Muzsika 2007. április, 50. évfolyam, 4. szám, 28. oldal
Rácz Judit:
A dolgok megújítása
Making New Waves - kilencedszer
 

Az már önmagában üdítően "alternatív", ha egy fiatal családanya szervez kortárs zenei fesztivált, ráadásul kilencszer. Kell is ehhez a háziasszonyi kitartás, makacsság és a rettenthetetlen kísérletező kedv. A Trafóban megrendezett eseménysorozat folytatja a már hagyományos úttörést - és a kortárs zene útja, természeténél fogva, rögös. De a rajta járók, legyenek zeneszerzők, előadók, kísérletező résztvevők, szervezők, szimpatizánsok, bámészkodók, nem is kevesen, láthatóan jól érezték magukat a fesztiválon. Szigetvári Andrea, a Making New Waves alapítója és művészeti vezetője helyezi kontextusba az eseményeket.

- Hiszek abban, hogy nagy szükség van itthon erre a fesztiválra; még több hasonlóra is szükség volna. A Making New Waves abban különbözik a többi rendezvénytől, hogy különleges hangsúlyt fektet az oktatásra/ismeretterjesztésre, valamint a közönséggel folytatott kreatív együttműködésre. A kezdeteknél nagy segítségemre volt a British Council: az ő segítségükkel mehettem ki Angliába, ahol fesztiválokkal, alkotóműhelyekkel, rendezőirodákkal ismerkedhettem meg.

- Kilenc éve szervezi a Making New Wavest. Lát előrelépést? Fogékonyabbak az emberek?

- A fesztivál az újszerű műsorszerkesztéstől és a workshopoktól lett híres, az emberek számítanak rájuk. Idén is sokan jöttek fiatal értelmiségi és egyetemista körökből, filozófusok, szociológusok, matematikusok, újságírók. Rengeteg dolog zajlik párhuzamosan, nagyon különböző emberek jönnek össze, beszélgetnek, és rátalálnak valamilyen közös nyelvre. A zeneakadémisták például, akik úgy érzik, nagyon egyfelé vannak terelve, azt mondták, végre egy fesztivál, amelyiknek nem az a célja, hogy egyetlen utat mutasson be, hanem választási lehetőségeket nyújt.

Az előrelépést nehéz belülről megítélni. Mindig sok az érdeklődő, de még mindig úgy érzem, az eseménysorozat nem érinti meg a döntéshozókat. Érkeznek a fesztiválra külföldről is, sőt sokan visszajönnek, mert azt mondják: nagyon jó. A visszajelzések szerint külföldön is nagyon ritkán valósul meg az, hogy ilyen koncentráltan van együtt a kreativitás, a valódi információcsere, a koncert, a sok beszélgetés, egymás inspirálása, a jó hangulat. Ennek ellenére még mindig nem vagyunk benne a "hivatalos" köztudatban. Ott, ahol eldől, ki fontos a nemzeti kultúrateremtés szempontjából (azaz ki jut anyagi előnyökhöz), még mindig nem eléggé ismernek (el) bennünket.

- Ha biztosabb volna az anyagi háttér, az miben segítene?

- A szakmai munkára lehetne figyelni. Ha egy év jut rá, hogy kitaláld a programot, az egészen más, mint ha csak egy hónap. Az köti le az embert, hogy mindent magunknak kell megcsinálnunk, szinte kézműves módon.

- Mi történik a workshopokon?

- Ahány fesztivál, annyiféle workshop. Közös bennük, hogy mindegyik az alkotásról szól. Sokszor egészen szokatlan oldaláról közelítjük meg a zenét. Az egyik idei műhelynek például Hardware hacking volt a címe - hangot adó elemes gépeket, rádiókat, játékokat kellett föltörni, és azokból újra hangot kicsiholni. A workshop vezetője, Nick Collins megmutatta, hogyan lehet az eszközöket szétszedni, majd új áramköröket építeni úgy, hogy meg is szólaljon. Mindenki megépítette a maga kis "hangszerét" - valamit, ami változtatható hangot ad ki. Totális káosz és zaj keletkezett, a résztvevőknek pedig óriási élmény volt a dolog közvetlensége és játékossága: elkezdték hallani azokat a hangokat, amelyekből az elektronikus zene lesz. Ezzel párhuzamosan zajlott egy professzionális zeneszerzés-workshop a holland MAE együttes vezetésével. Egy hónappal korábban lehetett nekik művet küldeni (öt hangszerre és elektronikára) a fesztivál alapgondolatához (a tér) kapcsolódva, s most együtt próbálták, majd előadták a darabokat.

A Fluxus workshopon Florian Hölscher zongoraművész és Johannes Kretz zeneszerző az azonos nevű művészeti irányzat nyomdokain a nagy művészi áhítatban próbált mindenféle zavart okozni. A résztvevő fiatalok a fluxus mai értelméről, helyéről beszélgettek, azután akciókat találtak ki, és amit elég érdekesnek tartottak, a közönségnek is megmutatták (például beültek a színpadra, mintha ők lettek volna a közönség; hangszert preparáltak, amire számítógép válaszolt). Én vezettem a Véletlen játékok című számítógépes workshopot gyerekeknek. Már korábban elkezdtem az általános iskolás korosztállyal dolgozni Hunyadi Zsuzsánna improvizáció-óráin a Szabolcsi Bence Zeneiskolában. Olyan programot készítettem nekik, amellyel véletlen folyamatokat lehet irányítani, azzal egy kicsit megismerkedtek, majd kitaláltunk egy történetet, amit eljátszottak. A zenei előadás itt másképp történik, mint egy hagyományos hangszeren. Nem hangról hangra keletkezik a zene, hanem számítógépes folyamatok indulnak el, amelyeket különböző vezérlőkkel (potenciométer, egér, érintőképernyő) tudtak vezérelni. Négyen játszottak együtt, kétszer három óra alatt kitaláltunk és bepróbáltunk egy hétperces művet, amelyet a zárókoncertünkön adtak elő.

- A legalkalmasabb embertől kérdem: miért a múlt zenéjét hallgatjuk?

- Nem tudom.

- Az átlagos zenekedvelő nemigen ül le egészen új kortárs lemezeket hallgatni, az valahogy nem adja magát. Igencsak hozzátartozik az élő előadás, nem?

- Az idei fesztivál véletlenül éppen olyan volt, hogy az elhangzó művek közül sokat kiadtak lemezen - az Arditti Vonósnégyes, a MAE és a Hölscher-Kretz páros hangversenyén főleg ilyen darabok szólaltak meg. Ennek ellenére tényleg igaz, hogy ezek a zenék nem alkalmasak "zenei bútornak", hogy kellemesen szóljanak a háttérben. Arra pedig ritkán van idejük, energiájuk az embereknek, hogy otthon, egyedül, koncentráltan hallgassák ezeket a műveket. Így hát valóban - be kell ülni a koncertekre, el kell jönni a workshopokra.

- Melyek voltak idén a Making New Waves csúcspontjai?

- Sikerült meghívni a 75 éves Alvin Lucier amerikai zeneszerzőt, aki még sohasem járt Magyarországon. Pedig ő olyan komponista, akinek zenetörténetet formáló gondolatai voltak és vannak, így a fesztivál címét adó "I am sitting in a room" is, amelyben maga az akusztikai tér a zenét mozgásba hozó hangszer.

- Bizonyára együgyű a megközelítésem: nem csináltuk mindannyian egy bizonyos életkorban, hogy felvettük a hangunkat, aztán felvettük annak a lejátszását stb.? Mitől olyan nagy dolog ez?

- Lucier ráirányítja a figyelmet erre a "gyerekes" ötletre, hogy ez valóban érdekes, figyelj oda. Gyerekkorunkban nem folytattuk addig, amíg a beszédből "zene" lett. Meghallgattam az eredeti, recsegő lemezes felvételt, aztán egy nyolcvanas évekbelit, az itteni előadás napján pedig azt, milyen dallam születik, ha elhúzom a bal oldali függönyt, meg milyen, ha a jobb oldalit. Ahány terem, annyi dallam, annyi ritmus. Van benne egy meditációs folyamat, ahogyan lépésről lépésre követhetjük a hangzás átalakulását. Alvin Lucier az ötlet végigvitelét helyezi elénk, mint negyvenperces tárgyat. A végén persze, amikor a különböző furcsa sípoló hangokat halljuk, megkérdezhetjük: Hát ez a zene? De ha elfelejtjük, hogy mit tekintettünk eddig zenének, és figyelmünkkel végigkövetjük a Lucier által javasolt, időben változó, akusztikai folyamatot - ami valakinek jólesik, valakinek nem -, akkor már valami újhoz érkeztünk el.

- Tulajdonképpen mire való az elektronika?

- Arra, hogy új hangzásokat, hangszereket hozzunk létre, hogy meghallgassunk kottapapíron lejegyezhetetlen, hagyományos hangszereken eljátszhatatlan folyamatokat, hogy a számítógépes interface-eket használva új típusú kamarazenélési módszereket alakítsunk ki, hogy a földrajzi távolságokat az internet segítségével legyőzve szabadon válogathassuk meg, kivel akarunk együtt zenélni.

- A fesztiválon eszembe jutottak a régi Új Zenei Stúdió koncertjei. Ön szerint létezik párhuzam?

- A Stúdió annak idején valóban nagyon új volt, ráadásul inkább tiltott vagy tűrt jelenség. A nehézségeik ellenére irigylésre méltónak tartom az ÚZS tevékenységét. Ők olyan szerencsések voltak, hogy abban a korban fedezhették fel kortársaikat, amikor még lehengerlően meghatározó új gondolatok, karizmatikus egyéniségek (hogy csak az egyik legfontosabbat példát, John Cage-ét említsem) uralták az új zenét. Manapság kezdenek eltűnni a "nagy bölények" és a jól definiálható irányzatok. Így aztán az efféle fesztiválok, mint a miénk, már másfajta megfogalmazásai bizonyos társadalmi-művészi szükségleteknek. De tömegzene sosem lesz a kortárs zenéből. A funkciója sokkal inkább a dolgok lassú megújítása.


Szigetvári Andrea


Hardware Hacking workshop - Nick Collins


Alvin Lucier
Vollmuth Krisztián felvételei