stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY

HÁY ÁGI A MÚZEUMBAN


  Életemben egyszer voltam lóversenyen. Barátaim, akik Krassó Györgynek is barátai voltak, meggyőztek róla, hogy ezt is látni kell. A központban álló események nem voltak rám különösebb hatással: a légkörből rögtön éreztem, hogy itt nem lehet egyszeri vendégnek lenni, csak a teljes bennfentesség teszi lenyűgözővé, életet betöltővé a pár perces futamok látványát, amelyből térben és időben végtelen szálak vezetnek szerteszét. Csak egyetlen képet őrzök az emlékemben erről a kirándulásról. A tribünt a versenypályától gyepes sáv választotta el. Azon feküdt Háy Ági, a tribünnel szemben, háttal a versenynek - szép napos idő volt -, és rajzolt. Nem a közönséget vagy a nézőteret, hanem a füvet maga előtt. Nem láttam ezeket a rajzokat, de vagy három évtizedes ismeretségünk alapján nagyjából tudom, hogy milyenek, és miért készültek. Főleg az utóbbit: Háy Áginak az, hogy rajzolja őket, sem többet, sem kevesebbet nem jelentett, mint a fűszálaknak az, hogy élnek és nőnek.
  Ami a jelenségekben megragadja, az, hogy olyanok, amilyenek, és az, hogy bármivé átalakulhatnak És ehhez nem is kell vizuálisan megváltozniuk; ahogy nála megjelennek, mindig többértelmű emblémái is önmaguknak. Megjelennek a láttatás mindig új változataiban - anélkül, hogy a régiek elvesztenék aktualitásukat -, animációs filmeken gyurmából életre kelő és elsimuló, mindenből mindenné változható plasztikus formákként, színes fotókon egy teáskanna fényes gömbölyű felszínén, újságokból és reklámokból kivágott képeken egy-egy fehérrel beléjük komponált csontváz alakjában, de újra meg újra eléjük tolakszik a soha meg nem csalt legmélyebb szerelem: a vonal. Gyerekkönyvben hétfejű sárkány fejei néznek ki az Alagútból, szexszimbólumok vonalas rajzai epikává kerekednek, monumentális méretű freskók születnek színek, foltok és árnyékok nélkül, boncoló asztalokon szenvedélyesen vizsgált emberi testrészek élednek megint csak jelképekké, és ez mind a vonal varázsa. Ami Háy Ági ceruzája elé kerül - és mi ne kerülhetne? -, már ennek a ceruzának engedelmeskedik, amelynek reálist irreálissá, élettelent élővé változtató mozgását egy ősi gyökerű és - csak remélni tudjuk - soha felnőtté nem váló gyerekfantázia irányítja, a látszatot korántsem megvető, de kívülről-belülről egyaránt láttatni képes kanyargásaival.
  Ha a huszadik század művészeti útjainak végigtekintése után még értelme volna egy művész besorolásának egy művészeti irányba, vagy egyáltalán műfaja meghatározásának, Háy Ági ugyancsak zavarba ejtő jelenség volna. Konstruktivistáktól szélsőséges naturalistákig mindenki találna benne szeretni és kiátkozni valót. Úgy tűnik azonban, hogy őt az elméleti viták nem érintik mélyebben, mint a lóverseny futamai. Hátat fordít nekik, és rajzol. Az utóbbi években múzeumokat is.
  A múzeum jövője körüli vitákat nyilvánvalóan éppúgy ásítva hallgatná, mint azokat, amelyek a művészet előtt álló lehetőségek létezését védik vagy tagadják. Ahogy a "Falstaff" egyik nagy jelenetében énekli egymásba feledkezve a két fiatal a "Szerelmes szánk ki nem fogy a csókból..." duót, miközben a paraván másik oldalán Falstaff marcona fegyveresek élén vonja egyre szűkebbre a kört körülöttük, ilyen jelenség Háy Ági a múzeumban. A múzeum, mióta feladta azt a célját, hogy a kozmosz tükre legyen, és egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdaságával lenyűgöző kiállítást felváltó, történeti vezérfonalra felfűzött elrendezés csak egy mindenünnen felénk bömbölt történetet ismételte az unásig, a kivívott presztízsük és anyagi bázisaik után futó intézmények kétségbeesett erőfeszítést tesznek létezésük értelmének, sőt alapvető fontosságának igazolására. Mind gyakrabban és egymást túllicitálva próbálják nélkülözhetetlenségüket a látogatók odaszoktatására szánt étkezőhelyek, rendezvények, vásárok sokaságával bizonyítani, - defenzív opportunizmusukban az eladott belépőjegyek számát tartva jelentőségük fő igazolójának, - vagy paralétesítményekkel helyettesíteni esetleges tudományos szerepüket. A Louvre negyedévenként kiadott nyolcvan könyvlapnyi "agenda" programján történeti zenekari felvételek lejátszásától a 250 fajta ékszert kínáló butikig minden megtalálható, a Szépművészeti Múzeum pedig összeomló épületének rekonstrukciója helyett rezignált önfeladással inkább a szomszédban épít nemzeti művészettörténeti központi könyvtárat. Ezek és a többi hasonló példa, amelyek között a lelemény kimagasló teljesítményei akadnak, a lelkük legmélyén menthetetlennek ítéltet menteni igyekvők hősies lelkesedését tanúsítják a haldokló életben tartására. Egyre inkább kérdéses, milyen sikerrel.
  De Háy Ági minderről talán semmit sem hallott. Csak esős időben, mikor a londoni parkban nem lehet faágakat rajzolni és mókusokkal társalkodni, vagy a Szépművészeti Múzeum büféjében kénytelen várni a döntést rajzainak megvételéről, körbesétálja vagy csak körbenézi a múzeumokat, előveszi a ceruzáját, és ismerkedik. "Hogy lehet megtanulni a görög vázafestők stílusának megkülönböztetését?" - kérdezte Beazley, a század legnagyobb klasszika-archeológusa egy előadásában. "A feleletet egy szóban meg lehet adni: rajzolj... Rajzolj szabadkézzel... Aki rajzol, tanul, és a kéz ugyanolyan jól emlékszik, mint a szem." Háy Ági tanulni, felfedezni vágyó ceruzája nyomán ezerszer látott múzeumhomlokzatok és múzeumbelsők megtelnek új, eddig soha figyelemre nem méltatott látnivalók izgalmával. Ki tudta eddig, hol áll a szemétgyűjtő a Szépművészeti Múzeum homlokzata előtt, vagy hol van a fogója a grafikai tárlóknak? Ki vetett egy pillantást az oldalt ülő teremőrre a British Múzeumban a Néreidák monumentális sírépületének termében? Ki vette észre az elektronikus érzékelőt a londoni Természetrajzi Múzeum kitömött madarainak tárlója mögött? De ez a felsorolás félrevezető, szinte értelmetlen, ha azt sugallja, hogy a szem és kéz megelégszik ezeknek a rögzítésével. Felfedező útján nem áll meg itt. A British Múzeum Keleti Régiségek termében ott látjuk a gesztust megörökítő felirat fölött a megnyitó angol anyakirálynő hatalmas karosszéket betöltő alakját, hátsó nézetben; az ión oszlopfő növénydíszei kivirágzanak; a falak és oszlopok hajlékonyakká válnak; egy egyiptomi kiállítás vitrineit benépesítő, a tárgyakat kísérő számok a műtárgyakkal versengő látnivalókká nőnek egy groteszk együttesben; lépcsők és folyosók, padlóminták és plafondíszek főszereplők lesznek a köztük mindenhol előbukkanó múzeumi objektumok mellett; se többet, se kevesebbet nem jelentenek náluk, mert ezeken a rajzokon egyenértékűen, egymásba olvadva eszközei egy új interpretációnak: maga a múzeum vált műtárggyá, számtalan lehetséges nézetével kifogyhatatlan bámulnivalót kínálva szemnek és kéznek. Amin közönség szervezési- és propagandaosztályok százai egyelőre - legalábbis az igazi célt tekintve - kevés sikerrel fáradoztak, annak megvalósításához elég Háy Ági ceruzája: vonalai nyomán a múzeum életre kel.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret