stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Draskóczy István

Az  erdélyi Szászföld demográfiai helyzete a 16. század elején

Az erdélyi szászok középkor végi lélekszámának a kérdésével – mint közismert – több történetíró behatóan foglalkozott. A jelen dolgozat* elkészítésekor arra törekedtünk, hogy az újabb kutatási eredmények alapján próbáljuk meg a népesség létszámát meghatározni. Magunk is tisztában vagyunk a probléma nehézségével, a megoldás buktatóival.

Az erdélyi szász demográfia kutatója kedvező helyzetben van. A kitűnő besztercei levéltáros – Albert Berger – ugyanis a múlt század végén három jegyzéket publikált. Ezek az összeírások tájékoztatnak bennünket – minden hiányosságuk ellenére – a hajdani Királyföldről. A szászok birtokában lévő jobbágyfalvak (miként látni fogjuk) helyenként ugyancsak megtalálhatók bennük. Ezekről és a belőlük kimaradt birtokokról az 1494–1495. évi kincstári számadás ugyancsak tájékoztat. Ám ezt a dokumentumot a magyarországi történetírás az utóbbi időben többször elemezte, s a jobbágynépességre következtetéseket vont le belőle. Így az átfedések elkerülése végett vizsgálódásaink az Albert Berger által közreadott számokon alapulnak. Dolgozatunkban szét fogjuk választani a kiváltságolt szászföldi helységekre vonatkozó adatokat és a birtokokra vonatkozó információkat. Külön fogjuk jelezni, amikor tájékoztató jelleggel az 1494–1495-ös kincstári számadás vagy más források híradásait is figyelembe vettük. Táblázatainkat is eme szempontok figyelembe vételével állítottuk össze.

A három jegyzék egyike a Hétszék (Szebeni provincia) háztartásfőiről tájékoztat, és 1488-ból való. A dokumentum székek és települések szerint veszi sorra a lakosságot. Az értékes forrást a 15. sz. végén lemásolták, majd 1510-ben újabb másolatot készítettek róla. A következő felmérés 1510-ben készült, és a barcasági szász helységekről ad képet. Német nyelvű változatának részlete a Szász Nemzet Levéltárából került elő. Az utolsó összeírás a 16. század első évtizedében készült Besztercén. A városi jegyző nem volt olyan részletező, mint a másik két forrás összeállítója, ugyanis a Szászföld négy nagy területi egységének (Hétszék, Barcaság, Kétszék, Beszterce vidéke) összesített adatait jegyezte le. Eme utóbbi forrás adatokat közöl az erdélyi jobbágyság létszámáról és a Szászföld rendes adójának, a Szent Márton-napi cenzusnak a megoszlásáról. Ez a három jegyzék az adózás miatt készült.1 Érdemes megnéznünk, hogy az adóztatás során mikor készíthettek olyan feljegyzéseket, amelyekben az adófizetők számát igyekeztek megállapítani.

Az erdélyi szászokat a 15. sz. második felében és a 16. sz. elején kétféle módon adóztatták meg az uralkodók. Egyrészt fizetniük kellett a Szent Márton-napi cenzust, amelynek az összege az egyes területi egységek szerint változott. Így a Hétszéké 500, a Kétszéké 400, a Barcaságé 115–150 márkát tett ki, miközben Beszterce vidéke évente 2200 aranyforinttal tartozott. Hogy ez éppen hány forintot ért, függött az átszámítás kulcsától.

A rendkívüli adót a királyok többnyire egy összegben vetették ki. Az adó felosztását rábízták a szászokra. Ők kulcsszámot (domus numeralis) alkalmaztak, amely az egyes vidékek adózóképességét mutatta meg. A helységek terhelhetőségét ugyancsak ezzel a számmal fejezték ki. A domus numeralis nagyságát időnként változtatták. A falvakon és a városokon belül a háztartásfőktől vagyonuk szerint kértek kisebb vagy nagyobb összeget.2Az adóztatás természetesen megkívánta, hogy írásban rögzítsék, kik az adókötelesek és mekkora teher fizetésére kötelezhetők.3 Szükséges volt az is, hogy az adómenteseket nyilvántartásba vegyék. Adóösszeírások azonban más alkalommal ugyancsak keletkezhettek.

Előfordult, hogy Mátyás király szabadságaik ellenére portánként vetette ki rájuk az adót, vagyis úgy bánt velük mint a jobbágyfalvak lakóival. Így történt 1462-ben, 1467–68-ban, 1469-ben is. 1470-ben Mátyás arra utasította adószedőit, hogy a Beszterce tartozékain élőktől „ultra numerum portarum populosarum” ne szedjék be a cenzust. Ekkor az uralkodó minden telek után fél forintot követelt, mégpedig úgy, hogy a gazdagok többet, a szegények pedig kevesebbet fizessenek. Ez a gyakorlat az 1470-es évek közepéig tartott.4 Úgy látszik azonban, maga a gondolat nem merült feledésbe. 1475-ben Mátyás pénzt kért a Szászföld lakóitól. Ha a szászok vonakodnának, arra utasította küldöttét, Domonkos székesfehérvári prépostot, hogy szigorúan birtokok és porták szerint haladva, ő hajtsa be az összeget. 1485-ben egy Szászsebesen lakó nemesembert mentett fel a király a terhek alól. A kötelességek között említette az egyforintos adót is.

         1489-ben a Barcaságban Tárcai Márton erdélyi kamaraispán embere végezte a dikálást. Olyan buzgón járt el, hogy olyanokra is kivetette a kötelezettséget, akik nem szoktak fizetni. Sajnos az okmányból nem derül ki, hogy a telkenkénti adóztatás régi módszerét elevenítette-e fel a király vagy pedig valamilyen más gyakorlatról volt szó.5 1505-ben II. Ulászló azért küldte Erdélybe Corbaviai Györgyöt, hogy dikálja a szászokat, és írja össze őket.6 Más esetekben is előfordult, hogy Erdély eme kiváltságos lakóinak (nem csak jobbágyaiknak) telkenként kellett fizetniük. 1468-ban az erdélyi országgyűlés házanként egy dénár kifizetését írta elő nekik. A következő esztendőben minden hospes után Szeben öt dénárt kért.7 Ezekben az esetekben tehát az adókivetés az adóköteles háztartásfők számán alapult.

         Az elv, hogy az adónak az adókötelezettek számához kell igazodnia, előkerült a Kétszék és a Hétszék vitájában. A két terület rendkívüli adóját az uralkodó gyakran egy összegben állapította meg. A gyakorlat az volt, hogy ebből egynegyed részt kellett a Kétszéknek vállalnia. A Hétszék azonban egyharmadnyi arány megfizetésére akarta a másik területet kényszeríteni. 1464-ben Mátyásnak kellett a régi szokást helyreállítania. De a vita nem csendesedett el. Tíz esztendő múlva a probléma az volt, hogy nem a lakosok létszáma szerint osztották el az adót, és így a Kétszék többet fizetett. Mátyás megintette a Hétszéket, hogy a lakosok számánál nagyobb összeg befizetésére ne kényszerítse partnerét. Úgy látszik azonban, ez a megoldás sem felelt meg, mert a vita tovább tartott. 1481-ben Orbán győri püspök, a kincstartó úgy intézkedett, hogy a Kétszéket képességén és lehetőségén túl ne adóztassák. A fentiekből az is következik, ahhoz, hogy a kötelezettséget – legalább részben – a lakosság számához igazítsák, a feleknek nyilvántartással kellett rendelkezniük. 1541-ben a falusi bírókkal együtt három brassói küldött számlálta meg a barcasági falvak és városok lakosságát. Hogy valódi „népszámlálás” történt, arra fennmaradt jegyzék utal. A háztartásfők nevei mellől ugyanis hiányoznak az adóösszegek.8

Azok a háztartások, amelyeket természeti csapás ért (pl. leégtek) vagy mások elpusztítottak, egy vagy több évig mentesek lettek a terhek lerovása alól. Róluk ugyancsak készültek külön jegyzékek. Erre már csak azért is szükség lehetett, mert eme listák alapján lehetett engedményre bírni az uralkodót.9

Az is előfordult, hogy az uralkodó íratta össze a szászokat. 1496-ban például Polner Gábort küldte ezzel az utasítással Erdélybe. Az összeírást a szászság megbízottai intézték. Az ok az adózóképességük felmérése lehetett. Ugyanez a cél vezérelte 1523-ban az országgyűlést, amikor elrendelte az erdélyi Szászföld összeírását.101532-ben János király parancsolta meg a számbavételt. Mint Medgyesnek Brassóhoz címzett leveléből kiderült, azért kellett ismét összeszámlálni a székek s a Barcaság lakosságát, megismerni a jövedelmezőséget, hogy a legutóbbi adófizetéshez képest új rendet és limitációt állapítsanak meg. A feladatot a szászoknak kellett elvégezniük. A rendelkezésből az is látszik, hogy az adókötelesek számát, valamint vagyoni viszonyait egyaránt fontosnak tartották a terhek megállapításakor. A jegyzék napjainkig fennmaradt.11

Fenti példáink azt mutatják, az adóztatásnak bármely formáját is alkalmazták a Szászföldön, jegyzékek készültek eme táj lakosságáról. Nemcsak olyan feljegyzéseket állítottak össze, amelyek egy-egy helység lakóit név szerint sorolták fel, hanem olyan regisztrumokat is kellett szerkeszteni, amelyek az egyes településen élő háztartásfőknek a létszámát tartalmazták. Mint az idézett 1532. évi levél tanúsítja, a lakosság számának a megállapítása és az adózóképesség szerinti tehervállalás egyáltalán nem mondott ellent egymásnak. Nem is lehetett erről szó, hisz éltek olyanok a szász falvakban és városokban, akik egyáltalán nem adóztak, vagy pedig csökkentett járadékot adtak. Őket – legalább elvben – számba kellett venni, még ha nem is rótták ki rájuk a terheket. Az adóterheket a közösségek teljes jogú, ingatlan tulajdonnal rendelkező tagjaira (hospes, Wirt) vetették ki. Velük szemben a zsellérek többsége általában kisebb összeget rótt le, vagy épp nem fizetett.12

Voltak olyan társadalmi csoportok, amelyek – legalább részben – adómentességet élveztek. 1489-ben Brassó városa – mint említettük – panaszt tett Tárcai Márton erdélyi főkamaraispánnak, mert embere a szokásoson túlmenően vetette ki az adóterhet. Így az allódiumokra, a molnárokra, az iskolamesterekre, a pásztorokra, a szegényekre, a szerzetesekre, az egyházi ingatlanokra egyaránt kirótta az adót. Adómentesek lehettek a közösségek szolgái, harangozók is.13 Ha a Berger által publikált jegyzékekre pillantunk, feltűnik az, hogy a hospes társadalmi csoport mellett feltüntették a molnárok, a pásztorok, a szegények, a zsellérek, az iskolamesterek számát. Több helyen találhatók adatok, amelyek a kenézekre, románokra, papokra, apácákra, egyházi ingatlanokra, szolgákra, allódiumokra, harangozókra vonatkoznak. Ugyanígy feljegyezték a puszta telkek mennyiségét.14 A jegyzéknek ezek a szempontjai azzal magyarázhatók, hogy a cél az volt, ne csak az adóköteleseket számlálják meg pontosan, hanem az adózás szempontjából más elbírálás alá eső társadalmi csoportok tagjait, az elnéptelenedett (és így tehervállalásra már nem kötelezhető) telkeket egyaránt számba vegyék. Ilyen típusú összeállítások az egyes kisebb területeken belül (Barcaság 1510, Kétszék 1516) ugyanúgy készültek, mint ahogy a Szászföld egészéről is összeállítottak hasonló listát.15

A besztercei levéltáros által közreadott jegyzékek közül a legkorábbi a Hétszék adatait tartalmazza. A dokumentumban néhány kivételtől eltekintve a Szebeni provincia minden ebben az időben létező helységét megtaláljuk. Nem olvashatjuk ellenben benne Dálya (Szászsebesszék), Gerdály (Nagysinkszék) falvaknak a nevét. Szászvárosszék helységei közül itt szerepel utoljára Volkány. Területén jött létre Kudzsir román falu 1488 és 1493 között. Eme szék helységei közül Kisromosz és Sebeshely csupán 1493-ban bukkant fel, nevüket így hiába is keresnénk a forrásban. Az 1488-as összeírás által a Vinc kerületéhez számított Újfalut Szászvárosszékhez soroltuk.16

Az 1488-as felmérés azonban nemcsak a kiváltságolt szász helyeket vette számba, hanem megtaláljuk benne azokat a jobbágyfalvakat is, amelyeket a szászság adományba kapott. A birtokok listája azonban korántsem teljes. A segesvári templom tulajdonában lévő Fehér megyei Volkányt Segesvárszék helységei között vették fel (holott nem tartozott ide).17

Szeben 1424-ben jutott hozzá a szebeni prépostság falvaihoz (5 falu), 1474-ben pedig a város (illetve a plébániatemplom) a kerci cisztercita apátság javaival lett gazdagabb (9 helység).18 Az egykori prépostsági vagyont hiába keressük a jegyzékben. A kerci apátság falvai közül 3 (Mese, Szászkeresztúr és Miklóstelke) nevét Segesvárszék települései között olvassuk. A jegyzék készítőinek az eljárását az teszi érthetővé, hogy ez a három helység a 16. sz. elején is eme szék községeivel és városaival együtt járult hozzá a terhekhez. Kerc más birtokrészei Szebennel együtt adóztak, így Szebenszék alatt lelhetők fel (Orlát és Kisdisznód). A birtokállomány hátralévő része kimaradt ebből a felmérésből (maga Kerc is).19 Az egresi cisztercita apátság erdélyi falvai terheiket a szászokkal együtt rótták le. Ennek az egyházi intézménynek a birtokait hasonlóképpen nem vették fel 1488-ban.20

Kedvezőbb a mérleg, ha az omlási és talmácsi uradalmakat vizsgáljuk. Omlásnak mind a 7 faluja felkerült a listára.21 A talmácsi birtoktestet a 7-ből 4 hely képviselte.22Az 1488. évi felmérés készítőinek az az eljárása, hogy a jobbágyfalvakat is számba akarták venni, érthető, ugyanis ezeknek a helységeknek a lakossága a Hétszékkel együtt adózott, és az adózóképesség felmérése szempontjából ide tartoztak. Ugyanakkor az is tény, a megyék királyi adószedői ezt a kiváltságot nem vették mindig figyelembe, és a terheket a szászság jobbágyi állapotú népeire is kivetették. Összesen 18–19 helység felmérését hiányolhatjuk.

Az 1495-ös kincstári számadás alapján a szebeni, kerci és egresi javak adóköteles háztartásainak a számát 919-ben állapíthatjuk meg (1494-ben szeben javaira 384 és 1/2 forintot számoltak, ami legkevesebb 385 füstöt jelent).23Az 1488. évi felvételben tehát összesen 129 kiváltságolt szász helységnek és 17 jobbágyfalunak az adatait találjuk meg.

1468-ban minden házra (hospesre) 1 dénár adót vetettek ki. Az erről az adófajtáról készült kimutatás lehetőséget ad arra, hogy az 1488. évi jegyzéknek legalább egy részét értékeljük. Szebenszék 17 települését van módunkban összehasonlítani (lásd táblázatunkat). 1468-ban előbb 1202, majd 1218 adókötelest találtak bennük. 1488-ban (ha a szegényeket is hozzászámítjuk) 1189 gazdát számolhatunk össze, amihez még 14 lakatlan ház társul. A szám 1203 lesz. Ez az érték már megközelíti az 1468. évi szintet. Ugyanakkor a települések között jelentős eltéréseket találunk. 17-ből 10 esetben csökkent a létszám, míg 7 helyen növekedést tapasztalhatunk. A változások nem olyan jelentősek (Vurpódon látható nagyobb hanyatlás csak), hogy ne lehetne őket a 20 esztendő népesedéstörténeti folyamatainak a rovására írni, vagy ne lehetne megmagyarázni az adatfelvétel hiányosságaival.

Szeben városa esetében több felmérést tudunk egymás mellé állítani. 1468-ban portánként 80 dénárt kellett fizetni. Az adószedők összesen 897 hospesportát vettek számba. Az 1473–1477 között készült adólajstrom 896 nevet tartalmaz. Ugyanakkor egy 1478–79. évi felvétel 913, egy 1480. évi 948 hospest foglalt magában. 1518-ban 996 főt vettek jegyzékbe.24Ebbe a sorba illeszthető be az a 951 hospesről szóló információ, amelyről az 1488. évi összeírás tájékoztat.

A következő felvétel 1510-ből származik, és a Barcaság kiváltságolt szász településeiről ad képet. Szemben az 1488. évi összesítéssel, nem találunk benne adatot Brassó birtokairól, holott a város 1498-ban vette zálogba a törcsvári uradalmat. A király egyben azt is elrendelte, hogy a birtoktest falvai Brassóval együtt adózzanak.25Az 1510. évi jegyzékhez későbbi kéz még hozzáillesztette 5 falu hospesekre vonatkozó adatait. Ezek a helyek részben a brassói plébániatemplomnak (Zernyest és Tohány), részben pedig magának a városnak (Sárkány, Mikefalva és Újfalu) a vagyonát alkották. Mátyás király engedélye alapján Brassóval együtt kellett rájuk is kivetni az adót. Ezt a szokást II. Ulászló király is megerősítette (1496, 1500). 1494–95-ben a királyi adószedők azt még elérték, hogy az egyforintos adót kiróják rájuk is. De a számadáskönyv tanúsága szerint ezektől a helységektől (csakúgy, mint a szászok többi jobbágyfalujától) ezt a terhet már nem szedték be. Az öt helységben – az 1510. évi listára utóbb feljegyzett információk szerint – 185 hospes lakott. Az 1494. évi kincstári számadás 203 forintot (1495: 221), vagyis legkevesebb 204 háztartást számolt el azon a címen, hogy Brassó tulajdonát képezik. A két érték közel áll ugyan egymáshoz, de mivel nem tudjuk, mikor toldották ennek az öt falunak az adatait az összeíráshoz, így a végeredmény kialakításakor, illetve a táblázatos számbavételkor nem vehettük őket figyelembe.26

A 13 barcasági helységben 1510-ben 1789 hospes- és szegény-, 102 pásztor- és 18 molnárháztartást számoltak össze. 1526-ban 1821 hospes- és szegény- (ha Rozsnyó 95 román háztartásfőjét leszámítjuk, 1726), 41 pásztor- és 7 molnárnak (?) tekinthető háztartást vettek számba. Az adatok a stabilnak tekinthető hospesek számában (a szegényeket is hozzájuk véve) olyan értékeket mutatnak, amelyek alapján azt mondhatjuk, a két felvétel kölcsönösen megerősíti egymást. A románokkal együtt 101,79%-ra nő, míg nélkülük 96,48%-ra csökken a hospesek és szegények együttes száma. Ha a Berger által közreadott harmadik (időben korábbi) felmérést is figyelembe vesszük, ugyancsak erre az eredményre jutunk. Ebben a dokumentumban a szegények többen voltak, de a két társadalmi csoport tagjai 1815 háztartást tettek ki (101,45%-os gyarapodás). Ebben a forrásban a pusztán maradt házak is gyarapodtak 1510-hez képest (71-ről 153-ra, azaz több mint a duplájára). A szegények és a puszta telkek magas aránya arra mutat, hogy amikor az alapul szolgáló összeírást elvégezték, átmenetileg nehéz helyzetben volt ez a táj. Utóbb azonban a csapást kiheverte. A mohácsi csata utáni belháborúk alaposan leapasztották az adófizetésre képes lakosságot. A korábbi egyensúly az 1540–es évek végére állt csak helyre.27

A brassói számadáskönyvek publikálói szerint a városban 1489-ben 1828 hospes- és 179 zsellérháztartás volt. (Maja Philippi elemzése 1730 hospest és 175 zsellért mutatott ki.) 1494-ben 1859 hospest és 250 zsellért számoltak össze a városban. A számadáskönyvek közreadói szerint 1500-ban a Portica negyedben a két társadalmi csoport megoszlása a következőképpen alakult: 486 és 52. Granasztói György véleménye szerint 1489-ben a település négy negyede sem a vagyoni viszonyokban, sem a lakosok számában nem különbözött egymástól, így a hospesnek feltüntetettek létszáma 1500-ban 1944-re rúgott, ami beleillik ebbe a sorba. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy 1489-ben az adó 28,3%-át fizette ez a negyed, úgy az 1500 körülire megállapított érték 1718-ra esik vissza.281512-ben minden városi lakostól 1/2 forintot, 1514-ben pedig „de singulis capitibus utpote civibus, inhabitatoribus ac universis incolis” 25 aspert (=1/2 forint) szedtek be; ugyanez év júliusában „de singulis capitibus” 12 aspert. Az adóösszegekből kiszámítható az adófizetők száma: 1883, 1740 és 1663.29

Az 1510. évi felmérés legfeljebb 1591 hospest, 7 lakatlan házat, 160 zsellért vett számba. A hospesek esetében helyesebb lenne az 1548-as szám, ugyanis 43 esetben valószínűleg egyházi ingatlant vettek a városban nyilvántartásba. A két szám közötti különbség nem túlságosan nagy.

Ha csak a hospesekre gondolunk, és az előző évszázad számításaival vetjük össze ezt az értéket, kétségtelenül kevés. Különösen feltűnővé válik a különbség, ha Berger harmadik listájára pillantunk, amely szerint a város 5005 hospes, 8 lakatlan telek, 31 zsellér háztartásfő otthona volt. Elképzelhető, hogy az 5005 elírás, és helyette talán 2005 olvasandó. Ez a szám jobban megfelel a 15. sz. végi helyzetnek.30 Amennyiben azonban az 1510. esztendő számait összeadjuk, úgy 1758-at kapunk, ami beleillik az 1512-re és az 1514-re kiszámított nagyságba. Úgy tűnik, az előző évszázadhoz képest az adóra kötelezhetők száma csökkent.31

Már többször előkerült az a harmadik jegyzék, amely az egyes területi egységek összesített adatait tartalmazza. Berger véleménye szerint az 1503 és 1510 között működő besztercei jegyző vetette papírra az itt olvasható számadatokat. Véleményünk szerint azonban 1508–1510 között keletkezhetett. Kiderül belőle, hogy a Hétszék területén 8663 hospes, 279 szegény, 63 molnár, 275 zsellér stb. lakott. Mivel a jegyzék szerkesztője Vinc adatait az 1488. évi felmérésből vette át, felvethető, hogy munkája során a hiányzó információkért a többször átmásolt 1488. évi összeállítást lapozta fel. Eljárását azzal indokolhatta, hogy az 1480-as éveknek és a 16. sz. elejének a viszonyai véleménye szerint nemigen különböztek egymástól. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy más közigazgatási beosztást ismert, mint 1488-ban tevékenykedő társa. Nem ismerte Szászvárosszéket, bár ennek a tájnak az adatait Vinc kerületének a számaiba beleérthetjük. Bárhogy is áll a helyzet, a két felvétel kölcsönösen megerősíti egymást.32

A Beszterce vidékére vonatkozó bejegyzések közül ellenőrizhető a városra és a Radna völgyére vonatkozó információ. A Beszterce hospeseire megadott 560-as érték legalább 100 fővel emelhető, így 660-nak kell tekinteni. Lehet, hogy a jegyző tévedett. 1508-ban tűzvész pusztította a helységet. Az uralkodó azokat a házakat, amelyek a lángok martalékává váltak, két esztendőre felmentette a rendes adó (Szent Márton-napi cenzus) fizetése alól. Említettük, eme papírlapon épp ennek az adófajtának a nagyságát jegyezte fel a jegyző. Így az sem elképzelhetetlen, hogy azért tüntetett fel kevesebb hospest Besztercén, mert a tűz áldozatává vált ingatlanokat levonta. Beszterce város birtokán, a Radna völgyében a városi jegyző véleménye szerint 193 hospes, 9 szegény és 1 malom található. Az 1494. évi kincstári számadás 444, az 1495. évi pedig 288 adókötelest vett számba ezen a tájon. Velük szemben a 193 hospes kevésnek látszik. Ugyanakkor tény, a völgy 1504. évi járadékából 164 adókötelesre lehet következtetni. Beszterce 1506-ban vásárolta meg Alsó- és Felsőborgót, és a két települést ehhez az uradalomhoz csatolta. Velük együtt 13–14 helységben lehettek a forrásunkban feltüntetett háztartások.33

Azok a feljegyzések, amelyeket a Medgyesen és a Kétszékben élőkről találunk ebben a dokumentumban, elfogadhatóak. Medgyesen 1516-ban ugyan csak 238 hospest (özvegyeket is beleértve) vettek figyelembe, ami a 16. sz. első évtizedi szintjének (300) 79%-a, de a városi adóterhek is ennek megfelelően csökkentek. Medgyes még 1532-ben (286 fő) sem tudta elérni az 1510 előtti állapotot. Pedig ha az 1516. esztendei számokat és az 1532. évi adatsorokat összevetjük, meglepve tapasztaljuk, hogy a vonatkozó helységekben a belháború után több adófizetőt vettek listára, mint a mohácsi ütközet előtt 10 évvel. 1532-ben összesen 2769 hospest írtak össze, 1516-ban nagyjából ugyanannyian élhettek a szék területén, mint 1510 előtt.34

A fenti, egymás mellé helyezett számok azt mutatják, hogy az adatok hullámzása mögött korántsem kell mindig népességhullámzást feltételeznünk. Sokszor csak arról van szó, hogy az adózás szempontjából valamilyen ok miatt (tűzvész, természeti csapás stb.) figyelmen kívül hagyott személyeket már nem írták össze.

A különböző felvételek adatainak az összevetésekor elsősorban a hospes társadalmi csoportra voltunk kíváncsiak. Eljárásunkat azzal tudjuk indokolni, hogy az adóterhek is elsősorban erre a társadalmi rétegre nehezedtek. A hospes, a telektulajdonos lett a szász falusi közösség tagja. „A telek viselte a különböző terheket, és – tekintet nélkül a személyek számára – adózott” – írja egy kutató.35

Érdemes a többi társadalmi réteget is megvizsgálnunk. Feltűnően alacsony a zsellérek aránya. A magyarországi jobbágyságnak legfeljebb egyötöde sorolható ide. A királyságban található oppidumok népének 30%-a élt zsellérsorban. Szikszón a 16. sz. elején a lakosságnak majd a felét eme társadalmi csoport tagjai tették ki. A nagy szabad királyi városokban sem kevés zsellér bérlakó talált munkát. Sopronban 1458-ban 38%-ot, Kassa belvárosában az 1480-as években 43%-ot ért el a zsellérek aránya.36

Más az a kép, amit róluk a szász összeírásokból kapunk. A Hétszék területén 217 emberről jegyezték fel, hogy zsellér, ami az összes nyilvántartásba vett személy 2,25%–a. Közülük 173 (79,72%) Nagyszebenben lakott. Segesvárott és Szászsebesen még 26 élt. Más városi helységben 17 (a Szentágotán élő városi szolgák – 2 fő – még növelhetik a számot) lakott. Szenterzsébeten (Szebenszék) lakott egy zsellér. Hasonló kép fogad bennünket a Barcaságban is. Brassóban 160, két oppidumban (Földvár, Prázsmár) 7, a 9 falu közül 4-ben 7 személyt vettek fel a jegyzékbe. Ők 174-en az összes lajstromozott háztartások 4,67%-át alkották, és 91,95%-uk Brassóban lakott.37 Semmivel sem jobb a helyzet a Kétszékben. A 66 zsellér az összes személyek 2,68%-át tette ki. Medgyesen 38 lakott (57,58%), míg másutt 28. Ez a viszonylag kedvezőbb eloszlás talán a Küküllő vidéke borkultúrájával függhet össze.38

A Beszterce kerületében élő 188 zsellérből 138 (73,4%) a táj központjában élt. Az összes háztartásoknak a 8,12%-át találjuk tehát a bortermeléséről ugyancsak nevezetes vidéken ebben a csoportban. Figyelemre méltó, hogy a Szászság egyetlen jobbágyfalujában sem találunk zsellért. Pedig ha másutt nem is, a bányászat miatt Radnán bizonyosan kellett lenniük. Az alacsony arányok meglepőek, s mindenképpen gyanússá teszik a számok valódiságát. Úgy tűnik, a három legnagyobb város kivételével másutt nem tartották fontosnak, hogy feljegyezzék őket. Ugyanakkor az is valószínűnek látszik, a falusi lakosság körében ritkábban fordult elő ez a mozgékony társadalmi csoport, mint a magyar királyság jobbágyfalvaiban.39

A három nagyvárosban már tekintélyes számban van jelen ez a háztulajdonnal nem rendelkező, sokszor sanyarú körülmények között élő réteg. Nagyszebenben 1480-ban 390, 1488-ban 173 a számuk. Az összes számba vett személynek (1344) tehát 29%-át, illetve 15,39%-át tették ki. Brassóban 1489-ben 175 (9,19% vagy 8,79%) zsellért és 1730, illetve 1816 hospest számolt ki Maja Philippi. 1494-ben 222-en, 1496-ban 185-ön voltak. A téma kutatója, Maja Philippi 200-ra becsülte a 15. századvégi létszámukat. 1510-ben közel hasonló eredményt kapunk (9,14%).

Besztercén 1489-ben az összeírt összes (761) háztartásból 125 tartozott ebbe a társadalmi csoportba (16,43%). A 16. sz. első évtizedében arányuk 17,84%-ot tett ki (144 zsellér, összesen 807 háztartás). 1505-ben az arányok kicsit magasabbak (20%, 166 zsellér, és összesen 828 személyt írtak össze). A 16. sz. eleji összesítés Brassó városában 31 főt állapított meg. Besztercén is volt olyan esztendő, amikor a korábbi létszám harmadára-negyedére esett vissza az arányuk.40

A számok minden esetben hullámzást mutatnak. Ez a körülmény magyarázható eme társadalmi réteg mozgékonyságával, illetve azzal a ténnyel, hogy nem egyforma mértékben írták össze őket. A legtöbben Nagyszebenben éltek. Volt olyan időszak, amikor legalább minden harmadik lakos közülük került ki. Ebben az időszakban egy háztulajdonosnál 14–15-en is laktak.41

A bérlakók aránya magas ugyan, de elmarad például Soprontól. Kassán a belvárosban – mint írtuk – arányuk 43%-ot tett ki.

Brassóban 1489-ben minden harmadik városlakó zsellér (38,28%). Nagy többségük a szegények számát szaporította, s csak 18,13% volt képes arra, hogy az összeírás esztendejében legalább 1 forinttal járuljon hozzá a település terheihez.42

Az összeírások majd mindenikében találkozunk szegényekkel, akik semmilyen adó fizetésére sem kötelezhetők. Arányuk alacsony. A hospeseket, szegényeket és a molnárokat együtt számítva 3,39% (birtokkal együtt 3,23%?), Beszterce és Radna vidékén 1,35%. Ha a nagyvárosokat leszámítjuk, az arányok így alakulnak:

 

szegény

összes

Hétszék

245

(3,75%)

6529

Hétszék birtokokkal

250

(3,54%)

7053

Barcaság

9

(5,1%)

1786

Kétszék

6

(0,3%)

2006

Beszterce vidéke

17

(1,19%)

1427

Beszterce és Radna együtt

26

(1,18%)

220943

A szegényekhez hasonlóan majd minden helységben találkozunk pásztorokkal. Néhány helyen a számuk magas. Például Szentágotán 9, Prázsmáron 12, Földváron 13, Rozsnyón 14, Feketehalmon 16. Eközben Beszterce egész kerületében 29 szolgált. Nagyszebenben nem tüntették fel ezt a társadalmi csoportot, holott 1480-ban még 6 tudott itt megélni. Közülük háromnak felesége is volt. Feltehető, ahol különösen sokan voltak, az állattartás is fejlettebb volt.44

Amíg a szegények és a pásztorok esetében az összeírások adatait – jobb híján – elfogadhatjuk, addig a molnárok, az iskolamesterek (iskolák) vagy épp papok, szerzetesek, szolgák stb. kategóriáival kapcsolatban felmerülhet a gyanú, hogy nem mindenkit vettek számba. Egy iskolamestert sem találtak Vinc, Beszterce kerületében és a Kétszékben. Olyan városoknál hiányzik a tétel, mint Szászváros, Szászsebes, Nagyszeben, Nagydisznód, Segesvár, Brassó, Beszterce, Medgyes (az 1516. évi felvételen is). Mint adómenteseket, ezeken a helyeken, amelyek Nagydisznód kivételével a székek, kerületek központjainak tekinthetők, már eleve figyelmen kívül hagyták őket.45

Molnárokat sem jegyeztek le minden településhez, így hiányzanak pl. Nagyszeben, Brassó összeírásaiból. Ugyanígy esetleges lehetett az egyéb kategóriába sorolt társadalmi csoportok (lásd táblázat) felvétele. Az 1510. évi barcasági összeírásban lelhetők ők fel leginkább, ami eme felvétel részletességével magyarázható. Pópákat és papokat pedig kizárólag a románság által sűrűn lakott Szászvárosszékben, illetve Szászsebesszék falvaiban jegyeztek fel. Ezzel szemben például a birtokok román településein egyáltalán nem regisztrálták őket.

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a felvételek adatai beleillenek a más források által megismerhető képbe. Az a gyanú, hogy a valóságosnál kevesebb személyt írtak össze, elsősorban a nem adófizető kategóriáknál fordulhat elő. Ugyanakkor felvethető az is, hogy a valami miatt felmentett hospes háztartásfők sem érdekelték az összeírókat.

Az összeírás készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy mekkora a lakatlanul maradt telkeknek a száma. A pusztásodással már régóta foglalkozik a magyar történetírás. Szabó István szerint a 15. sz. második felében az üres, lakatlan jobbágytelkek aránya egy–egy helyen 50–60% között mozgott.46

Eme kutatói tapasztalatoknak ellentmond mindaz, ami elemzett forrásainkból leszűrhető. A pusztán maradt házak száma szinte mindenütt elenyésző. A Hétszék területén (1488) a legtöbb puszta telket Nagysink-, Szerdahely-, Kőhalom- és Újegyházszék helységeiben találjuk. Eme tájakon a hospesek és a szegények arányának 4, 5,44, 2,87 és 5,08%-át teszik ki. A Hétszék egészében (a birtokokat is hozzászámítva) 2,44%-ot állapíthattunk meg. A legmagasabb arányt 5,56%-ot a Kétszék területén tudtuk kiszámolni. A Barcaságban ez az érték 2,32%-ot, Beszterce vidékén pedig 2,36%-ot ért el. Ha az összes lejegyzett személyre vetítjük a puszta telkek összegét, még alacsonyabb értékekkel kell megelégednünk. Így például a Hétszék esetében 2,27% (1488), illetve 2,53% (16. sz. eleje) lesz a végeredmény. Akadtak olyan települések, ahol egyáltalán nem találtak pusztán maradt házat az összeírók. A Hétszék területén 69 (47,26%) ilyen helyre akadtunk. A barcasági felvétel ebből a szempontból is pontosabbnak látszik, hisz itt egy településen sem feledkeztek meg a lakatlanul maradt házak feljegyzéséről. A városok közül Nagyszeben, Segesvár, Borberek, Nagydisznód neve alatt nem találkozunk az elnéptelenedett telkekre utaló feljegyzéssel. A Hétszék területén a városok nélkül (bennük 47 a lakatlan ház) marad 172 puszta telek. Ha csak a falvakat vesszük alapul, az arány a hospeseket és szegényeket együttesen számolva 3,05%, az összes háztartásokra kivetítve 2,86% lesz. A Barcaságban Brassóval együtt 78 puszta telek fog 3359 (hospes- és szegény), illetve 3728 háztartással (teljes szám) szemben állni. Ebben az esetben 2,32, illetve 2,09 százalék értéket kapunk. A városok nélkül (28 lakatlan) az értékek 2,99-re, illetve 2,67-re emelkednek.47

Ezek az eredmények – csak halványan ugyan – arra utalnak, hogy a szász falvakban a pusztásodás ugyanúgy valamivel felülmúlta a városokban tapasztalható helyzetet, miként az Magyarország egészében sejthető.48 Ugyanakkor magyarázatra szorul az a tény, hogy összeírásainkban alacsony értékeket olvashatunk. Az erdélyi Szászföld népesedéstörténeti folyamatai párhuzamba állíthatók mindazzal, ami Magyarország más tájain történt. A kutatás szerint a török betörések, a járványok következtében a Hétszék lankái között a középkor végére 15 helység tűnt el, 17 település bizonyosan, 12 pedig feltehetőleg átmenetileg elveszítette népességét. Szászvárosnak és környékének az etnikai összetétele a középkor végére átalakult. A szebeni provinciában tehát legalább minden negyedik helység középkori története során egyszer elpusztult, és csak hosszabb idő eltelte után épültek fel ismét az emberi lakhelyek. Máskor bizonyos településrészek vesztették el lakosságukat.49 Kimutatható a környék paraszti népességének a városokba áramlása.50Így azt gondoljuk, hogy az összeírásainkban található számadatok legfeljebb az előző felmérés óta elnéptelenedett telkekre utalnak, és nem törekednek arra, hogy hosszabb időszak pusztulását konstatálják. Tudjuk, midőn egy-egy szék vagy helység az adója csökkentése mellett érvelt, sosem feledkezett meg ama pusztán maradt házhelyeknek az emlegetéséről, amelyek az adózóképességnek a korábbi évekkel (vagy korábbi felvétellel) szembeni hanyatlását bizonyítják.51

Az erdélyi Szászföld kiváltságolt tájain a 15/16. sz. fordulója körüli évtizedekben (1488–1510) 15 807 hospes és 410 szegény háztartás talált megélhetést. Ezt az összeget egészíthetjük ki a jobbágyfalvak lakosságával. A Szebeni provinciával együtt adózó jobbágyság lélekszámát az 1495. évi kincstári számadás alapján minimálisan 1000 adófizetőre becsülhetjük (35–36 helység). 1488-ban a Hétszék tulajdonában lévő 18 településen 521 hospes és szegény lakott. Eme adat alapján 35–36 helységben valóban élhetett 1000 hospes (vagyis nagyjából az 1495. évi érték – 915 – elfogadható).

A Brassó birtokában lévő 5 jobbágyfaluban 204–221 háztartás népe élt (1494–95), a törcsvári uradalomban pedig 156–241 (1498–1514). A Radna völgyében 444–202 (193 hospes, 9 szegény) lakott (1494–16. sz. eleje/1508 k.). Vagyis a szászság birtokában lévő vagy vele együtt adózó (az egresi apátság 4 faluja) mintegy 62–63 településen52 1562–1906 adófizető talált megélhetést. A szász adóközösségbe 17 779, illetve 18 123 hospes és szegény tartozott bele. A jobbágyság eme összegek 8,79%-át, illetve 10,52%-át tette ki. Másként: a földesúri alattvalónak tekinthető nép a kiváltságolt szászok 9,63–11,75%-ának felelt meg. Egy-egy jobbágyfaluban átlag 25–30 háztartás lehetett. Ennek a mennyiségnek a felső határa alig maradt alatta annak az átlagos településnagyságnak, amit az 1488. évi forrásban találhatunk. Ezen belül természetesen lehetett szóródás. Az 1488. évi felvétel ismeretében elmondhatjuk, hogy miközben az omlási uradalom egy-egy falujában átlag 22 háztartás tagjai gazdálkodhattak, addig a talmácsi birtoktest 4 községében 20 (összesen 80) jobbágyháztartás apraja-nagyja talált megélhetést. A kerci apátság birtokállományába tartozó 5 településen átlagosan 50,8 adófizető (összesen 254) lelhető fel. Igen alacsony a 16. sz. első évtizedében a Radna-völgy középarányosa, mintegy 15–16 háztartásfő. Ugyanakkor jelentős népességmozgást feltételezhetünk.

A következőkben az összeírásainkból leolvasható számokat fogjuk elsősorban figyelembe venni. Azért járunk el így, mert – mint a bevezetőben már utaltunk rá – az esetleges átfedések ellenére (szászföldi birtokok) számításaink kiegészítik az 1494–95. évi kincstári számadásból kibontakozó képet. A mind a két helyen megtalálható telkek alapján 4 %-os hibahatárral helyesbíthetnénk eredményeinket.

A Szászföld települései nemcsak aszerint oszthatók fel, hogy a kiváltságolt, tulajdonképpeni Szászföldhöz tartoztak-e, vagy a jobbágyvilágnak képezték-e részét, hanem aszerint is, hogy lakóik falvakban éltek-e, vagy pedig a jogilag városnak tartott helyeken. Munkánk során 23 helységet soroltunk ebbe a kategóriába. Közülük oppidum volt Vinc, Borberek, Szászváros, Szelindek, Nagydisznód, Kőhalom, Szentágota, Nagysink, Szászkézd, Medgyes, Kisselyk, Nagyselyk, Berethalom, Feketehalom, Földvár, Prázsmár, Rozsnyó (Barcarozsnyó), és a besztercei földbirtoknak számított Radna. Civitasnak titulálták velük szemben Szászsebest, Nagyszebent, Segesvárt, Brassót és Besztercét.53

Az oppidumok közül hagyományai alapján és gazdasági szerepköre révén emelkedett ki Szászváros és Medgyes. Mind a két helység kézműipari központnak számított. Mind a két város részt vett a nagyváradi vámperben. 1497-ben Medgyes, 1500-ban Szászváros kapott jogot országos vásár tartására. Szászváros fejlődését a török pusztítás megtörte ugyan, de továbbra is közigazgatási egység központja maradt. Mind a két helyen jelentős számú lakosság élt. Kettejük közül Medgyes volt a fontosabb. Az 1440 és 1514 közötti időszakban számos iparosának a fia felkereste a bécsi és a krakkói egyetemet. Ugyan csak 1517-től számított jogilag civitasnak, de már ezt a titulust alkalmanként korábban is megkapta. 1492-ben mint „civitas” adta beleegyezését a Miksa császár és II. Ulászló király között az előző esztendőben megkötött békéhez. Medgyes, amelynek a városfalai ebben az időben épültek, a szék vezetését akarta magához ragadni. Mindezeket a körülményeket mérlegelve ezt a két várost, noha jogilag csak az oppidum szinten álltak, a továbbiakban a nagy szász városok közé soroljuk. A civitas kategória velük gazdagabb lett. Ugyanakkor a másik városcsoportról alkotott kép nélkülük kétségtelenül szegényebbé válik. Jogi szempontból egyikük sem sorolható a legfelső kategóriába. A kora újkorban mind a két város a táj legfejlettebb települései között foglalt helyet.54

Eme 23 város mellett akadtak olyanok, amelyek vásártartási joguk révén bizonyos gazdasági szerepkörrel rendelkeztek, de még nem érték el a városi rangot (pl. Nagykapus, Muzsna, Ecel). Az összeírásokban található társadalmi csoportokat két részre osztottuk. Az elsőbe került a legfontosabb adózó csoport, a hospes, az esetlegesen szegénnyé válók, illetve a molnárok. Utóbbiak esetében nagyrészt feltételezhetjük a teljes háztartást. A többi társadalmi kategóriát a második csoportba osztottuk. Azért jártunk el így, mert korántsem biztos, hogy következetesen nyilvántartásba vették-e mindannyiukat, másrészt pedig többük magányos háztartást alkotott. Közülük sokan túlságosan könnyen változtattak lakhelyet. Számuk az első csoporthoz képest alacsony (7,6%).

A Szászföld egy-egy településében viszonylag sokan éltek. Ha a hospesek, szegények és a molnárok társadalmi csoportjait számítjuk, 227 település középarányosa 75-öt fog adni. A jobbágyfalvak nélküli kiváltságolt világban az 1488 és 1510 közötti felmérések alapján 197 helységben 16 320 háztartás tartozott ebbe a kategóriába, azaz egy helységre 82,84-es értéket számolhatunk ki. A kép azonban pontosabb lesz, ha a városi településeket leválasztjuk, és azt nézzük meg, hogy a falvakban mekkora eme 3 társadalmi csoport nagysága. Meglepően kicsiny (20,67%) lesz az az érték, amit Vinc kerületére megkapunk. Másutt is azonban a számok esését tapasztaljuk. Szebenszékben például a városok (köztük Nagyszeben) leválasztása után az átlagos településnagyság 44,26-ra esett le (92,19-ről). Még nagyobb a hanyatlás Brassó kerületében (241,21-ről 99,89-re). A 23 városra átlagosan 330 háztartás állapítható meg. Ez a magas szám a nagyvárosoknak, különösen Szebennek és Brassónak köszönhető. A 6 nagyváros kiugró hányadost mutathat fel (359,5), míg a 17 oppidum (ez esetben Radnát is közéjük véve) valamivel többet, mint ennek a felét (178,65). Velük szemben a 204 falu egyenként 46,34 háztartást foglalt magában.

A falvaknak háztartásokban mérhető nagysága a nyers számok alapján a magyarországi átlag fölé emelkedik (ha az oppidumokat is belefoglalnánk a községi adatsorba, még jobban érzékelhető lenne ez a tény). Ugyanakkor a nyers számok elleplezik azt, hogy mögöttük milyen háztartásszerkezetet értettek, ami a magyar királyság mintául szolgáló jobbágyfalvai között (porta, füst, család stb.) különböző lehetett.

A királyságban a községek 84,3%-a 30 háztartásúnál kisebb.55 Ezzel szemben a Hétszék területén 134 községből 49 esik bele ebbe a kategóriába (36,57%). Az adatok némileg torzítanak, ugyanis ebbe a számba belefoglaltuk a birtokokat is, ahol az átlag alig lépte túl a 30-as mennyiséget. A 49 faluból 11 a jobbágyfalvak között helyezkedik el, vagyis csupán 38 kiváltságolt szász falusi település (32,48%) helyezhető ebbe a csoportba. A Kétszékben (1516) 15 helységből kettő (12,33%) sorolható ide. A Barcaságban egyáltalán nem lehet ilyen nagyságú helyet találni (vö. megfelelő tábláinkat).56

Az is megfigyelhető, hogy a városias helyek (Radnát leszámítva) a nagyobb, legalább 60 háztartást számláló helységek kategóriája felett találhatók, de többségük a 150 feletti tartományban helyezkedik el (a nagyvárosok mindegyike itt fedezhető fel). Ez a körülmény egyrészt az átlagosnál nagyobb népességkoncentrációra mutat rá. Másrészt pedig a táj városiasodottságára utal (5. táblázat). A hospesek, szegények és molnárok 26,73%-a az általunk nagyvárosnak nevezett helységekben élt, míg az oppidumokra 17,82%-os érték jutott. Amennyiben Szászvárost és Medgyest a második csoportba értjük bele, az arányok 23,86%-ra (4068) és 20,68%-ra (3526) változnak. A nagyvárosok és az oppidumok egymáshoz viszonyított aránya is kiegyenlítődik. Így amíg eme két településsel a 7594 városinak 60%-a a nagyvárosokban talált megélhetést, nélkülük már csupán 53,57%-ról mondhatjuk el ezt.

A szász tájakon élő 647 zsellérből 559 (86,4%) 12 városban lakott. Többségüket, 471 főt (84,26%) munkájuk Erdély három nagy kereskedelmi centrumához (Nagyszeben, Brassó, Beszterce) kötötte.

A 23 jogilag városias hely, amely a helységek 15,76%-át alkotta, a hospes, szegény és molnár háztartások 44,55%-ának lett otthona. Ha az összes háztartást figyelembe vesszük, az arány 43,4%-ra esik vissza (7959 fő). Azaz majdhogynem minden másodikuk ebben a településtípusban élt. Ez a körülmény alátámasztja a történetírásnak a táj városiasodottságáról alkotott véleményét.57

Az elmondottak fényében az sem meglepő, hogy az adott közigazgatási egységeken belül ezek a különleges helyzetű települések enyhén „túlsúlyosak” voltak (5. táblázat). Szeben- és Segesvárszékekben a háztartásoknak több mint a harmada a szék központjába koncentrálódott. Beszterce vidékén az arány valamivel kisebb. Egyedülállóan magas Brassó kerületének városiasodottsága. Jóformán minden második ember a fővárosban élt, de a négy vidéki oppidummal együtt az emberek háromnegyede városlakónak tekinthető. Az arányok azt mutatják, hogy e települések, amelyek német jellegüket meg tudták tartani a középkorban, a környékükön lévő falvak népességfeleslegét felszívták, és megélhetést tudtak nekik biztosítani. Ehhez a városok gazdasági fejlődése biztosította a feltételeket. Természetesen más nemzetiségűek, távolabbi vidékek jobbágynépe ugyancsak megtelepedett utcáikban.58

Ha azt szeretnénk megtudni, hogy mekkora népesség élt ezen a tájon, nem vagyunk könnyű helyzetben. A szászföldi egyháziak (akik csupán esetlegesen kerültek be valamelyik összeírásba) az általunk kiszámítottnál némileg magasabb népességszámot valószínűsítenek. Nincs semmiféle információnk arról, hogy a tájon feltűnő cigányságra (pl. Nagyszeben mellett) hány lelket feltételezhetünk. Ezek a hiányosságok azonban eredményeinket csak kis mértékben módosítják. Nagyobb fejtörést okoz az a tény, hogy sajnos nem tudjuk, egy-egy háztartásra hány személyt számolhatunk. A szakirodalom véleménye szerint a nagyvárosokra másfajta demográfiai magatartás jellemző, mint a falvak népére. A családok nem népesek, magas a halálozási ráta, sok az egyedülálló személy (különösen a zsellérek között). A lakosság a vidék népének a bevándorlásával gyarapszik.59 Így a védőművekkel rendelkező, gazdaság- és társadalomszerkezetükben, külső képükben leginkább a nyugati társaikra emlékeztető nagyvárosokat60 elválasztottuk a többi településtől, és lélekszámukat más eszközökkel állapítottuk meg, mint az oppidumok és a községek lakóinak számát. Ezzel a kép a hospesek vonatkozásában nem lesz olyan kedvező, mint amit a nyers háztartásszámokból kikövetkeztethettünk. Ugyanakkor a zsellérek sokasága részben ellensúlyozza az eltolódott arányokat.

Az általunk elemzett jegyzékek – miként többször hangsúlyoztuk – az adóztatás megkönnyítése érdekében készültek. A hospesadó nem személyekre, hanem – mint említettük – ingatlanra (háztulajdonra) lett kivetve. A küldöttek az utcákat járva házról házra jegyezték le az ingatlantulajdonosokat.61 A falvakban és a városokban egyaránt ez volt a helyzet. Azoknak, akiknek több ingatlanuk, házuk volt, mindenik után fizetniük kellett, s ennek következtében az adójegyzékekben többször is megtalálhatók (ugyanakkor a bíró – polgármester –, a tanácstagok adómentességet élveztek).62 Ennek a körülménynek megfelelően a hospesszám a házak mennyiségéről és nem a természetes háztartásfők valóságos létszámáról tájékoztat. Az 1473–77-es szebeni adójegyzék alapján a 896 hospes mögött óvatos becsléssel legfeljebb 884–886 természetes személyt sejthetünk (a valóságban még ennél is kevesebben lehettek). Másfelől azonban – mint láttuk – egyetlen összeírás sem tekinthető teljesnek. Ez a tény megengedi, hogy mégis elősorban a hospesszámot vegyük alapul.63

Abból a körülményből kiindulva, hogy a városi háztartások száma függött a társadalmi helyzettől és a vagyoni viszonyoktól, kétféle számítási módszert alkalmazott a magyar történetírás. Paulinyi Oszkár a teljes jogú polgárságra az 5-ös koefficiens használatát javasolta. Mivel a zsellérek között több a magányos személy, rájuk a 2,25–2,5 közötti szorzószám alkalmazását tartotta helyesnek. Hangsúlyozta, amennyiben sok bérlakó lakott egy helyen, inkább az alacsonyabb értéket, abban az esetben pedig, ha kevesebb, akkor a magasabb számot kellene használni.64 Granasztói György véleménye szerint a kisebb létszámú háztartásmodell a polgárjoggal rendelkező szegény emberekre is vonatkozik, így reájuk ugyancsak a 2,5-es koefficienst kell alkalmazni.65

A kiemelt hat város lakosságának meghatározásakor szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis Medgyest leszámítva mindegyikükről maradtak fenn egy viszonylag szűk időszakról (1487–1489) jegyzékek. Mivel ez a tény összehasonlításra is lehetőséget adhat, eme évkör információit vettük figyelembe. (Medgyes 15. sz. végi adózóiról nincs információnk, így a 16. sz. eleji számokat kellett felhasználnunk. Húsz évvel korábban feltehetően alacsonyabb volt a város népességszáma.66) Ezt a lakosságszámot vetettük össze – jobb híján – az összeírásunk elemzése alapján kiszámítható népesség nagyságával (a nagyvárosokat a számítások során természetesen külön vizsgáltuk).

Az erdélyi szász városok differenciált társadalmi viszonyokkal rendelkeztek, s ennek megfelelően viszonylag magas volt a szegények aránya. Ennek a körülménynek a figyelembe vételével csupán minimálisan 22–23 ezer főre becsülhetjük a lakosságukat.67 

Ennél magasabb eredményt kapunk, ha Paulinyi Oszkár módszerét követjük: a hospesek számát megszoroztuk 5-tel, míg a zsellérekét s a többi társadalmi csoportét 2,5-tel. Az így kapott eredmény azonban nem lesz pontos. Egyrészt azért nem korrekt, mert a hospesszám – mint utaltunk már rá – az adózó ingatlanokról (házakról) tájékoztat. Másrészt azzal a körülménnyel is számolnunk kell, hogy sokan valamilyen okból kimaradtak az összeírásból. 1512-ben Besztercén három felmérést készítettek. A hospeseknek a legalacsonyabb létszáma 682, a legmagasabb pedig 721 lett. A különbség 5,8%. Nagyszebenben 1473–77-ben 896, 1478–79-ben 913, 1480-ban 948 házat, 1488-ban 951–et írtak össze. 1473–77, illetve 1480 között a változás 5,8% lesz (1478/79 – 1480: 3,8%). Maja Philippi – midőn a brassói szegénységet vizsgálta – 1730 háztulajdonos adózót számolt össze (ebben a számban benne található a nem adózó városi vezetés is). Figyelmen kívül hagyta az üresen álló ingatlanokat, azokat, akik tűzvész miatt váltak adóztathatatlanná. Azon személyeket sem vizsgálta, akiknél nem lehetett tudni, miért nem fizettek. Más alkalommal – a helység nemzetiségi viszonyait elemezve – 1816 háztulajdonost állapított meg. A növekedés 4,97% lett. A brassói adójegyzékek publikálói 1489-ben 1828, 1494-ben 1859, 1496-ban 1812 hospest számoltak össze. A hullámzás kicsi. A szakirodalom általában 10–12%-ra becsüli a jegyzékekből kimaradók arányát. A fenti példáink elgondolkoztatóak. Ugyanakkor egyik forrásunk esetében sem mellőzhetjük azt a lehetőséget, hogy némelyeket nem regisztráltak. Arról sem feledkezhetünk el, hogy mindegyik helységben éltek egyháziak. Így – tekintettel arra, hogy egy-egy polgárnak több ingatlana is lehetett – a valóságos maximális lélekszámot az 5–10% közötti skálán tudjuk elképzelni.68

Nem vagyunk könnyű helyzetben a mozgékony zsellérség létszámának felbecsülésekor. Arra, hogy a számok hogyan ingadoztak, már idéztünk példát. Nagyszeben 12 adókörzetéből négyben 1479-ben még 147 zsellér élt. A következő esztendőben ugyanitt csak 114 nevét olvassuk. A másik nyolc körzetben az 1478 és 1480 közötti 351 főről 276-ra olvadt le eme réteg létszáma. A változás 77,55%-ban, illetve 78,63%-ban állapítható meg. Mivel mind a városból való elköltözéssel, mind pedig a más házba való átköltözéssel számolnunk kell, eme társadalmi csoport lélekszámának a megállapításakor indokoltnak tartjuk a legalább 10%-os emelést.69

Az oppidumok és a falvak népességszámának kiszámításakor az irodalom jobb híján az ötös kulcsszámot alkalmazza. Mi is végeztünk korábban számításokat ezzel az átlagértékkel. Újabban Kubinyi András a szász vidék népességének megállapítására a háztartásonkénti 6 főt valószínűsítette. A jobbágylakosság esetében a családonkénti 6,2 koefficienst állapította meg. Eredményeit felhasználva a háztartásokat eme szorzószámok alkalmazásával számoltuk át, majd ezt a lélekszámot még 10%-kal megemeltük. A nagyvárosok esetében a népességet 5%-ra is és 10%-ra is egyaránt kiszámoltuk. Úgy gondoljuk, hogy a 6-os szorzószám a hospesekre, a vidéki szegényekre és a molnárokra tartható elégségesnek. A többi társadalmi csoportra (szolgák, iskolamesterek stb.) a Kubinyi András által javasolt 3,5-es koefficiens megfelelőnek látszik, hisz az egyedülállóak mellett akadhattak családos emberek is.

Eredményeinket táblázatba foglaltuk (4–5. táblázat). Kiderül belőlük, hogy a kiváltságolt szász vidékek lakossága 97 583 főt tett ki (maximumként 106 179–107 358), vagyis körülbelül 100 000 lélek lakott ezen a tájon.  Az összeírásokban található jobbágysággal együtt 102 142 (111 105–112 204) főt számolhatunk ki.

Mint arra már többször rámutattunk, összeírásunk a szászokhoz tartozó jobbágyoknak csupán egy részéről ad képet.70 A szászokkal együtt adózó (illetve földesúri alattvalóik közé tartozó) jobbágyság létszáma más helyekről is meghatározható. Korábban ugyanúgy forrásként használtuk fel az állami adóegységet (1494–95), miként a szászok által készített felméréseket. Eme forrás hasznosításakor a kutatás véleménye szerint a háztartásszám növelhető 1,2-vel, így jutunk el a családok feltételezhető számához (2280).71 Lélekszámuk 14 136, illetve maximumként 15 832 (12%-kal emelve), míg 10%-os szorzót alkalmazva 15 550 lesz. Így együttesen 111 719, illetve 122 011–128 036 fő teljesítette az uralkodó által megkövetelt adóterheket. Közülük a jobbágyság 12,7%-ot, illetve maximumként 13%-ot tesz ki. Ez a jobbágynépesség (beleértve a törcsvári uradalmat) 4 falu lakói híján a szászság földbirtokain lakott. Minden bizonnyal a jobbágyi költözködés (a románság egy részének a mozgékonysága) jelentősen módosíthatja ezt a számot. Erre vonatkozóan a Radna-völgy adott példát, ahol az 1494. évi 444-gyel szemben a 16. sz. elején 200–203 háztartásfőt találtak, pedig az uradalom közben még Borgóval is gyarapodott. A Szászföld kiváltságolt és vele együtt adózó jobbágyi területeinek a nagyságát 11 986 km2-re becsültük. Ha becslésünk megállja a helyét, úgy 9,3–10,2/10,7 közötti értékre tehetjük az 1 km2–re jutó népességátlagot. A szászokhoz köthető települések valószínűleg nagyobb területtel rendelkeztek, így a népsűrűség valamivel kisebb volt. A kibontakozó kép megfelel az országos átlagnak.72

Mást látunk akkor, ha csupán az elemzett összeírásra figyelünk. A kiszámítható népsűrűség valamivel magasabb lesz, 10–11 fő (a területet 10.537 km2-re becsültük).Ugyanakkor, a jobbágyfalvakban tapasztaljuk az alacsony értékeket. Így a hegyvidékre eső Radna-völgyben a népesség átlaga alig haladja meg a 0,5-ös hányadost. A jobbágyfalvakban jobb a helyzet (5–6 fő).

Gyökeresen más helyzetet tapasztalunk, ha csupán a kiváltságolt tájak adataira pillantunk. Az átlagérték 14–15 fő között mozog. Ugyanakkor ez a szám eltakarja a különbségeket, ami az alacsony népsűrűségű Nagysinkszék és a sűrűn lakott Segesvárszék vagy épp Medgyes vidéke között fennállt. A Szászföld kiváltságolt része az ország negyedik helyre rangsorolt közigazgatási egységei közé sorolható ugyan, de az említett két szék országos viszonylatban a második helyet foglalná el.

Az 1488 és 1510 közötti összeírások által felölelt terület kiterjedését tekintve Bihar vármegyét közelítette meg, de lélekszáma elmaradt eme tiszántúli megye lakossága mögött. Bihar népe mintegy 514 helységben talált otthont magának. Bihar vármegye 129 625 (vagy 147 300) lakójából például egy településre 252 (vagy 287) lélek jutott. A mintegy fele akkora Csanád vármegyében 209 helyen 70 610 (vagy maximális értékként 80 240) személy lakott, vagyis egy helyre 338 (illetve 384) lakos számítható. Zala és Somogy vármegyékben már jóval kisebb helységekre akadunk.

Érdemes tájékoztató jelleggel az erdélyi vármegyék hasonló adataira pillantanunk (12. táblázat). A 156 (vagy maximális 174) fős lélekszámmal szemben a Szászföld településeinek nagysága a vármegyei átlag fölé emelkedett. Mi az összeírásaink által felölelt terület lakosságát – mint említettük – 102 142-re (111 105–112 204) becsültük. A 227 helység tehát egyenként 450 (489–494) léleknek adott otthont, mutatva a magas népességkoncentrációt. A Szászföld privilégizált (tehát nem jobbágyok által lakott) részén ezzel szemben a 97 583 (106 179–107 358) fő mintegy 197 faluban és városban élt. A helységenkénti átlagos lélekszám 495-re rúgott (ha maximális népességet számolunk, az érték 542).73

Ez a jelenség főként a városoknak köszönhető. A nagyvárosok és az oppidumok együttesen (ha a kicsiny Radnát is hozzászámítjuk) 41 736 (illetve maximális becslésként 44 704/45 891) személy számára biztosították az életet. Radna nélkül ez az érték 41 579 (illetve 44 526–45 241) lesz. A kiváltságolt táj (Radnát nem számítva) 22 városa adott tehát otthont a lakosság 42–43%-ának. (Ha az összeírásainkban található birtokokat is hozzászámítjuk, 40–42%-ot kapunk.)

56 009 (illetve 61 653–62 117) kiváltságolt parasztember lakott jogállás szerint falunak minősíthető helységekben. Egy-egy faluban becslésünk szerint tehát átlag 320 (352–355) fő élt. Érdekes kép bontakozik ki akkor, ha a nagyvárosokat leválasztjuk. Az oppidumokban és falvakban 72 559 (79–80 ezer) lakost találunk, vagyis egy településre 382 (416–421) személy jutott. Ezek a számok elvben már jobban összehasonlíthatók a bihari és csanádi adatokkal, hisz a két megye egyikében sincs szabad királyi város, csak falu és oppidum. Ám az összehasonlítással csínján kell bánnunk, hisz Csanádban is, Biharban is püspöki székhelyet találunk. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a kiváltságolt szász világban nem jobbágyok éltek, hanem szabad emberek. Az alföldi és az erdélyi tájak gazdasági adottságai eltérőek. A szászföldi oppidumok között akadnak igen iparosodottak, miként az általunk a jogi kritériumok alapján kiválasztott települések közül olyan fejlettebbek hiányoznak, mint a kétszéki Muzsna. Több szász falu rendelkezett piactartási joggal, és a mezővárosokhoz hasonló számban küldte szülötteit egyetemre. A magas népességkoncentráció ugyanakkor rámutat arra, hogy a kiváltságok miként gyakorolnak vonzerőt a környék jobbágylakosságára, s miként teremtenek a gyarapodásnak kedvező feltételeket.

A városi lakosság többsége a nagyvárosokban élt. A legnépesebbnek Brassó tekinthető, ahol Maja Philippinek mind a két adatsorát figyelembe vettük (a kisebbik eredményt zárójelbe tettük). Rangsorban Nagyszeben és Beszterce következett, míg az utolsó helyen a falvakkal nem rendelkező Szászvárost találjuk. Az oppidumoknak a többsége is túl tudta szárnyalni ezt a szintet. A 16. sz. elején Beszterce tovább növelte lakosságát, míg Brassó – úgy látszik – veszteséget könyvelhetett el magának.74 Azt az értéket, amiben a nagyvárosok lélekszámát meghatároztuk, a lehetséges maximumnak gondoljuk, hisz közismert, hogy a polgári családok milyen kicsinyek voltak.75

A Szászföld nyelvileg nem volt egységes. A németek mellett románok és magyarok találtak megélhetést ezen a vidéken. Összeírásunk Szebenszék területén 39 helységet tüntetett fel, amelyek közül 15 faluban találunk románokat (Omlás és Talmács uradalmaihoz tartozó települések). 465 háztartásnak (27,61%) volt román lakosa. A barcasági Rozsnyóról 1510-ben csak annyit tudunk meg, hogy román pap és kenéz lakott ott. Ugyanitt 1526-ban 95 román háztartást említettek (az összeírt személyek 32,76%-a). A 16. sz. elején Radna kerületének a területén 203 háztartást jegyeztek fel, amelyeknek a többsége román volt. 1527-ben a városban szászok, románok és magyarok éltek.76 A nem szász anyanyelvűek száma nagyobb volt annál, mint az a Berger által publikált összeírásokból kiderül. A 16. sz. elején Vinc kerületében négy nemzet: német, magyar, román és délszláv élt együtt. Vinc és Borberek vegyes etnikumú volt, a kerület négy falvát már románok lakták. 1510-től a vinci tanácsba három magyar és három délszláv került, a bíró pedig felváltva hol német, hol magyar lett.77

A török dúlások nyomán megváltozott Szászvárosszék etnikai összetétele. A 15. sz. végén a királybírót magyarok, románok és szászok erősítették meg. A városban magyarok és románok egyaránt éltek. A németség egyedül Szászvárosban és Romoszban őrizte meg a többségét. Tordosra és Alkenyérre magyarok költöztek.78 A Kétszék területén a 16. sz. eleji összeírás egyáltalán nem említ románokat. 1516-ban Hasságon már 11 schismaticust jegyeztek fel.79 Brassóban 1489-ben 116 magyar és 217 román háztartás volt. A magyaroknak több mint a fele a Blumenau városrészben lakott, míg a románok majdnem kizárólag Bolgárszegen telepedtek le. 1522–23-ban a számuk 200-ra tehető, míg 1600-ban 384 család élt itt.80

A török pusztításoktól sokat szenvedett Szászsebes is, a várost az oszmánok többször felégették. Szebenszék területén minden negyedik telek egyszer elpusztult.81

Kiragadott példáinkkal érzékeltetni akartuk, hogy a németségen kívül milyen más etnikumok éltek a Szászföldön. A szászság bizonyosan kisebbségbe szorult Vinc kerületében és Szászvárosszékben, míg másutt csak vesztett súlyából. A városok közül különösen Brassóban élt sok nem német. A török pusztítások, a lakosságcsere ellenére a középkor végén a németség többségben maradt. Az itt élőknek legalább a 4/5-ét ők alkották.82

Szászföld kiváltságos területeinek népessége a 15–16. sz. fordulójára megállapított érték alapján 1330 táján 49–59 ezer. 1400 körül pedig 65–75 ezer lélek lenne (3,5–4%-os növekedést alapul véve). Nem szabad elfelejtkeznünk azonban arról, hogy Szászföld déli részét többször érték török támadások. A járványok s a belső elvándorlás ugyancsak hatott a népesség alakulására. Országosan a 15. sz. alig hozott gyarapodást. Így az 1330 körüli, illetve a 15. sz. eleji népességszám magasabb lehetett. A szász történetírás a Hétszék 14. sz. közepi lakosságát 70–80 ezer főre becsüli (1488: 45–50 ezer lélek).83Az a nem alap nélküli vélemény, hogy a 14. sz. közepéhez képest a 15. sz. végére a népesség megfogyatkozott, további vizsgálódást érdemelne.84

A népesség stagnálását vagy fogyását több tényező válthatta ki. A török betörések és az elvándorlás mellett gondolnunk kell a városiasodásra is. Láttuk, ezen a tájon különösen magas a városlakók aránya. Tudjuk, más demográfiai modell jellemző erre a településtípusra, mint a falvakra. A családok kicsiny lélekszámúak, a népesség önmagát nem tudja reprodukálni, rá van szorulva a falvakból beáramló tömegekre. Gondoljunk az egyedülállóak magas számára. A polgárság magas aránya miatt feltételezhető, hogy ez a modell jobban érvényesült ezen a tájon, mint a magyar királyság más vidékein. További vizsgálatok dönthetnék el, hogy a városlakók nagyobbik hányadának otthont adó nagyvárosok mellett melyek azok az oppidumok (vagy vásárhelyek), amelyek ehhez a típushoz sorolhatók, és melyek álltak közelebb a falvakhoz. A mezővárosok között országosan is nagy különbségek voltak.85 További kutatások, szempontok alakíthatják még a szászokkal kapcsolatos területek lélekszámáról általunk kialakított véleményt.

 

Függelék

1. táblázat

Szászföld háztartásai 1488–1510 között (az összeírások alapján)

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

a/ Vinc kerülete (1488)

337

32

2

11

3

2

4

371

387

5

74,2

3

20,67

62

b/ Szászvárosszék (1488)

677

65

8

17

1

9

20

750

777

12

62,5

11

51,36

565

c/ Szászsebesszék (1488)

565

22

4

13

6

1

5

21

591

616

9

65,67

8

43,00

344

d/ Szerdahelyszék (1488)

399

22

8

4

25

421

433

11

38,27

11

38,27

433

e/ Szebenszék (1488)

2316

77

4

23

174

10

24

2397

2604

26

92,19

23

44,26

1018

f/ Újegyházszék (1488)

372

2

1

14

6

19

375

395

12

31,00

12

31,00

375

g/ Kőhalomszék (1488)

816

20

11

44

7

14

1

24

847

913

17

49,82

16

43,38

694

h/ Nagysinkszék (1488)

948

25

12

63

13

10

39

985

1071

21

46,90

19

38,32

728

j/ Segesvárszék (1488)

1747

22

17

63

27

14

3

25

1786

1893

16

111,63

14

68,86

964

k/ a + j Hétszék együtt

   (1488)

8177

287

59

256

217

63

30

201

8523

9089

129

66,07

117

44,30

5183

l/ Hétszék birtokai (1488)

516

5

3

12

4

18

524

540

17

30,82

17

30,82

524

m/ k + 1 Hétszék

   birtokokkal

8693

292

62

268

217

67

30

219

9047

9629

146

61,97

134

42,59

5707

n/ Hétszék (16. sz. eleje)

8663

279

63

275

215

1

240

9005

9496

146?

61,67?

o/ Hétszék (16. sz. eleje)

2310

10

5

74

66

129

2325

2465

27

86,00

24

62,40

1560

p/ Brassó kerülete (1510)

3267

91

19

104

176

12

59

71

3377

3728

14

241,21

9

10,50

945

r/ Beszterce kerülete

   (16. sz. eleje)

2053

22

20

30

188

1

49

2095

2314

27

77,59

26

54,88

1427

s/ Radna-völgy (16. sz.

   eleje)

193

9

1

203

203

13

15,62

12

14,67

176

t/ Beszterce és Radna-

   völgy együtt

2246

31

21

30

188

1

49

2298

2517

40

57,45

38

42,18

1603

v/ n+o+p+t összesítés

   (16. sz. eleje)

16 486

411

108

483

645

12

61

489

17 000

18 201

227?

74,89

z/ Összesítés 1488–1510

    m+o+p+t

16 516

424

107

476

647

79

90

468

17 047

18 339

227

75,10

204

48,08

9808

x/ Összesítés 1488–1510

    k+o+p+r

15 807

410

103

464

647

75

90

450

16 320

17 596

197

82,84

176

51,8

9115

Megyjegyzés: Az egyes rovatok a következő kategóriákat jelölik: 1) hospes, 2) szegény, 3) molnár, 4) pásztor, 5) zsellér, 6) iskolamester, 7) egyéb (pap és apáca, szerzetes, kenéz, allodium, szolga, harangozó), 8) lakatlan házak, 9) 1–3 rovatok összege, 10) 1–7 rubrikák összege, 11) az összeírásokban számba vett helységek száma, 12/ az 1–3 rovatban található társadalmi csoportokból hány esett egy helységre, 13) falvak száma, 14) egy falura eső átlag (vö. 12.), 15) falusi háztartások száma (1–3). A 16. sz. elején készült összesített adatok számbavételekor (egyéb információ híján) a középkor végén meglévő helységszámokat vettük alapul (vö. Wagner: i.m.), ill. a Hétszékről szóló 1488. évi összeírás településszámát. Újfalut Vinc kerülete helyett Szászvárosszékhez számítottuk (Wagner: i.m. 372). Az összeírásban Beszterce hospeseire vonatkozó adatot 100 háztartással növeltük meg. Hiányoznak a Brassó birtokaira vonatkozó információk. Ugyanígy nem tudtunk számolni azokkal a helységekkel sem, amelyek ugyan középkoriak, de csak az 1488. évi jegyzék után tűntek fel forrásban (Romoshely, Sebeshely pl.).

 

2. táblázat

Városiak aránya az egyes közigazgatási egységeken belül (hospesek, szegények
és molnárok együttes száma alapján) 1488–1510

 

Szék egésze

Nagyváros

%

Oppidum

%

Együtt

%

Vinc kerület

371

  3091

83,29

309

83,23

Szászvárosszék

750

1852

24,67

185

24,67

Szászsebesszék

591

2473

41,80

247

41,80

Szerdahelyszék

421

Szebenszék

2397

9514

39,67

  4285

17,86

1379

57,53

Szebenszék és a

  hozzá tartozó birtokok

2719

       951

34,98

  428

15,74

1379

50,72

Újegyházszék

375

Kőhalomszék

847

  1536

18,06

153

18,06

Nagysinkszék

985

  2577

26,09

257

26,09

Segesvárszék

1786

6118

34,21

  2119

11,81

822

46,02

Segesvárszék és az

  együtt kezelt birtokok

2024

       611

30,19

  211

10,42

822

40,61

Kétszék

2325

       30410

13,08

  46111

19,83

765

32,90

Brassó kerülete

3377

     1591?12

47,11

  84113

24,90

2432

72,00

Beszterce kerülete

2095

       66814

31,86

668

31,86

Beszterce kerülete

  és a Radna völgye

2298

       668

29,06

   27?15

11,75

695

30,24

Összesen (1488–1510)

17047

     4557

26,73

2687

15,76

7244

42,49

1 Vinc és Borberek; 2 Szászváros; 3 Szászsebes; 4 Nagyszeben; 5 Szelindek, Nagydisznód; 6 Kőhalom; 7 Szentágota és Nagysink; 11 Kisselyk (144) és Nagyselyk (67) az 1516. évi adatok alapján; Berethalom háztartásszáma becslés alapján 250; 12 Brassó; 13 Feketehalom, Földvár, Prázsmár, Barcarozsnyó; 14 Beszterce; 15 Radna – az adó nagysága alapján megbecsült minimális érték (MOL. Filmtár 294. tekercs).

3. táblázat

  A Hétszék városai 1488-ban

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

(1–3)

10

(1–7)

a) Nagyvárosok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyszeben

  951

173

951

1124

Szászváros

  158

26

1

4

10

185

199

Szászsebes

  230

7

2

4

6

8

247

265

Segesvár

  600

9

2

4

20

3

611

638

Összesen

1947

42

5

17

199

3

18

1994

2126

aránya a városiakon belül %

60,19

40,78

35,71

   28,57

 92,13

 17,65

   45

  59,49

58,54

b) Oppidum

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vinc

  182

17

1

4

1

1

2

200

206

Borberek

    99

9

1

1

2

109

112

Szelindek

  167

19

1

2

1

5

189

191

Nagydisznód

  220

12

1

241

241

Kőhalom

  152

1

6

7

1

1

5

153

168

Szentágota

  187

1

9

1

12

5

188

210

Nagysink

    64

4

1

1

4

69

70

Szászkézd

  209

2

8

7

1

1

211

227

Összesen

1280

61

9

30

17

5

14

22

1358

1424

a) és b) együtt

3235

103

14

42

216

5

17

40

3352

3632

Hétszék egésze (birtokokkal)

8693

292

62

268

319

67

30

219

9047

9731

Városi arány %

37,21

35,27

22,58

   15,67

 67,71

   7,46

 56,67

 18,26

37,05

37,32

Megjegyzés: A rovatok magyarázata megtalálható az 1. táblázat alatt.

4. táblázat

 A Szászföld lélekszáma a három összeírás adatai alapján (1488–1510)

         

Terület (km)

A lakosság minimális száma

Minimális népsűrűség (fő/km2)

A lakosság maximális száma

Maximális népsűrűség (fő/km2)

Vinc kerülete (1488)

135

2283

16,9

2512

18,6

Szászvárosszék (1488)

500

4341

8,7

4737–4774

9,5

Szászsebesszék (1488)

347

3367

9,7

3644–3704

10,5–10,7

Szerdahelyszék (1488)

256

2568

10

2825

11

Szebenszék (1488)   

1198

13 984

11,7

15 147–15 392

12,6–12,8

Újegyházszék (1488)

310

2320

7,5

2552

8,2

Kőhalomszék (1488)

640

5366

8,4

5903

9,2

Nagysinkszék (1488)

690

5384

7,8

5924

8,6

Segesvárszék (1488)

590

10 430

17,7

11 323–11 473

19,2–19,4

Hétszék összesen (1488)

4666

50 043

10,7

54 566–55 061

11,7–11,8

 

 

 

 

 

 

Hétszék birtokai (1488)

874

3305

3,8

3636

4,2

 

 

 

 

 

 

Hétszék és birtokai (1488)

5540

53 348

9,6

58 202–58 697

 10,5–10,6

Kétszék (16. sz. eleje)

644

14 227

22,1

15 578–15 741

 24,2–24,4

Barcaság (1510)

971

20 981

21,6

22 626–23 080

 23,3–23,8

 

 

 

 

 

 

Beszterce vidéke (16. sz. eleje)

644

12 332

19,1

13 408–13 563

 20,8–21,1

Radna/völgy (16.sz. eleje)

2738

1254

0,5

1379

 0,5

Kiváltságolt területek

6925

97 583

14,1

106 179–107 358

 15,3–15,5

Összesen   

10 537

102 142

9,7

111 105–112 204

 10,5–10,6

Megjegyzés: kizárólag a három összeírást vettük alapul, a szövegünkben található kiegészítéseket nem használtuk fel.  A  városok lakosságánál található bizonytalanság magyarázza, hogy egyes területek esetében több számot adtunk meg. Ha a lélekszám kiszámításakor a hagyományos  5-ös szorzót alkalmazzuk, természetesen alacsonyabb eredményeket kapunk.  Ebben az esetben a teljes népesség 88 380 lesz, míg a népsűrűség 8,4 fő lesz négyzetkilométerenként.

5. táblázat

Városok népessége – 1487–89 /16. sz. eleje/

 

Összeírás alapján

Maximum

a) Nagyváros

 

 

Nagyszeben (1488)

5188

5470–5705

Segesvár (1488)

3100

3260–3410

Szászsebes (1488)

1250

1315–1375

Szászváros (1488)

870

918–958

Medgyes (16. sz. eleje)

1610

1698–17 773

Brassó (1489)

9518

10 016–10 470

Beszterce (1487)

3493

3685–3840

Összesen

25 029

                 26 362–27 531

b) Oppidumok (1488–1516)

 

 

Borberek (1488)

665

732

(Al)Vinc (1488)

1221

1343

Szelindek (1488)

1133

1246

Nagydisznód (1488)

1446

1591

Kőhalom (1488)

971

1068

Szentágota (1488)

1205

1326

Nagysink (1488)

418

460

Szászkézd (1488)

1322

1454

Hétszék (1488)

8381

9220

Nagyselyk (1516)

416

458

Kisselyk (1516)

875

963

Berethalom (1516)

1500

1650

Kétszék összesen (1516)

2791

3071

Feketehalom (1510)

1359

1495

Földvár (1510)

1191

1310

Prázsmár (1510)

1603

1763

Rozsnyó (1510)

1202

1322

Barcaság (1510)

5355

5891

Összesen

16 689

                 18 360

a/ és b/ összesen

41 579

                 44 526–45 241

Radna (16. sz. eleje)

162

178

Összesen

41 736

                 44 704–45 419

6. táblázat

Szászvárosszék egymással párhuzamba állítható helységei (1334–1539)

 

1334 összes háztartás

1488 hospes

  1488 szegény

1488 egyéb

1488 együtt

1532 hospes

 1539 hospes

1539 szegény

1539 egyéb

1539 együtt

Szászváros

344

158

26

5

189

161

165

31

1

202#

Balamir

  –

 26

 2

 28

 53

 64

  7

 1

72#

Kásztó

 64

  49

 2

3

 54

 41

 47

 12

 1

60#

Berény

107

  55

 2

 4

 61

 65

 68

 12

 1

81#

Szereka

 61

 28

3

2

 33

 –

 25

  7

 1

33#

Tordas

 56

 32

3

 35

 33

 25

 3

  2

30+

Perkasz

 35

 34

3

1

 38

 48

 37

 4

 2

43#

Romosz

255

 70

10

7

 87

 52

 40

18

 2

60#

Alkenyér

 –

 49

 6

4

 59

 68

 43

 11

 1

55#+

Felkenyér

 –

 56

 4

3

 63

 66

 54

12

 1

67#

Kudzsir

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Volkány)

 –

 66

 2

2

 70

 –

125

 29

 1

155#

Újfalu

 54

 2

2

 58

 37

Sebeshely

36

11

1

48#

Romoshely

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Kisromosz)

39

34

11

 2

47#

Megjegyzés: az 1488. évi egyéb rovatba a pásztorokat, a molnárokat, az esetlegesen megemlített scolasticusokat, papokat (pópákat) vettük fel. Az 1539. évi egyéb rovatba rajtuk kívül még a kenézek kerültek. Az 1334. évi rubrika kiszámításakor a szászvárosi fürdőt, a beginanővért figyelmen kívül hagytuk.  A #jellel azt akartuk kifejezni, hogy a települést 1539-ben románnak mondták. A + jel arra utal, hogy a helység lakói  ugyanebben az esztendőben magyarok. Romoszon 1488-ban pópa is lakott. Wagner (372). Újfalut román alapításúnak tartja. Forrás: Berger 51–52., Stenner i.m. 112 (70.jegyz.), Quellen II. 282.

7. táblázat

 Szebenszék egymással párhuzamba állítható helységei (1468–1536)

 

1468

1468

1488

1488

1488

1488

1536

 

hospes

ház

hospes

szegény

együtt

lakatlan

mansio

Vurpód

80

80

56

6

62

1

45

Fenyőfalva

28

28

33

33

1

Kereszténysziget

200

196

176

6

182

2

101

Nagycsűr

78

88

78

4

82

2

50

Kakasfalva

42

42

31

2

33

17

Szenterzsébet

58

58

47

4

51

31

Nagydisznód

221

224

228

12

240

188

Hermány

16

16

28

28

32

Kiscsűr

58

58

47

47

50

Kistorony

36

34

38

38

Szászújfalu

65

60

44

4

48

59

Oroszcsűr

15

14

12

4

16

Veresmart

47

46

56

56

66

Selimbér

56

54

46

2

48

1

38

Szelindek

184

180

167

19

186

5

131

Dálya

18

19

14

3

17

15

Fellak

23

22

22

2

Összesen

1202

1218

1123

66

1189

14

823

Forrás: Teutsch: Zur Steuergeschichte … 70; Stenner i.m. 111–112; Berger 54–56; Rechnungen 26–27.

8. táblázat

  A Barcaság háztartásai (Brassó nélkül) 1510-ben

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9

Oppidum

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feketehalom

203

  6

  4

  16

  –

  7

16

213

236

Földvár

171

15

  2

  13

  3

  2

  2

188

206

Prázsmár

241

  8

  3

  12

  4

10

16

252

278

Rozsnyó

170

18

  –

  14

  –

  7

  9

188

209

Összesen

785

47

  9

  55

  7

26

43

841

929

Falu

913

44

  9

  47

  7

27

28

966

1047

Összesen

1698

91

18

102

14

53

71

1807

1976

Megjegyzés: 1) hospes, 2) szegény, 3) molnár, 4) pásztor, 5) zsellér, 6) egyéb (iskolamester, szolga, mezőőr, harangozó, egyházi vagy nemesi telek, apáca), 7) lakatlan telek, 8) 1–3. rovat összege, 9) 1–6. rovat összege.

9. táblázat

 A hospes-, szegény- és molnárháztartások megoszlása a Barcaságban 1510-ben

 

Települések száma

Háztartások

száma

Arány

(%)

Ebből

város

Városi

háztartás

Arány

(%)

50–60

1

51

1,5

61–70

2

134

3,94

101–110

2

211

6,21

121–130

1

121

3,56

141–150

2

293

8,62

151–160

1

156

4,59

181–190

2

376

11,06

2

376

100

211–220

1

213

6,27

1

213

100

251–260

1

252

7,42

1

252

100

1548

1

1548

46,82

1

1548

100

(1591?)

(1591?)

(1591?)

 

Összesen

14

3355

100

5

2389

71,57

 

 

(3398?)

 

 

(2432)

 

10. táblázat

  A Hétszék (benne a birtokok is) hospes-, szegény- és molnárháztartásainak
a megoszlása 1488-ban

 

 

 

 

          Ebből városi

 

Települések száma

Háztartások száma

Arány %

Települések száma

Háztartások száma

Arány %

1–10

7

59

0,65

11–20

20

325

3,6

21–30

22

535

5,91

31–40

23

808

8,93

41–50

18

831

9,19

51–60

15

825

9,12

61–70

15

982

10,86

1

69

7,02

71–80

5

379

4,19

81–90

4

336

3,7

91–100

3

282

3,12

101–110

2

217

2,4

1

109

50,23

111–120

1

111

1,23

151–160

1

153

1,69

1

153

100

181–190

4

742

8,2

3

560

75,47

191–200

1

200

2,21

1

200

100

201–

5

2261

25

5

2261

100

Összesen

146

9047

100

12

3352

39,19

Megjegyzés: A táblázat az 1488-ban számba vett helységeket tartalmazza. Az omlási uradalom 7 településére csak átlagot tudtunk számolni, mivel az összeírás együtt vette fel őket (155). Talmácsot a falvak között vettük számba, noha 1453-ban oppidumnak nevezték (UB. V. 2818.sz.). Később azonban ezt a megjelölést elhagyták a neve mellől. Megjegyezzük, nagysága sem mutat városra. Ha ezt a helységet is a mezővárosok közé soroljuk, úgy a táj városainak a számát gyarapítani tudjuk, és valamelyest a népességen belüli súlyuk is növekedni fog. A végső eredményt nem befolyásolja számottevően ez a helység.

11. táblázat

A  hospes-, szegény- és molnárháztartások megoszlása a Kétszék 18 helységében
1516-ban

 

 

 

 

 Ebből városi

 

Települések száma

Háztartások száma

Aránya %

Települések száma

Háztartások száma

Aránya %

21–30

2

50

3,34

31–40

1

37

2,47

41–50

1

44

2,94

51–60

2

117

7,81

61–70

5

326

21,76

1

67

20,55

81–90

1

85

5,67

91–100

1

100

6,68

101–110

2

213

14,22

141–150

2

287

19,16

1

144

50,17

239

1

239

15,95

1

239

100

Összesen

18

1498

100

3

450

30

Megjegyzés: A városok közé Medgyest, Kisselyket és Nagyselyket soroltuk.

 

12. táblázat

Az egy helységre jutó népességszám az erdélyi vármegyék területén

Megyenév  

Települések száma

A népesség minimális nagysága

   Átlag

A népesség maximális nagysága

  Átlag

Belső-Szolnok

194?)

24 090

124

27 375

141

Doboka

160(?)

27 085

170

30 780

192

Fehér (Fogarassal)

309(?)

58 445

189

60 415

196

Hunyad

487

49 100

101

55 795

115

Kolozs

274

54 090

197

61 465

224

Küküllő

142

28 795

203

32 720

230

Torda

207

35 275

170

40 085

194

Összesen

1773

276 880

156

308 635

174

Forrás: Szabó: i. m. 69, 108 (73. jegyz.); Wagner: i.m.; Kubinyi: i.m. 158–159 (23.jegyz.); Erdély története. I. Szerk. Makkai László, Mócsy András. Bp. 1986. 608.

Gyakrabban használt helynevek

Magyar

Német

Román

Alkenyér

Unter-Brodsdorf

Şibot

Berethalom

Birthelm

Biertan

Beszterce

Bistritz

Bistriţa

Borberek

Weinberg

Vurpăr

Borgó

 

Prundu Bârgăului

Botfalva

Brenndorf

Bod

Brassó

Kronstadt

Braşov

Ecel

Helzeldorf

Aţel

Feketehalom

Zeiden

Codlea

Egres

 

Agrişu Mare

Földvár

Marienburg

Feldioara

Kerc

Kertz

Cârţa

Kereszténysziget

Grossau

Cristian

Kisdisznód

Michelsberg

Cisnădioara

Kisselyk

Kleinschelken

Şeica Mică

Kőhalom

Reps

Rupea

Kudzsir

Kidsir (Kuschir)

Cugir

Medgyes

Mediasch

Mediaş

Mese

Meschendorf

Meşendorf

Muzsna

Meschen

Moşna

Miklóstelke

Klosdorf

Micloşa

Nagydisznód

Heltau

Cisnădie

Nagykapus

Grosskopisch

Copşa Mare

Nagyselyk

Marktschelken

Şeica Mare

Nagysink

Grossschenk

Cincu

Omlás

Hamlesch

Amnaş

Orlát

Ortenbach

Orlat

Prázsmár

Tartlau

Prejmer

Radna

Roden

Rodna

Segesvár

Schässburg

Sighişoara

Szeben (Nagyszeben)

Hermannstadt

Sibiu

Szászhermány

Honigberg

Hărman

Szászkeresztúr

Kreutzdorf

Criţ

Szászsebes

Mühlbach

Sebeş

Szászváros

Broos

Orăştie

Szászkézd

Keisd

Saschiz

Szelindek

Stolzenburg

Slimnic

Szenterzsébet

Hammersdorf

Gusteriţa

Szerdahely

Reussmarkt

Miercurea Sibiului

Talmács (Nagytalmács)

Talmesch

Tălmaciu

Tordos

Thorendorf

Turdaş

Törcsvár

Törzburg

Bran

Újegyház

Leschkirch

Nocrich

Vinc (Alvinc)

Unter-Wintz

Vinţu de Jos

 

 

 

 

Az erdélyi Szászföld. 1. Vinc (Alvinc) kerülete, 2. Szászvárosszék, 3. Szászsebesszék, 4. Szerdahelyszék, 5. Szebenszék, 6. Újegyházszék, 7. Kőhalomszék, 8. Nagysinkszék, 9. Segesvárszék, 10. Kétszék, 11. Brassó és Barcaság, 12. Beszterce kerülete, 13. Radna-völgy, 14. Hétszékhez sorolt birtokok (az összeírásban megtalálhatók), 15. Hétszékhez sorolt birtokok (az összeírásban nem találhatók), 15. Brassó templomának falvai, 17. Törcsvári uradalom, 18. Az egresi apátságnak a szászokkal adózó falvai.

 



* Rövidítettváltozata aMagyarország történeti demográfiája(896–1995) című kötetben jelent meg. (Szerk. Kovacsics József. Bp. 1997.125–139.)

1 Berger, Albert: Volkszählung in den Sieben und Zwei Stühlen, im Bistritzer und Kronstädter Distrikte von Ende des XV. und Anfang des XVI. Jahrhunderts. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde (a továbbiakban Kbl.) XVII(1894). (a továbbiakban Berger); Wagner, Ernst: Historisch-statistisches Ortsnamenbuch für Siebenbürgen. (Studia Transylvanica 4.) Köln–Wien, 1977 (a továbbiakban Wagner). 44–45; Teutsch, Georg Daniel: Über die ältesten Schulanfänge und damit gleichzeitig Bildungszustände in Hermannstadt. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde (a továbbiakban Archiv) IX(1871). 30–32.

2 Teutsch, Friedrich: Zur Steuergeschichte der Hermannstädter Provinz im XV. Jahrhundert. Kbl V(1882). 41–42; Müller, Georg Eduard: Die sächsische Nationsuniversität in Siebenbürgen. Ihre verfassungs- und verwaltungsrechtliche Entwicklung 1224–1876. Hermannstadt 1928. 148. skk.; Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet. = Hunyadi Mátyás. Szerk. V. Molnár László, Rázsó Gyula. Bp. 1990. 106–114; Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I–VII. Hg. v. F. Zimmermann, C. Werner, G. Müller, G. Gündisch. Hermannstadt–Bukarest 1892–1991 (a továbbiakban UB). VI. 3698. sz., DF 245 098 (Arh. Sibiu 2–454), 255 908. (Prvostolnoga Kaptola Zagreb. 2–270).

3 Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt in Siebenbürgen. I–VIII. Kronstadt 1886–1926 (a továbbiakban Quellen) III. 7–24; MOL. Filmtár 19 184/2. tekercs.

4 UB VI. 3581, 3598, 3658, 3771, 3785, 3797. sz; Kubinyi: i.m. 106. 1469-ben Beszterce vidékén azoktól, akiknek a háza leégett, nem kértek fizetséget. UB VI. 3715. sz.

5 UB VII. 4047, 4603. sz., DF 246 508 (Arh. Sibiu 1–65), 246 756. (Arh. Sibiu 3–25.)

6 DF 245 619.(Arh. Sibiu 4–54.)

7 Rechnungen aus dem Archiv der Stadt Hermannstadt und der sächsischen Nation. I. Hermannstadt 1880. Quellen zur Geschichte Siebenbürgens aus sächsischen Archiven. I/1. (a továbbiakban: Rechnungen). 26; UB VI. 3728. sz.

  8 UB VI. 3355, 3359, 3408. sz., VII. 4008, 4444. sz. A terhek megosztása más esetekben is vitát váltott ki. 1506-ban például Brassó hányadával volt probléma. 1508-ban Ulászló királynak kellett megintenie a Szász Egyetemet, mert Beszterce tartozékaitól többet követelt, mint amennyit annak idején Mátyás megállapított a számukra. DF 245 640. (Arh. Sibiu 4–74.); Teutsch, Georg Daniel: Zur Geschichte von Bistritz. Archiv V(1860). 293–294; Müller: i.m. 126–127. Arra, hogy az egyes területek maguk is készítettek nyilvántartásokat, példa Berger 70–73; Teutsch: Über die ältesten Schulanfänge und damit gleichzeitig Bildungszustände in Hermannstadt. 230. Az 1541. évi „népszámlálásra“: Quellen III. 99, 133–135, MOL. Filmtár 19 184/2 tekercs.

  9 UB VI. 3715. sz., VII. 4329. sz.; Székely Oklevéltár. III. Szerk. Szabó Károly. Kvár 161–162; Rechnungen 392–412; DF 245 907 (Arh. Sibiu 5–13.), 245 934.(Arh. Sibiu 5–38.)

10 Rechnungen 218; Teutsch, Friedrich: Volkszählungen im Sachsenland". Kbl V(1882). 111–112; Magyar Törvénytár. Szerk. Márkus Dezső. I. Bp. 1899. 823. (1523: 47. tc.). Az uralkodó Polner Gábort még azzal is megbízta, hogy 32 000 forintnyi rendkívüli adót hajtson be a szászoktól. Ők azonban eme összegnek csak a felére voltak hajlandók. (Rechnungen 205, 207.) Polner működésére még: DF 245 237.(Arh. Sibiu 2–594.)

11 Brassó Város Lt. Schnell III. 123. MOL Filmtár 19 191. tekercs. Az összeírás valóban elkészült. Quellen II. 282–284. Vö. Müller: Die sächsische Nationsuniversität in Siebenbürgen. Ihre verfassungs- und verwaltungsrechtliche Entwicklung 1224–1876. 124.

12 Dahinten, Otto: Geschichte der Stadt Bistritz in Siebenbürgen. Aus dem Nachlass hg. v. Ernst Wagner. Studia Transylvanica 14. Köln–Wien 1988. 398.

13 DF 246 508.(Arh. Braşov. 1–65.); Wagner 44–45; Dahinten: i.m. 398. A molnár, a zsellér Besztercén adózott Hunyadi Jánosnak: UB V. 2867. sz. A Mohács utáni időszakban készült barcasági lajstromok szerint a szegények egy része fizetett, más része mentes volt eme kötelezettség alól. A zselléreket – néhol még a községi szolgákat is – járadékra kötelezték. Vö. Quellen III. 7–24; MOL Filmtár 19 184/2. tekercs.

14 Berger passim. A kiváltságolt helyeken élő románságnak elvben nem kellett a juhötvenedet fizetnie. Vö. Müller, Georg Eduard: Die ursprüngliche Rechtslage der Rumänen im Siebenbürger Sachsenlande. Hermannstadt 1912. 86, 157–158. 1493-ban a király elismerte, hogy a Szászföldön élő románok mentesek a juhötvened fizetése alól. Vö. DF 245 186 (Arh. Sibiu 2–543.), 245 266.(Arh. Sibiu 2–622.) Előzőleg, ugyanebben az esztendőben II. Ulászló megintette Besztercét, mert a birtoka, Radna-völgy után járó eme adófajtát nem szedte be, holott ez a koronának jár. Vö. Documente privitoare la istoria românilor. Cules de Eudoxiu de Hurmuzaki. Bucureşti 1911. XV/1. 137, 160–161. 1493-ban 3 szászvárosszéki falu lakói szívesebben fizették volna ezt a járadékot, mint a szászföldi kötelezettségeket. Vö. Amlacher, Albert: Urkundenbuch zur Geschichte der Stadt und des Stuhles Broos bis zum Erbfürsten aus dem Hause Österreich (1699). (a továbbiakban Amlacher) Archiv XV(1880). 222–223. A Barcaság és a Kétszék területén a 16. sz. elején még az özvegyeket is számba vették. 1469-ben Mátyás megerősítette, hogy a Barcaságban és Brassóban élő „bolgárok” nem kötelezhetők juhötvenedre. Vö. UB VI. 3720. sz.; Philippi, Maja: Die Bevölkerung Kronstadts im XIV. und XV. Jahrhundert. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. Hg. v. Paul Philippi. Köln–Wien 1984. 131.

15 Wagner 44–45.

16 Wagner 362, 364, 365.

17 Müller, Georg Eduard: Stühle und Distrikte als Unterteilungen der siebenbürgisch-deutschen Nationsuniversität 1141–1876. Hermannstadt 1941. Unveränderter Nachdruck der Ausgabe Krafft und Drotleff. Mit einer Einführung und einem Ortsnamenregister von Konrad G. Gündisch. (Schriften zur Landeskunde Siebenbürgens 10.) Köln–Wien 1985. 309; Wagner 360–361.

18 Müller: i.m. 306; Wagner 350.

19 Berger 68; Rechnungen 394–411, 423, 453; Wagner 358–359.

20 UB VII. 4055, 4133, 4188, 4611, 4630. sz; Juhász, Kolomann: Die Stifte der Tschanader Diözese im Mittelalter. Ein Beitrag zur Frühgeschichte und Kulturgeschichte des Banats. Münster in Westfalien 1927. 85. skk.

21 Berger 54; Rechnungen 207; Wagner 356.

22 Wagner 354: Bojca, Kistalmács, Nagytalmács és Porcsesd. A kimaradt telepek közül Rakovicának az eredetileg a szászok kezén lévő fele részét már 1486-ban visszakapta a Hétszék, de 1488-ban még mindig a nemesi birtokok között dikálták. Vö. UB VII. 4680. sz.; DF 245 103.(Arh. Sibiu 2–459.)

23 Rechnungen 423, 453, 502–503. stb.; UB VI. 3665, 3771. sz.; DF 245 093 (Arh. Sibiu 2–449.), 245 120 (Arh. Sibiu 2–476.), 245 385.(Arh. Sibiu 3–78.); 1494/95-ben minden füstre egy aranyforintot vetettek ki. Vö. Kubinyi András: A magyar királyság népessége a 15. század végén. Történelmi Szemle XXXVIII(1996). 137. Szeben 1494-ben legkevesebb 385, 1495-ben pedig 919 füstnek az adó alóli mentesítését tudta elérni. Az adóztatás 1494-ben szigorúbb volt. Ebben az esztendőben átmenetileg a kerci apátságot eladományozta a király. DF 245 198 (Arh. Sibiu 2–555.), 245 201 (Arh. Sibiu 2–558.). Fehér megye az egresi apátságnak a szászokkal együtt adózó 4 falujára is kivetette a terhet, amit utóbb a király rosszallt. DF 245 215 (Arh. Sibiu 2–572.), 245 217 (Arh. Sibiu 2–574.), 245 417.(Arh. Sibiu 3–110.). Erőszakra is sor került. 1495-ben megismétlődött minden. Ekkor a kincstartó írt a szebeni polgármesternek, engedje az összeírást. A számadás elkészítésének a szükségességére hivatkozott. DF 245 418.(Arh. Sibiu 3–111.) Ez a tény növeli az 1495. évi adat hihetőségét.

24 Gündisch, Gustav: Die Oberschicht Hermannstadts im Mittelalter. = Uő: Aus Geschichte und Kultur der Siebenbürger Sachsen. (Schriften zur Landeskunde Siebenbürgens 14.) Köln–Wien 1987. 195–196; Rechnungen 38–99; Arh. Sibiu. Konsularrechnungen 1518. 347. MOL Filmtár 34 739. tekercs.

25 Müller, Georg Eduard: Die Grafen des Kronstädter Distriktes bzw. des Kronstädter Provinzialverbandes. Archiv. XLIII(1925). 328–329; Arh. Braşov. Privilegia et instrumenta. 303. MOL Filmtár 19 192. tekercs. A törcsvári vár 9 falujában az adományozás idején 156, 1514-ben pedig 241 adóköteles háztartás volt (Quellen II. 3–9).

26 Berger 73; Engel, Johann Christian: Geschichte des ungrischen Reiches und seiner Nebenländer. (Allgemeine Welthistorie 49.) I. Halle 1797. 39; Müller: i.m. 328–29; DF 247 078. (Arh. Braşov 255.)

27 Az eseményekre vö. Gooss, Roderich: Die Siebenbürger Sachsen in der Planung deutscher Südostpolitik. (Volkstum im Südosten 1.) Wien 1940. 158. skk. Az 1532–1550 közötti egymás mellé helyezett barcasági összeírások azt mutatják, hogy sokan, akiket adóztatásra alkalmatlannak ítéltek, kimaradtak belőlük, hisz 1541 és 1550 között 140%-os emelkedést tapasztalunk (1411 háztartásról 2017-re). Ezzel szemben 1510 és 1532 között a gazdák száma 69%-ra esett vissza (1689–1234).

28 Quellen III. 776–792; Granasztói György: Társadalmi tagozódás Brassóban a 15. század végén. Századok CVI(1972). 361; Philippi, Maja: Unterschichten der siebenbürgischen Stadt Braşov (Kronstadt) im XIV. und XV. Jahrhundert. Revue Roumaine d’Histoire XVI(1977). 662, 669. Maja Philippi egy másik munkájában 1816 háztulajdonosról olvashatunk (Maja Philippi: Die Bevölkerung Kronstadts im XIV. und XV. Jahrhundert. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. 146.).

29 Teutsch, Georg Daniel: Über Honterus und Kronstadt zu seiner Zeit. Archiv XIII(1876). passim.

30 Berger 73–74.

31 A tájat ért természeti csapásokra: Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1700-ig. Bp. 1962. 56–60.

32 Draskóczy István: A Szászföld összeírása a 16. sz. első évtizedéből. = Emlékkönyv Jakó Zsigmond nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Kovács András, Sipos Gábor, Tonk Sándor. Kolozsvár 1996. 161–162.

33 DF 247 867. (Arh. Bistriţa 713.); Draskóczy: i.m. passim. Radna-völgyére: Goldenberg, Samuel: Contribuţie la istoria Bistriţei si a Văii Rodnei la începutul secolului al 16-lea. Studia Universitatis Babeş–Bolyai. Series IV. Fasc. 1. 1960. 64–67. Beszterce adózóira: Gündisch, G. Konrad: Das Patriziat siebenbürgischer Städte im Mittelalter. (Studia Transylvanica 18.) Köln–Wien 1993. 302–303.

34 Draskóczy István: A Kétszék 16. sz. eleji adóösszeírásai. = Unger Mátyás Emlékkönyv. Szerk. E. Kovács Péter, Kalmár János, V. Molnár László. Bp. 1991. passim. Az 1516. évi felvételben csupán 18 település anyaga maradt fenn.

35 Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. Hg. v. Carl Göllner. I. Bukarest 1979. 67; Nägler–Schobel–Drotlaft: Geschichte der siebenbürgisch-sächsischen Landwirtschaft. Bukarest 1987. 22.

36 Szabó István: A parasztság társadalmi rétegei a középkor végén. = Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Bp. 1948. 24; Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a 15. században. Bp. 1965. 115. Erdélyben az 1437. évi parasztfelkelés kapcsán emlékeztek meg róluk: Demény Lajos: Parasztfelkelés Erdélyben 1437–1438. Bp. 1987. 143; Városokra: Granasztói: i.m. 391.

37 A Mohács utáni adólajstromokban ugyancsak alig-alig találunk zsellérnek tekinthető személyt. Egy kivétel van, Rozsnyó, ahol a számuk 34 fő. Vö. Quellen III. 591.

38 Draskóczy: i.m. passim.

39 A 14. sz.-ban a tized kapcsán számoltak a zsellérség létével (UB I. 474, 511. sz.). Hunyadi János Besztercén adóztatta meg őket (UB V. 2867. sz.). A kor szász falusi társadalmának képét adja: Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. 67–69; Nägler–SchobelDrotlaft: i.m. 22. skk.

40 Berger passim; Szebenre: Rechnungen 38–58, 67–75; Brassóra: Philippi: i.m. 662–664, 669–670; Granasztói a Portica negyed alapján ugyancsak kevésnek találta a zsellérek számát, vö. i.m. 391. Besztercére: Gündisch, G. Konrad: i.m. 302–303; DF 283 310–11. (Arh. Bistriţa. 4A–12, 4A–13.)

41 Brassó és Beszterce zsellérei az adólajstromokban lelhetők fel. Nagyszeben fennmaradt anyagában a kapuőrök fenntartására szedett illetékekről szóló összeírások jegyezték fel a zselléreket (vö. az előző jegyzet könyvészetével). Köztük akadhattak tehetős emberek is, ahogy a háztulajdonosok között sok a szegény. A bérlakók könnyen változtatták lakhelyüket. Szebenben 1478/79-hez viszonyítva 1480-ban 183 esetben tapasztaltunk változást. Brassó belvárosában 3–4 bérlakó élt egy házban, s többségük legfeljebb egy évig lakott ugyanazon a helyen. Vö. Philippi, Maja: Die Bürger von Kronstadt im XIV. und XV. Jahrhundert. Untersuchungen zur Geschichte und Sozialstruktur einer siebenbürgischen Stadt im Mittelalter. (Studia Transylvanica 13.) Köln–Wien 1986. 200–201.

42 Philippi, Maja: Unterschichten der siebenbürgischen Stadt Braşov (Kronstadt) im XIV. und XV. Jahrhundert. 663, 669–70; Granasztói: Társadalmi tagozódás Brassóban a 15. század végén. 391. skk.

43 Kubinyi: i.m. 143..

44 Nägler–Schobel–Drotlaft: i.m. 36–37; Rechnungen 72, 76.

45 Teutsch, Friedrich: Kirche und Schule der Siebenbürger Sachsen. Hermannstadt 1923. 28–30.

46 Szabó István: Hanyatló jobbágyság a középkor végén. Századok LXXII(1938). 37.

47 A Hétszék vidékén a hospesek és szegények együttes száma a városokban 3338, a falvakban 5647, a teljes háztartásszám a városoknál 3632, a falvaknál 5997. A Barcaságban ezek a számok így alakulnak: 2423, 3358, illetve 2680 és 3728. Megállapításunkat gyengíti, hogy az összeírás a városokban nem vette következetesen figyelembe az üresen maradt ingatlanokat.

48 Szabó: i.m. passim.

49 Wagner, Ernst: Wüstungen in den Sieben Stühlen als Folge der Türkeineinfälle des 15. Jahrhunderts. Forschungen zur Volks- und Landeskunde 1978. 40–46; DF 245 907.(Arh. Sibiu 5–13.). Arra, hogy a környék jobbágynépe költözött Beszterce vidékére: Wittstock, Heinrich: Nösner Zustande unter Wladislaus II. und Ludwig II. 1490–1526. Archiv. V(1860). 35–39. Vö. még: Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. 108–109.

50 Kisch, Gustav: Bistritzer Familiennamen: Ein Beitrag zur Deutschen Namenskunde. = Festgabe der Stadt Bistritz. Den Mitgliedern des Vereins für siebengürgische Landeskunde gewidmet. Bistritz 1897. passim; Klein, Albert: Hermannstädter Personennamen aus dem Jahre 1480 und davon abgeleitete Familiennamen. Deutsche Forschungen im Südosten X(1944). 410. skk.

51 A 16. századi barcasági felvételek mindig megnevezik az árván maradt házak egykori gazdáit. (vö. 3. jegyz.)

52 Wagner passim; Müller: Stühle und Distrikte als Unterteilungen der siebenbürgisch-deutschen Nationsuniversität 1141–1876. 306–309. A medgyesi templom pócstelki birtokát kénytelenek voltunk figyelmen kívül hagyni, mivel az itteni lakosság számának a meghatározására nem találtunk forrást. Ugyanígy kimaradtak a környék nemessége által adott javak, pl. Rovás, Petri. Vö. DF 245 093–94. (Arh. Sibiu 2–449, 2–450.) Sajnos nem sikerült tisztáznunk, hogy az 1494/95-ös kincstári számadásban Szászváros tartozékaként felsorolt birtokok biztosan mely falvakra értendők (1494-ben 287, 1495-ben 147 füst). Elképzelhető, hogy ama 3 román falu (Kudzsir, Sebeshely, Romoshely – 1493-ban tüntek fel először) népét sejthetjük eme számok mögött, akik 1493-ban inkább juhötvenedet akartak fizetni (vö. 14. jegyz.). Az 1495. évi kincstári számadás valóban 3 román faluról írt. Igaz, végül ezek a helységek is mentesültek az adó alól. Mivel Városvizét egy 1486. évi okmány Szászvárosszékhez sorolta, felvethető, hogy róla és a Berény patak felső szakaszának román lakosságáról lenne szó (Amlacher 208). Csakhogy Városvize és vidéke a 15. sz.-ban nemesi birtok, és Hunyad megyében fekszik. Vö. Dr. Magyari Károly: Regeszták Alsó-Fehér vármegye levéltárából. Történelmi Tár, ÚF VIII(1907). 112–117; Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. V. Bp. 1913. 147. Ha feltevésünk helytálló, úgy számításainkat 147-tel (882 fő) növelni kellene.

53 Ezek a helyek a kora újkorban is mezővárosok. Vö. Berger passim; Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Buk. 1979. 348. skk; Nagysinkre: UB VII. 4014, 4520, 4647–4648. sz; Alvinc és Borberek kettős város volt. Vö. Gündisch, Konrad: Winz und die Sächsische Nationsuniversität. = Aus Geschichte und Kultur der Siebenbürger Sachsen. Köln–Wien 1987. 26–127; Wagner, Ernst–Gunesch, Hans: Zur Geschichte des Winzer Distrikts. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde I(1978). 85–89, 98; UB IV. 2086. sz.; Acta et epistolae relationum Transylvaniae Hungariaeque cum Moldavia et Valachia. Coll. et ed. Andreas Veress. I. (Fontes Rerum Transylvanicarum 4.) Bp. 1914. 141; Nagyselykre és Kisselykre: UB VI. 3391. sz.; MOL Filmtár 34 738. tekercs (1518–19.); Radnára: Binder Pál: Közös múltunk. Románok, magyarok, németek és délszlávok feudalizmuskori falusi és városi együttéléséről. Buk. 1982. 189. 1453-ban a kicsiny Talmácsot (UB V. 2818. sz.), 1493-ban Ludast (DF 245 178–Arch. Sibiu 2–178.) és 1518-ban a barcasági Botfalut (Müller: Stühle und Distrikte als Unterteilungen der siebenbürgisch-deutschen Nationsuniversität 1141–1876. 137.) is oppidumnak nevezték. Mivel anyaggyűjtésünk szerint  más adat nem támasztotta alá ezeket a híradásokat, nem vettük őket figyelembe. A Küküllő megyei Bolkács ugyancsak oppidum jogállású, noha csupán felerészben szász birtok (Csánki: i.m. 52. jegyz. 862–864.) Ezt a helységet sem tudtuk figyelembe venni. Kérdéses Kereszténysziget, Szászhermány, Muzsna, Ecel és Fehéregyháza középkori jogállása. Kubinyi András: A középkori magyarországi városhálózat hierarchikus térbeli rendjének kérdéséhez. Településtudományi Közlemények XXIII(1971). 75–76. Ugyanakkor ők is részét képezik az ország legfejlettebb 138 helyének (uo.). Velük együtt az arány 50% fölé emelkedne.

54 Niedermaier, Paul: Siebenbürgische Städte. Forschungen zur städtebaulichen und architektonischen Entwicklung von Handwerksorten zwischen dem XII. und 16. Jahrhundert. (Siebenbürgisches Archiv 15.) Köln–Wien 1979.  177–180, 207–211. Szászváros magát oppidumnak nevezte (alkalmanként, pl. az 1492. évi országgyűlési meghívóban, civitas címzést is kapott). Amlacher 1880. passim; Szászváros a 16. sz.-ban oppidumnak számított. Binder: i.m. 141–143. Medgyesre: MOL Filmtár 34 738. tekercs; Werner, Carl: Geschichte der Zwei Stühle unter Wladislaus II. und Ludwig II. Archiv XII(1874). 278, 286; az 1492-es adat: DF 287357. (Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Rep. 16–349.); a városfejlődésre vö. Kubinyi András: A városi rend kialakulásának gazdasági feltételei és a főváros kereskedelme a 15. sz. végén. Tanulmányok Budapest Múltjából XV(1963). 191; Uő: Szeged a magyar városhierarchiában. Somogyi Könyvtár Műhely. 23/1984. 102; általában a kérdésre még: Ladányi Erzsébet: Libera villa, civitas, oppidum. Történelmi Szemle XXIII(1980). passim.

55 Kubinyi András: A parasztság hétköznapi élete a középkori Magyarországon. Veszprém megyei Múzeumok Közleményei XVII(1984). 221; Kubinyi: A magyar királyság népessége a 15. század végén. 136, 140.

56 Niedermaier a „cathedraticum“ nagyságából (1488) következtetett arra, hogy Beszterce vidékén együttesen hány gazda-, szegény, zsellér- és pásztorcsalád élt az egyes településeken. A 26 helyből mindössze négy volt 30 háznépnél kevesebbnek az otthona. Vö. Niedermaier, Paul: Zur Bevölkerungsdichte und -bewegung im mittelalterlichen Siebenbürgen. Forschungen zur Volks- und Landeskunde 1986. 21.

57 Kubinyi András: Erdély a Mohács előtti évtizedekben. = Tanulmányok Erdély történetéről. Szerk. Rácz István. Debrecen 1988. 70. Ha a jobbágyfalvaknak különböző összesítések alapján kiszámított háztartásszámát tekintjük alapnak, úgy a városi arány 42,46–41,66%-ra módosul. Város és birtok kapcsolatára: Szűcs Jenő: Városok és kézművesség a 15. századi Magyarországon. Bp. 1955. 83. skk.; Városok és környezetük viszonyára: Gündisch, G. Konrad: Das Patriziat siebenbürgischer Städte im Mittelalter. 221. skk.

58 Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. Passim.

59 Granasztói György: A középkori magyar város. Bp. 1980. 207. skk. A cigányokra: UB VII. 4146. sz.., DF 245 088 (Arh. Sibiu 2–444.); Achim, Viorel: Ţigani în istoria României. Buc. 1998. 27, 45–46.

60 Niedermaier: i.m. passim; Gündisch, G.: Die Oberschicht Hermannstadts im Mittelalter. 182–200.

61 Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. 67; Nägler–Schobel–Drotlaft: i.m. 22.

62 Dahinten: i.m. 395; Gündisch, G. Konrad: Das Patriziat siebenbürgischer Städte im Mittelalter. 294. skk. A városokban az adó a vagyon nagyságához igazodott, amit latban vagy dicában fejeztek ki.

63 Rechnungen 38–58. Vö. Gündisch, G.: Die Oberschicht Hermannstadts im Mittelalter. passim; Philippi: Die Bürger von Kronstadt im XIV. und 15. Jahrhundert. 125, 136. skk. A problémára: Kováts Ferenc: Városi adózás a középkorban. Pozsony 1900. 35. skk.

64 Paulinyi Oszkár: A Garam-vidéki bányavárosok lakosságának lélekszáma a 16. sz. derekán. Történelmi Szemle I(1958). 368–371.

65 Granasztói György: Becslés Sopron 16–17. századi lélekszámára. Történelmi Szemle XIII(1970). 306–313; Granasztói: Társadalmi tagozódás Brassóban a 15. század végén. 398; Ernst Wagner az erdélyi háztartásokat társadalmi csoportok szerint differenciálta. A teljes adóösszeget fizető hospesekre 5 főt számolt. A végeredményt még 10%-kal megemelte, mivel a nem adózók aránya eme érték körül mozgott. A fél vagy negyed összeget fizetőkre, a zsellérekre, a szegényekre, iskolamesterekre, harangozókra a 4-es szorzószámot alkalmazta. Az özvegyekre, az apácákra, egyháziakra, pásztorokra és a községi szolgákra pedig 1-es koefficienst alkalmazott. (Wagner 400.)

66 Berger 56, 74; Philippi: Unterschichten der siebenbürgischen Stadt Braşov (Kronstadt) im XIV. und 15. Jahrhundert. 662; Uő: Die Bevölkerung Kronstadts im XIV. und 15. Jahrhundert. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. 146; Gündisch, G. Konrad: Das Patriziat siebenbürgischer Städte im Mittelalter. 303; Nagyszebenben 1488-ban 951, 1518-ban 996 hospest vettek jegyzékbe. (Ezek szerint a zsellérek nélkül 4755, illetve 4980 lakos otthona lenne a város.) vö. Arch. Sibiu. Konsularrechnungen 1518. 347. (MOL Filmtár 34 739. tekercs).

67 Draskóczy István: Die Bevölkerungszahl des Siebenbürger Sachsenlandes am Ende des 15. Jahrhunderts. Review of Historical Demography (Bp.) III(1990). 106–148. A városok társadalmára: Gündisch, K. G.: Patriciatul orăşenesc medieval al Bistriţei pînă la începutul secolului al 16-lea. File de Istorie. Muzeul de Istorie Bistriţa IV(1976). 178–180; Granasztói: Társadalmi tagozódás Brassóban a 15. század végén. 361, 397; Philippi: Unterschichten der siebenbürgischen Stadt Braşov (Kronstadt) im XIV. und 15. Jahrhundert. 569, 661–662; Gündisch, G.: Die Oberschicht Hermannstadts im Mittelalter. 195.

68 Rechnungen 38–58, 67–85; DF 283 311. (Arh. Bistrita 4A–13.); Quellen III. 766–792; Gündisch, G.: i.m. 195; Philippi: Unterschichten der siebenbürgischen Stadt Braşov (Kronstadt) im XIV. und 15. Jahrhundert. 552; Uő: Die Bevölkerung Kronstadts im XIV. und 15. Jahrhundert. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. 146. Besztercén a jegyzékünk 660 főjével szemben néhány esztendővel később (1512) 721 háztartásfőt találunk (9,24%). Nagyszebenben a névanyag alapján megkíséreltük az egyes adókörzeteket elkülöníteni. Hét körzetben a számok így alakultak: 1473/77: 522, 1478/79: 513, 1480: 544, 1485: 550 (1473/77: 1485; 5,4%). Eredményünket gyengítheti, ha a körzetek nagyságát valamilyen oknál fogva változtatták!

69 Vö. az előző jegyzettel. Nagyszeben hét körzetében 1480 és 1485 között 263-ról 56-ra esett vissza a zsellérek száma. A 12%-os emelésre vö. Kubinyi: A magyar királyság népessége a 15. század végén. 153.

70 Kubinyi: i.m. 146–148. Szászvárosszék 1539. évi összeírásában csupán egyetlen esetben tartották szükségesnek megemlíteni, hogy egy házban két gazda lakott. Vö. Stenner, Friedrich: Zwei Beiträge zur Bevölkerungsstatistik des 16. Jahrhunderts. Zählung der Wirte im Brooser und Mühlbacher Stuhl im Jahre 1539. Kbl X(1887). 112.

71 Kubinyi: i.m. 138. Számításainknál ez esetben a Radna völgyére a legmagasabb adatot (444) vettük figyelembe.

72 A középkori területnek a lehetőségek szerinti rekonstrukciója számos nehézségbe ütközik. Így az általunk megadott területi adatokat nem tekintjük teljesen pontos értékeknek, a kutatás később finomítani fogja őket. A következő fontosabb munkákra támaszkodtunk: Wagner: i.m. Müller: idézett művei; Iczkovits Emma: Az erdélyi Fehér megye a középkorban. Bp. 1939; Dörner, A.: Scaunul Orăştie. Limitele teritoriale. Anuarul Institului de Istorie şi Arheologie Cluj-Napoca XXVIII(1987–88); Niedermaier: i.m. 23; Übersichtkarten. Bearb. v. Christian Hermann, Otto Mittelstrass, Klaus Niedermaier. (Historisch-Landeskundlicher Atlas von Siebenbürgen.) Heidelberg 1994; Magyar Állam Közigazgatási Térképe 1884. Bp. 1984. MTA Történettudományi Intézet; A Magyar Korona Országainak Helységnévtára. Szerk. és kiad. Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal. Bp. 1873. A hatalmas borgói birtoktestet a Radna-völgyhöz számítottuk, ugyanis Beszterce 1506-ban jutott hozzá, és a radnai uradalomnál tartották nyilván. Omlás 1488-ban Szebenszék része volt. A Déli-Kárpátok havasait – jobb híján – nagyobbrészt a hétszéki birtokokhoz számítottuk. Ha a hétszéki birtokokból levonjuk Kisdisznódnak és a Segesvárral együtt adózó négy falunak az adatait, úgy a maradék 791 km-re 1716 személy esik, vagyis négyzetkilométerenként 2,2 fő. Azoknak a tájegységeknek a területét, amelyek összeírásainkban nem szerepeltek (vagy bizonytalan, mikor kerültek bele – vö. az 1510. évi barcasági felméréssel), 1443 km2-re becsültük (törcsvári uradalom 7 faluja 677, Brassó templomának 5 helysége 326, egresi apátság javai 132, Hétszékhez sorolt egyéb birtokok 308 km2). Eredményeink természetesen csak megközelíthetik a valóságot. Az országos átlagra: Kubinyi: A magyar királyság népessége a 15. század végén. 159.

73 Kubinyi: i.m. 159; Szabó István: Magyarország népessége az 1330-as és az 1526-os évek között. = Magyarország történeti demográfiája. Szerk. Kovacsics József. Bp. 1963. 69.

74 Draskóczy István: Die Bevölkerungszahl des Siebenbürger Sachsenlandes am Ende des 15. Jahrhunderts; Tonk: i.m. passim. Brassó lakossága Maja Philippi 1730 hospesével számolva 9088, illetve 10 016–10 470 lesz. Minimális értékként 1510-ben 8243-ra (vagy 8355-re) becsülhetjük a város lakosságát. A maximális számítás eredménye 9070 lesz. Eredményünk attól függ, hogy az egyházi tulajdonú ingatlanokra hány főt számolunk. (Tudjuk, hogy a Szent Katalin-templom telkein egyedül élő asszonyok laktak. Vö. Philippi: Die Bürger von Kronstadt im XIV. und 15. Jahrhundert. Untersuchungen zur Geschichte und Sozialstruktur einer siebenbürgischen Stadt im Mittelalter. 62.)

75 Granasztói György: Kassa társadalma (1549–1557) a korreszpondencia-elemzés tükrében. Századok CXIV(1980).

76 Berger passim; Goldenberg: i.m. 66–68; Binder: i.m. 190.

77 Binder: i.m. 146–148.

78 Uo. 193; Gunesch, Hans: Beiträge zur Siedlungsgeschichte des Brooser Stuhles vom XIII. bis zum 15I. Jahrhundert. Zur Rechts- und Siedlungsgeschichte der Siebenbürger Sachsen. Köln–Wien 1971. 111, 128–130.

79 Müller: Die sächsische Nationsuniversität in Siebenbürgen. Ihre verfassungs- und verwaltungsrechtliche Entwicklung 1224–1876. 20–21.

80 Philippi: Die Bevölkerung Kronstadts im XIV. und 15. Jahrhundert. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. 124, 132–135.

81 Müller: i.m. 135; Wagner: Wüstungen in den Sieben Stühlen als Folge der Türkeineinfälle des 15. Jahrhunderts. 47–48.

82 Wagner: i.m. passim.

83 A töröktől megkímélt Beszterce kerületére ezen a módon 6200–7400, illetve 8200–9100 főt számolhattunk ki (1330, 1400). Vö. Wagner: i.m. 48. és Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. 109. Niedermaier: i.m. 25. szerint a Királyföldön 1330 táján 113 000 lélek, 1488/1510-ben azonban már csupán 76 000 személy élt. Az országos folyamatokra: Kubinyi: i m. passim.

84 Wagner: i.m. . 47–48; Geschichte der Deutschen auf dem Gebiet Rumäniens. 109; Niedermaier: i.m. passim. 1330-ban a szászsebesi dékánátus 21 szászföldi és 4 Fehér megyei helységében (egy hiányzik) 3120 tizedköteles hospes- és zsellérháztartás volt (UB I. 465, 474. sz.). 1488-ban ugyanezen a területen (a 4 Fehér megyei falu, Feketevíz és a feltehetően puszta Fehéregyház hiányzik, a vinci kerület és az omlási, illetve talmácsi uradalom román falvait az összehasonlítás miatt figyelmen kívül hagytuk) 1653 hospes-, zsellér-, molnár- és szegényháztartást vettek jegyzékbe. Ehhez hozzászámíthatjuk az 51 lakatlan házat is. Eme 1704 háztartás népének jelentős része a 15. sz. végén már román anyanyelvű volt. A 6-os szorzót alkalmazva 1330-ban 18 600, a 16. sz. elején pedig 10 190 (maximum 11 212) lélek élt itt. A lakosság tehát nemcsak etnikailag változott meg, hanem csökkent is, holott elvben 33 900–36 900 lélekre kellett volna gyarapodnia. A szászvárosi dékánátus 5 helyén 1330 táján 921 (UB I. 511. sz.) tizedköteles háztartás volt, 1488-ban már csak 494 lenne bevonható ebbe a körbe (54%). Ezeknek is egy része román anyanyelvű. Ez a vidék sokat szenvedett a töröktől, de távolabb Nagyszeben tudott növekedni. A török veszélyre: Gündisch, G.: Siebenbürgen in der Türkenabwehr 1395–1526. 36–64. Az egyházi igazgatásra: Müller, Georg Eduard: Die deutschen Landkapitel in Siebenbürgen und ihre Dechanten. Hermannstadt 1936. 25–27, 49–53, 133–134, 159–165; Wagner passim. A demográfiai irodalom felvetette a kisebb növekedési ütem lehetőségét is. Vö. Kováts Zoltán: Történeti demográfia. = Korai magyar történeti lexikon (9–14. sz.). Főszerk. Kristó Gyula. Bp. 1994. 684–685.

85 Kubinyi: i.m. 154. és az 53. jegyzet. Szigetvárott, miként a nagyvárosokban, kicsiny a család. Ezzel szemben a mezővárosiasodó Alsónyéken nagy létszámú famíliákat találunk. Vö. Szakály Ferenc: Sziget mezőváros (Somogy megye) lakosságának connumeratioja 1551-ben (Adalékok a 16. századi mezővárosaink demográfiai és társadalmi képéhez). = Történeti Statisztikai Évkönyv 1967–1968. Bp. 1970. passim; Kubinyi András: Egy Hont megyei mezővárosiasodó falu népessége a középkor végén. = Város és társadalom a 16–18. században. (Studia Miskolcinensia 1.) Szerk. Bessenyei József, Fazekas Csaba. Miskolc 1994. passim.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret