Muzsika 2007. március, 50. évfolyam, 3. szám, 25. oldal
Szekeres Ferenc 80 éves
 

Kóruskarnagy. Murakeresztúron született 1927. március 23-án. Tanulmányait 1950 és 1955 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, 1961-ben Velencében Franco Ferrara mesterkurzusán vett részt. 1957-től 1987-ig a Zeneművészeti Főiskola gyakorló iskolájának igazgatója volt, 1957-ben megalapította a Budapesti Madrigálkórust. Együttesével számos külföldi hangversenykörúton vett részt; 1980-ban, valamint 1987/88-ban a Római Rádió meghívott vendégkarnagyaként tevékenykedett. A Régi mesterek egynemű és vegyeskarai című sorozat szerkesztőjeként Vivaldi- és Haydn-műveket újított fel. Kóruskarnagyi művészetét hanglemezek örökítették meg (Vivaldi: Juditha triumphans; Haydn: Il ritorno di Tobia). A Francia Hanglemezakadémia nagydíjasa.