Kapcsolódások

A Fesztiválzenekar kortárs hangversenye

Szerző: Eszes Kinga
Lapszám: 2015 június

A Budapesti Fesztiválzenekar kortárs estjének műsora első ránézésre egymástól igen távoli zenei világok találkozását ígérte - mi is köthet össze egy kilencven esztendős zenetörténeti legendát, két hatvanhoz közeledő, egymástól igencsak eltérő zenei utat bejáró amerikai szerzőt és egy már most elismert, harmincéves magyar komponistát? A négy művet hallgatva azonban világossá váltak a kapcsolódási pontok, azösszeállítás izgalmasnak és adekvátnak bizonyult.

Elsőként Bella Máté-nak az Új Magyar Zenei Fórum 2009-es versenyén kamarazenekari kategóriában első díjat nyert műve, a bemutatása óta külföldön is szép karriert befutott Chuang Tzu's Dream című kompozíciója hangzott el Szabó Péter és a Budapesti  Fesztiválzenekar művészeinek értő és érzékeny megformálásában. A szólógordonkára és kamaraegyüttesre írt darab hangkészletében és apparátusát tekintve is reflektál Pierre Boulez Derive 1. című művére, filozófiai alapvetése szerint kialakított struktúrája azonban Bouleznek a koncerten következő számként felhangzó Le marteau sans maître című darabjával is rokonságot mutat. Bella a kínai taoista filozófus, Csuang-ce álmából kiindulva a nézőpontok, a külső és belső világ felcserélhetőségét a zene bizonyos dimenzióinak ütköztetésével demonstrálja: eza kettősség egyrészt az a boulezi akkordokon alapuló strukturált egységek és az ezeket összekötő csellószóló viszonyában, másrészt a dallamos és a zörejszerű zenei gesztusok szembenállásában figyelhető meg. Boulez Le marteau sans maître című művében a kompozíció zártságának oldására törekedve a három, egymástól független költeményre épülő ciklust egymásba építi - nála tehát a műben rejlő többszörös kontinuitás és a kontextusok átjárhatósága jut kifejezésre a különböző zenei dimenziók összekapcsolódásában. Lenyűgöző élmény volt, hogy ez a hatvan évvel ezelőtt bemutatott darab, mely nemcsak Boulez életművének, hanem a 60-as évek zenetörténetének is egyik legnagyobb hatású műve volt, ma is mennyire fontos és érvényes alkotás. Ennek a felismerésében természetes nagy szerepe volt a kiváló előadásnak is. Károlyi Katalin megformálásában a rendkívüli technikai tudást igénylő, sokféle hangszínt és karaktert felvonultató énekszólam egyszerűnek és magától értetődőnek hatott: amellett, hogy azénekesnő a bel cantótól az énekbeszéden át a suttogásig minden kifejezési módban természetesen mozgott, a francia nyelvet és annak hangképzési sajátosságait is tökéletesen érezte és birtokolta, előadói attitűdjét pedig a zenésztársakra való maximális odafigyelés és a közös munka iránti alázat jellemezte. A Fesztiválzenekar művészeinek koncentrált és pontos játéka szintén elismerést érdemel, Rácz Zoltánezúttal is avatottan és precízen irányította az együttest.

A szünet után Steven Mackey eredetileg tenorra, elektromos gitárra és vegyes kamarazenekarra komponált, 2009-ben bemutatott Slide című színpadi művének szvit változatát hallhattuk. Az amerikai zeneszerző szerint műve bizonyos tekintetben Boulez és Lang darabjához is kapcsolódik: az előbbi esetében a rövid, karakterisztikus miniatűrökből összeálló forma adja a közös pontot, az utóbbihoz pedig nyitott, befogadó zenei nyelvezete köti. Mackey egy rock együttes gitárosaként kezdte a pályafutását, zenéjére éppúgy hatott az egyik kedvenc szerzője, Bartók, mint a jazz vagy a Radiohead. Szvitjében akülönböző stílusokból merített elemek mozaikdarabkáiból izgalmas, kaleidoszkópszerű mintázat - egy rendkívül kiterjedt szókészlettel rendelkező, ám sajátos zenei ötletekre és megoldásokra törekvő, egyéni zenei nyelvet beszélő szerző képe - rajzolódott ki. Tökéletesen megfért egymás mellett a Slide of dog című tétel különös hangszíneket felvonultató tánczenéje, a harmadik tétel különböző karaktereket magára öltő, groove-szerű ostinatója, a másik kedvencet, Stravinskyt eszünkbe juttató, filmzene jellegű Still in motion tétel lendülete, vagy éppen a bensőséges, álomszerű atmoszférát teremtő zárótétel líraisága. Azegyüttes és dirigense ismét remekelt: a szólistaként is kimagasló teljesítményt nyújtó muzsikusok színes és szuggesztív játékának összhangja lenyűgöző élményt nyújtott, a vonósok és a fúvósok a darab végén még ütőhangszeresként is derekasan helytálltak. Az estet David Lang These broken wings (2008) című műve zárta. A kortárs amerikai zene meghatározó alakjaként számon tartott szerző a chicagói eighth blackbird nevű együttes számára komponált műve leginkább az amerikai minimalizmus tradíciójához kötődik. Az első két, különböző karakterű tétel gyakorlatilag egyetlen ötletet bont ki: a szólamok ugyanazt ahangsort játsszák különböző ritmikai arányokkal. A harmadik tétel, melyből számos feldolgozás is készült - az első tétel bravúros, popzenei ihletésű variációja. A remek alapötlet - azaz a folyamatos változás és a mozdulatlan állandóság egyidejű érzékeltetése - ellenére azonban a terjedelem az élvezhetőség rovására ment. Talán szerencsésebb lett volna, ha a mindvégig nagyszerűen játszó együttes inkább aMackey-darabbal zárta volna a koncertet. Április 10. - BMC. Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.