stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



T. Szabó Csilla

Előkészületben a Döbrentei-kódex új kiadása

1995-ben napvilágot lát a Döbrentei-kódex új kiadása Budapesten, a Régi Magyar Kódexek sorozat 18. köteteként.

A Döbrentei-kódex vegyes tartalmú, a psalteriumon kívül tartalmaz egy teljes évre szóló perikóparendszert, a teljes Énekek énekét, valamint Jób könyvének egyes részleteit. 1508-ban készült, egyetlen kéz által. A scriptor fel is fedi magát: Halábori Dobos Bertalan Eger vármegyei világi pap. A kódexet valószínűleg a sárospataki klarisszáknak írta, bár erre magában a kódexben semmiféle utalás sincs.[1]

Jelenleg a gyulafehérvári Batthyaneum tulajdona, a Batthyány-kódexszel együtt.

A kódex leírása

Jelenlegi könyvtári jelzetét (R. III. 76) ceruzával írták a kötéstábla belső borítólapjára; ugyanitt található egy másik leltári szám is: Inv. 391. A múlt században, Cseresznyés András kanonok idejében, akiről Volf György is említést tesz az 1884-es kiadás előszavában, L5 VI. 6. volt a könyvtári jelzet;[2] a kódex első lapjára, alul jegyezték be piros ceruzával, ma is olvasható. A 3. lapon szintén újkori kéz a szöveg fölé kék ceruzával a következő számot írta: 1839/503; valószínűleg ez is leltári szám lehet.

A kódex anyaga papír, 262 nyolcadrét hajtott levélből, azaz 524 lapból áll. A levelek mérete 156x110 mm, az írástükör mérete a sorok számától függ: általában 120x86 mm, a sorok száma pedig 19–23 között változik. A kötés, amelyről Volf bevezetőjében ír, ma már nincs meg; azóta a kódexet restaurálták, s a kötéstáblát is kicserélték. A restaurálás nyomai különösen az első ívfüzeten nyilvánvalóak. Ennek első lapja igencsak megrongálódott, sarkai, szélei lekoptak, piszkosabb is a többinél, sőt a lap közepén néhány lyukacska nyoma is felfedezhető; ezek az írásban is kárt okoztak. Az 1870–80-as években a kódex kétszer tette meg az utat Gyulafehérvár és Budapest között; az 1882-es könyvkiállításon is bemutatták.[3] Ez alkalommal készült a Nyelvemléktár kiadása is, s bizonyosan ekkor kötötték újra; erre enged következtetni a kódex belső borítólapján alul felfedezhető Szalatnai és Weichner könyvkötők névjegye.

A kódex kötése ma barna bőr (165x112x42 mm), egyszerű sarokdíszítéssel, 5 bordával a kódex gerincén. Ívfüzeteinek, lapjainak száma a Volf-féle kiadás óta (szerencsére) mit sem változott. 17 ívfüzetből áll tehát, ebből az első 7, az utolsó 15 leveles, a középső 15 hiány­talan: 16 levélből áll. Az első ívfüzet hiánya okoz a szövegben károsodást, ez abból is kitűnik, hogy az első lapon félmondattal kezdődik a szöveg. A 17. ívfüzet utolsó levele valószínűleg üres lehetett, a kódex szövegének utolsó része teljes egészében megőrződött. A 345. lap aljából is hiányzik egy ék alakú darabka, szerencsére az írástükör alatt, így nem okoz gondot az olvasásban.

Több helyen pergamen lapozó fülecske maradványa vagy annak nyoma látható, pl. a 46, 76, 129, 216, 237. levélen. Volf többet említ ugyan a Nyelvemléktár előszavában, ezek valószínűleg az újrakötés alkalmával tűntek el.

Az első ívfüzetben a vízjel formája azonosíthatatlan. Az utána következőkben kétféle vízjel váltogatja egymást: a 2, 6, 7, valamint a 11–16. ívfüzetekben egy horgony csillaggal; a 3–5, 8–10. és 17. ívfüzetben pedig egy kalap monogrammal fedezhető fel.[4]

Bastarda írású, egyenletes sorokkal készült kódex. Az íráshoz a scriptor egyszínű, fekete tintát használt, a díszítéshez pedig csak pirosat. Az írástükröt gondosan kijelölte: az átszúrás szinte minden sor szélén látszik, de legtöbb lapon megmaradt a vízszintes és füg­gő­leges vonalazás nyoma is. A leveleket nem számozta (a minden páratlan oldalon levő ceru­zával írt szám újkori kéztől származik), de az ívfüzetek végén piros keretbe tett őrszót használt. Kivételt ez alól az első, kisebb terjedelmű, és a 14, valamint a 16. teljes ívfüzet képez. Az őrszók hiánya itt talán azzal magyarázható, hogy e három esetben teljesen új részt indít a scriptor, nem kellett folytatnia az előző lapon megkezdett szöveget. Megál­lapíthatjuk, hogy jól tudott gazdálkodni a papírral. Üresen csak a 14. lapot, valamint az 510. lap egy részét hagyta; az 524. lapot, mivel utolsó, talán be sem akarta tölteni.

A kódex díszítése is igen gondos; kivétel szintén az 1. ívfüzet, amelyben nincs sem­mi­lyen dísz. A 15–220. lap között igen gyakran pirossal írja át a nagy kezdőbetűket, illetve a kie­melendő szavak első betűjét, a 220. laptól kezdve viszont olyan piros nagy kezdőbetűk van­nak, amelyek gyakran két-, néha háromsornyi nagyságúak. Javításokat, magyará­za­to­kat, értelmezéseket és egyéb betoldásokat is gyakran végez pirossal, talán mert újraol­vasáskor éppen az a szín volt a keze ügyében. Pirossal írt szövegrész mindössze három van a kódexben, a 230, 256. és 494. lapon. Néhányszor érdekesen „cifrázza” az írását: olyan lapokat is találni a kódexben, amelyek szövegében minden második szót ír csak piros­sal (256, 316, 346–7. lap), illetve egy szóban csak minden második betűt (235, 243, 289, 316, 346. lap). Mindig pirossal írja a címeket, pirossal húzza alá a 346–7. lapon az utol­só, illetve első sor felét, valamint a 483. lapon a laptöltőnek szánt találós mesét. Ugyan­csak laptöltőnek szánta a 430. lap közepétől megjelenő kis szövegecskét is, amit való­színűleg önállóan írt: „Penteket ezokaiert boitolik...” kezdetűt, amelyben a neveket írta következetesen pirossal.

Szinte teljesen hiányzik a díszítés a Jób könyvéből, talán mert a scriptor igencsak sietett befejezni a munkáját. Erre enged következtetni az utolsó, 524. lap írása, amely erősen kurziválódik.

Az 519. lapon legalul fordítva a iesus cristos szavakat írta fel a scriptor különösebb cél­zat nélkül, mintegy játékként, akárcsak a 67. lapon található emberfejszerű piros rajzot is, amelyet egy lelógó betűszárból alakított.

A kódex története

A kódex a múltjáról szinte semmit sem árul el, csupán a scriptor lép ki a név­telen­ségből a 230. lapon: „Legen att'anak diloseg es fivnak tiztesseg es zentleleknek vigassag Mi­kent vala kezdedbe es immar es mindenkor es oroknek orokig amen Bertalan pap be­reg varmegei Halabor falvbol nemzett: ez zoltart irta ziletes vtan ezer ot zaz nolc eztendoben”

Halábori Dobos Bertalan az 1493–94-es években Krakkóban tanult,[5] majd egri vár­megyei pap, királyi közjegyző és nyilvános íródeák volt: „Et ego Bartholomeus presbyter, natus Gregorij Dubus de Halabor Agriensis diocesis, sacra imperiali auctoritate notarius publicus tabellioque manifestus” — írja 1512-ben egy általa kiállított oklevélben.[6]

Későbbi, használható bejegyzések a kódexben nincsenek. Említésre méltó az újkori kéztől származó ceruzával való számozás a páratlan lapokon. Ezt Volf is említi. Nem szól azonban olyan apró bejegyzésekről, amelyek valószínűleg ugyanattól a későbbi kéztől származnak, s szintén ceruzával íródtak. Ilyen bejegyzés pl. a 131. lapon alul a Koser, a 262. lapon a fal szó, a 343. lapon alul V' arány, a 355. lapon pedig talán aláírásféle van, azonban olvashatatlan, az 524. lapon pedig ez áll: Anno 1508 scriptis, modern karakterű betűkkel. A 433–440. lapon ceruzával ugyanaz a kéz több helyen is magyarázatot írt a lapszélre, s ezeknek a helyét ki is jelölte nyilakkal a szövegben. Közülük ma már kevés olvasható. Megmaradt pl. a 435. lapon a főpap ceruzával írt szó, amely a szövegbeli papok pvspokenek szókapcsolatot hivatott értelmezni.

A könyv tulajdonosára vonatkozólag semmiféle bejegyzés nem található, a Batthyaneum pecsétje viszont kétféle formában (téglalap és félkör alakban) többször is fellelhető (a 2, 3, 4, 523, 524. lapon).

A kódex sorsáról Szentiványi a már említett Katalógusában feltételezi, hogy Halábori Dobos Bertalan a sárospataki klarisszák számára másolta. Vargha Damján szerint az a tény, hogy a 346–7. lap szentírási szövegeit pirossal keretezi a scriptor, mintegy kiemelvén ezeket a sorokat: „Isten zerelm es ki zeretetben lakozik, istenben lakozik es Isten v benne”, azt bizonyítja, hogy a kódex ferencesek számára készült, hiszen az előbb idézett sorok a ferencesek kedves mondását tartalmazzák.[7] Szentiványi gondolatmenetét folytatva, tudjuk, hogy létezett Halábori Dobos Bertalan egyházmegyéjében, Sárospatakon előbb férfi szerzetesek számára ferences kolostor, majd mellette helyet kapott a rend női ága, a klarisszák kolostora is.[8]Valószínű, hogy nekik készült a Döbrentei-kódex, és ők vitték magukkal menekülésükkor a pozsonyi rendházba. Később, II. József parancsára jórészt felszámolták a szerzetesrendeket, és javaikat eladták. Így vásárolhatta meg a kódexet Pozsonyban Batthyány Ignác más régi iratokkal együtt. Ez nagyjából megegyezik Boros Alán feltevésével, miszerint a kódex valószínűleg a XVIII. század végén került a Batthyaneumba.[9]

Timár Kálmán fölveti a kódex premontrei eredetének lehetőségét is,[10] de mindmáig nincsenek döntő bizonyítékaink sem a premontrei, sem a ferences eredetre vonatkozólag.

A kódexet először Kazinczy Ferenc említi 1817-ben,[11] majd Cseresznyés András kanonok ismerteti bővebben 1819-ben.[12] 1823-ban Keserű Mózes, akkori könyvtárőr és teológiai professzor, Döbrentei felkérésének eleget téve, az Akadémia számára Elekes János papnövendékkel lemásoltatta. Ez a másolat színezésben, sőt betűformában is ragaszkodik az eredetihez, csupán a másolási hibák nagy számát róhatjuk fel neki. Ez a másolat az MTA Könyvtárának Kézirattárában ma is kézbe vehető, jelzete: Ms 889. E másolat elé kötötték Keserű Mózes 1833. szept. 19-én kelt levelét Döbrenteihez, amelyből megtudhatjuk a fentieket.

A kódex névadója Toldy Ferenc, illetve az Akadémia; nevét Döbrenetei Gáborról, nyelvemlékeink lelkes gyűjtőjéről kapta, az iránta érzett elismerés kifejezéséül.

A kódex tartalma

Mint már említettük, a Döbrentei-kódex vegyes tartalmú. Az első 13 lapon egy Krisztus-passió található, majd ezt követi a 15–230. lapon a teljes psalterium. Ez tartalmazza a 150 zsoltárt, s közbeékelődik Atanasius hitvallása az 56–59. lapon. A zsoltárokat a 230–256. lapon egyházi himnuszok követik az alábbi sorrendben:

 

A kódex lapszáma

A szövegegység témája

Latin forrás

230–231

„Daniel profeta Ananias

Dán 3,57–90

 

azarias missael aldasa”

 

231–232

Benedictus

Lk 1,68–79

232–234

Te deum

 

234

Nunc dimittis

Lk 2,29–32

234–235

Magnificat

Lk 1,46–55

235–236

„adventba veLernei hymnus”

 

 

Conditor

 

236

Completa verbum

 

236–237

Veni redemptor „karaLon

 

 

esti veLernere valo hymnos”

 

237–238

„KaraLon napian veLernere”

 

 

A solis ortus cardine

 

238–239

De patre verbum „zent ianos

 

 

apostol es evangelistarol valo hymnos”

 

239–240

Ex more docti mistico

 

 

„Boiti veLerne”

 

240

Criste qui lux es et dies completa

 

240–241

„Siket vasarnapi isten halalarol”:

 

 

Vexilla Regis prodeunt

 

241–243

„Nag heti veternere”: Pange

 

 

lingva gloriosi

 

243–244

„Isayas profeta ineklese

Ézs 12, 1–6

 

hetfoi veternen” Confitebor Tibi domine

 

244–245

„Ezekias kiral'” Ego dixi

Ézs 38,10–20

245–247

„Anna profetalasa” Exvltauit cor

1Kir 2,1–10

247–249

„Moises hvga maria inekles

2Móz 15,1–19

 

israelnek” Cantemus domino

 

249–251

„Abakuk profeta penteki

Habakuk 3,2–19

 

veLernere” Domine audivi

 

251–256

„Moises profeta ineklese dagalos

5Móz 32,1–46

 

zidokra” Audite celi que

 

 

A himnuszokat bibliai részek, leckék és evangéliumok követik a 419. lapig. A 419–424. lapon egy Mária tiszteletére írott beszéd olvasható. A 425–472. lapot nagyheti evangéliumok töltik ki. A 430. lap második felén egy laptöltő szövegecske olvasható. „Penteket ezokaiert boitolik...” kezdetű; ezt a scriptor valószínűleg önállóan írta. A 431. laptól a Passió olvasható mind a négy evangéliumból; innen a 483. lapig a teljes Énekek énekének fordítása következik. A 483. lap alján újabb laptöltő szöveg tűnik fel: egy találós mese. Minden bizonnyal ez is a scriptor önálló munkája, és nem másolat. A 484–494. lapon bibliai részek találhatók, majd az 510. lapig terjed Szent Jeromos beszéde. A kódexet (az 524. lapig) a Jób könyvének 1–6. és 42, vagyis utolsó részei zárják.

A kódex hangjelölése, átírása

Ha a scriptor nem fedné fel önmagát, az írás egyenletessége akkor is nyilvánvalóvá tenné, hogy egyetlen kéz munkájáról van szó, sőt, hogy viszonylag rövid idő alatt írta.

Helyesírása egységes, s hogy a kódex csak másolat, számos hiba bizonyítja (pl. mellékjelek elhagyása, egyes olyan betűk vagy szótagok kihagyása, amelyeket néhol később sem pótol). A kódex helyesírása mellékjeles, keverék jellegű: a kancelláriai és huszita helyesírási elvek keverednek benne. A teljes egységesség alól csak az első 13 lap képez némi kivételt, talán mert más forrásból merített a scriptor.

A maitól eltérő hangjelölések a következők lennének:

 

Hang

Kódexbeli jelölése, betű

á

a, aa (ritka, pl. 51/13).

c

c, cz

cs

L, c (pl. 189/4).

é

e, ee

g

g, g, g

gy

g

i

i, y

j

i, y (pl. 64/15); y (pl. 181/6); y (pl. 463/15).

k

k, c (szóvégen 1–14. lap).

ly

l'

ny

n

ó

o, oo

ö,ő

o, o

sz

s, zs (pl. 61/11, 63/20); sz (pl. 55/5, 142/9, 422/16).

ty

t

u, ú

v, u

ü, ű

v, w (pl. 179/9).

v

v, w (pl. 183/4, 196/2).

zs

s

 

Ritkán használ henye h-t (pl. 270/11, 272/10, 273/18, 21). Néha előfordul, hogy a következő szó mássalhangzójához való hasonulást jelöli (pl. atte).

A kódex í-ző nyelvjárásban íródott, Zolnai Gyula szerint „e codexben bírjuk a tiszavidéki íző nyelvjárás legrégibb emlékét”.[13]



[1] Szentiványi Róbert: Catalogus Concinnus Librorum Manuscriptum Bibliotecae Batthyanyanae. Szeged 1958. 213–215.

[2] Döbrentei codex. Közzéteszi Volf György. (Nyelvemléktár XII.) Bp. 1884. VI–XVI.

[3] Toldy Ferenc: Kalauz az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum részéről rendezett Könyvkiállításhoz. Bp. 1882. 25.

[4] Briquet, Charles M.: Les filigranes. Leipzig 1923.

[5] Schrauf Károly: Regestrum bursae Hungarorum Cracoviensis. A krakói magyar tanulók-háza lakóinak jegyzéke 1493–1588. Bp. 1893. III. 59.

[6] Hubert Emil: Ki volt Bertalan pap, a Döbrentei-kódex másolója? M. Könyvszemle VI(1898). 207–208.

[7] Vargha Damján: A Döbrentei-kódex mint Halábori Bertalan pap írása. Szent István Akadémia Ért. 1919. 20–46.

[8] Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Bp. 1923. 529–531.

[9] Boros Alán: Zsoltárfordítás a kódexek korában. Bp. 1957. 79–120.

[10] Timár Kálmán: Magyar kódex-családok. ItK. XXXIX(1928). 147–149.

[11] Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Tud. Gyűjt. [I](1817). 32–35.

[12] Cseresznyés András: Bertalan pap által 1508-dik esztendőben magyar nyelvre fordított Biblia. Uo. [III](1819). 75–81.

[13] Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Bp. 1894. 173.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret