stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



MARIO VARGAS LLOSA

A FÉLHOLD ÉS A KERESZT ÖSSZEESKÜVÉSE


Sokaknak okozott meglepetést a Vatikán, amikor az iszlám fundamentalista rendszerek és intézmények (például az iráni kormány és a kairói Azhar egyetem) mellé felzárkózva tiltakozott az Egyiptomban megtartott ENSZ-konferencia ellen, amely a demográfiai növekedésnek az emberiség sorsára kiható következményeit elemezte. De sokunk számára inkább az a meglepő, hogy akadnak olyanok, akik szerint a modern, civilizált, toleráns katolikus vallás és az elmaradott, megmásítathatatlanul primitív egyházak között (amelyek - amint azt Iránban, Líbiában vagy Szudánban láthattuk - a hatalmuk alatt tartott társadalmakat középkori elvek szerint igazgatják) lényegbevágó, mindenfajta megegyezést kizáró ellentmondások állnak fent.

Akik így vélekednek, egy meglehetősen elterjedt és némiképp érthető félreértés áldozatai, amelynek azonban - éppen most, amikor azon vagyunk, hogy megértsük és elítéljük a volt Jugoszláviát nemrég vérbeborító, Észak-Írországot és Izraelt állandó nyugtalanságban tartó vallási ellentéteket -, rendkívül súlyos következményei lehetnek.

Ha visszatérünk a vallások eredetéhez, ha hittételeiket és hagyományaikat vesszük szemügyre, megállapíthatjuk, hogy nincs közöttük igazi különbség, egyik sem modern vagy primitív, rugalmas vagy merev, demokratikus vagy tekintélyelvű. Még az oly szelíd, oly könnyed buddhizmus sem kivétel, hiába mentes mindenféle megcsontosodott hiedelemtől. Minden vallás dogmatikus, önelégült, és mindegyik azt hangoztatja, hogy ő az abszolút igazság egyedüli birtokosa, és csak neki áll jogában a vitathatatlan erkölcsi tekintély nevében törvényt szabni másoknak, még akkor is, ha ez mindent elborító vérfürdőhöz vezet.

A katolikus egyház a Szent Inkvizíció megszűntével felhagyott azzal a szokásával, hogy eretnekeket küldjön máglyára, vagy tüzes fogókkal kínoztassa őket, de az iszlám fundamentalizmus szégyentelenül tovább élteti ezeket a hagyományokat, sőt még el is büszkélkedik vele (gondoljunk csak a Salman Rushdie- vagy Taslima Nasreen-ügyre). Míg az iszlám társadalmakat egyházi törvények igazgatják, a keresztény társadalmakban végbement az egyházi és politikai hatalom különválása, így ez utóbbiakban az egyháznak - amely úgy érzi, hogy keze-lába bilincsben van -, olyan szabályokhoz kell alkalmazkodnia, amelyek megalkotásába nincs beleszólása. A szekularizációs folyamat a reformációval vette kezdetét, és a francia forradalomban teljesedett ki; ennek vívmányaként született meg a demokrácia, és alakult ki a "szabadság kultúrája".

A dogma és a józan ész konfliktusa

De az eddig elmondottakból mégse következtessenek arra, hogy - az anarchisták és az első marxisták szóhasználatával élve - a vallást a "nép ópiumának" tartom, és bármi áron, kolostorokat felégetve, szerzeteseket, papokat lemészároltatva, ki akarnám iktatni a társadalom életéből az egyházat, így biztosítva az emberiség számára a szabad önmegvalósításhoz vezető utat. Bár agnosztikus vagyok, meggyőződésem, hogy a vallások igen fontos társadalmi szerepet játszanak az egészséges lelki élet kialakításában, és a nagy többségnek elengedhetetlenül szüksége van az egyházak erkölcsi útmutatására. A kizárólagosan világi kultúra zűrzavarhoz, az erkölcsi normák felrúgáshoz vezetne, mint azt a nyugati világ szellemi-morális képe is bizonyítja. Ha a világi és egyházi szféra különválasztása megtörtént, a vallás a civilizáció elengedhetetlen tényezője marad, fékezi az állami-politikai hatalom túlkapásait, emlékeztet a múlékony és az örökké fennálló érdekek-értékek közötti hierarchiára.

Ez a különválasztás azonban nem mindig vezet egyensúlyhoz, folyamatosan ellenőrizni, tökéletesíteni, változtatgatni kell az erőviszonyokat, de csak ezen az áron lehet biztosítani az egyéni szabadságjogokat, a demokrácia és a szabadságeszmék fennmaradását. Erre talán a születéskorlátozás sokat vitatott kérdése a legjobb példa, azaz (ahogyan az egyiptomi konferenciát előkészítő ENSZ-dokumentumok diplomatikusan nevezték) a "nők döntéshozatali lehetőségének" a problémája.

A katolikus egyháznak jogában áll elvárni saját híveitől azt, hogy a fogamzás megelőzésére csakis az úgynevezett biológiai módszerekhez folyamodjanak, elítélheti az abortuszt; mindent megtehet annak érdekében, hogy javaslatait törvényerőre emeljék, de ha a törvény egyéb lehetőségeket is biztosít az állampolgárok számára, nem akadályozhatja meg őket abban, hogy éljenek törvényadta jogaikkal, és ők is szervezetten lépjenek fel e jogok védelmében. Ez a konfliktus kibékíthetetlen, mert esetében a világi és egyházi törvények ellentmondanak egymásnak, az ésszerűség és a dogma nem kerülhetnek közös nevezőre: az egyház nem fogadja el a demokratikus véleménynyilvánítást, még kevésbé a szavazást, mert a dogma, a hittétel eleve nem vitatható. Az isteni törvény előtt még a legmegalapozottabb, legmeggyőzőbb érv is csak üres beszéd, csak puszta szó. Hiszen maga az Úr rendelte el, hogy az asszony és a férfi csak akkor és csak azért szerethessék egymást, hogy sokasodjanak; az asszonyi test transzcendentális, fölemelő és kizárólagos hivatása az emberi nem szaporodásának biztosítása; ehhez semmi köze a túlnépesedési statisztikák földhözragadt számsorainak, amelyek szerint az isteni törvény betartása a nők millióit valóságos rabszolgasorsra kárhoztatja, és a földet éhező, beteg gyermekekkel népesíti be, akikre csak a nyomor és az éhhalál vár, a fejlődésben levő országok pedig egyre szegényebbek, egyre elmaradottabbak lesznek ...

A Vatikán és a szegények tömegeit sújtó apokalipszis

Ki is merne vitába szállni a Mindenhatónak az idők kezdetén kimondott törvényével, még ha a tudományos kutatások bebizonyították is, hogy ha a lehető legrövidebb időn belül nem sikerül hathatós születésszabályozási módszereket bevezetni, a jelenlegi 5,6 milliárd lakost is nehezen eltartó Földön a 21. század közepére 12 milliárd ember fog élni? Akkorra mai életünk szenvedései, társadalmi tragédiái is megsokszorozódnak, és elkerülhetetlenül apokaliptikus, az egyre nagyobb többségben lévő szegényeket sújtó holocaustok következnek be.

De amikor az egyház a világi tudományok, a szociopolitika érveihez folyamodik, hogy bebizonyítsa, a szerelem egyetlen célja a szaporodás, és a női test tulajdonképpen nem egyéb, mint az e cél szolgálatába állított eszköz, a kérdés még bonyolultabbá válik. A Vatikán egyre szívesebben hangoztatja, hogy a születésszabályozás (a gazdag népek imperialista, neokolonista burkolt céljainak megfelelően) tulajdonképpen a harmadik világban élő népek jogait, emberi méltóságát sértené, mivel a fogamzásgátló tabletták és az óvszer használata ősi kultúrák megsemmisüléséhez, a kizsákmányoltság súlyosbodásához vezet.

Ez a kitétel merő demagógia, csak a műveletlen és hiszékeny emberek megnyerésére használt stratégia, amely a harmadik világ Nyugat-ellenességének ideológiájára épül. A helyzet már-már komikus, hiszen ebben az esetben a katolikusok éppen úgy érvelnek, mint a fanatikus iszlám-hívők, akik körmükszakadtáig harcolnak a Korán törvényeinek betű szerinti betartásáért, és azzal vádolják az ördög zsoldjában álló nyugatiakat, hogy megrontják és kulturális örökségüktől fosztják meg őket, amikor fel akarják szabadítani a nőket, ezeket a másodrangú állampolgárokat, akiknek még lelkük sincsen.

A kairói konferencia résztvevőivel együtt készített ENSZ-dokumentum rendkívül óvatosan fogalmaz. Nem közli a túlnépesedési statisztikák riasztó adatait, nem beszél a harmadik világban már jelentkező tragikus következményekről sem. Nem foglal egyértelműen állást a születésszabályozás kérdésében, viszont rávilágít arra, hogy azokban a társadalmakban, ahol a nők kizsákmányolása megszűnik, és ahol lehetőségük nyílik a tanulásra, a társadalmi felelősségvállalásra, a népesség növekedése egyszerre kiegyensúlyozottabbá válik. Nyilvánvaló, hogy a nők társadalmi helyzetének javulása, és a szabad döntéshozatali joguk érvényesülésének útjában álló törvényes, kulturális - vagy akár vallási - akadályok elhárítása a születésszabályozás eddig ismert legeredményesebb, leghathatósabb módja.

Nőellenes, haladásellenes összeesküvés

Az is nyilvánvaló, hogy a születésszabályozás alapja, kiindulópontja a nők jogainak tiszteletben tartása; eleve ki kell zárni minden olyan politikai megfélemlítéssel, erőszakos sterilizálással járó módszert, mint amilyenek az Indira Ghandi Indiájában, a jelenlegi Kínában (ahol megvonásokkal sújtják az egynél több gyermekes házaspárokat) és más ázsiai államokban is gyakoriak. A kormányoknak arra kellene törekedniük, hogy minden állampolgár számára törvényes keretek között biztosítsák a szükséges információs és szolgáltatási rendszerek használatát, így téve lehetővé a társadalmi és egyéni érdekeket is figyelembe vevő családtervezés elterjedését. Egyetlen államnak sincsen joga arra kötelezni állampolgárait, hogy több vagy kevesebb gyermeket neveljenek, mint ahányat szabad akaratukból vállalni akarnak. Természetesen ez a józan ész diktálta egyszerű, magától értetődő elv csupán jámbor óhaj marad, megvalósíthatatlan, utópista álom mindazokban a - világ lakosainak túlnyomó többségét jelentő - társadalmakban, ahol még nem érvényesült a demokratikus civilizáció. Ezért aztán félő, hogy a félhold és a kereszt követőinek nőellenes, haladásellenes összeesküvése meg nem érdemelt sikerrel járhat.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

Tartalomjegyzék [Lettre 23. szám (1996. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret