Mikor megyek Galícia felé

Bakanóták, katonadalok / Kortárs szerzők kantátái a Honvéd Férfikarnak

Szerző: Ozsvárt Viktória
Lapszám: 2016 január

„Szikra pattan, olthatatlan / ég a munka, forr a katlan." Balsejtelmű előhangként Shakespeare Macbeth-jének Boszorkánydala idézte meg az embert ember ellen uszító pokoli erőket november 18-án és 22-én a Nemzeti Múzeum Dísztermében, ahol az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából született kompozíciók ősbemutatói hangzottak el. Gyöngyösi Levente, Selmeczi György, Csemiczky Miklós, Vajda János és Orbán György az az öt zeneszerző, akiktől a Honvéd Férfikar kantátákat rendelt erre az alkalomra. Az azonos apropóból született művek gondolatébresztő konstellációt alkottak. Bár akísérőfüzet tanúsága szerint a darabok grandiózussága indokolta a két koncertre történő szétválasztást, érzésem szerint a két, egyenként szűk másfél órás zenei anyag egy estén is befogadható lett volna. Ebben az esetben a hosszabb időtartam éppenséggel könnyebbé tette volna a ráhangolódást, elmélyültebbé az emlékezést.

Gyöngyösi Levente szoprán szólistára, férfikarra és nagyzenekarra  komponált Katonasiratója nyitotta az ősbemutatók sorát. A kantáta három szakaszból épült fel. A szólista, Kersák Edina gyönyörű csengésű, kiegyenlített orgánum birtokosa, és nagyszerűen tud bánni hangjával. Éteri diminuendói lenyűgöző technikai profizmusra vallottak. Éneklésében mégis végig jelen volt valami iskolásság, épp a szép hangzásélmény miatt zavaró megfelelési kényszer. A kantáta első szakaszának „Várj még!" felkiáltásait nem azzal a kétségbeesett szenvedéllyel szólaltatta meg, mint aki annak tudatában tartóztatja a másikat, hogy talán sohasem láthatja többé, hanem mint aki elfelejtett felírni valamit a bevásárlólistára. A második szakaszban ábrázolt, csatába induló férfiak éneke után hosszabb zenekari közjáték következett, majd amennydörgés, villámlás hirtelen megszakadt, elcsendesedett minden. A férfikar halk, tartott akkordjai az imént még büszkén és bizakodóan csatába induló harcosoknak most már csak a kísértetét jelenítették meg. Ez az, ami „minden gondolatnak alján" tovább él az otthon maradottak emlékezetében, s jelen volt a szoprán szólista pentaton fordulatokban bővelkedő gyászéneke alatt. A zenei folyamat a zenekar és az énekkar részéről is apró, de zavaró intonációs bizonytalanságokkal és csekély kifejezőerővel nem érte el a benne rejlő dramaturgiai hatást.

Gyöngyösi kantátája után mintegy átvezetésként Balázs Bélának az első világháború harcterén keletkezett naplójából hallhattunk részleteket. A naplóban Balázs leírta a harcban megsebesült lovak szívettépő vergődését. A néma, ártatlan állatok egy tisztább világ képviselőiként mintha a soron következő második kantátában, Selmeczi György Te Deum 1914 című művében hangot kaptak volna. A kantáta zenekari bevezetőjében a fúvósok madárhangjaikkal az erdő, a természet romlatlanságát jelenítették meg. Ebbe a természetes világba az ütőhangszerek és rézfúvók harcias menetelésének hangjaival egyszer csak durván betört az ember. A zenei anyag egyre banálisabbá vált, mintegy az erőszakot igazolni próbáló, hangzatos szlogeneket felidézve. A műben a Te Deum latin szövege és a Jelenések könyvének magyar nyelven elhangzó versei egymással párhuzamos dimenziókat sejtetett. A férfikar a Te Deum liturgikus énekhez illő dallamfordulataival, biztonságot teremtő statikusságával mély hitről tett tanúbizonyságot, melyet a négy női szólista, Stefanik Márta, Kempf Márta, Busa Gabriella és Uitz Orsolya összehangolt együttesének „evilágibb" zenei anyaga folyamatosan más megvilágításba helyezett.

Az első koncert zárásaként Csemiczky Miklós kantátája, a De Profundis hangszerelését tekintve valóban a mélyből indult: nagybőgő, cselló és fagott hangszínének sötétségéből emelkedett ki végül a zenekari hangzás fényébe. Bár szintén alkalmazott banális, katonazenés fordulatokat, az előző két kompozícióhoz viszonyítva Csemiczky műve kevésbé volt külsőséges, mindvégig a lélekben lejátszódó folyamatokra koncentrált. Kóruskezelése bonyolultabb, árnyaltabb, nem annyira egy tömbként, mint inkább egyének összességeként szerepelt a férfikar. A női princípiumot képviselő szólista, Kun Ágnes Anna szintén a De profundis részleteit énekelte. Egy-egy dallamsort szúrt a férfikar megszólalásai közé, ezzel azt az érzést keltve, mintha az animus és az anima kettősségét demonstrálná. Kun szép hangon, megfelelő szuggesztivitással énekelt, bár szólamtudása lehetett volna kissé fölényesebb.

A hátralévő két kantáta közül Vajda János műve nyitotta a második hangversenyt. Kantátájának szövegében négy verset dolgoz össze; az egymástól zeneileg is markánsan különböző részek attacca követik egymást. Az első szakasz alapjául Ady Ésaiás könyvének margójára című versének sorai szolgálnak, zenei anyagában helyenként banális, indulószerű hangzások vették át az uralmat. Ezt fokozta a második szakasz „A nagy ágyúk szépen szólnak..." kezdetű katonadal idézetével. A harmadik rész Bornemisza Péternek Az ítéletről írott sorait, a negyedik pedig Babits Mihály Miatyánk 1914 című költeményét foglalja zenébe. A két szakasz között a zenekari közjátékban fel-feltünedezett a katonadal eltorzított formája. A lágyabb szakaszokban a rézfúvók (például a trombita és a kürt) közötti finoman megkomponált színátmenetek ezen az estén kissé csiszolatlanul illeszkedtek egymáshoz. A cselló gyászindulóra emlékeztető kísérőformulája vezette be a negyedik részt, Babits versének megzenésítését. A rövid a cappellaszakasz („...és szabadíts meg...") jótékonyan hatott a hangzás arányaira. A helyenként harsány és a kórus érthetőségének, hallhatóságának rovására menő zenekari hangzás létrejöttéhez alighanem hozzájárult a terem mérete. Ekkora apparátus, egy férfikar és egy nagyzenekar együttesének befogadására a Nemzeti Múzeum Díszterme túl kicsi. Orbán György Versus Psalmi című kompozíciója érzésem szerint ennek esett áldozatául. A kedvezőtlen akusztikai viszonyok miatt a hangzás sokszor masszává állt össze. A kórus által énekelt szöveget, a 144. zsoltár verseit szinte egyáltalán nem lehetett érteni, helyenként hallani sem volt egyszerű. Így a mű zenei anyagainak érdekes egymásra vonatkozásai nem tudtak megfelelően érvényesülni. A harciasan diadalmas és egészen kamarazeneszerű, áttetszően hangszerelt részletek végletei között magától értődő természetességgel mozgó kantáta izgalmas darab, jó lenne még koncerten hallani.

 

Vajda János - Felvégi Andrea felvétele

Végül, de nem utolsósorban említem Strausz Kálmánt, aki hatékonyan fogta össze a MÁV Szimfonikus Zenekart. Köszönet illeti a Honvéd Férfikart a művek megrendeléséért és magas színvonalú előadásáért. A mindkét koncerten közreműködő színművészek, Kiss Emma és Olt Tamás jóvoltából a versek, naplórészletek tartalmasan egészítették ki a zenei élményt. 2015. november 18., 22. - Nemzeti Múzeum Díszterme. Rendező: Honvéd Férfikar }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.