Mesék az operaszínpadon

A Berlini Komische Oper új bemutatójáról

Szerző: Novotny Anna
Lapszám: 2017 április

Berlin zavarba ejtően gazdag kulturális kínálatában három operaház verseng, ami e házakat állandó pozicionálási kényszer elé állítja. Az utóbbi évek berlini operajátszásának történetét mindinkább meghatározza az egyszerre megújuló, és hagyományaihoz visszatérő Komische Oper.

Az 1892-ben épült varietészínház eleinte nem aratott különösebben zajos sikereket, és ezt a folyamatos intendánsváltások csak tetézték. Egyik direktor sem tudott igazán lendíteni a ház ügyén, így hát hat évvel később a színház bezárta kapuit, hogy aztán rövid időn belül Metropol Theater néven nyisson ki újra Richard Schultz vezetésével. A koncepció nagyjából változatlan maradt, a Metropol revüket, kabarékat, zenés színházi darabokat vitt színre, az évad csúcspontja pedig az úgynevezett Jahresrevue (Az év revüje) volt. Az áttörés ugyan újabb öt évet váratott magára, de az 1903-as Jahresrevue, a Neuestes, Allerneuestes! (Újabb, a legújabb!) végül meghozta az áhított közönségsikert.

A Jahresrevue műfaja Párizsban virágzott fel, az év kulturális és politikai eseményeit dolgozta fel szatirikus módon, ezzel zenés évértékelőt nyújtva. Az éves revük a Metropolban akkora sikerre tettek szert, hogy az 1910-es évekre a város egyik szinte kötelező látványosságává váltak. Az évek múlásával egyre nagyobb szerepet kapott a berlini operett, mely a tradicionális műfaj újrafelfedezése és megújítása volt, az „arany 20-as évek", a Weimari Köztársaság emblematikus műfaja. A bécsi valcerbe jazz keveredett, az Osztrák-Magyar Monarchia világát pedig felváltották az egzotikus helyszínek. Mi sem jobb példa erre, mint a berlini operett stílusteremtő etalonja, Paul Lincke a Holdon játszódó operettje, az 1899-ben bemutatott Frau Luna (Hold asszony). A Metropol Színházban egymásnak adták a kilincset a kor nagy operettszerzői, itt mutatták be sok egyéb más mellett A mosoly országát és Ábrahám Pál Bál a Savoyban című darabját is.

A nemzetiszocialisták megerősödésével azonban egyre nehezebbé vált a főként zsidó származású művészeket foglalkoztató ház sorsa, sok művész elhagyta az országot, a színház pedig 1933-ban bezárt, hogy aztán 1934-ben a nácik megújult koncepcióval saját kultúrpolitikai célkitűzésükkel újranyissák. A második világháború után 1947-ben Walter Felsenstein vette át a színház irányítását, innen datálódik a mai értelemben vett Komische Oper története. Jelzésértékű, hogy a ház névadója A denevérrel nyitotta meg a megújult intézményt, és az operett mindvégig kiemelt szerepet kapott. Felsenstein nevéhez fűződik többek közt Jacques Offenbach újrafelfedezése, legendás Kékszakáll lovag rendezése 1974-ben a Magyar Állami Operaházban is vendégszerepelt. Felsenstein halála után a Komische Oper 1976-tól öt intendánsváltáson ment át, de ezek közül egyik sem volt akkora hatással a ház életére, mint Barrie Kosky 2012-es színrelépése.

Az ausztrál rendező neve nem csengett ismeretlenül a német fővárosban, intendánsi kinevezése előtt is gyakori vendég volt a város operaházaiban. Már 2012-ben érezhető volt, de most, fél évtizeddel később bizton kimondható: a váltás a fent taglalt két korszakváltáshoz hasonlítható. Kosky fellépése hatalmas és pregnáns változást hozott a Komische Oper életében, ő ugyanis a két nagy korszak összeolvasztását tűzte ki céljául. Felsenstein a maga korában alternatív, kísérletező operaházat hozott létre, és ez az évtizedek alatt némileg elhalványult karakter az utóbbi években újra felerősödött. Kosky legnagyobb érdeme azonban - és ezzel a ház történelme ismétli önmagát --, hogy ismét azzal vált egyeduralkodóvá, mely egy évszázada is naggyá tette a házat: az operettekkel - valamint a kísérletező rendezői hagyománnyal. Kosky ugyanis két szenzációval nyitotta első évadát 2012-ben: az április végén Budapesten is vendégszereplő és az 1920-as évek képi világát idéző Varázsfuvolával, valamint a Bál a Savoybannal. (Egyébként mindkét előadás azóta is telt házzal fut.) Ezen a két produkción keresztül leképezhető, hogyan sikerült Koskynak az elnéző mosolyokkal kísért „bohókás kistestvért", a Komische Opert újra a a város másik két operaháza, a a Staatsoper, valamint a Deutsche Oper mellé felemelni, sőt, túlszárnyalni őket. Mert kétség sem fér hozzá: pillanatnyilag a Komische a világ operatérképének egyik legérdekesebb háza, s bár a kitüntetések sokszor nem bizonyítanak semmit, mégis jelzésértékű, hogy a ház 2013-ban elnyerte a német Opernwelt magazin Az Év Operaháza, 2015-ben pedig az Az Év Kórusa díjait, valamint az International Opera Award is kitüntette a házat. Jogosan merül fel azonban kérdés az olvasóban: egy ennyire színes történetből, mint a Komische Operé, miért pont az operetteket tartotta Kosky olyannyira fontosnak? Nos, a rendező sosem rejtette véka alá sem zsidó származását, sem homoszexualitását - valamint magyar gyökereit. A Berlinben tomboló 20-as évek láz pedig további remek apropót szolgáltatott a Weimari Köztársaság kedvelt műfajának felélesztésében. A fülbemászó ritmusok, a elmosódó nemi szerepek, az extravagáns kosztümök és a díva tradíció, mind mind fontos elemei a berlini operettnek, melyek száz év elteltével hasonlóképpen hatnak, mint a 20-as évek Berlinjében.

Ezt a különleges, 20-as évek-beli atmoszférát erősíti az intendáns együttműködése a brit 1927 társulattal. (Nevük a hangosfilm feltalálásának évére utal.) A közös munka a fentebb említett Varázsfuvolával kezdődött, ahol Kosky rendezőként is közreműködött, de a koncepció és a megvalósítás oroszlánrészét a 2005-ben alakult társulatra bízta. Suzanne Andrade, Esme Appleton és Paul Barrit a 1920-as évek képi világát, a némafilmeket, a cirkuszt és az akrobatikát idézik meg performansz-szerű produkcióikban, melyek alapkoncepciója az animáció és a hús-vér szereplők együttes alkalmazása a némafilmek esztétikai világában. Mivel alapvetően zenés performanszokat hoznak létre, első valódi operaházi munkájuk a Komische Oper-beli előadás volt. A több mint 240 előadást megélt produkció sikere töretlen mind Berlinben, mind a világ számos országában, idén Budapest mellett többek között a moszkvai Bolsoj Színházban is színre kerül. Az 1927 által kifejlesztett hibrid technika különlegessége, hogy - a közhiedelemmel szemben - nem a zenekar igazodik az animációhoz (például dinamikai változások), hanem éppen fordítva, az animáció irányítója alkalmazkodik a muzsikusokhoz, ami végtére is logikus, hiszen bemutatása óta számtalan karmester vezényelte ezt a produkciót. A társulat alig használ díszleteket, a képi világ oroszlánrészét az animációk alkotják, így egy hagyományos operaelőadással szemben az a mérhetetlen előnyük, hogy produkcióikat az eredeti előadással szinte megegyező módon a világ bármely pontján elő lehet adni, mivel nincsenek szállítandó díszletek.

A Petruska/L'enfant et les sortilèges ismét remek lehetőséget kínált, hogy a társulat - ezúttal Kosky közreműködése nélkül - újra elvarázsolja a közönséget. Az est első részében Sztravinszkij balettjének 1947-es verzióját vették alapul, hűen követve az eredeti történetet, a vásári bódéban a gonosz vásáros által sanyargatott bábuk szerelmi háromszögét. Az 1927 szakított a hagyománnyal, és az Orosz Balett esztétikája helyett inkább a Cirque du soleil világába vezette a nézőket. A három artista, Tiago Alexandre Neta Fonseca (Petruska), Pauliina Räsänen (Ptiska) és Slava Volkov (Patap) lélegzetelállító akrobatikus mutatványaikkal pontosan úgy varázsolták el a közönséget, ahogyan azt a pétervári farsangi vásár minden bizonnyal a valóságban is tette: fantasztikus új cirkusz-produkciót láthattunk. A művészek feszesen megkomponált, az animációval finoman összeszőtt bonyolult koreográfiája rabul ejtette a közönséget. 

A második rész - alighanem éppen a Petruschkát követő magas elvárások miatt - talán nem volt olyan erős, mint az est első fele. Az 1925-ben, Colette szövegére komponált Ravel mű rossz gyermekének rémálomszerű találkozásait kísérjük végig először élettelen, majd élő áldozatainak megjelenésén keresztül, megelevenedik többek közt A csésze, A kanapé, Az óra, A képeskönyv, majd A macska, A szitakötő, A denevér és A mókus. A gonosz kisfiú nem engedelmeskedik anyjának, pusztító, majd szadista hajlamait pedig a ház és a kert különböző tárgyain és állatain éli ki, míg végül áldozatai szembesítik önnön romlottságával. A fiú végül mégis az általa csapdába ejtett mókus segítségére siet, mire a lények megkönyörülnek rajta, és a mágikus (zenei) kör végül a gyermekét keblére ölelő anya alakjával zárul. A pazar zenei és cselekményszövési kavalkád bizony könnyen vezethet érthetetlenséghez, ha az ember nem ismeri eléggé a történetet, ami viszont - lévén szó ritkán játszott operáról - nem életidegen. Az énekesek hol animációként, hol élő alakként léptek a színre, legtöbbjük azonban csak a lepellel beborított proszcénium páholyból énekelt, így a darab jó ismerőjeként sem volt egyértelmű, hogy mi történik a színpadon. Míg a Petruska színrevitelét leginkább az orosz konstruktivizmus képi világa jellemezte, addig A gyermek és a varázslatok esetében visszatért a némafilmek és a mesekönyvek atmoszférája. Az előadás egésze hangulatában magával ragadó volt, mindazonáltal hiányzott egy avatottabb zenés színházi rendező, illetve egy határozottabb dramaturg. Az énekesek közül feltétlenül kiemelendő a gyermeket alakító Nadia Mchantaf, Carsten Sabrowski (A fa, Az idő, A fekete macska) és Talya Liebermann, a ház operastúdiójának tagja A nap, A hercegnő és A pacsirta szerepében. Mindig csodálatos élmény hallani a ház gyermekkórusát (karigazgató Dagmar Fiebach).

A varázslatos képi világ és az akrobaták mellett azonban az est főszereplője minden kétséget kizárólag a Markus Poschner dirigálta zenekar volt. A két feszített tempójú mű nem maradt meg a buja képi világ kísérőzenéjének, hanem egyéni karaktert kapott. }

 

 Stravinsky: Petruska

Ravel: L'enfant et les Sortilèges

Karmester: Markus Poschner

Színpadkép és animáció: Paul Barritt

Koncepció és jelmezek: „1927", Suzanne Andrade, Esme Appleton, Paul Barritt

Rendező: Suzanne Andrade, Esme Appleton

Tiago Alexandre

Neta Fonseca

Pauliina Räsanän

Slava Volkov

Nadja Mchantaf

Ruzan Mantashyan

Ezgi Kutlu

Julia Giebel

Talya Lieberman

Carsten Sabrowski

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.