Új értékeket kell teremteni

Kesselyák Gergely igazgató a Miskolci Operafesztivál megújulásáról

Szerző: Mikes Éva
Lapszám: 2013 augusztus

 

Keselyák Gergely - Molnár Ágnes felvétele

 

- Ott állt 2001-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál bölcsőjénél Hegyi Árpád Jutocsával és az ötlet szülőatyjával, Müller Péter Sziámival. Az ő elképzelése akkor az volt, hogy ezt a régiót is be kellene kapcsolni a nemzetközi zenei életbe. Sikerült?

- Sikerült. Büszkén mondhatom, hogy akárhol említettem a fesztivált, mindig tudtak róla. A születés úgy történt, hogy Jutocsa kérte Sziámit, találjon ki nekünk valamit a színházi fesztivál helyett, ami átkerült Pécsre.

- Abból lett a POSZT.

- Pontosan. Sziámi az akkor újra fölfutó operatagozatra és rám gondolva állt elő az operafesztivál ötletével, és kérte, hogy dolgozzam ki rá a koncepciót. Előtte megszondáztatta szakemberekkel, mi lenne jó fő vonalnak, így született meg a Bartók+... ötlete.

- Azaz minden évben elhangzott Bartók egyik színpadi műve és ehhez egy másik, évente változó tematika társult.

- Igen. A pluszokat én találtam ki. Leírtam 13-16 szerzőt, témát, de már akkor azt jósoltam, hogy ez tíz után el fog fáradni és váltani kell.

- Ez pedig az idén történt meg - de még időzzünk kicsit a múltnál.

- 2001-ben Verdivel nyitottunk és pontosan tíz évvel később, 2011-ben visszatértünk hozzá, 2012-ben pedig Puccinihoz, velük zárult az első kör.

- Közben Ön is leírt két kört, mert az első három év után leköszönt a zeneigazgatói posztról, amit 2011-ben visszavett.

- Igen. Az alakuláskor Jutocsa volt a művészeti, Sziámi az ügyvezető igazgató.

- Miért szállt ki aztán?

- Akkor szerződtem az Operaházba, és Győriványi Ráth György igazgató annyi feladatot adott, ami mellett nehéz lett volna ezt is teljesíteni, és ő meg is kért, hogy válasszak. Ráadásul Jutocsa két igazgatói periódusa után a harmadikon nem nyert, és részben mivel hárman egy szellemi egységet alkottunk, másrészt a fesztivál a színházhoz tartozott (bár önálló gazdasági egységként működött), ezért az Opera mellett döntöttem. Bennük sem merült fel, hogy a fesztivált megtartsák. Most azonban, 2011-ben, amikor felkértek, örömmel vállaltam újra.

- A későbbi években azért vendégnek meg-meghívták.

- Igen, és ezeket szívesen meg is csináltam, de örültem, hogy a fesztivál önjáró lett, gördült tovább az általunk megkezdett úton.

- Marton Éva és Bátor Tamás vitték tovább.

- Igen. Sokan kérdezték, nem vagyok-e féltékeny, de nem. Nem magamnak találtam ki, hanem a világnak, a világ szereti és gazdagabb lett vele. Bátor Tamás elképzelése egy kicsit más volt, mint az enyém, de ez is természetes. Én egy fokkal „művészibb" fesztivált képzeltem el, mint amit ő csinált.

- Ezt hogy érti?

- Az én célom a kelet-közép-európai operajátszás szemléjét megcsinálni Miskolcon, és idecsábítani a Nyugatot azzal, hogy aki Kijevig, Krakkóig, Zágrábig nem utazik el, itt együtt minddel találkozhat. Azt szerettem volna megmutatni - és ez az első két évben sikerült is -, hogy miként játszanak Verdit a különböző országokban. Prágából a rendezést illetően egy eléggé átlagos előadást hoztak, egy nagyon érdekes, modern zágrábit, és egy vérfagyasztóan ósdi, elavult, ám énekesi szempontból kiemelkedően magas színvonalú Trubadúrt Kijevből. Ehhez tettük hozzá az általam rendezett, szürreális álomszerű Rigolettót. Ez Bátor Tamás idejében olyan irányba mozdult, hogy „mutassuk meg, mik a trendek ma a világban". Sikerült is a jó erős középtrendeket idehoznia - anyagi okokból nem a legerősebbeket. Ezzel a módszerrel valószínűleg gyorsabban tudta ismertté tennie Miskolc nevét a világban, mint az én művészi metódusommal az első években.

- Mibe került a fesztivál alapításakor és ma?

- 2001-ben 386 millió akkori forintból készült el, ez mai reálértéken 650-730 milliónak felel meg, és lévén a színházhoz tartozó rendezvény, az ott dolgozóknak nem fizettünk, csak a túlóráért, a társulatból is csak azoknak, akiknek ez pluszmunkát jelentett, vagyis szinte a teljes összeget a műsorra, a vendégekre költöttük. Ma az összköltségvetés kb 120 millió, de abból egy teljes önálló fesztiváliroda működött mintegy 60 millióért. Ezt most megszüntettem, és visszavittem a szervezést a színházba. A Marton-Bátor-időszakban nagyon kiterebélyesedett a fesztivál, az önálló irodának helyiséget bérelt, volt nyolc alkalmazottja, és mivel levált a színházról, kialakult az a szokás, hogy mindenért fizetni kellett. Ezt, amennyire lehet, Kiss Csaba igazgatóval visszafogtuk, de az ma már nem működik, hogy a színház dolgozói, művészei mindent a fizetésükért végezzenek. Ez nem is szülne jó vért, nem is lenne méltányos a nagyon alacsony bérek mellett.

- Akkor most egy régi-új helyzet van, mert visszakerült a színházhoz a rendezvény, újra Ön az igazgató, ám csak a reálérték egyhatoda a pénz. Ez milyen változásokat hoz? Összefüggésben áll-e az idén megjelent új névvel, a „Bartók Plusz"-szal, az idén megjelent új tematikával: a romantikus szerzők: Verdi, Puccini, Csajkovszkij stb. elhagyásával, kortársak - Vajda János, Orbán György - operáinak bemutatásával, illetve jelent-e ez szűkebb meghívási lehetőséget?

- Az utóbbi kérdésre „könnyű" a válasz: jelent. A kérdés első felére több részben tudok válaszolni. Jóllehet a Bátor-féle trendkereső vonulat nagyon jól felrajzolta a fesztivált a zenei világ térképére, de elsősorban szereplési lehetőségként. Én azt mondom, most már jelentsen valamit mélyebben is. Egy fesztivál akkor tud sokáig élni, ha valamit hozzáad a világhoz, az opera világához. Ezért örültem, amikor új kinevezésemkor új tematikát is kértek. Ezt fejezi ki az új név is, a pluszt nem követi név, nem kötjük meg magunkat. Engem mindig is zavart, hogy a fesztivál neve nem állandó. A plusz most kicsit talányos: jelentheti azt a többletet, amit hozzáad az opera világához, jelenti a Bartók utáni operautak keresését, új közönségrétegek bevonását az opera szeretetébe, és még sok egyebet. Szerintem nagyon hiányzik a világból az, amit én úgy hívok: modern népopera.

- A „Legyen az opera mindenkié!" jelmondat ezt az elképzelést szimbolizálja.

- Pontosan. Az opera drága műfaj, működtetése sok pénzt igényel, ehhez tömegbázis kéne, ám az opera közönsége egyre fog. Sokan cáfolják, de ha arra gondolunk, hogy Verdi korában a péklegény is operadallamokat fütyült, mindenki érti, mire gondolok. Az opera egyik zsenialitása, hogy igényesen tud sokakat megszólítani. Elismerem, hogy van rétegzene, az operának mindig is volt azonban olyan vonulata, amely népszerű volt. Mozart írt Don Giovannit és vígoperát, de Varázsfuvolát is.

- Singspielt, ami a kettő között van.

- Igen. Másképp komponált a népnek, másképp, amikor szűkebb rétegnek szánta műveit. Egész munkásságára jellemző, hogy kora táncdallamait, úgynevezett könnyűzenei hangszerét, a klarinétot vonta be, mozarti szemtelenséggel épp a nemesség jellemzésére. Én ezt a szemléletet és vonulatot hiányolom a mai kortárs zenéből. Úgy tűnik, mintha Bernsteinnel, Gershwinnel, Korngolddal ez kihalt volna. Mintha olyan nemzetközi nyomás is volna a komponistákon, hogy ha nem írnak nehezen érthetőt, akkor a zenéjük nem elég igényes. Kommersz. Az MKSZ Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. által meghirdetetett operaírói versenyre hétpontos útmutatást fogalmaztam meg arról, mitől lesz valami nem musical, zeneileg igényes, mégis népszerű. Szakmailag ennek semmi akadályát nem látom.

- Ha valami zeneileg nagyon előremutató, igényes, akkor a néző türelmetlen vagy unatkozik, értetlenkedik, csalódott, kaparja a széket, nem tudja megemészteni.

- Erre Alekszej Ribnyikov, az operaírói verseny zsűrielnöke, aki operáival, rockoperáival évi 120 000 nézőt visz be színházába, azt mondta, hogy a 20. században az emberiség elfordult az istentől - vagy a természettől. Ő nem nevesítette így, de én meg merem tenni: a dodekafónia ellene mond az ember természetes ritmusának, aki ezért ellenáll neki. Amikor egyenlővé teszünk 12 hangot, istent játszunk. Nem kell. A világ meg van teremtve és a zene is. Ha egy fadarabot megütünk, annak van egy rezgésszáma, aminek az első felhangja az oktáv, második a kvint, harmadik a terc. Egy dúr akkord bele van teremtve a világba, az ember erre úgy rezonál, ahogy az univerzum teszi. Ki lehet találni mindenféle erőszakos dolgot, de nem lesz természetes. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Illetve lehet, csak elfordul tőle a közönség. Az a fajta zene, amit a 20.század közönsége elutasított, nem természetes. Nem rezeg együtt az ember sejtjeivel, atomjaival. Ez nem ízlés, hanem világnézet kérdése. A koncepcióváltás pedig nem függ össze a pénztelenséggel. Ha valamire, erre kellene, hogy jusson pénz.

- A kevesebb pénz és a csökkenő érdeklődés nem a modern, mai, kortárs népopera megszületését és bemutatását hívja elő. Éppen fordítva.

- Igen, lehet azt mondani, hogy rossz stratégiát követek, mert Verdit és Puccinit könnyebb eladni és előadni, olcsóbb, egyszerűbb importálni, mert mindenhol készen van. Ezt el is fogadom, de missziós szerepet is vállalni kell néha. Én ezzel pályáztam, a város elfogadta, és mellettünk is áll a nehéz idők ellenére. A stratéga énem megérti tehát, a művész énem meg nagyon határozottan úgy véli, hogy amikor ennyire kevés pénz jut a művészetre, abból új értékeket kell teremtenünk. Ez a felelősségünk.

- Ennek szellemében a nemzetközi kortárs opera felé is nyit?

- Igen. Már meg is tettük. Nem a Bartók után, hanem - mondjuk így - a 20. században született műveket akarjuk bemutatni, idén Massenet-val meg is kezdtük. Korngold életműve felfedezésre vár itthon. Nagy fájdalmam, hogy Gershwin Porgy és Bessét ma csak fekete előadókkal lehet előadni. Az operaközönség konzervatív fajta, hogy megszeressenek valamit, ahhoz sokat kellene játszani. Mindezt a jogvédők, sajnos, borzasztóan gátolják. Szerettem volna a MÁV Zenekarral és Rost Andreával, Vizin Viktóriával West Side Story-koncertet csinálni, de a kiadó nem engedi hangversenyszerűen bemutatni, csak színpadi műként. Apró részleteit igen, de egyben nem. Tavaly rendeztünk egy zárógálát, ahol Korngold operáiból akartam bemutatni három részletet, kettőnek a fináléját. Finálét előadni nem lehet - közölték. Előadtuk most a diplomakoncerten Debussy Tékozló fiúját. Hatszázezer forintért (plusz százezer a szállítás!) ideadták volna a kottákat. Végül, mivel diplomahangversenyről volt szó ideadták háromszázezerért.

- De hiszen ez öngól a jogtulajdonosok részéről, mert az eredmény az, hogy nem játsszák a darabot.

- Én sem értem. De még ha drágán adnák, lehetne döntenünk. Csakhogy a West Side Storyt egyáltalán nem engedik, az nem is a pénzről szól, az diktátum: csak színpadon. Kész. Fontolgatom, hogy egyszer nemzetközi bírósághoz fordulok, csak idő és energia kellene hozzá. Így a repertoár felfedezésének adminisztratív gátjai vannak. Amikor szemrehányást tesznek, hogy de hol van ez meg az, ez a válasz. Ott vannak, hozzáférhetetlenül. Bernstein Candide-ja ugyanolyan népszerű lehetne, mint a Rigoletto, ha eljátszották volna ezerhatszázszor, de nem lehet, mert könyörögni kell a jogaiért. A másik megoldás, hogy zeneszerzőktől rendelünk, és amikről tudjuk, hogy elkészültek, azokat elkérjük bemutatásra. Így kaptuk meg idén a Vajda- és az Orbán-operát.

- Mondok két szélsőséget, akikről tudom, hogy most írnak operát. Kurtág és Dobos Attila. Utóbbiról azt is hallottam, hogy esetleg bemutatják. Tervezik bármelyiket?

- Kurtágra mint versenyzsűritagra gondoltam, operájára még nem, éppen azért, mert talán ebbe a populárisabb vonulatba nem illik bele.

- Dobos annál inkább.

- Igen, abból annyi igaz, hogy bemutattuk a versenygálán zongorakísérettel műve egy-két részletét. De a következő szezonra már felkértük Selmeczi Györgyöt. Gyöngyösi Levente alkotása talán 2015-re készül el. Karmesterként Fekete Gyula két operáját mutattam már be, A megmentett várost...

- ...és a Liszt-operát, az Excelsior!-t.

- Igen, de az Andersenre szerzett Egy anya történetét még nem mutatták be, én szeretném jövőre. Dubrovay is írt, Balassa Sándorét is szívesen látnám, Beischer-Matyó Tamás Magyar Elektrát szerzett. Illúzió, hogy egyetlen előadás kedvéért be tudjunk mutatni valamit, ezért inkább koprodukciókban gondolkodom. Eddig ez mind Vajda, mind Orbán esetében sikerült. Ráveszünk színházakat, hogy miután bemutattuk, vigyék el saját otthonukba az előadást. Ha sikerül felezni a költségeket, mindketten jól járunk. Ez látszik most járható útnak. Így az a pénz, amit a fesztivál elkölt, itt marad az országban, nem egyszer pukkan el, nem külföldön játsszák, hanem gazdagabb lesz az ország. Ez is értékteremtés.

- Ezzel megválaszolta a második kérdésemet: nem teljes társulatokat vagy egy-egy nagy sztárt hoznak, hanem koprodukciókat teremtenek.

- Igaz, bár hívtunk négy vendégtársulatot: Kolozsvárról, Moszkvából, Liberecből, egy cseh kisvárosból (fantasztikus produkciót hoztak, leesett tőle az állam), Nagyszeben pedig A csodálatos mandarinnal érkezett. Volt három komplett táncprodukció itthonról. A 2013-as fesztivál arányaival, színvonalával, műsorával elégedett vagyok. Nyolc ősbemutatóra került sor, ami rendkívüli. Jól kijelöltük a jövő csapását minden téren. Több produkcióra nincs szükség, de egy kicsivel több pénz jól jönne. Marketingre szinte egyáltalán nem jut, pedig ez alapfeltétel lenne. Ha a világnak szánjuk ezeket az értékeket, akkor a világnak értesülnie kell róla. Ez a fesztivál olyan egyedi színfoltja a világ zenei életének, amiért már önmagában érdemes volt élni.

- Volt közönsége az idei új repertoárnak?

- Volt, és nagy sikert is arattunk, de rengeteg munka volt a megszervezésében.

- Tervez rendezést is a fesztiválon?

- Nem tudom. Talán túl sok volna. Még a dirigálással is bizonytalan vagyok. Nagyon megosztaná a figyelmemet.

- Az idén mintegy negyven előadást vezényel az Operában. Ott van inkább otthon, mint beosztott karmester, vagy a fesztiválon mint vezető?

- Valóban rengeteg a feladatom Budapesten, de átlagosan heti egy alkalommal Miskolcon is igényt tartanának rám, bár ott olyan stábom működik, amely önállóan is megáll a lábán. A világom most így teljes. }

 

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.