Egy Stravinsky-mű újrafelfedezése

Előkerült a komponista korai zenekari műve, a Gyászének (1908)

Szerző: Papp Márta
Lapszám: 2017 március

Mire jó egy zenei intézmény renoválása és könyvtárának kényszerű kiköltöztetése? Többek közt arra a sok munka, vesződség, bosszúság és természetesen az épület megszépülése mellett -, hogy eljussanak a rakodók évtizedek óta elzárt polcokig, dobozokig, papírhalmokig, eldugott, senkitől sem bolygatott hátsó szobákig, ahonnan előkerülhetnek egészen érdekes dolgok, nagyritkán szenzációs leletek. Ez történt 2015 tavaszán a szentpétervári Rimszkij-Korszakov Konzervatórium könyvtárának akkor már hónapok óta tartó kipakolása közben: megtalálták Stravinsky Gyászénekének (eredeti címe: Погребальная песня, op. 5) kéziratos szólamanyagát. A felfedezéshez persze szerencse is kellett: a rakodók közül az a könyvtáros látta meg a mű fuvolaszólamát, aki emlékezett, hogy az előző évben épp ezt a darabot kereste egy muzikológus Szentpétervár zenei archívumaiban. Szólt az illetőnek - a többi már magától ment. A könyvtárost Irina Jurjevna Szidorenkónak hívják, a muzikológust, a Konzervatórium tanárát, Natalja Alekszandrovna Braginszkajának, nevük azóta bejárta a világsajtót. Stravinsky művét 2016. december 2-án előadta Szentpéterváron a Mariinszkij Színház zenekara Valerij Gergijev vezényletével, 2017 első két hónapjában elhangzott Szöulban, Szingapúrban, Amszterdamban, Londonban és Madridban, az év további részében meghallgathatja sok másik nagyváros közönsége, a kottáját megjelenteti a Boosey & Hawkes, nyilván készül hangfelvétel is.

Nem ez az egyetlen „elveszett"-ként nyilvántartott mű Igor Stravinsky szentpétervári ifjúságának időszakából. Igaz, több korai hangszerelése időközben előkerült különböző aukciókon: Chopin op. 32/2-es Asz-dúr noktürn­jének és op. 18-as Grande valse brillante-jának partitúráját már publikálta a Boosey & Hawkes, Beethoven és Muszorgszkij Bolhadalának hangszerelése fakszimile kiadásban jelent meg,1 már csak Grieg Kobold című zongoradarabjának Stravinsky-féle hangszerelése kellene hogy felbukkanjon valahol. Három eredeti mű azonban továbbra is lappang, illetve lappangott: az 1904-es Kantáta Rimszkij-Korszakov 60. születésnapjára kórusra és zongorára, az 1906-os A kocsis és a tarantula Kozma Prutkov szövegére zongorára vagy ének-zongorára,2 s az 1908-as Gyászének nagyzenekarra Rimszkij-Korszakov emlékére. Maga Stravinsky emlékirataiban és Crafttal folytatott beszélgetéseiben csak a Gyászéneknek tulajdonított jelentőséget: „Úgy emlékszem erre a darabra, mint A tűzmadár előtti legjobb és a kromatikus harmonizálás szempontjából a legfejlettebb művemre."3

 

Igor Stravinsky

A Gyászéneket Stravinsky huszonhat éves korában, 1908 nyarán komponálta, akkor elhunyt tanára emlékére. Három éven keresztül, 1903 és 1906 közt volt Rimszkij-Korszakov magánnövendéke, korai művei, az Esz-dúr szimfónia, A faun és a pásztorlány, a Fantasztikus scherzo, a Gorogyeckij-dalok - mint White írja - bizonyos fokig mesterének ellenőrzése alatt készültek.4 Vaszilij Jasztrebcev, aki napi pontossággal jegyezte le emlékeit Korszakovról, érdekes sorokat szentelt az ifjú Stravinskynak: „Rimszkij-Korszakov szerint Stravinsky tehetsége még nem öltött tiszta formát. Rimszkij úgy gondolja, hogy a[z Esz-dúr] szimfónia negyedik tétele túlságosan utánozza Glazunovot és őt magát is. Továbbá úgy véli, hogy a Gorogyeckij szövegére írt új dalokban Igor túlságosan a modernizmus oldalára állt."5 Mindazonáltal a modernizmus útjára lépő ifjonc több, ez idő tájt keletkezett műve nemcsak híven követi az idős mester útmutatásait, de ajánlása is Rimszkij-Korszakovnak vagy valamelyik családtagjának szól: így a Korszakov hatvanadik születésnapjára készült Kantátáé, az Esz-dúr szimfóniáé, a Pastorale című szövegnélküli dalé (Nagyezsda Rimszkaja-Korszakovának), a Tűzijáték zenekari fantáziáé (Korszakov lánya, Nagyezsda és Makszimilian Steinberg esküvőjére). Stravinsky a „hivatalos" tanórák befejeződése után is közeli kapcsolatban maradt Rimszkij-Korszakovval és családjával, s amikor Usztyilugban táviratot kapott tanára 1908. június 7-8.6 éjjel bekövetkezett haláláról, azonnal Szentpétervárra utazott, hogy részt vehessen a búcsúztatáson és a temetésen. Elképzelhető, hogy barátja, Vlagyimir Rimszkij-Korszakov, a zeneszerző fia sugalmazta neki egy búcsúzene komponálását, amihez Usztyilugba visszatérve rögtön hozzá is kezdett.

Stravinsky oroszul publikált levelezésében7 nyomon követhető a Gyászének keletkezése és előadásának bonyodalmai. A fiatal zeneszerző már június 28-án levélben jelezte Alekszandr Zilotinak,8 hogy szeretné, ha a Rimszkij-Korszakov emlékére komponált művét előadatná koncerten. Augusztusra kiderült, hogy Ziloti a szervezés alatt álló emlékhangversenyre Glazunovtól kért zenekari darabot; szeptemberre meg az derült ki, hogy Glazunov késlekedik a beígért művel, így Ziloti Makszimilian Steinberget, Rimszkij-Korszakov növendékét és vejét (Stravinsky riválisát) kérte fel búcsúzene írására, ami el is készült és elhangzott a Ziloti vezényelte 1908. október 11-i koncerten. Stravinsky augusztusban kétségbeesett és indulattól fűtött levelekkel bombázta a Rimszkij-Korszakov-családot, hogy műve legalább egy másik emlékhangversenyen megszólalhasson. „Nagyezsda Nyikolajevna, talán lehetőség nyílik valamivel később; jöjjön, aminek jönnie kell, én égek a vágytól, hogy előadják Szentpéterváron, egyszerűen ki akarom kiabálni magamból - muszáj részt vennem Nyikolaj Andrejevics [Rimszkij-Korszakov] emlékének ünnepségein, lelkem minden erejével így érzek" - írta az özvegynek augusztus 11-én, majd Vlagyimir Rimszkij-Korszakovnak augusztus 19-én: „Minden reményem benned van és édesanyádban - annyit mondhatok, vagy inkább nem is mondom, de kikiabálom magamból neked Szentpétervárra, hogy az Isten szerelmére értsd már meg, nem maradhatok ki, benne kell lennem, muszáj benne lennem vagy a Seremetyev- vagy a Beljajev-koncertben."9

Az említett két hangverseny egy és ugyanazon alkalomnak bizonyult: a szentpétervári Konzervatórium nagytermében rendezett 1909. január 17-i koncerten Seremetyev gróf zenekara játszott, a szervezésben Beljajev mellett részt vett a Konzervatórium részéről az intézményt vezető Glazunov, akinek Rimszkij-Korszakov emlékére írt Elégiáját is itt mutatták be, s itt hangzott el végre Stravinsky Gyászéneke. A sajtó előzetes híradása szerint Glazunov dirigálta volna a teljes estet, de végül csak a saját darabját vezényelte el, s a többi műsorszámot: Stravinsky Gyászénekét és Rimszkij-Korszakov műveit Feliksz Blumenfeld irányította a Seremetyev-zenekar élén. A kritikusok többsége tartózkodóan nyilatkozott a koncertről, Stravinsky azonban elégedett volt a produkcióval: „A mű meglehetősen nagy hatást tett a közönségre, és magamra is. A gyász hangulata okozta-e ezt, vagy a kompozíció érdeme volt, ma már nem tudnám megmondani."10 A leginkább pozitív és részletes véleményt Stravinsky új darabjáról Grigorij Tyimofejev írta az Európai Hírnök hasábjain: „A Gyászének tökéletesen megfelel címének. A zene kétségtelenül programatikus tartalma és tisztán elbeszélő elemei ellenére nagyon személyes mű, lamentáció, szívbéli sóhaj komor tájkép háttere előtt. Mintha a vihar sötét mormolását hallanánk, mely sivár szemfedőt borít a tájra, s mindezek közepette, először pianissimo, majd fokozódó hangerővel egy gyönyörű téma hangzik fel, egészen felismerhetően orosz jellegű. A középső rész dallamfoszlányai Caliban portréjára emlékeztetnek Csajkovszkij »Vihar«-jából. Az »Ének« befejezése gyönyörű, itt a fent említett orosz téma új alakban jelenik meg. A hangszerelés remek ízlésre vall, az »Ének« igazi tehetségről és figyelemre méltó technikai felkészültségről tanúskodik. Egyedül a mű formálása nem hibátlan, nem teljesen tiszta és organikus."11 A Ziloti és Beljajev szervezte emlékhangversenyek után a három Rimszkij-Korszakovtól búcsúzó új zenekari darab közül kettőt: Glazunov és Steinberg művét rögtön megjelentette Beljajev kiadója, Stravinskyét nem, annak ellenére, hogy Beljajev-koncerten hangzott el; Taruskin véleménye szerint az lehet az ok, hogy Stravinsky, bár ekkorra már sikereket aratott műveivel, kívülállónak számított a szentpétervári zenei szakmában.12

 

 Részlet a Gyászének elős kürt- és első fuvolaszólamából

A Gyászének autográf partitúrájának „a forradalom idején nyoma veszett Oroszországban" - írta Stravinsky az 1935-ben Párizsban publikált emlékezéseiben,13 s ebben sajnos nem tévedett. Az 1909-es bemutatóra lemásolt szólamanyagról viszont joggal feltételezte, hogy valahol meg kell lennie: „A zenekari szólamokat bizonyára valamelyik szentpétervári zenekari kottatár őrzi; jó lenne, ha valaki Leningrádban megkeresné ezeket a szólamokat, mert magam is kíváncsi lennék, hogyan komponáltam közvetlenül A tűzmadár előtt."14 Stravinsky kíváncsisága nem elégülhetett ki életében,15 halála után jónéhány évtizeddel viszont talán hálásan tekint le a túlvilágról a művét megtaláló két honfitársára, Braginszkajára és Szidorenkóra, s ironikus mosollyal csóválja a fejét ifjúkori műve könyvtári hányattatásairól hallván.

Hogy a Gyászének szólamanyaga honnan és hogyan került a leningrádi / szentpétervári Konzervatórium könyvtárába, nem tudjuk. Amit e nevezetes szólamanyagról visszamenőleg meg lehetett állapítani, Natalja Braginszkaja megtette a Nemzetközi Zenetudományi Társaság 2015 őszén, Szentpéterváron rendezett konferenciáján tartott előadásában és annak az Acta Musicologicában publikált változatában.16 Alapos és izgalmas tanulmányából ismertetek néhány részletet. Braginszkaja az utóbbi évtizedben többször megkísérelte felkutatni a szólamanyagot: megnézte a Szentpétervári Filharmonikusok kottatárát, Seremetyev gróf archívumát, konzultált a Seremetyev-palota specialistáival, eredménytelenül. Kereste persze a Konzervatórium könyvtárában is, tárgyalt erről az egyik ottani munkatárssal, Szidorenkóval, de akkor még semmire sem jutottak. A kézirat csodás felbukkanása után találta meg a konzervatóriumi könyvtár leltárkönyvében a feljegyzést a Gyászének odakerülésének idejéről: 1932. május 10. Különös, hogy a bevételkor leltári számot csak az 1. fuvola szólamára írtak, a további 57 szólamra nem, s egyiken sem szerepel a Konzervatórium könyvtárának pecsétje, viszont mindegyik szólamra rá van nyomva az „Orosz Szimfonikus Koncertek" pecsét, Beljajev hangversenyeinek emblémája. Több szólam utolsó oldalára ráírták az előadók a koncert dátumát: „Szentpétervár, 1909. január 17." A négy kürt közül három szólamába az is be van jegyezve, hogy „Seremetyev gróf szimf. zkara".

  

Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov

A konzervatóriumi könyvtár 1951-ben tartott általános leltározásakor Stravinsky Gyászénekének fuvolaszólamáról kihúzták a leltári számot, és ráírták a kéziratra, hogy „cписано" (törlendő, megsemmisítendő), továbbá azt, hogy a szólamanyag értéke 10 rubel (az összeg akkor kb. egy kilogramm cukor vagy tíz tojás árának felelt meg). S ekkor következett be a kézirat mostani felbukkanása előtti első csoda vagy jótétemény: a szólamanyagot nem dobták ki. Csak hálásak lehetünk annak az 1951-ben ott dolgozó ismeretlen könyvtárosnak - kommentálja Natalja Braginszkaja -, aki a nagy rakás kézírásos kottalapot csöndben félretolta és elhelyezte egy távoli sarokban, a könyvtári listáról levett egyéb zenekari anyagokkal, Cui, Steinberg, Muszorgszkij műveivel együtt. A tanulmány e részletét olvasva önkéntelenül is megjelent lelki szemeim előtt a leningrádi konzervatóriumi könyvtár kézirattárának hatalmas szekrénye, amelyben a Muszorgszkij-autográfokat őrizték és őrzik nyilván ma is, zsúfoltan egymásra pakolva, talán nem is a legnagyobb rendben, de szerencsére leltári számokkal ellátva...

Vajon miért akarták megsemmisíteni 1951-ben a Stravinsky-szólamanyagot? Braginszkaja szerint lehetetlen nem gondolni ideológiai okokra. Az SzKP KB 1948-as zsdanovi határozata után három évvel kötelező volt elítélni a „kozmopolita" zeneszerzőket, és az akkori szovjet kultúrában Stravinsky persona non gratának számított. Igen jellemző történetet mesélt Braginszkajának Jelena Alekszejevna Sztravinszkaja (1932-2015), a zeneszerző bátyjának, Jurij Fjodorovics Sztravinszkijnak az unokája. Amikor Jelena a gimnázium elvégzése után, 1950-ben a leningrádi Állami Egyetem kémia tanszékére felvételizett, anyja a lelkére kötötte, hogy ha a felvételi bizottságból valaki meg találná kérdezni, vajon rokona-e a zeneszerzőnek, azt kell válaszolnia, hogy nem, csak névrokonok. Valóban meg is kérdezték tőle, és Jelena úgy tett, ahogy anyja tanácsolta - letagadta a híres nagy-nagybácsit, így azután bekerülhetett az egyetemre.

A Gyászének szólamanyagának nagy részét egyetlen másoló írta, bizonyára a Beljajev-koncertek legfőbb másolója, karakterisztikus és könnyen olvasható kottázással. A mű előadói apparátusa a századforduló hagyományos (de nem mahleri) nagyzenekara: a meglehetősen nagy vonóskar mellett (a szólamok számából következtetve 16 első hegedű, 14 második hegedű, 12 brácsa, 10 cselló és 8 nagybőgő) 3 fuvola (a harmadik piccolóval váltva), 2 oboa és angolkürt, 3 klarinét (a harmadik basszusklarinéttal váltva), 4 F-kürt, 3 A-trombita, 3 harsona, tuba, 2 hárfa, az ütősök közt a timpanin kívül cintányér, nagydob és tam-tam. Stravinsky rosszul emlékezett, hogy a Gyászének fúvószenekarra íródott volna;17 Braginszkaja feltételezi, hogy talán a Debussy emlékére komponált Fúvósszimfóniák járthatott az eszében. A Gyászének hossza kb. 12 perc, 105 ütemes, mindvégig lassú tempójú (Largo assai), 6/4-es lüktetésű. Braginszkaja a néhány évvel korábbi, op. 2-es Esz-dúr szimfónia gisz-moll Largójához érzi hasonlónak, amely Csajkovszkij 6. szimfóniája komor atmoszférájának nyomát viseli. Kétségtelen azonban, hogy több zenei mozzanat A tűzmadár felé mutat, rögtön a kezdet tremolós mormolása emlékeztet A tűzmadár bevezetésére. Stravinsky szépen írja le a Gyászénekről megőrzött képét: „A zenéjére már nem emlékszem, de az eszme, amelyben fogant, ma is világosan áll előttem. A zenekari hangszerek szólói egymás után, mintegy gyászmenetben, koszorúként rakták le dallamukat a mester sírjára, a háttérben pedig mormoló basszusok komor tremolója suttogott gyászkórusként."18

A Gyászének múlt év decemberi előadását meghallgatva19 az az ember első benyomása, hogy ez a darab Stravinsky leginkább „wagneri" alkotása; maga a zeneszerző joggal nevezi a művet A tűzmadár előtti legfejlettebb kromatikus harmonizálású kompozíciójának. A nagybőgőkön induló, majd a harsonák és tuba által nyomatékosan megtámasztott „mormoló" háttérmotívum erőteljesen kromatikus, félhangmozgásokkal tölti ki az alapkvartot (a-d); fordított és kevésbé kromatikus változata lesz majd A tűzmadár indítása. Maga a téma, melynek variációiból épül a teljes mű, szép, diatonikus dallamként hangzik fel először a kürtön, majd a brácsák, hegedűk, rézfúvósok csoportjain és fafúvós szólóhangszereken. Jellegzetes diatonikus lépései azonban fokozatosan torzulnak, egyre sűrűbb kromatikába hajlanak, a fuvola dallama már a kezdő háttérmotívumba olvad bele. A kvázi középrészben a mind nehezebben vonszolódó alaptémát egy kromatikus ellentéma felülírja, elnyomja, lezáródni, végigénekelni nem hagyja; a hallgató néhány percre mintha a Trisztán előjátékának hangzó környezetébe kerülne. A hangnemi visszatérésnél (a-moll) újra egészében megszólal a téma az 1. hegedűn, de kromatikusan deformálódott dallamlépésekkel, kisterc- helyett kisszekund-, kvint- helyett szeptimugrásokkal, a további variációkban kánonimitációval is elszínezve. Nagyon átgondolt és kifejező a darab dinamikai és hangnemi felépítése, szép és hatásos a hangszerelése. Amit Tyimofejev az ősbemutatóról írott, fent idézett beszámolójában formálási hibának ítél, annak oka alighanem a variációsor és a háromrészesség szokatlan elegyítése. Remélhetőleg lesz alkalmunk közelebbről is megismerkedni Stravinsky régi-új művével egy magyarországi bemutatón. }

Jegyzetek

  1. Arkagyij Klimovickij / Aркадий Климовицкий: Игорь Стравинский. Инст­ру­мен­товки Песнь о блохе М. Мусоргского и Песнь о блохе Л. Бетховена, Szentpétervár: Muzikalnaja Skola, 2003. A hangszerelések előkerüléséről és jelenlegi helyéről részletesen ír Natalja Braginszkaja a megtalált Gyászéneket ismertető tanulmányában, Natalia Braginskaya: „New Light on the Fate of Some Early Works of Stravinsky: The Funeral Song Rediscovery", Acta Musicologica, 2015, Vol. 87, No. 2, 133-151., 133-134.
  2. Stravinsky emléke szerint zongoradarab, a Stravinsky-kutatók inkább ének-zongorára tippelnek. Orosz címe Кондуктор и тарантуль, angolul The Driver and the Tarantula, White monográfiájának magyar kiadásában téves a fordítás: Karmester és tarantula (Eric Walter White: Stravinsky. A zeneszerző és művei, ford. Révész Dorrit, Budapest: Zeneműkiadó, 1976, 140. és 152.). Kozma Prutkov (Alekszej K. Tolsztoj és a Zsemcsuzsnyikov-fivérek közös művészneve) verses kis meséje egy spanyolországi hegyi kirándulásról szól, amelyen a kocsiban ülő gróf meglát az úton egy tarantulát, a kocsis azonban nem hajlandó megállni, mivel a gróf még nem fizetett, és áthajt a különleges pókon.
  3. Robert Craft-Igor Stravinsky: Beszélgetések. Válogatás, ford. Pándi Marianne, szerk. Kovács Sándor, Budapest: Gondolat, 1987, 80.
  4. White, 22.
  5. V. V. Jasztrebcev / В. В. Ястребцев: Н. А. Римский-Корсаков. Воспоминания, Leningrád, 1959, idézi White, 22.
  6. Ez és a további dátumok is a régi orosz naptár szerint értendők, mely a 20. század elején 13 nappal előzte meg az Európában használatos Gergely-naptárat.
  7. И. Ф. Стравинский: Cтатьи и материалы, összeállította L. Sz. Djacskova / Л. С. Дьячкова, szerk. B. M. Jarusztovszkij / Б. М. Ярустовский, Moszkva: Szovjetszkij Kompozitor, 1973; Игорь Стравинский. Переписка с русскими корреспондентами. Материалы к биографии, I. kötet 1882-1912, szerk. V. P. Varunc / В. П. Варунц, Moszkva: Kompozitor, 1998.
  8. A kiváló zongoraművész, hajdani Liszt-növendék Ziloti az 1900-as évek Pétervárán szimfonikus hangversenyeket menedzselt, szervezett és vezényelt. Stravinsky Zilotinak írt levele elveszett, de tudunk róla a Nagyezsda Rimszkaja-Korszakovának címzett július 28-i leveléből, Djacskova, 445., idézi Richard Taruskin: Stravinsky and the Russian Traditions, I. kötet, Berkeley and Los Angeles, California: University of California Press, 1996, 396. Ziloti egyébként, bár a Gyászének esetében elutasította Stravinskyt, egyáltalán nem negligálta a fiatal zeneszerzőt; előzőleg az op. 3. Fantasztikus scherzót kiadásra javasolta Jurgensonnak és betervezte a scherzo előadását a következő téli szezonjának egyik koncertjére, ami meg is valósult 1909. január 24-én, épp egy héttel a Gyászének bemutatása után.
  9. Varunc, 195-196., idézi Braginszkaja, 138.
  10. Igor Sztravinszkij: Életem, ford. F. Csanak Dóra, Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1969, 27.
  11. G. N. Tyimofejev / Г. Н. Тимофеев: „Из музыкальной хроники", Vesztnyik Jevropi, no. 5 (1909), 760., idézi Taruskin, 406.
  12. Taruskin, 401.
  13. Igor Sztravinszkij: Életem, 27.
  14. Robert Craft-Igor Stravinsky: Beszélgetések, 80.
  15. Természetesen többen próbálták felkutatni a Gyászének szólamanyagát, de sikertelenül; így Igor Ivanovics Blazskov kijevi karmester, lásd Kszenyija Jurjevna Sztravinszkaja: Stravinskyról, ford. Fantó Lilla, Budapest: Zeneműkiadó, 1982, 120.
  16. Lásd az 1. jegyzetet.
  17. Robert Craft-Igor Stravinsky: Beszélgetések, 79.
  18. Igor Sztravinszkij: Életem, 27.
  19. http://www.medici.tv/#!/valery-gergiev-stravinsky-chant-funebre, a 2016. december 2-i szentpétervári koncert felvétele.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.