←Vissza

Poprády Géza

 

Digitalizálás – állományvédelem – hozzáférhetőség

Néhány évvel azután, hogy az Egyesült Államokban meghirdették az információs szupersztráda kiépítésének programját, örvendetes módon Magyarország is elkezdte építeni a maga információs autópálya rendszerét. A könyvtár, elnevezését megtartva, de a név mögötti jelentéstartalmat folyamatosan bővítve, ma már messze nem (nem csak) az, ami pár száz évvel vagy akár egy-két évtizeddel ezelőtt volt, és a könyvtárosok is igyekeznek megfelelni azoknak a kihívásoknak, amelyek az információs társadalom részéről egyre nyilvánvalóbban érik őket.

Szakmánk többek között azért is kapott elismerő szavakat a kecskeméti vándorgyűlésen Lengyel Lászlótól, mert alkalmazkodni tudott és tud a változásokhoz, a fejlődéshez.

Ebben a forrongó-változó szakmai közegben néha furcsán néznek arra, aki a hagyományos információhordozók megőrzésének fontosságáról beszél digitalizálódó világunkban vagy például nem a szkennelést tekinti az állományvédelem korszerű módszerének. Az illető könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy szakmailag konzervatívnak, egy-két lépéssel lemaradónak tekintik.

Számítógépesítésre inkább lehet pénzhez jutni, mint raktárak kIímaberendezéseinek korszerűsítésére, digitális könyvtár építésére előbb van pénz, mint könyvraktár építésére.

Valóban vagylagosság van (lesz) a hagyományos információhordozók és a digitalizált, elektronikus információhordozók között?

Természetesen: nem. Azt, hogy ez a kérdés felmerülhet, hazai sajátosságnak érzem. Fő okát pedig abban látom, hogy a magyar könyvtáros képzésben minden szinten hiányzik az állományvédelem oktatása.

A Francia Nemzeti Könyvtár közel százezer dokumentum digitalizálásával párhuzamosan óriási raktári kapacitást teremtett a könyvtár új épületében; a Deutsche Bibliothek is 30 millió kötetet tud még új épülete raktárába elhelyezni, de – hozzánk hasonló nagyságrendű országok könyvtáraira hivatkozva – Ausztria és Svájc nemzeti könyvtára is korszerű földalatti raktárral bővült. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy az elektronikus kiadványok gyors térhódítása mellett a nyomtatott dokumentumok termése sem csökken.

Az MNB-ben regisztrált könyvek számának alakulása például:

1. sz. táblázat

Év

Regisztrált könyvek száma

1994

7332

1995

9415

1996

9022

1997 (október 31-éig)

8824

A másik magyarázat az, hogy fontosnak tartják a hagyományos információhordozók1 megőrzését, mert ezek élettartama hosszabb.

2. sz. táblázat

10–30 év

Mágnesszalag, mágneslemez, diszkett, optikai lemez (WORM, CD-ROM)

30 év:

Újrahasznosított papír

100 év:

Króm színesfilm, diazo- és vezikuláris mikrofilm

100–200 év:

Facsiszolattartalmú savas papír

250 év:

Króm színesfilm, hűtve

300 év:

Acetát alapú ezüsthalogén mikrofilm

400 év:

“Cibachrome micrographic” színes film

Többszáz év:

Sav- és ligninmentes öregedésálló papír

1000 év:

Pergamen, poliészter alapú ezüsthalogén mikrofilm

Megjegyzés: A filmek esetében a fenti értékek csak a megfelelő kidolgozási technológia betartását feltételezve igazak. (Forrás: WEBER, Hartmut: Verfilmen odu Instandsetsen? Schutz- und ErsatzVerfilmung in Dienste der Bestandserhaltung, 118. p. In: Bestandserhaltung in Archiven und Bibliotheken. Hrsg.: H. Weber. Stuttgart, Kohlhammer, 1992.)

Ez nemcsak nem konzervativizmus vagy szakmai elfogultság, hanem gazdasági kérdés is. Hosszabb távon az eredeti információhordozók megfelelő körülmények között történő megőrzése olcsóbb, mint a 10–30 évenkénti teljes (és egyelőre bizonytalan kimenetelű) konverzió.

Mindezek a számok természetesen nem azt jelentik, hogy megpróbáljuk a digitalizálás, az elektronikus információhordozók terjedését megakadályozni vagy akár késleltetni.

A digitalizációnak a jelentőségét nem elsősorban az állományvédelmi szempontok adják meg, hanem az, hogy óriási mértékben megnöveli az információkhoz való hozzájutás lehetőségét. Ilyen szempontból nézve is pontosan beleillik a 2. sz. táblázatban elfoglalt helyére – csak épp pozitív előjellel: a kéziratos pergamen-kódexek után a papírra nyomtatott könyv sokkal szélesebb körben vált hozzáférhetővé; a nyomdatechnika és papírgyártás (a nagy mennyiségben előállítható fából gyártott papír) 19. századi fejlődése példányszám növekedést és olcsóbbá válást – és így sokkal szélesebb körű hozzáférést eredményezett, a digitalizálás ezt a lehetőséget tovább növeli: a Képes Krónika multimédia lemeze, hálózatban való megjelenése például óriási mértékben könnyebbé tette, megsokszorozta ehhez a ritkasághoz való hozzáférés lehetőségét, miközben magának az elektronikus információhordozónak a hosszú távú megőrzési esélyei rosszabbak. Természetesen a digitalizálásnak is vannak állományvédelmi szempontból is előnyei: a Képes Krónikát úgy tanulmányozhatja egyszerre több száz érdeklődő, hogy az eredeti mű biztonságosan nyugszik a könyvtár páncélszekrényében.

E cikk egyik mondanivalója az, hogy az állományvédelem és a széles körű hozzáférhetőség nem egymást kizáró, hanem egymás mellett, együtt megoldandó feladatok.

Nyilván nem véletlen, hogy mind az Egyesült Államokban, mind Európában "Állományvédelem (megőrzés) és hozzáférhetőség" azoknak a non-profit szervezeteknek a neve, amelyek az emberiség kulturális és intellektuális örökségének megőrzésén és mind szélesebb körű hozzáférhetőségén dolgoznak.2

A cikk másik célja, hogy felhívja a figyelmet a hagyományos információ hordozókat fenyegető veszélyekre, a könyvtári állományvédelem fontosságára – ha úgy tetszik: megkongassa a vészharangot.

A 3. sz. táblázat rövid életű szerves anyagok – amilyen a papír, pergamen, fa, műanyagok – várható élettartamát mutatja években, a relatív páratartalom és hőmérséklet függvényében. Ha a 2. táblázatból az újrahasznosított vagy akár a facsiszolat-tartalmú papírra vonatkoztatjuk az adatokat – márpedig ez utóbbiból bőven van minden könyvtárban – akkor nem jósolhatunk hosszú életet neki, ha nedves, dohos helyen vagy túl meleg helyen tároljuk, a kettő kombinációjáról vagy pl. a hőmérsékletértékek ingadozásáról nem is beszélve. (A jó minőségű anyagok esetében az extrém környezeti körülmények jelentenek igazi veszélyt.)

3. sz. táblázat

(Forrás: New Tools for preservation. Assessing Long-Term Environmental Effects on Library and Archives Collections. The Commission on preservation and Access. 1955.)

Növeli a gondot, problémát az is, hogy a rossz körülmények között tárolt dokumentumok pusztulása nem látványos, a fenti táblázat szerint is többé-kevésbé hosszú folyamat. A napi gondok megoldásához is kevés költségvetés mellett szinte lehetetlen pénzt szerezni raktári klímaberendezések építésére, korszerűsítésére, megfelelően klimatizált raktárak építésére.

Egy nyári németországi tanulmányút során irigykedve láttuk, hogy ott milyen összegeket fordítanak állományvédelemre mind központi, mind tartományi költségvetésből. Néhány példa:

A fenti példák nemcsak a régi típusú hagyományos információhordozók fontosságának felismerését igazolják, hanem annak belátását is, hogy az állományvédelem leggazdaságosabb módja az eredeti dokumentumok jó állapotának megőrzése. Magyarországon is sokkal nagyobb figyelmet – és összegeket – kellene szánni az állományvédelemre ma, ha azt akarjuk, hogy a jövő századokban is legyenek még digitalizálandó dokumentumok.

 

JEGYZETEK

1 Hagyományos információhordozón azt értem, amikor az információ közvetlenül, gépi átalakítás nélkül olvasható, így a mikrofilm is hagyományosnak minősül, mert a mikrofilm-olvasó nem alakítja át a szöveget, csak fölnagyítja.

2 A “The Commission on Preservation and Access" és a “European Commission on Preservation and Access" kiadványai a KMK Szakkönyvtárban hozzáférhetőek.