Tükröződések

Budapesti Vonósok, London Sinfonietta

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2017 március

 A London Sinfonetta - Mudra János felvétele/ZAK

A Budapesti Vonósok „Klasszikusok tükrében" című sorozatában kortárs darabok rezonálnak régebbi korok műveire. A műsorok összeállítói abból a feltevésből indulhattak ki, hogy korunk komponistája - ha nem is mindegyik - valamiféle viszonyt alakít ki a múlt nagyjaival, illetve azok egy-egy művével. Az új tehát visszatükröz valamit a régiből, a mai szerzők szemlélete ekként alapvetően reflektív, darabjaik pedig reflexiók. Úgy éreztem, hogy a moderátori szerepet vállaló Földes Imre a koncert első felében e szellemben faggatta Szabó Barná-t, majd a folytatásban Jeney Zoltán-t. Előbbit Heinrich Schützhöz, utóbbit Bachhoz fűződő viszonyáról kérdezte. E logikának feleltették meg a hangverseny műsorát is, előbb három Schütz-motetta (Also hat Gott die Welt geliebt; Selig sind die Toten; Die Himmel erzählen die Ehre Gottes), majd Szabó Barna két, vonószenekarra és vegyeskarra írt motettája hangzott el (Death, be not proud - John Donne versére; És nem vesz erőt rajtunk a halál - Dylan Thomas versére). Bach és Jeney esetében viszont kiderült, hogy a hagyomány és a modernitás relációja komplikáltabb, maga a reflexió aktusa pedig nem feltétlenül kardinális kérdés. A Musikalisches Opfer hatszólamú ricercaréja és a Halotti szertartás - szerkezetében, jellegében alapvetően másféle - vonószenekari ricercaréja között túlinterpretálásnak tűnne, ha a névrokonságon túl is megállapítanánk valamit. A bemutatóként   felcsendülő Choralgesänge nach Bach pedig - legalábbis számomra - éppenséggel nem arról szólt, amire a sorozatcím (klasszikusok tükrében) utalt, hanem arról, hogy miként reagálnak a bachi korálharmonizálások Jeney harmonizációira. Bátran feltételezhetjük tehát, hogy az új zene és a régi között valódi, kétoldalú dialógus is kialakulhat. (A Jeney-darab egyik szakasza a múlt évben már „olvasható" volt a Muzsikában - Kurtág György 90. születésnapjára, Auf meinen lieben Gott).

Messze nem magától értődő tehát, hogy az úgynevezett klasszikus zene valamiképpen mindig a múlthoz méri, méreti magát. A London Sinfonietta koncertjén szereplő darabok között volt néhány, mely hangsúlyosan nem a múlt, hanem kizárólag a jelen zenéjének kívánt tükröt tartani. A Zeneakadémián újra elhangzott Steve Reich rockdalokat feldolgozó műve, a Radio Rewrite; a hangulatot Michael Nyman rockosra fazonírozott darabja (In C Interlude) alapozta meg; Tansy Davies pedig a modern hangkörnyezet alapvetően digitális univerzumát fordította vissza analóg zenévé. Az ensemble-darabok hangszerelésében természetes módon kaptak szerepet az elektromos gitárok, a basszusgitár, a szintetizátor vagy  dobfelszerelés. A program másik Reich-darabja (2 x 5) a szerzői intenció szerint „kamarazene rockhangszerekre", s annak a mindig is fennálló - a 20. században rövid ideig szünetelő - természetes dialógusnak a folytatása, mely a „populáris zene és a komponált zene között Dufaytól Aaron Coplandig fennállt".

A remek előadásban felcsendülő, öt-hat szólamú Schütz-motetták és Szabó Barna motettái téma-, illetve szövegválasztásukban hasonlóak voltak, valamennyi halálról töprengő darab volt (az Új Liszt Ferenc Kamarakórust Nemes László Norbert vezényelte). Talán a kettős tenorszólam Schütznél tapasztalt sajátos színlehetőségei inspirálhatták Szabó Barnát arra, hogy a szólamosztás lehetőségével a basszusregiszterben kísérletezzen. A komponista aktív és szenvedélyes kórusénekes, a Budapesti Vonósok hangversenyén is beállt a kórusba, hogy kivegye részét a basszusokra háruló feladatokból. Bizonyára nem csak a kompozíció, hanem az előadás érdeme is, hogy a hangzás nem vált sem kásássá, sem dörmögővé, még azokon a helyeken sem, ahol a női szólamok is inkább az alsó regiszterekben mozogtak. Bár a koncertműsor ezt sugallta, nem feltétlenül kell Schütz kizárólagos hatásának betudni azt a formastratégiát, mely alapvetően nem a tematika, nem a hangnem, hanem az egyes szakaszokat jellemző, eltérő kompozíciós szövedék (letét) dinamikus kontrasztjaira épít. A most hallott két mű arról árulkodott, hogy ezt a formaalkotó potenciált Szabó Barna igyekszik nagyobb léptékben is érvényesíteni. A 2012-ben komponált És nem vesz erőt rajtunk a halál esetében e lépték már-már terjengősnek tűnt, ám épp a léptékkel összefüggésben a formaképző kontraszt igazi meglepetésként hatott. Csak gyanítom, hogy a kompozíció első megfogalmazásában még nem játszottak szerepet a vonószenekari szólamok, melyek talán épp erre a koncertre kerültek a partitúrába. A hangszeres anyag funkciója első hallásra is világos volt, az énekszólamokat erősítette, ám ezzel együtt a hangzást kissé el is nehezítette. A Death, be not proud (2016) viszont minden kétséget kizáróan erre az apparátusra, azaz vegyeskarra és vonószenekarra készült. A darab sokkal koncentráltabbnak, ökonomikusabbnak, erőteljesebbnek és szuggesztívebbnek tetszett, összhatásában pedig eredetibb, mint az És nem vesz erőt rajtunk a halál. S van benne valamiféle jólesően karcos férfiasság és mélybe tekintő eltökéltség.

  

Jeney Zoltán - Felvégi Andrea  felvétele 

A Jeney-ricercare a Halotti szertartás mottójaként elhangzó, Pilinszky-szöveget recitáló dallam négy transzformációját szólaltatja meg egy időben, e tétel tehát - szemben Bach kompozícióival - többféle linearitást és többféle időt egyesít. Ám érdekes módon mindebből nem az következik, hogy a hallgató nem érzékeli (nem érzékelheti) a zenei folyamat előrehaladását, s hogy ne lennének támpontjai a várható időtartamot illetően. E tekintetben most inkább a Bach-ricercare (vagy csak az előadása?) maradt az adósunk. A Jeney-darabban a sűrűsödés és a ritkulás jól érzékelhető csomópontjai alakultak ki, és különösen a darab befejezését megelőző kulminációs pont - bizonyára nem függetlenül a D hang statisztikai felszaporodásától és pszichoakusztikai hatásától - vált elvéthetetlenné.

Az általános iskolai matematikaórákról biztosan sokan emlékeznek még arra, hogy a paralelogrammák speciális esetei közé tartozik a rombusz, a téglalap és egészen szélsőséges peremfeltételek mellett a négyzet. Ez motoszkált a fejemben, miközben hallgattam Jeney korálharmonizációit (paralelogramma) és Bachét (négyzet). Illetve arra, hogy egy négyszög oldalegyenesein sétálva miként és mikor győződhetünk meg arról, hogy épp rombuszon vagy téglalapon tartózkodunk-e. S vajon csalódást keltő felismerésként kell-e értékelnünk, ha paralelogrammára gyanakodva rójuk a métereket, majd kiderül, hogy végig egy négyzeten jártunk?

Szabó Barna darabjából erőt merít­ve férfiasan be kell vallanom, hogy a London Sinfonietta elektronikusan erősített műsorszámai közben felüdülés volt egy-egy unplugged-számot is meghallgatni. Ugyanis minél összetettebb egy-egy kompozíció anyaga (Tansy Davies: Neon; Steve Reich: 2 x 5), annál fájdalmasabb a hangzás egyneműsége, érzéketlensége, a finomságra való teljes képtelensége. S ezúttal az a fájó tanulság is levonható volt, hogy minél redukáltabb ez az anyag (Michael Nyman: In C Interlude), az érzéketlenség annál elviselhetőbb, sőt: már-már kívánatos. Nyman esetében még arra is felfigyelhettünk, hogy a monotónia néha tényleg jelentésmódosuláshoz vezet, s még a legtriviálisabb zenei gondolat is szert tesz valamiféle komplexitásra.

A CAFe Budapest Fesztiválon ősbemutatóként és erősítés nélkül elhangzó Radio Rewrite esetében viszont most jól esett, hogy az ensemble „belsejében" helyet foglaló vonósnégyes a mikrofonoknak köszönhetően hallhatóvá vált. Ezúttal azt is érzékelni lehetett, hogy a feldolgozott daloknak nemcsak harmóniavilága és ritmikai profilja van, hanem dallama is.

Kellemes meglepetés volt Simon Bainbridge technikás oboaversenye (Concertante in Moto Perpetuo) és bombameglepetés Edmund Finnis 14. századi motetták technikáját idéző, rövid tételek füzéréből kialakított ciklusa (in situ). A szabadon kalandozó, a „másikról" mit sem sejtő szólamok polifóniája, a valóban Machaut-t idéző huncut melankólia, a hangkép érzékenysége a koncert különleges színfoltja volt. Január 28. - BMC. Rendező: Budapesti Vonósok; Február 9. - Zeneakadémia. Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.