VLADA PETRIC
HA MOST LÁTNÁ LENIN AZ ORSZÁGUNKAT!
A művészeti produktumok
jelentése elkerülhetetlenül módosul az adott történelmi
körülmények függvényében, gyakran úgy,
hogy a művészek nem tudnak róla, illetve nem is vesznek
részt műveik ideológiai mondanivalójának
dialektikus átalakulásában. Ez különösen
érvényes a politikailag elkötelezett művekre,
amelyeknek alkotói mélyen hisznek az általuk támogatott
társadalom ideológiájában. Az idő a legjobb
ítésze ezen alkotások esztétikai értékének:
ha politikai elkötelezettségük ellenére fennmaradnak,
akkor ez egyértelműen bizonyítja művészi
erejüket.
Az orosz dokumentumfilm-rendező,
Dziga Vertov egyike volt azoknak az aktívan politizáló
művészeknek, akik végig kitartottak a kommunista ügy
mellett, még akkor is, amikor már világossá
vált, hogy a Párt éppen az ellenkezőjét
képviseli annak, amiért a szocializmusról álmodó
tömegek harcoltak. Vertov élete és munkássága
egy nagy művész tragédiáját tükrözik,
aki nem tudta feloldani a dilemmát alkotói törekvései
és politikai meggyőződése között. Szubjektív
társadalomszemlélete és a Párt által
meghirdetett politikai álláspont közti konfliktusának
legszebb példája a
Lelkesedés
című
propaganda jellegű dokumentumfilm, amely munkások, parasztok
és Error! Reference source not found.becsületes értelmiségiekError!
Reference source not found. forradalmi buzgalmát mutatja be a Szovjetállam
első évtizede alatt. A templomromboló, víztározó-építő,
gyárakban látástól-vakulásig dolgozó,
felvonulásokon menetelő tömegek filmbeli ábrázolása
a tömeglélektan hiteles dokumentumai, amelyeket a történész
és a társadalom pszichológus egyaránt tanulmányozhat.
Leplezetlen lelkesedésük egyszerre ösztönös
és bizarr, ösztönző és romboló, áldott
és szívbemarkoló, olyannyira, hogy nehéz nem
azonosulni vele. Még mindig emlékszem, amint moszkvai diákként
a Vörös téren menetelő tömeget látva
akaratom ellenére elönt a lelkesedés, pedig egy idős
bolsevikkel találkoztam előtte, aki arról mesélt
nekem vérfagyasztó történeteket, hogy milyen
megtorlásokban volt része a családjának, miután
kilépett a Pártból. Nevezhetjük ezt vak lelkesedésnek,
és valószínűleg az volt, ugyanúgy, ahogy
Vertov is elvakult volt a kommunista ideológia iránti, haláláig
tartó elkötelezettségében. A szovjet valóság
negatív oldalai ellen irányuló kritikái mindig
a Error! Reference source not found.felelőtlen bürokratákatError!
Reference source not found. célozták, ahelyett, hogy az egész
rendszert kérdőjelezték volna meg. Dilemmája
ezért nem csak a filmkészítés alkotói
oldalát érintette, hanem mélyen személyes és
ideológiai kérdésekre is vonatkozott:
HOGYAN DOLGOZHAT MŰVÉSZ TOTALITARIÁNUS TÁRSADALOMBAN ANÉLKÜL, HOGY AZ ALKOTÁS ESZTÉTIKAI SZÍNVONALÁT CSÖKKENTENÉ?
Vertov
Három dal Leninről
című filmje járult hozzá leginkább dilemmájának
személyes és ideológiai aspektusaihoz. Vertov filmje,
amelynek alapja a Error! Reference source not found.különböző
mozgások közötti összetett interakció, amely
- spirálisan előrehaladva - hol zajokkal, hol hangokkal, hol
feliratokkal, hol teljesen zene és szavak nélkül ( pusztán
az arckifejezéssel), de leginkább a jeleneten belüli
mozgással valósul megError! Reference source not found.,
elkerülhetetlenül összeütközésbe került
a kommunista vezetők Error! Reference source not found.életét
és munkájátError! Reference source not found. a vásznon
bemutató szovjet rendezői gyakorlattal. Ezek a kvázi-életrajzi,
kitalált elemeket feldolgozó filmek a politika különböző
alakjainak aprólékos megformálására
kiképzett színészeket alkalmaztak, vagy a Párt
előírásait alázatosan betartva, az archív
formát használták. Ezzel szemben Vertov elhatározta,
hogy megalkotja a Error! Reference source not found.filmvalóságError!
Reference source not found.-ot (Leninről), amely Meyerhold nyomán
nyílt és látható
, a Error! Reference
source not found.költői dokumentumfilm (dokumentalno-poetyicseszkij
neinszcenirovannij film)Error! Reference source not found. formájában.
Vertov azzal, hogy Lenint Meyerholddal kapcsolta össze, elidegenítette
a pártvezetőket az effajta Error! Reference source not found.ideológiailag
nem megfelelőError! Reference source not found. filmtől.
Vertov naplója bővelkedik
panaszokban az Error! Reference source not found.elviselhetetlenError!
Reference source not found. körülmények miatt, amelyekkel
neki és stábjának kellett megbirkóznia a
Három
dal Leninről
forgatása során a közép-ázsiai
helyszíneken. A film Error! Reference source not found.korlátozottError!
Reference source not found. forgalmazása csak megerősítette
abbéli gyanúját, hogy a vezetés komoly fenntartásokkal
viseltetett módszerével kapcsolatban. Mégis a helyi
filmforgalmazókat vádolta, és nem jött rá,
hogy az ilyen hozzáállás oka az a módszer volt,
amellyel Lenint szubjektív szemszögből láttatta
a vásznon. A film-poémát három "dalban" "énekelte"
el a Leninre mint az "elnyomottak vezérére", a "világproletariátus
felszabadítójára" emlékező nép
(Lenint így jellemzi a film elején megjelenő szöveg).
Naplójában Vertov
elmondja, milyen izgalmat érzett, amikor a kamerán keresztül
figyelte az emberek arcán megjelenő spontán kifejezést,
ahogy Leninről beszéltek. Olyan
nyíltan
és
láthatóan
örökítette meg ezeket a
tündöklő arcokat, ahogy azt Leni Riefensthal tette a Hitlert
dicsőítő németek arcán átsütő
(sokak szerint inkább hisztériához hasonlító)
lelkesedés megragadásával
Az Akarat győzelme
című filmjében, amely 1934-ben készült,
csakúgy, mint Vertov
Három dal
Leninről
-je.
Micsoda ironikus egybeesés: a filmtörténet két
legnagyobb dokumentumfilmje, melyet a XX század két leghírhedtebb
diktátorának ajánlottak, ugyanakkor készült!
E két film remek összehasonlító elemzése
számos formai hasonlóságra világít rá,
mind a szerkezet egészét, mind a különleges eszközöket
tekintve, amelyeket Vertov és Riefenstahl használ a néző
"filmigazság" élményének fokozására
(Riefenstahl ugyanezt "Kino-Wahrheit"-nak nevezné). Ennélfogva
a Vertov dilemma a történelmi kontextuson belül tágabb
etikai értelemben veti fel a kérdést:
MI A DOKUMENTARISTA FELADATA - AZ, HOGY RÖGZÍTSE A VALÓSÁGOT "ÚGY, AHOGY VAN", VAGY SAJÁT SZEMPONTJÁBÓL MUTASSA BE AZT?
Leninről szóló
filmjének elkészítésében Vertovot nagyban
befolyásolta Majakovszkij költészete. Hosszú
ideig foglalkozott a gondolattal, hogy Majakovszkij prozódiáját
a mozgóképpel társítsa. Új filmjének
tárgya ideális volt az ilyen "felhasználás"
céljaira, ami a
Három dal Leninről
szerkezetében
is megnyilvánul: több jelenetsor megformálása
áll közel Majakovszkij verseinek stílusához,
leginkább a film nem lineáris tagolását, agresszív
montázs-ütemét, a feliratok felkiáltó
jellegét és a látványfolyamban elfoglalt helyét
tekintve, amelyek közvetlenül kapcsolódnak Majakovszkij
1924-ben,
Vlagyimir Iljics Lenin
címmel írt ódájának
dicsőítő rímeihez.
Sosem voltam megelégedve
a
Három dal Leninről
felirataival, nem úgy mint
A Világ
egyhatoda
címűben (1926), ahol
azok sokkal jobban illeszkednek a film képi struktúrájába.
Ugyanakkor a Szovjetunióban mostanában bekövetkezett
politikai változások fényében Vertov "leninista
feliratai" egészen más színben kezdenek feltűnni.
Ezt magam is megtapasztaltam, mégpedig elég drámai
körülmények között. A Nemzetközi Vertov
Konferenciára készültem, amelyet Moszkvában tartottak
volna 1991 őszén, és éppen a
Három
dal
Leninről
-t elemeztem a vágóasztalon
a Harvard filmarchívumában. Késő délután
volt (1991 augusztus 21-e), amikor jókedvű kiáltozást
hallottam a szomszédos teremből. Megállítottam
a forgó filmtekercset és a Filmtudományi Központba
siettem, ahol egy csapat diák élőben nézte amint
Mihail Gorbacsov visszatér Moszkvába rövid ideig tartó
krími fogsága után. Izgalmas volt látni, ahogy
Gorbacsov leszáll a repülőgépről és
üdvözli azokat, akik nem vettek részt a puccsban. Miután
- vodka helyett - Coca-Colával koccintottam diákjaimmal,
visszamentem a vágószobába, ahol izgalmam még
inkább fokozódott, amikor megpillantottam a
Három
dal Leninről
utolsó, kimerevített feliratát
a kisképernyőn : "Ha most látná Lenin az országunkat!".
Képzeletemben a vertovi felkiáltás hirtelen egy kérdés
formáját öltötte: "Ha most látná
Vertov az országát?" Kiderült, hogy a központozás
éppolyan fontos a mondatban, mint a nevek felcserélése.
Míg a vertovi felkiáltásban implikált válasz
úgy szólna, hogy
Lenin nagyon büszke lenne
, ha
látná az országot tíz év kommunista
uralom után, addig az én kérdésem arra vonatkozik,
miként
hogyan vélekedne Vertov
, ha látná
annak a megsemmisülését, amit egyik felirata az "egyenlőség
hazájának" nevez.
A
Három dal Leninről
legtöbb felirata ideológiai szlogenekből, népszerű
dalokból, szólásokból, politikai kiáltványokból
és a kommunista frazeológiából vett idézeteket
tartalmaz. Vertov "élet-tényekként" alkalmazza ezeket
(zsiznyjenyje fakti), amelyek sajátos - irodalmi, rituális
vagy politikai - módon hivatottak "dokumentálni" a forradalmi
éra ékesszólását, naivitását
és idealizmusát. Ahogy a vásznon látható
képet fekete háttéren fehérlő betűkkel
helyettesítik, úgy terelik a feliratok a néző
figyelmét a
látványról
és a
hangról
az
írott mondanivalóra
. Időről időre
megszakítva a vásznon a képi fejlődést,
a feliratok lehetővé teszik a néző számára
a film tárgyáról való elmélkedést
(
o
Lenine). A
Három dal Leninről
feliratainak
ideológiai átalakulása Vertov elképzelését
igazolja, miszerint
EGY FILMBEN MÉG A NEM-FILMI ALKOTÓELEMEK IS BETÖLTHETIK A "FILMIGAZSÁG" SZEREPÉT, HA ILLESZKEDNEK ANNAK SZERKEZETÉBE.
A Leninről beszélő
- és éneklő - egyszerű emberek lelkesedésén
felbuzdulva Vertov ismételt premier plánok alkalmazásával
tovább fokozta arckifejezésük hatását
a vágás során. Egyszerű számolás
útján kiderül, hogy filmjében közel háromszor
annyi nő szerepel premier plánban, mint férfi. A mű
tetőpontját közelképek egész sora jelzi,
amelyek egy fiatal nőt mutatnak amint az egyenesen a kamerába
néz, és a cementgyárban elért eredményeiről
számol be. Nem úgy filmezik, hogy ennek "nincs tudatában",
hanem
nyíltan
mutatják a vásznon, amint a nézőkhöz
beszél. A lelkesedés olyan elemi erővel sugárzik
az arcáról, hogy a néző ezt hiteles "élet-tényként"
éli meg, tekintet nélkül arra, hogy mit mond az asszony.
Az élmunkásnő arcát átható "szocialista
elán" eszünkbe juttatja a - szintén sok közelképben
mutatott - Hitlerjugend tábornokokat amint
Az Akarat
győzelmé
ben
buzgó együvé tartozást sugárzó
arccal tekintenek a politikai jelszavakat kántáló
fiatalokra, akik eközben jámbor pillantásokat vetnek
a Führerre. A történelem már bebizonyította,
hogy a két rezsim számos aspektusában fatálisan
hasonlít egymásra - ez is egyfajta "élet-tény",
amely egy új Vertovra vagy Riefenstahlra vár, hogy megjelenhessen
a vásznon, "Úgy-Ahogy-Van" ("Wie-Es-Ist").
Van még egy (fekete hajú)
fiatal nő a
Három dal
Leninről
-ben, akinek
az arcát képileg még több premier plán
helyezi az előtérbe. Az egész filmben ő az egyetlen,
aki tekintetével követi az ábrázolt cselekményt
- a néző figyelmét mindannyiszor ráirányítva
a kérdéses eseményre vagy tárgyra, ezzel is
erősítve az érzelmi azonosulást a vásznon
megjelenő diegetikus világgal. Fogalmi szempontból
a premier plánban ábrázolt nők száma
és a film szerkezetében betöltött helyük feminin
(de nem feminista!) jelleget kölcsönöz a műnek, ami
éles ellentétben áll a bolsevikok maszkulin ("macho"?)
szellemiségével és attitűdjével. Az
Ember
a felvevőgéppel
című 1929-es filmben a leghatásosabb
közelképek a munka lázában égő női
arcokra irányulnak, s a szuprematista design szimbolizmusával
leginkább telített felvétele egy fiatal gyári
munkásnő mosolygó arcának és egy hatalmas
szövőszéknek az egymásra filmezett képét
mutatja - a munkás és a gép "házasságának"
konstruktivista szimbólumaként. Még a "filmszem" (kinoglaz)
képi metaforája is női szemek közelképeként
jelenik meg (amelyek történetesen a vágónak,
azaz Vertov feleségének, Szvilovának a szemei). Vertov
és Szvilova láthatólag egyáltalán
nem
tipikus
- a kor viszonyainál jóval haladottabb - képet
alkot a nőről és annak a szocialista társadalomban
betöltött szerepéről. Vertov alkotói ösztöne
nyilvánvalóan győzedelmeskedett politikai meggyőződésén,
s ez dilemmáját fenomenológiailag ellentmondásossá
teszi:
A "FILMIGAZSÁG" NEM AZ, AMI PUSZTA SZEMMEL LÁTHATÓ, HANEM AZ, AMIT A SZEM A FILMKÉSZÍTő APPARÁTUSSAL ( A "FILMSZEMMEL" ) "FELFEGYVEREZVE" ÉSZLEL.
Miután többször
panaszt tett a Filmgyártási Minisztériumnál,
mert számos tervét elutasították, Vertov annyira
elkeseredett, hogy egészsége is megromlott. Naplójában
így ír: "Nem én szigetelődöm el. Elszigetelnek.
Nem bírom tovább." Azok számára, akik szintén
elnyomó rendszerben éltünk, ismerős ez az érzés.
A Vertovhoz hasonlóan "nem kívánatos de ártalmatlan"-nak
bélyegzett művészeket "furcsának", egy kicsit
"bolondnak" tekintették, ennélfogva nem is tartották
őket komoly figyelemre méltónak. Míg az effajta
címkék sokakat a likvidálástól mentettek
meg, ugyanakkor ellehetetlenítették a konstruktivistákat,
formalistákat, szuprematistákat, szürrealistákat
és az egyszerű idealistákat is, nem csak a Szovjetunióban,
hanem más sztálinista rezsimekben is, egész Kelet-Európában.
1940-re Vertov teljesen eltávolodott
a vezető szovjet filmgyártástól. Soha nem hívták
tanítani egyetlen nemzeti filmművészeti iskolába
sem, kivéve a VGIK-t. Katonai híradók technikai minőségét
ellenőrizte a Vörös Hadsereg Központi Filmstúdiójának
egyik félhomályos vágószobájában,
s egy napon kétségbeesetten tette fel magának a kérdést:
"Bele lehet-e halni - nem a fizikai, hanem az alkotói éhségbe?"
Válasza profetikus: "Úgy látszik, igen." Ez idő
tájt történt, hogy Majakovszkij, részben a szovjet
valóság okozta csalódás miatt, véget
vetett életének. Majakovszkij öngyilkosságának
hírét naplójában így kommentálja
Vertov: "És egyszer csak már nem bírta tovább",
de arról nem ír, hogy mit nem bírt tovább.
Vertov még kitartott, noha filmterveit egymás után
dobták vissza indoklás nélkül, vagy nevetséges
magyarázatok kíséretében. Eizenstein, mint
tudjuk, kifizetődőbb taktikát választott: ravaszul
megbánta, hogy ellenkezni mert a pártideológiával,
megtagadva "a történelem és a társadalom iránt
tanúsított helytelen magatartását", olyan engedményt
téve ezzel, amelyre Vertov még saját érdekében
sem volt képes. Elhatározta, hogy erkölcsi integritását
a végsőkig megőrzi, ragaszkodik a "Filmigazság"
elvéhez és a "Filmszem" módszeréhez. Úgy
kezelték, mint aki elvesztette a kapcsolatot a szovjet társadalommal,
nem csoda hát, ha Vertov "torkig volt az egésszel", ahogy
1941 januári naplóbejegyzésében írta:
"Nincs már erőm ahhoz, hogy megbirkózzam az intrikákkal
... az idegeim teljesen tönkrementek." A helyzet a háború
után sem fordult jobbra: Vertov életének utolsó
tizenöt éve tele volt szenvedéssel, amelyet új
terveinek megvalósítására tett kétségbeesett
és reménytelen kísérletei okoztak. Mindvégig
képtelen volt megérteni, hogy
alkotói
módszere,
személyes
látásmódja, és a realitáshoz
való
nyílt
viszonyulása volt az, ami ellenkezett
a kommunista világképpel. A személyes és a
hivatalos, az autentikus és az esztétikus, a filmi és
a színpadi ellentétes végletei közt őrlődő
Vertov kétségbeesést és zavarodottságot
érez, ahogy arról naplója is tanúskodik: "Nem
világos előttem, hogy valóban létezem-e mint
emberi lény, vagy csak a kritikusok által kitalált
séma vagyok?" A vertovi dilemma, amely kezdetben elméleti
vizsgálódásnak indult a filmfelvételek hitelessége
és a montázs kölcsönhatásának dialektikus
ellentétéről, a filmkészítő traumájával
végződött, amely megbénította alkotóerejét.
Minden fogalmi bizonytalansága ellenére a vertovi dilemma
a dokumentarista és a "nem megrendezett" film iránt érdeklődő
kritikus számára egyaránt releváns kérdéseket
vet fel:
A FILMBEN MI AZ IGAZ?
A "FILMIGAZSÁG" TARTALMAZHATJA-E
A RENDEZőNEK A RÖGZÍTETT ESEMÉNYRőL ALKOTOTT
SZUBJEKTÍV VÉLEMÉNYÉT ÉS KOMMENTÁRJÁT?
HOGYAN BÉKÍTHETő
ÖSSZE A "FILMIGAZSÁG" ÁBRÁZOLÓ TERMÉSZETE
A "FILMSZEM" ÁTALAKÍTÓ HATALMÁVAL?
MENNYI RENDEZőI BEAVATKOZÁSRA
VAN SZÜKSÉG AHHOZ, HOGY EGY FILM "ESZTÉTIKUS"
LEGYEN ANÉLKÜL, HOGY LEROMBOLNÁ A VETÍTETT FELVÉTEL
ONTOLÓGIAI HITELESSÉGÉT?
FUNKCIONÁLHAT-E A "FILMSZEM"
ANÉLKÜL, HOGY A MONTÁZS MEGVÁLTOZTATNÁ,
VAGY EGY FILMTECHNIKAI FOGÁS TÚLHANGSÚLYOZNÁ?
Míg az ezekre a kérdésekre
adott válaszok csak vázlatosan bukkannak fel Vertov tanulmányaiban,
filmjei a dokumentum filmezés szempontjából több
fontos probléma gyakorlati megoldását példázzák,
s a megfelelő témák elméleti megfogalmazását
is kijelölik. Mai szemmel nézve a legellentmondásosabbak
mégis Vertov felkiáltó feliratai, amelyeket a
Három
dal Leninről
kinematografikus fokozásául szánt.
A feliratok ugyanakkor Vertov őszinteségét és
a szovjethatalom dicsőséges jövőjébe vetett
hitét mutatják: "Ha Lenin látná most az országunkat!".
Ma már tudjuk, hogy Vertov álma nem vált valóra.
S azt is sejtjük, hogy mi lenne Lenin válasza az országában
nemrég bekövetkezett változásokra.
Vertov kivételesen érzékeny
kinematografikus látásmóddal megáldott,
született
rendező volt, és tudta, hogyan ragadja meg a "filmigazságot"
anélkül, hogy engedelmeskedne a Párt parancsának;
igazi művész módjára megtanulta, hogyan alkossa
meg a "filmszemet" ahhoz, hogy az felfedje a látszat mögött
rejtőző valóságot. A "filmigazság" és
a "filmszem" egyrészt dokumentumai az emberek lelkesedésének
és szenvedéseinek a forradalmi korszak alatt, másrészt
egy olyan művész alkotói látásmódjának
kifejezései, aki "többet" látott, mint ami puszta szemmel
látható.
Nem tudunk ellenállni a kísértésnek,
hogy elképzeljük, vajon hogyan reagálna Vertov "ha láthatná"
mi történik "most" a hazájában?! A kétszeres
központozás ismét csak Vertov gondolkodásának
és érzéseinek összetettségére utal.
Hiszem, hogy alkotói ösztöne ma is arra késztetné,
hogy egy újabb
Lelkesedés
t alkosson, ezúttal
azoknak a bátor moszkvaiaknak ajánlva, akik
nyíltan
és
láthatóan
szembeszálltak a katonai
puccsal. Vertov Művészete (ezt a szót - a Filmmel együtt
- gyakran írta nagybetűvel) feljogosít az effajta képzeletbeli
bizalomra.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu