nagyanyám ahogy csinálta. ő finn volt, tinektek rokon.

BéLA: És te mi vagy?

URSULA: Svéd.

TOMA: Asszimiláns.

BéLA: Mi itt még az asszimilálódás hamis örömeitől is meg vagyunk fosztva!

PéTER: Béla, te folyton démonizálod azt, amit a másik oldalon fetisizálnak, és fordítva.

telefonciripelés

ESZTER: Jé, mi ez?

TOMA: Halló!

URSULA: Svédországban adnak mindenkinek egy mobil, ha vásárolsz egy hűtőszekrény.

ISTVáN: Minek nektek frizsider az Északi-sarkon?

ESZTER: Én rostélyost enném piroshagymával.

URSULA: Aki azt mondja,

eszem, iszom

az egy nagy tisztaság!

szélsüvítés, lezúdul az eső

ESZTER: Esetleg töltött felsált, mely fél napig pácolódik. (nyammog) Rántott libamájat. Nyúlsültet, petrezselymes pácban. Szardellás borjúszeletet.

BéLA (túlkiabálva az esőt) : Kolozsvári káposztát.

ISTVáN (szintén kiabál) : Egy kis bécsi pampuskát.

BéLA: Marosszéki heránytokányt.

ISTVáN: Kárámellpudingot.

BéLA: Erdélyi zsiványpecsenyét zsendicével.

ISTVáN: Spanyol gyümölcsös kását.

BéLA: Hargitai töltöttkelkáposztát.

ISTVáN: Rizsfelfújtat borsodóval, esetleg habkönnyű szavarint.

BéLA: Brassói rostélyost.

ISTVáN: Két tucat ortolant provence-i módra. Utána piramis vanília és rózsafánkból, kollibrifészek, málnazselé. Pezsgő, francia!

BéLA (üvöltve) : Udvarhelyi tüdőtokány, valódi székely húsosbéles, oklándi kapros ordáspalacsinta, gyímesi kapd be!

hirtelen elhallgatnak, egyenletesen zúg kint a zápor

ESZTER: Mintha valami kaparászna...

PéTER: Amikor megérkeztünk, este borzot láttam...

URSULA: A borz kaparász?

PéTER: Építi az odúit.

URSULA: Svédországban borzok föld felett élnek! Út mellett vannak borztáblák állandóan, nehogy elütnek őket.

BéLA: Ott még a borzokra is ügyelnek!

ÁGNES: Most alábbhagyott az eső.

hallgatóznak

PéTER: Én megyek elöl. Ne szakadjon le senki, és vigyázzatok, el ne csússzatok!

ISTVáN: A síri világ helyett, hát mégis a vánkos kéje jut. Eszter, hol van?

ESZTER: Nem állok maga mögé.

ISTVáN: Álljon elém!

URSULA: Én odaáll, jó?

hatalmas csattanás, megrázkódik az épület, a szél szinte felvonít, reccsenés, óriási döndülés, ismét nekiered

TöBBEN: Földrengés?

PéTER: A nagy fenyő. Szerencsénk volt. Aha, se ki, se be. Az ajtó elé zuhant.

URSULA: Mi fog lenni mivelünk?

ESZTER: Nekem vécére kell mennem.

URSULA: Nekem is.

ISTVáN: Nekem klausztrofóbiám van. Máris fulladozok.

TOMA: Zom.

ESZTER: Eddig nem volt?

ISTVáN: Nem jutott eszembe.

ESZTER: Hát akkor most se gondoljon rá.

ISTVáN: Egy gondolat mesterségesen előidézett vákuuma sokszoros erővel szippantja vissza a nem kívánt gondolatot...

URSULA: Oltsuk föl a villany.

ESZTER: Szólni kellene, hogy jöjjenek.

ÁGNES: Kinek?

ESZTER: Telefonáljunk...

ISTVáN: Ragyogó ötlet! Ismerik itt egyáltalán a telefont?

PéTER: A papéknál van.

ESZTER: Tomi! Add ide a mobilodat!

TOMA: Ezt? Műanyag vacak.

URSULA: Segítség! Kiáltani tinektek is, egy-kettő-három: segítség!

PéTER: Ágyúval lődözhetnénk, akkor sem hallanák meg.

BéLA: Gyerekek, tudtam, hogy baj lesz.

URSULA: Kiáltson mindenki! Egy-kettő-három.

ESZTER: Tényleg, mindenki.

ISTVáN: Ha kiáltozni kezdek, nekem azonnal elmegy a hangom.

BéLA: A magyar értelmiség már nem képes szavát hallatni.

TOMA: Én majd a szájharmonikámat fújom.

URSULA: Kiáltsuk az, hogy help, az rövidebb!

BéLA: Ez egy ősi erdélyi kripta, blaszfémia, amit csinálunk. Ez a család tíz tonna rezet adott Gábor Áronnak.

TOMA: Azt mondják, Gábor Áron ágyúi a második lövés után szétnyíltak, mint a tulipán...

BéLA: Nem nyíltak szét!

TOMA: De igen!

BéLA: Nem!

TOMA: De igen!

BéLA: Nem!

TOMA: De igen!

BéLA: Nem!

TOMA: De igen! (sebesen szájharmonikázni kezd)

csend

ISTVáN: Ha telefonálni nem lehet, faxoljunk.

URSULA: Jaj, szeretem olyan kicsi nagy rohangálás, amikor a fakszimile start van.

ISTVáN: Én ha valakit felhívok, és telefonja faxra van állítva, akkor elküldök egy orálfaxot. (próbálgatja)

URSULA (visszafaxol) : Krr-szz-krr-xxx

ISTVáN (válaszol) : Kzz-kxxx-fkr-xzr

URSULA: Xkkr-rssxx-kkrr

ESZTER: Ha már e történelmi keretbe kerültünk, mifélék voltak őseid, Péter?

BéLA (teátrálisan) : Ebben a rothadó időben minden elfelejtődik.

PéTER: Tudván, hogy az Aporokkal rosszban voltak, azt mondhatom, derék család voltunk.

ISTVáN (a faxolásból kiszállva) : Az Aporok neves erdélyi család, Apor Péter hírhedt író volt, folyton a múltat sírta vissza.

URSULA: Jaj, Tomi, én viszket. Hol vagy? Vakarj nekem hátat.

TOMA: Majd, most a vakaró vakarózik.

URSULA: István, te tudsz vakarni?

PéTER: Nesze, itt egy lábszárcsont.

URSULA: Jaj, mit adtál kezem?

ISTVáN: Nem elég hosszú?

ESZTER: István, álljon le!

ISTVáN: Ha nem beszélek, előjön a klausztrofóbiám.

TOMA: Tudjátok, mi az a primocska? A Sztálin lova nyilvános helyen nem szarhatott, egy zsákocskát ragasztottak az ülepére, azt nevezték primocskának.

PéTER: A szovjet lólibero.

óriási csattanás

ESZTER: Úristen!

URSULA: Mi van baj?

ESZTER: Láttátok?

URSULA: Mit?

ESZTER: Arcokat!

PéTER: Milyen arcokat?

ESZTER: őket.

PéTER: Kiket?

ESZTER: őket.

PéTER: őket?

ESZTER: Hát a fényben... Nem láttátok?

egybemosódó dörgés, szélsüvítés

URSULA: Hol van vécé, Péter?

PéTER: Menj valamelyik sarokba.

ÁGNES: Láttál valakit?

ESZTER: Olyan, mintha te volnál, meg Péter, de nem, két ismeretlen... (suttogva) Két idegen van itt.

ÁGNES: Kik maguk?

URSULA: Tomi?

ESZTER: Gyertek közelebb.

ISTVáN: Én itt állok maga mellett. Ne féljen!

szörcsögés

URSULA: Ez mi az?

PéTER: Csak a talaj. Mint a szivacs...

URSULA: Senki ne mozog!

TOMI: Akkor hogy menjünk oda?

URSULA (svéddel keverve a magyart) : Kom inte! István, te van közel?

ISTVáN: Nem, én itt vagyok Eszter mellett. (suttogva) Maga nem akar kisdolgozni? Szívesen elkísérem valamelyik sarokba.

ESZTER: Olyan unalmas, drága István.

ISTVáN: Engedjen közelebb, majd meglátja, izgalmas is tudok lenni.

ESZTER: Tényleg unalmas. Egy dagadt, unalmas pasi.

ISTVáN (megpróbálja tartani az évődő hangot) : Az ott mind izom!

URSULA: Péter, te gyere! Jaj, kicsi nagyon félem.

ÁGNES: Ti hisztek Istenben?

ISTVáN (fecsegőn) : Gyerekkoromban az egyik nagyapám az egyik, a másik a másik templomba hordozott, a szüleim tudtán kívül. Este az ágyban imádkoztam. Később nem. Aztán még egyszer, középiskolás koromban volt egy fellobbanásom. Azóta semmi. Azt gondolom, a dolgok a legegyszerűbben vannak. Meghalunk, szétporladunk.

ÁGNES: De hol volt ez az én, amikor gyerek voltam? És hol leszek holnap? A csontjaink anyaga kicserélődik, mi mégis megőrződünk. Akkor is lennünk kell valahol, amikor porladunk majd...

ISTVáN: A gnosztikus nyom! Nem tudok már lelkesedni. A lélek számomra puszta ideológia...

ESZTER: Ha létezik Isten, akkor adja jelét, hogy...

telefonciripelés, majd csattanás

ESZTER: Ott, ott, láttátok?

ISTVáN: Most eszembe juttatta a klausztrofóbiámat. Jaj, a szívem!

URSULA: Kik vagytok? Valaki add keze! Miért kellett jönni kriptába be? Ki ez a keze?

TOMA (hörgő kísértethangon) : Az enyém!

URSULA (felsikolt) : Te piszok magyar!

ISTVáN: Eszter, maga akarta. Ugye, magáé ez a váll? Csak bújjon hozzám!

ESZTER: Hagyjon! Ezt az egészet maga rendezte meg!

ISTVáN: Meg Isten!

URSULA: Most hány láttál?

ESZTER: Talán hárman vannak.

PéTER: Én senkit nem láttam. Csak ti vagytok...

ESZTER: Ezek nem mi vagyunk!

csattanás

ESZTER: Hánynom kell!

URSULA: HjÄlp, hjÄlp!

szörcsögés, kísérteties zajok

BéLA: Ez, gyerekek, valóban ijesztő.

ESZTER: Hányni fogok. Énekeljetek valamit, hogy ne halljátok, rettenetesen okádok.

TOMA: Dom. Ahhoz innom kellene.

BéLA: Nyakló nélkül, a sárga földig...

TOMA: Nyakló, ezt a szót évek óta nem hallottam. Elszokott tőle a szám.

URSULA: Toma minden leszok.

ÁGNES: Én soha életemben nem mondtam ki azt a szót...

ISTVáN: Melyiket?

ÁGNES: Hát azt.

URSULA: Én Tomitól tanultam magyar. Én nálatok vagy Magyarországon nem vagyok lenni svéd. Én itt egy kicsi Tomi vagyok. Meg egy kicsi magyar író, az Esterházy Péter. őt olvastam szokni.

csattanás

ÁGNES: Láttam! Mozdulatlan, mintha nem élne! Láttam, láttam. De nem kell félni...

URSULA: Én is! Három. Nem, négy, öt, hat.

ESZTER: István, Péter, Toma, Béla, ti nem láttátok őket?

ISTVáN: Rettenetes élmény. Három év óta a hasamtól nem láttam élőben a fütykösömet! Már-már kételkedem a létezésében.

TOMA: Az irodalom lényege, hogy elültesse bennünk a kételkedést.

ÁGNES: Sárgás volt a bőrük...

URSULA: Nem emlékez, milyen. Nincs bőr, csak arc.

ESZTER: Részvét volt szemükben.

URSULA: Csak szem volt.

ISTVáN: Minek majrézni! Hányan vagyunk?

ESZTER: Heten.

ISTVáN: És hány arcot látott?

URSULA: Mi a majréz?

ISTVáN: Tegye mindenki kezét a homlokára...

csattanás

ESZTER: Én már sötétben is látom őket.

ISTVáN: Kezüket homlokukon tartják?

ESZTER: Mintha. Nem, István, ezek annyira különböznek tőlünk...

URSULA: Ti tudtok román, kérdezz meg, kicsodák.

BéLA: Magyarul is tud itt mindenki, legfeljebb letagadja.

URSULA: Én magyarul kevés tudok. De ezen nyáron sokat gazdagodtam. Nehéz szavakba tenni, mit ad nekem Erdély.

BéLA: Itt beszélnek a legszebben magyarul!

URSULA: Ó, Erdély!

BéLA: Kút vagy nekem,

S vágyat buzogtatsz,
fogyhatatlan újat.

ÁGNES: Patakjaid

bennem el nem apadnak,

mélységeid

mélységeimben
kinccsel felfakadnak.

BéLA: Vadméheid

a rétemen toroznak,

havasaid

nárciszaim csokrában
illatoznak.

ÁGNES: Ösvényeid

a két talpamban élnek,

harangjaid

hajnal körül
a tornyomban zenélnek.

BéLA: Fellegeid

az én tetőmre szállnak,

TOMA (Bélát utánozva, székelyes hanglejtéssel) : viharaid

az én barlangjaimban
orgonálnak.

kint valóban orgonál a szél

TOMA: Te, Béla, tudod, hogyan csinálják a csőtésztát?

BéLA: Nálunk a csőtésztát makaróninak hívják, a tésztát meg laskának.

TOMA: Mert Gábor Áron ágyúja úgy készült, mint a makaróni: lyukkal együtt öntötték.

BéLA: Tamás, itt még mindig él kétmillió magyar.

TOMA: A múltkor láttam egy Nagy Imre festményt, Gaál Samuéknál. Meztelen, nagymellű lány, köldöktől fölfelé. Ám kiderült, a hátulján van a folytatás, csak Samu visszahajtotta, hogy ne látszódjék a modellina madárkája.

PéTER: Nekem is mutatta. Mindenkinek megmutatja. De nem Nagy Imre, hanem Ziffer.

BéLA: Ezt most miért mesélted el?

TOMA: A magyar nem akar szabad lenni.

BéLA: Attól nem válunk szabaddá, ha a takargatnivalót mutogatjuk.

TOMA: Attól sem, ha takargatjuk.

BéLA: Amikor olyat olvasok, hogy legnagyobb fejedelmünk napokig mást se csinál, csak a hímtagját matatja, minden írót szembeköpnék.

TOMA: Hogy tudsz te itt élni, szegény Béla?

BéLA: Itt még mindig él kétmillió magyar.

URSULA: A Toma egyszer írt egy darab, volt benne egymillió szereplő, azt mondta a Dusa Ödipus Stockholmban, előadja a színházában.

PéTER: Volt egy ilyen nevű alak Kolozsváron.

URSULA: Ez kicsi pakisztáni, vagy még kicsibb bangladeshi...

BéLA: Tudtátok, hogy a bangladeshi iskiri kisebbség ombudsmanja Zolcsák Péter Vásárhelyről?

PéTER: Az semmi. Tutu, a Márkos Tutu meg ortodox pap Új Zélandon.

ÁGNES: Bíró Bori a Nairobi-i könyvtárban dolgozik, ha valakit érdekel, megvan a címe.

PéTER: A Vince Pisti volt nője pedig a Bukolszky második felesége, a Bukié, aki most Dél-Afrikában szállodatulajdonos, és az első feleségének a mostani férje, a Kovács Pali, NASA-kutató.

ISTVáN: A Kovács Palival együtt dolgozik a Márton Laci meg a Kászoni Géza, osztálytársaim voltak a Toldyban.

BéLA: A Kászoniak Erdélyből származnak.

ISTVáN: Minden magyar zseni. A román magyar is.

BéLA: Itt még mindig él kétmillió magyar.

szélsüvítés

URSULA: Lehet, már csak mi élünk egészen a világban...

ISTVáN: Vagy lehet, lezajlott a feltámadás, és már mindenki él.

TOMA: A nagy igazságosztás...

ISTVáN: Csak mi szorultunk a kriptába.

URSULA: Mi az támadás fel?

ISTVáN: A halottak kivonulnak a temetőkből.

URSULA: Uppstandelse?

PéTER: Vajon hány halottja van az emberiségnek?

TOMA: Ugyanannyi ember van föld fölött, mint föld alatt. Akár a fáknál.

PéTER: Ezek szerint tizenkétmilliárdan leszünk.

BéLA: Harmincmillió magyar!

csattanás

BéLA: Láttam őket!

ISTVáN: Mind a harmincmilliót?

PéTER: Hihetetlen, de valóban ott állnak.

ISTVáN: De kik? Csak a ti bamba képeteket láttam.

PéTER: Ha itt volna András...

ÁGNES: ő talán szavakba tudná önteni...

PéTER: ő le tudná írni...

ÁGNES: Neki biztosan hinnének...

PéTER: Látni szeretném újra...

csattanások sorozata, csend, majd az újabb csattanásig egyszerre beszélnek

PéTER: Gyerekkoromban sok madarat megöltem. Egyiknek csőrén úgy bugyogott a vér, mintha rossz csapból folyna.

ÁGNES: Elvetéltem! Megöltem egy gyereket.

PéTER: Örültem, hogy nincs gyerekünk.

BéLA: Csak a pénz, csak a pénz, mindig csak a pénz!.

TOMA: Anyámnak hazudtam, félrevezettem, boldogságát messzire űztem.

ÁGNES: Gyűlöltem, de úgy tettem, mintha szeretnék.

TOMA: Olajra léptem.

PéTER: Szeretőt akartam, folyton csak arra gondoltam.

URSULA: Jag har glömt att hÄmta maat at henne.

BéLA: Azt hittem, vége, de nem, nem bírom befejezni, mindig újra elfog a vágy, azt is, amazt is akarom.

ÁGNES: Nem engedtem magamhoz, és láttam rajta, mennyire szenved.

TOMA: Azt kívántam, bárcsak meghalna.

URSULA: Jag har slagit henne i ansiktet.

PéTER: Helyzetemet kihasználtam, megzsaroltam.

ÁGNES: Bűnömért mást büntettem.

TOMA: Kiöltem magamból minden jót, semmit sem érzek.

BéLA: Senki vagyok!

PéTER: Sár vagyok.

ÁGNES: Ha újra érezhetném!

URSULA: Jag kÄnner inget.

csattanás

ESZTER: Én azt érzem, van Isten.

ISTVáN: Az előbb még kisdolgozni akart.

ESZTER: István, mit akar bizonyítani folyton? Azt hiszi, bedőlünk magának? Nem dőlünk be. És ezt szó szerint is veheti.

ISTVáN: Mi ütött beléd? Teleszívtad magad?

ESZTER: Új életet kezdek.

BéLA: Gyerekek, ezek nem biztos, hogy a javunkat akarják! Fogjunk össze!

ISTVáN: Sajnos nagyon fragmentáltak vagyunk. Eszter megtért. Toma elaludt...

URSULA: Tomi, alszol te?

csattanás

ISTVáN: Ja, most én is láttam. Az egyiknek akkora bajusza volt, mint a Bélának.

TOMA (szaval) : Arca metszetlen üveg, tekintete kristálykőragyogás, csontjai mézzel töltött hengerek, körme zafír, haja fahéj, lehelete bódító vanília.

ISTVáN: Itt még mindig hullaszag van!

ESZTER: Mert mi vagyunk a hullák...

ISTVáN: Kislány, be van pörögve? Tényleg kísérteties!

ÁGNES: Ezek nem kísértetek.

ESZTER: Mintha a levegő megrepedne, és a résen belátnál valahová.

PéTER: Mintha láthatatlan és tapinthatatlan függönyök nyílnának szét.

TOMA: Mintha létrát támasztanál egy óriásszívhez.

BéLA: Mintha felütnéd mindannyiunk közös regesztrumát.

PéTER: Mintha felkattintanál egy mindenhová bevilágító lámpást.

ÁGNES: Én nem félek.

ESZTER: Én sem.

ISTVáN: Az előbb még öklendezett...

ESZTER: Inkább szédület volt.

ÁGNES: Ahogy a fájdalom villan kéjjé...

TOMA: Ahogy a szomorúság éjszaka felfakad...

URSULA: Ahogy megcsókol egy álom...

csattanás

ISTVáN (inkább ijedten, mint ironikusan) : Már rég túl vagyunk mindenféle igazságosztáson. A kommunizmusnak konyec. Itt is jobb lett, ugye. És lesz még jobb is. A zsidók és az arabok is kibékülnek. Zsidó pászkát majszolnak az arab gyerekek. A pápa együtt fog golfozni a patriarchával. Írek, baszkok, kurdok, mindenki tárgyalóasztalhoz ült. A földön egyetemes lett az igazság. Nincs, amire várni, már mindenen túl vagyunk. És különben is, elég volt belőletek.

ESZTER: Nem félek.

ISTVáN: Hát, ez unalmas!

csend

ÁGNES: Elállt az eső?

URSULA: Tomi?

ÁGNES: Alszanak.

URSULA: Álmos én is vagyok.

ESZTER: Jó itt lenni.

URSULA: De jó puhaság!

ESZTER: Mintha ellebegnék, ahogy cigarettafüst a tárt ablak felé.

ÁGNES (ásítva) : Már nem esik.

ESZTER: Különös, mint egy álom?

ÁGNES: Nehéz lesz elmesélni.

csend

ISTVáN: Eszter, hol van? Eszter? Rendben, átvertetek, jól megszívtam. Most már kész.

csattanás

Nem látok senkit. Senkit nem látok.

csattanások, egyre sűrűbben

Nem. Nem.

sistergő csattanás

CSEND


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
 


     

Tartalomjegyzék [Lettre 27. szám (1997. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret