Sorsszerűen barokk

Baráth Emőke operaénekesnő

Szerző: Novotny Anna
Lapszám: 2015 június

 

  Nincs még harmincéves, de máris jelentős pályát futott be. Zongoratanulmányai után hárfa és ének szakon kezdett a Zeneakadémián, végül az ének mellett maradva 2012-ben diplomázott Pászthy Júlia növendékeként. 2011-ben Junior Prima díjas, elnyerte a Verbier Fesztivál mesterkurzusának nagydíját, egy évvel később pedig ugyanott Barbarina szerepében hallhatta a közönség. Az Innsbrucki Régizenei Napokon a Poppea megkoronázásának címszerepét énekelte, s közben a Magyar Állami Operaházban, valamint az Orfeo Kamarazenekarral is fellépett. 2013-ban Aix-en-Provence-ban Franceso CavalliElena című operájának címszereplőjeként a mű első modern kori bemutatóján működött közre, 2014-ben a Nancyi Operában Euridiceként lépett színre Monteverdi Orfeójában. A budapesti közönség a Cosìfan tutte Despinájaként hallhatta. 2015 áprilisában Philippe Jarousskyval Pergolesi Stabat Materét énekelte Fontainebleau-ban, legutóbb pedig a Figaro házassága Susannájaként hallhatta a közönség a bécsi Theater an der Wienben.

- A zongora és a hárfa után hogyan kötöttél ki végül az ének szakon?

- A zongora örök plátói szerelem maradt, hiába játszottam hat évig, mindig úgy éreztem, technikailag nem vagyok elég magas szinten. Ehhez kapcsolódik az is, hogy viszonylag későn, 16 évesen döntöttem azenei pálya mellett, ekkor pedig szinte már lehetetlen zongorista szólókarriert építeni. Ekkor jött az életembe a hárfa, megszállottan tanultam és gyakoroltam, s végül fel is vettek a Zeneakadémiára mind hárfa, mind ének szakra, így egy ideig párhuzamosan végeztem a kettőt. Érdekes, hogy mindig nagyon szerettem énekelni, ugyanakkor soha nem érdekelt az opera. Előadásokra természetesen jártam konzis éveimben, de nem igazán fogott meg a műfaj, a hangszeres zene mindig is sokkal közelebb állt hozzám. Barbara Bonney Schubert-dalokból álló albuma hozott változást az életembe, roppantmód elkezdett érdekelni az ének, a költészet, a zene és a zongora viszonya - ugyanakkor még itt sem az opera volt az, ami megérintett. Míg a legtöbb énekes világraszóló karrierről álmodozik, bennem éppen ellenkező érzések voltak: állandóan kétségek közt vergődtem. Valószínűleg hiányzik belőlem az a bizonyos primadonna-gén, a hangom sem erre predesztinál. Miután felvettek mindkét szakra, rá kellett jönnöm, hogy hárfából behozhatatlan lemaradásom van, így végül az ének mellett maradtam.

- A barokk opera specialistájaként tartanak számon. Hogyan találtál rá a műfajra - a piac vagy a művészet szava hívott?

- Sose gondoltam, hogy a tradicionális opera hagyományát kellene képviselnem, ezt igazolta az is, hogy a barokk zene mellett kötöttem ki. Ahogy a Schubert-dalok, úgy a barokk is szinte véletlenül - vagy sorsszerűen - talált rám. A konzi alatt reggel 5-kor kellett kelnem, hogy Gödöllőről Pestre utazzam, útközben pedig rádiót hallgattam. Egyik reggel egy hárfa- és lantművekből álló összeállítást sugároztak, amely teljesen felvillanyozott. Ezután minden elérhető lantművet meghallgattam, és szépen lassan megragadtam Monteverdi vokális műveinél, végül pedig az Orfeónál, amelybe azonnal beleszerettem ésgyakorlatilag éjjel-nappal hallgattam... Ekkor jött a megvilágosodás, hogy hiszen ez egy opera... Tulajdonképpen Monteverdi nyitotta ki számomra ezt a világot, a barokk iránti zenei szerelem pedig később ismegmaradt a tanulóéveim alatt. Szerencsés egybeesés, hogy a barokk művek remekül illenek a hangomhoz.

- Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak barokk zenét adsz elő.

- Egyáltalán nem, és nem is szeretem, ha beskatulyáznak „barokk specialistának". Legutóbb Bécsben a Theater an der Wienben a Figaro házasságában Susannát énekeltem, Mozart legalább olyan közel áll aszívemhez, mint a barokk zene. Emellett megmaradt a dalok iránti vonzódásom is, sok dalestet adok, többek között 20. századi zeneszerzők, köztük főleg Debussy műveiből.

- A Zeneakadémia elvégzése után 2011-ben Olaszországban tanultál egy évig. A barokk zene vitt oda?

- Nem, ez teljesen független volt a barokk zenétől, egyszerűen világot akartam látni. Remek választásnak bizonyult, mert Firenze a művészeti életével, festészetével hihetetlenül inspirálóan hatott rám. Az ott töltött idő óta megváltozott a képzőművészethez való hozzáállásom, az életem szerves részévé vált.

- Sokban különbözik az olasz és a magyar zenei felsőoktatás?

- Maga az oktatás nem, azt viszont azonnal érzékelem, hogy Budapesten sokkal szigorúbb a tanítás. „Mi, kérem, itt nem viccelünk": mindennek megvan a menete, az év elején kézhez kaptuk a tanév rendjét, avizsgaidőpontokat, megmondták, mit és mennyit kell majd énekelni. Nem lehetett tapsolni és ki-be járkálni az énekvizsgák alatt, nálunk vasfegyelem volt. Akadt, aki ezt jobban viselte, én, ahogy az énekesek többsége, sajnos kevésbé. Olaszországban ennek pontosan az ellentétét tapasztaltam: kellemes, oldott hangulat, kávészünet az órák alatt, kevésbé szigorú számonkérés - felért egy nyaralással. Természetesen a hangulat fenntartásához az is hozzásegített, hogy mikor az ember Firenzében kinéz a gyakorlóteremből az ablakon, akkor pálmákat lát...

- Rengeteg mesterkurzuson vettél részt. Segítettek, hogy megtaláld a saját hangod? Kit emelnél ki?

- A legfontosabb talán az első, 2009-es mesterkurzus volt, melyre a Zeneakadémia Baráti Körének támogatásával jutottam el. Az ausztriai Gmundenbe utaztam Deborah York szopránhoz, aki többnyire barokkot énekel. A nála töltött idő alatt vált világossá számomra, hogy van valami a hangomban, egyfajta agilitás, amely a barokk zenére predesztinál. Tíz napig gyakorlatilag lubickoltam a barokk zenében, olyan szerzőktől énekeltem, akikről azelőtt nem is hallottam - ekkor vált világossá számomra, hogy népszerűsége ellenére még mindig mennyire kiaknázatlan ez a műfaj. Bár mindez a Zeneakadémia második évében történt, akkor és ott megfogalmazódott bennem, hogy ezt egy életen keresztül tudnám csinálni.

- Bartók szerint a verseny lovaknak való, nem embereknek. Fiatal énekes(nő)ként azonban elengedhetetlen a folyamatos versenyekre járás. Valóban segít a pályán, vagy csupán folyamatos stresszforrás?

- Valóban, nem szép dolog a versenyzés, mert rendkívül igazságtalan és rengeteg stresszel jár. Borzasztóan szubjektív műfajról beszélünk, szinte sosem egyezik az összes zsűritag véleménye. Mi több, a nagy világversenyeken a zsűri mellett a közönség is véleményt formál, blogszerzők veszekednek egymással a verseny idején az általuk jobbnak tartott kedvenc énekesek miatt: valóban, mint egy lóverseny, „ki kire tesz". Mindazonáltal sajnos kényszerűség versenyekre járni, hiszen a zsűriben valóban mindig ott ülnek a színigazgatók, a casting directorok, és ők azok, akik meghatározzák az életünket. Remek, ha egy-egy híres énekes is ott ül a zsűriben, mert ő természetesen más füllel hallgat, de végül mégsem ő lesz az, aki szerződést ajánl... A versenyeken nem elég jól énekelni, rengeteg technikailag felkészült énekes van: aszínház eladható, különleges tehetségeket keres.

- Az operaénekesek élete nem csak „játék és mese", a premier előtti próbaidőszakban hónapokig idegen országokban, városokban, kvázi párhuzamos világban élnek. Végtelenül magányos műfaj ez.

- Pontosan így van. Most, hogy Bécsben dolgoztam, mindig irigykedve néztem a zenekari tagokat, akik az est végén vagy a próbák után beülnek még valahová inni egy pohár sört. Én viszont, bármennyire isszeretném, sajnos nem tehetem meg, hogy leüljek velük meginni valamit, mert egy-egy előadás után olyan fáradt vagyok, hogy fizikailag sem lennék képes rá. Mindemellett folyamatosan előre kell tekintenem akövetkező előadás felé, a kettő közt kipihennem magam, hiszen a zenészekkel ellentétben én közvetlenül a saját testemmel dolgozom - nem tehetem tönkre a hangszeremet.

- Mennyiben rabszolgája az énekes a rendezőnek? Tanulsz tőlük? Mennyire tartod fontosnak az interpretálást? Van-e saját elképzelésed a szereplőkről, akiket énekelsz? Mit teszel, ha nem egyezik avéleményetek?

- Természetesen nehéz, ha nincs meg az énekes és a rendező közt az egyetértés, nálam szerencsére ez ritkán fordul elő, mert nyitottan állok a munkához. Tőlem szinte semmi olyat nem lehet kérni, amit ne lennék hajlandó megcsinálni, természetesen, ha annak komoly indoka van. A másik fontos alapelvem, hogy mindig hiszek az átgondolt rendezésekben, hiszen ez a közös érdekünk, elengedhetetlen eleme asikeres produkciónak. Sok énekessel ellentétben azt vallom: ha egyszer elvállalok egy munkát, akkor azt teljes erőbedobással és lelkesedéssel kell végigcsinálnom, hiszen csak így születhet sikeres előadás.

Mindazonáltal, mint minden foglalkozás, az énekesség sem mindig könnyű, akadnak esetek, amikor nehéz magamévá tenni az alapkoncepciót. Mindig érdekelt a pszichológia, és úgy gondolom, attól is több leszek, amikor egy olyan produkción dolgozom, mellyel esetleg nem értek teljesen egyet. Ezek az élmények mind-mind formálnak és erősítenek.

- Mennyire tartod fontosnak az otthoni jelenlétet? Szívesen lépsz fel Magyarországon?

- Nagyon fontosnak tartom, már csak azért is, mert nagyon szeretek otthon lenni. Imádom Budapestet, és a szülővárosomat, Gödöllőt, a magyar kulturális közeg borzasztóan fontos számomra. Nagyon jó érzés, mikor felkérnek, hogy énekeljek Magyarországon, sajnos azonban ez ritkán fordul elő. Ennek főleg az az oka, hogy túl későn érkeznek a megkeresések, én pedig egy évre előre be vagyok táblázva. Örülök, mikor sikerül eleget tennem egy-egy felkérésnek, a közeljövőben Budapesten többek közt Mozart-, Monteverdi- és Debussy-műveket hallhat tőlem a közönség.

- Amikor reggel felkelsz, az első, hogy „krákogsz egyet", vagyis hogy azonnal ellenőrzöd a hangod? Összefolyik a munkád és az életed?

- Teljesen. Nem gondoltam volna korábban, hogy ilyen leszek, büszke is voltam rá, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi énekes, nekem sikerült „normálisnak" maradnom. Mostanra azonban világossá vált, hogy a munkám nagyban befolyásolja a mindennapi életemet: és valóban, minden reggel mikor felkelek, végzek egy „hangpróba-zöngét", hogy ellenőrizzem, minden a helyén van-e. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.