Gratulálunk

Szerző:
Lapszám: 2017 március

Petró János 80 éves

Karmester, zeneszerző. Répceszemerén született 1937. március 5-én. Tanulmányait 1956 és 1959 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakán, Kórodi András növendékeként végezte. 1962-ben megalapította és attól kezdve vezette a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart: 1974 és 1991 között főzeneigazgató, később a Pannon Szólisták zenekarának művészeti vezetője. Vendégszerepelt a szegedi és budapesti Operában, az Erkel Színházban, Grazban és a bécsi Kamaraoperában, Németországban, Szlovákiában és Szlovéniában. Nevéhez közel száz kompozíció bemutatója fűződik, ezek egy részét hang-, illetve képfelvétel rögzítette. Liszt- és Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas, az Artisjus-díj kitüntetettje. Megkapta a Magyar Köztársaság érdemrendjének lovagkeresztjét.

 

 Szabó Dénes 70 éves


Karnagy. 1947. március 6-án született Makón. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán végezte, 1969-ben szerzett fuvola-, szolfézs- és általános iskolai énektarnári diplomát. 1977 és 1981 között karvezetést tanult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Párkai István irányításával. 2001-től a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának karvezető szakos hallgatóinak mestere. Számos énekkar alapító karnagya, közéjük tartozik a Cantemus Fiú Vegyeskar (1981), a Pro Musica Leánykar (1986), a Banchieri Énekegyüttes (1988) és a Cantemus Felnőtt Vegyeskar (1998). Kórusai több mint ötven első díjat szereztek nemzetközi versenyeken. Szabó Dénes nemzetközi konferenciák, kurzusok keresett előadója, nemezközi kórusversenyek zsűritagja. Nyíregyháza díszpolgára. Kossuth-, Bartók-Pásztory- és Liszt-díjas művész, a Magyar Örökség- és a Prima-díj kitüntetettje, a Nemzet Művésze.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.