„…ha a zenészek pontosan azt játsszák, amit leírtam”

Schönberg-szimpózium Bécsben

Szerző: Borgó András
Lapszám: 2015 december

 

A bécsi székhelyű Arnold Schönberg Center 1997-ben alakult meg, Bécs városa és a Nemzetközi Schönberg Társaság magánalapítványaként. A zeneszerző hagyatékát az utódok 1973-tól a Los Angeles-i Dél-Kalifornia-i Egyetem gondozására bízták, amely azonban a család által elvárt kutatási és oktatási feladatokkal egyre kevésbé volt képes megbirkózni. Számos Egyesült Államok-beli és európai intézmény szeretett volna helyet adni a hagyatéknak, amely végül a szülővárosba került.

Az alapítvány elsődleges célja magának a Schönberg-archívumnak a létrehozása volt Bécsben, és kezdettől fogva természetesen feladatának tekinti a hagyaték megőrzését és gondozását, Schönberg különböző művészeti területeket érintő munkásságának oktatását és általános terjesztését. Ezért hozzáférhetővé és tudományos célból kutathatóvá tette a hagyatékot. A Schönberg Center rendszeresen tart hangversenyeket, rendez kiállításokat és szervez tanácskozásokat. Honlapja minden idevágó részletes keresgélés kiindulópontja lehet.

Az október 8. és 10. között a bécsi zenei egyetem Wissenschaftszentrum Arnold Schönberg intézetével közösen megrendezett szimpóziumnak, mint már a tavalyinak is, a zeneszerző személyisége ésmunkássága tárgykörén belül nem volt előre megszabott témája. A művek zenei és gondolati tartalmával foglalkozó, illetve a komponista életének eseményeit és zenéje fontosabb interpretálóit taglaló előadások mellett a dokumentációt érintő problémákról tudott meg lényeges adatokat a hallgatóság, amely - igen - hallhatott zenét is. A kitűnő Arnold Schoenberg Chor Max Reger Nachtliedjét, majd Schönberg op. 13-as Béke a Földön című kórusművét adta elő. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a technikai nehézségek miatt Schönberg hangszeres kíséretet is komponált a darabhoz, az Erwin Ortner vezette kórusnak azonban nem volt szüksége erre a támasztékra, a cappella énekelte a művet.

Aki valaha is fejébe vette hanglemezgyűjteménye katalogizálását - még a számítógépek elterjedése előtt -, tudja, hányféle szempontot kell figyelembe venni, hogy szerző, előadó, korszak, stílus és megannyi más vonatkozás alapján visszakereshető legyen egy-egy felvétel. Ebbéli házi próbálkozásaimra emlékeztetett a bécsi rendezvény első napirendi pontja, amely az Összkiadás műjegyzéke és regiszterkötete felépítésével foglalkozott, annak gyakorlati használhatóságát tárgyalta, több hozzászólóval a hallgatóságból is. Mindezekről egy workshop keretében Therese Muxeneder (Bécs), Ulrich Krämer és Hella Melkert (az Összkiadás munkatársai Berlinben) tájékoztatott. Tudnivaló, hogy a komponista csak opus 50-ig számozta a műveit, számozatlanul maradtak olyan nagy művek is, mint a Gurre-dalok, a Jákob lajtorjája, a Mózes és Áron. Nem egy kompozíciója töredékes, rengeteg korai vázlat, előtanulmány létezik, több művét átdolgozta, ám nem kevés darabját a tanítványai hangszerelték meg, és maga is végzett hangszerelési munkákat mások részére. Mindezek külön-külön jelzésre szorulnak az általános felsorolásban, ahonnan a kutatónak el kell találnia az Összkiadás megfelelő helyére, de már azelőtt egyértelmű felvilágosítást kell kapnia arról, milyen fajta besorolásról is van szó egy-egy összetettebb jelzésnél. Amellett, hogy tiszteletben kívánják tartani a szerzői opus-számozást, bevezetni tervezik az ASW (Arnold Schönberg Werke) betűjelet. A rendkívül sokrétű feladattal a 2021-ig befejezendő Összkiadással egy időben kívánnak elkészülni.

Walter Bohatsch (Bécs) a Journal of the Arnold Schönberg Center évkönyv címlapjának új koncepciójáról árult el részleteket. A kötetek színkialakításában meghatározó a Schönberg egyfelvonásosának (A sors keze) a komponista által leírt szín­szcenikája, az úgynevezett „Farbcrescendo". A jövőbe vetett ritka bizalomnak tűnik manapság, hogy - felhasználva a komponista különböző életkorokban felvett fényképeit -, Bohatsch 12 évre előre megtervezte az évkönyv borítóját.

Ahogy az Arnold Schönberg Center archiváriusa és könyvtárosa, Therese Muxeneder kifejtette, Schönberg nem egy szerzeményéről csak utalásokból tudni, így a barát, David Josef Bach szövegére írt dalokról, vagy például arról a Táncdalról is, melyet egy koncerten adtak elő a Bécs melletti Mödlingben (ahol Schönberg egy férfikart vezetett). A hangversenyről beszámoló újságcikk (Badener Zeitung,1898. november 11.) az egyetlen tudósítás Schönberg e darabjáról. A zeneszerző hangszerelési munkáinak egy része is elveszett, egy alkalommal (1928-ban) sajnálatát is fejezi ki emiatt, hozzátéve, hogy szépek voltak, és szívesen meghallgatta volna őket. A kor híres mezzoszopránja, Julia Culp („a holland csalogány") 1912-ben megbízta Schönberget, hogy Beethoven Adelaide című dalának zongorakíséretét dolgozza át zenekarra. A munka elkészülte utáni berlini bemutatón Schönberg nem vehetett részt. Az énekesnő másutt is énekelte a dalt a zenekari kísérettel, melynek a kottáját a letét szerzője nem látta viszont. Fennmaradt egy 1915-ös hangfelvétel, amelyen Culp a Du bist die Ruh' című, zenekari kíséretes Schubert-dalt adja elő. A hanglemez feliratán nem szerepel az átdolgozó neve. Mivel tudjuk, Julia Culp számára Schönberg több dalt látott el zenekari kísérettel, feltételezhető, hogy ezt is ő hangszerelte - bizonyítani azonban nem lehet.

Hasonlóan hatalmas feladat a levelezési adatbank összeállítása és szervezése. Ennek egy részletével foglalkozott Katharina Bleier (Bécs) előadása, amelynek témája a komponista és az Universal Edition 1902-1951 közötti írásbeli kapcsolatának feldolgozása volt.

Peter Fischer-Appelt (Quickborn-Heide, Németország) Schönberg és Karl Barth református teológus gondolatvilága konstellációját vizsgálta, összehasonlítva Barth írásait a Jákob lajtorjája valamint Mózes ésÁron teológiai-filozófiai tartalmával. Szerinte a két személyiség, egymást nem ismerve, egy időben jutott eredményre abban a kérdésben, amit az egyetlen isteni lét elfelejtett gondolatának igazsága ésjelentősége vet fel.

A Jákob lajtorjája Schönberg befejezetlen darabjai közé tartozik, és tematikájában, zenei megoldásaiban is bizonyos mértékig fordulópontot jelentett Schönberg munkásságában. Caroline A. Kita (St. Louis) felszólalása nem zenei vonatkozásban tárgyalta a művet, hanem mint „a modern zsidó dráma" egyik reprezentánsát. Schönberg a kor jelentős német költőjének, Richard Dehmelnek több versét megzenésítette, az op. 4-es Megdicsőült éj is egy Dehmel-költeményen alapul. Azonban e tervezett oratórium szövege megírásához nem sikerült Dehmelt megnyernie, így Schönberg maga látott hozzá 1915-ben a munkához, amelyben hátráltatta többszöri katonai behívása. Kita nyomon követte a mű korai terveit, amelyben egy Balzac-szöveg felhasználásának ötlete és egy Strindberg-töredék megzenésítési elképzelései, valamint egyéb irodalmi benyomások, például Richard Beer-Hoffmann drámaciklusának egy darabja (Jakobs Traum) vagy Stefan Zweig drámai költeménye (Jeremias) is szerepet kaptak.

Az úgyszintén befejezetlenül maradt opera, Mózes és Áron is a korunkbeli „zsidó dráma" részét képezi. Mark Berry (London) a darab nagy része statikusságának tükrében azt a kérdést feszegette, miként lehet egy cselekményszegény történést művészi módon bemutatni az operaszínpadon, mi a lehetőség Schönberg megvalósíthatatlannak tűnő szcenikai előírásainak realizálására. A húsz évvel ezelőtti amszterdami színrevitelben még a híres rendező, Peter Stein fáradozásai is gyakorlatilag csődöt mondtak ezzel az „unstageable" oratórium-operával.

Philip Stoecker (Hempstead, New York állam) egy közismert levelet idézett 1920-ból, amelyben Alban Berg kis elméleti tréfának („eine theoretische Spielerei") nevezett táblázatot küld mesterének. A táblázat a félhangokból építkezőtől az oktávhangközökből állóig terjedő skálái 12 vízszintes sorban helyezkednek el egymás felett, a 13 függőleges rovatban az első, kromatikus hangsor a nagy c-től a kis oktávot kezdő c-ig ábrázolt 13 hangja szerepel (miközben például a kisterclépésekből álló hangsor a háromvonalas c-ig ér el stb.). A hangokat függőlegesen vagy vízszintesen összeolvasva különböző akkordokat találunk. Érdekes és aligha teljesen véletlen egybeesés, hogy az op. 24-es Szerenád, amelynek komponálásához tíz nappal a levél kézhezvételét követően kezdett Schönberg, ötödik tételének két üteme Berg táblázatához hasonló építkezést mutat. Egyébként ebben a darabban próbálta ki első alkalommal a komponista nagyobb lélegzetű műben a tizenkétfokú szisztémát.

Ugyanennek a Szerenádnak a példáján értekezett Charles Stratford (Boston) a zeneszerzőnek a formát érintő „neoklasszicizmusáról". Az op. 24 sem melódiai, sem harmóniai alapot nem nyújt meghatározható egységek zenei kialakítására. Ehelyett a szerző hagyományos formákat - indulót, menüett - alkalmaz. Ez nem jelent azonban valamiféle nosztalgikus visszatérést az elveszett klasszicizmushoz, sokkal inkább arégi beépítését az újba.

Oskar Fried, egy mára alig ismert, saját korában azonban sokra tartott karmester és zeneszerző (valamint kutyaidomár) mutatta be 1910-ben Berlinben Schönberg Pelleas és Melisande-ját (ugyanott 1929-ben egyébként Kodály Háry Jánosát is). Alexander Gurdon (Dortmund) számolt be kettejük kapcsolatáról. Erre jellemző, hogy Fried Schönbergnek címzett 11 levelével szemben ma csak egyetlen válaszlevélről van ismeretünk. Oskar Fried nemcsak Mahler műveit dirigálta (vele baráti kapcsolatban is állt), de igyekezett Schönberget is gyakran előadni: ő volt a Adelaide zenekari letétjének első dirigense Berlinben (Julia Culp szólójával), a Gurre-dalok részleges bemutatójának karmestere Párizsban, illetve az egész műé Svájcban. Saját kompozíciós munkásságában nemcsak egy Verklärte Nacht című darab szerepel, de melodrámája (Die Auswanderer) partiturájában a narrátor szövegét - Schönberg Pierrot-jához hasonlóan - a hozzávetőleges hangmagasságot megadva kottázza. Kapcsolatukat Schönberg szüntette be, ám Fried továbbra is támogatta őt.

Elizabeth L. Keathley (Greensboro, Észak-Karolina) Schönberg francia kapcsolatairól szólt, melyek létrejötte elsősorban Marya Freundnak volt köszönhető. A lengyel születésű híres mezzoszoprán szervezte Schönberg 1927-es párizsi bemutatkozását (és nem Maurice Ravel, ahogy eddig tudtuk), amelyen szólistaként is fellépett. Freund mutatta be Az erdei galamb dalát (Gurre-dalok), az ő részvételével zajlott le az egész mű francia bemutatója, valamint a Pierrot lunaire francia változatáé is (Albert Giraud szövegét Schönberg német fordításban használta fel, tehát annak „visszafordításáról" van szó). Utóbbit azénekesnő Darius Milhaud és Schönberg vezényletével is előadta.

Fusako Hamao (Santa Monica, Kali­for­nia) Schönberg japán fogadtatásáról szólt. A komponista megismertetését természetesen az Európában tanult és hazatért japánok, illetve európai zenészek ottani működése indította el. Nagy zenei befolyással voltak a zongoraművész Leo Sirota, a zeneszerzés-tanár Klaus Pringsheim és Joseph Rosenstock karmester. Schönberget elsőként 1919-ben hallhatott a japán közönség, az Összhangzattan (1. kötet) japán fordítása 1929-ben jelent meg (míg angolul csak 1948-ban). A második világháborúban zenéje természetesen nem szólalhatott meg, mivel a komponista amerikainak, tehát ellenségnek számított.

Schönberg huszonhárom éves korában protestáns vallásra tért át. Ismert esemény életéből, hogy amikor a Salzburg közeli Mattsee község elöljárói ki akarták utasítani a helységből a zsidó nyaralókat, 1921-ben Schönberget is felszólították keresztlevele bemutatására. Schönberg azonnal elhagyta Mattseet. Hasonlóan személye elleni antiszemita támadást vélt elszenvedni festő barátja, Kandinsky részéről is, akivel ezért 1924-ben megszakította a kapcsolatot. Schönberget érzékenyen érintette a zsidóellenes hangulat általános erősödése, emiatt az Egyesült Államokba költözött. Az odaérkezésével kapcsolatos adatokat tárgyalta Therese Muxeneder előadása. Az amerikai újságok egy többértelmű mondattal címezték a hírt az ismert zeneszerző érkezéséről: „Der Herr megérkezett", ami egyrészt „Herr Schönberg"-re vonatkozik, másrészt A sors keze Der Herr nevű figurájára. (Ez a Drama mit Musik három évvel a komponista megérkezése előtt került színpadra a Metropolitan Operában.) Schönberg egy interjú folyamán arra kérte az újságírókat, hogy Európában maradt családtagjai érdekében ne közöljék kivándorlásának fentebb tárgyalt, valódi okát.

Amerikában akkor már több mint két évtizede játszották műveit, Julia Culp 1911-es koncertjén a Carnegie Hallban és több száz egyéb hangversenyen, elő­adáson. A komponista európai bemutatói­ról ugyanúgy cikkeztek, ahogyan 1933-ban hírül adták újbóli, párizsi „betérését" a zsidó valláshoz.

Schönberg pedagógiai tevékenysége mellett hangversenyeken is fellépett, többek között New Yorkban, Washingtonban, Bostonban. Egyetlen megmaradt Mahler-felvételén 1934-ben a 2. szimfónia lassú tételét dirigálja. Ennek az előadásnak a zenei elemzését is tartalmazta Luca Antonucci (Boston) hozzászólása.

Schönberg fontosnak ítélte a lemezborítón olvasható műelemzéseket, s azon a véleményen volt, hogy a magyarázatok sokban segítik a darabok megértését, felfoghatóságát. J. Daniel Jenkins (Columbia, Dél-Karolina) így is címezte mondandóját: „From Verstehen to Fasslichkeit", és a zeneszerző nyomán a borítószövegek feladatát a zene logikus bemutatásában, a hallgatóét pedig e logika megértésének szükségességében jelölte meg.

„A maestro hatalma" címet adta az előadásának Dennis Gerlach (Berlin). Schönberget - pedagógusként is - foglalkoztatták a hangrögzítés problémái. Ezzel kapcsolatban Gerlach az op. 31-es Változatok zenekarra - Karajan és a Berlini Filharmonikusok által 1974-ben tíz ülésben felvett - lemezét, s annak körülményeit elemezte. Karajan ezzel a művel bajlódott leginkább, mert azon a véleményen volt, hogy a partitúra előírásait hangversenyteremben nem, csakis a stúdió adta lehetőségek, a mikrofonok speciális elhelyezése segítségével lehet realizálni. A lemezfelvételre a darab nyolc - 1962 és 1973 között lezajlott - koncerttermi előadása után került csak sor; ezt követően Karajan nem is dirigálta a művet. Érdekes adalékként egy levelet idézett az előadó, melyet Schönberg 1928-ban írt a művel kapcsolatban Furtwänglernek. Ebben kifejti, hogy maga nem tartja a darabot különösen nehéznek - mindenesetre az összjáték szempontjából szerinte egyszerűbb, mint a Pierrot vagy az egyfelvonásos Várakozás - viszont úgy ítéli meg, hogy az egyes szólamok eljátszása nagyobb erőfeszítést, több gyakorlást igényel. Igen jellemző Arnold Schönberg általános zenei felfogására a szó szerinti idézet: „Azt hiszem, a darab hangszerelése (legalábbis törekvésem szerint) lehetővé teszi a jó hangzást, ha a zenészek pontosan azt játsszák, amit leírtam."

Arnold Schönberg a Berlini Rádiózenekart  vezényli 1927-ben

-Arnold Schönberg Center, Bécs

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.