Táguló zeneuniverzum

Grabócz Márta újabb francia tanulmánykötetéről

Szerző: Balázs István
Lapszám: 2016 április

A könyv 2013 végén jelent meg, de különféle okok szerencsétlen összejátszása következtében eddig elmaradt róla a beszámoló. Ugyanakkor jelentősége indokolja - hiszen ezúttal Grabócz Márta újabb önálló kötetéről van szó, a másodikról, amely a 2000-es években jelent meg Franciaországban -, hogy a Muzsika olvasóit is röviden tájékoztassuk róla. Röviden, abban a reményben, hogy a közeljövőben magyar kötet is jelenik meg belőle.

Megszokhattuk már, hogy Grabócz zenetudományi tevékenysége sajátos logikát követ. Munkásságának jelentős része - a strasbourg-i tanításon kívül - tudományszervező tevékenységében valósul meg, ezmindinkább gazdagodó életművének szerves része, ugyanakkor azt is megszokhattuk, hogy a konferenciák rendre értékes, legtöbbször nemzetközi visszhangot is kiváltó kötetekké rendeződnek (Magyarország ez alól sajnos kivétel).

E tudományos tanácskozások célkitűzése általában is a termékeny dialógus, de 2014-ben például egy sokszor óvatosan kerülgetett téma állt a strasbourg-i egyetemen tartott konferencia középpontjában: atudományos elméletek hatása a kortárs zene formaalkotásának megújhodására (fraktális geometria, katasztrófaelmélet, káoszelmélet, asztrofizika, matematikai modellek stb.). 2015-ben a tavaly 80 esztendős François-Bernard Mâche munkássága került a Grabócz által szervezett nemzetközi konferencia fókuszába, idén ősszel pedig a 90 éves Kurtág György életműve lesz a téma.

Bár teoretikus értelemben Grabócz inkább rendszerező elme, a monografikus feldolgozás mégsem igazán az ő műfaja, és az igazat megvallva a nagymonográfia nem is nagyon illeszkedik a francia tudományos gondolkodás szellemiségéhez, amely Montaigne óta kétkedve kérdez, kérdez, és még egyszer kérdez, hogy feltárjon olyan ösvényeket, amelyek alternatív elméleti megoldások felé vezethetnek. Persze állít is, de sohasem ex katedra, hanem továbbkérdezésre, továbbgondolásra ösztönözve. Ezért is lenne fontos alaposabban megismerkedni vele: termékenyítő hatással lehetne szemléletünkre!

A zene anyagának változása, sőt magának a zene fogalmának a kiszélesedése ma már evidencia. Grabócz ezek között a folyamatok között keresi a strukturális megújhodás rendezőelveit, igyekszik feltárni akontinuitást - az expresszív tartalomban, a kifejezésben, az emberi dimenzióban -, segítve az eligazodást a kortárs zene egyre sokrétűbb, egyre szerteágazóbb világában, táguló univerzumában. Elsősorban afrancia zenében, de kisugárzásában messze túlmutat a francia zenekultúrán: érzékelteti annak szellemi nyitottságát.

Az új évezredre a posztmodern újabb, majdhogynem teljes paradigmaváltást eredményezett, de ez mégsem írta felül a táguló zeneuniverzumot, csak mellérendelődött, további nyitást - és nem csak visszalépést - eredményezve azzal, hogy mindent újra felfedezhetővé, újra feldolgozhatóvá, újragondolhatóvá, sőt újragondolandóvá tett. A különös fénytörést számunkra az okozza, hogy az elméleti szintézis új, maguk afolyamatok azonban nem annyira: mostanra kerültek abba a tisztes, közel félévszázados távolságba, ami az elméleti áttekintést már lehetővé teszi. Hozzánk ugyanakkor mindez sporadikusan, nagy fáziskéséssel jut el, vagy el sem jut. Sokszor a magyar zenehallgató számára ismeretlen zeneművek sokaságáról van szó, amin persze enyhít az internet, még ha az élmény nem ugyanaz is, mint a hangversenyteremben.

Grabócz Márta mostani tanulmánykötete is a témák széles spektrumát öleli fel. A zenei formát ihlető források sokfélesége magyarázza ezt: természeti modellek, tudományos modellek, mítoszok vagy más elbeszélésformák elemzése révén átvett formai modellek, a sztászisz állapota alapján születő „álló" (belső mozgalmassággal rendelkező) modellek, vizuális makrostrukturális modellek (rajzok, festmények, grafikonok), amelyek megelőzik a zenei kompozíciót stb. Ez utóbbiak megtalálhatók a finn és a francia spektrális zenében (Kaija Saariaho, Magnus Lindberg), Eötvös Péternél, de Dubrovay Lászlónál is. Akötetben Dubrovay mellett még egy magyar téma is helyet kapott: ez a gesztusok és az expresszivitás tipológiáját vizsgálja Kurtág korai műveiben.

A könyv címében szereplő en temps réel voltaképpen az interakció a megszólaló hangszer és a hangot valós időben manipuláló (átalakító, késleltető stb.) számítógép között, ami már az 1980-as évek óta folyamatosan „párhuzamos", új zenei világgá nőtte ki magát. Grabócz könyvének egyik központi tanulmánya Philippe Manoury Jupiter című kompozíciójáról igazi „Großanalyse" - módszertani szempontból istanulságos elemzés, amely a lehető legtöbb szempontból világítja meg az adott művet. Esztétikai és strukturális elemzés - a kettőnek ugyanis csakis együtt van értelme Grabócz számára. (Mellesleg Philippe Manoury 2015-ben járt Magyarországon az Eötvös-alapítvány vendégeként.)

Valósággal könyv a könyvben a François-Bernard Mâche-ról írt három terjedelmes tanulmány. Szinte hihetetlen, hogy Mâche ennyire ismeretlen legyen Magyar­országon, még szakmai körökben sem igazán tudnak róla, pedig a kortárs zeneszerzés egyik kiemelkedő jelentőségű alakja, aki Messiaen után (aki mellesleg a tanára volt) a kortárs francia zeneszerzés egyik legkreatívabb és leginnovatívabb alakja, az ún.natura­lisme sonore (hangzó naturalizmus) módszerének (és filozófiájának) megteremtője.

A zenét az univerzum, a „teremtett világ" szerves részeként szemléli, és keresi a kapcsolatot a hangoknak az állatok (a madárhangok) és az emberek világában közös archetípusai (geno- és fenotípusai) között. Nyelvészeti szemléletmódjának köszönhetően elemzi az emberi beszéd és az állatok hangadásának szonogramjait, és mutat ki közös formai struktúrákat, illetve tovább megy, és mindennek idegélettani lenyomatait is keresi az emberi agy működésében és az emberi viselkedésben, illetve az emberiség mítoszaiban. Mindez beleépül zeneszerzői munkásságába, sajátos zenei nyelvet hozva létre. Ilyenformán abeszélt nyelv zenei hangzása, a nyelvben rejlő szemantikai tartalom is új értelmet nyer.

Nagy a heurisztikus jelentősége annak is, ahogyan Mâche az időt kezeli. Három alapvető időtípus figyelhető meg nála: a lineáris, a pillanatba merülő és a ciklikus idő. Grabócz ezeket a szempontokat is beemeli legfőbb kutatási témájába: a narráció különféle típusainak értelmezésébe a 20-21. század zenéjében. Mâche alkotásai abba a típusba tartoznak, amely természeti modellekre épít, hogy szakíthasson ahagyományos zenei elvekkel - én úgy érzem, ha benne van is a tagadás gesztusa, de nem totális, hanem inkább építő értelemben. Philippe Manoury Jupiterje ugyanakkor „megfordítja" a hagyományos narratív útvonalat: kész sémákból indul ki, és az idő és a tér elemi szintjeire tér vissza - én ezt komplex és kreatív szellemi destrukciónak tekinteném.

Az ideológiák efemerek, a szellem szabadsága és a kitárulkozás az univerzum felé egyetemes. Ez a zene és az ember­lét lényege. Az elméleti feltárás pedig a megértés egyik nélkülözhetetlen eszköze. Haegyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, ez számomra Grabócz Márta könyvének „üzenete". }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.