Muzsika 2007. március, 50. évfolyam, 3. szám, 10. oldal
Sugár Miklós:
Köszöntő - levélformában
A 80 éves Decsényi Jánosnak
 

Kedves János!

Nem tudok "hivatalos" köszöntőt írni, hiszen nem is emlékezhetem olyan időszakára életemnek, mikor nem ismertelek. Apámmal 1948 óta voltatok előbb tanár-diák kapcsolatban, azután a legszorosabb barátságban, így aztán számunkra szinte családtagnak számítottál. Te tőle a szakma alapjait tanultad meg a következő évtizedekre, ő pedig Nálad a következő évtizedekben a széles tájékozottságot, a más művészetek felé való nyitottságot láthatta, mely sokszor az ő naprakész ismereteit is tágította.

Ma már furcsának tetszhet, hogy eredetileg nem is erre a pályára készültél, de az nem, hogy más művészetek mellett egy olyan szakma - a jog - is érdekelt, melynek a rendszeresség az egyik fő eleme. Viszont talán ez a kezdés is oka annak, hogy ma is széles érdeklődés jellemzi tevékenységedet, s a más művészeti ágak élénk hatása.

Pályád kezdetén mindjárt jelentős sikereket értél el, például 1955-ben a varsói VIT-en Vonóstrióddal, majd egy évvel később Vercelliben 1. díjat érdemelt a Három madrigál. Ezek az elismerések és az ezeket követő, általad "félárnyéknak" nevezett időszak azonban nem szűkítették érdeklődésed horizontját, amelynek segítője máig a Magyar Rádió - korábbi és mai munkahelyed. Szinte minden műfaj megtalált, de azt hiszem, éppen az elmúlt két évtizedben megismert műfajokban alkottad a legizgalmasabb kompozíciókat: az elektroakusztikus zenében, melynek területén mind a "szalagzene" (Kövek, "Jobb lesz a darvakkal", Koncert), mind az "élő elektronikus" műfajban izgalmas és különleges ötleteket felvonultató darabokkal gazdagítottad a magyar zeneszerzést (A tücsökszóra emlékszel-e még?, Verseskönyv). Az EAR Együttessel is mindig a biztos siker tudatában adhattuk elő ezeket a darabokat. Fiatalos lendületed, kereső-kutató újat adni vágyásod sokunk számára nyújt példát - lám, az elektronikával is hatvanéves korod után kezdtél intenzíven foglalkozni!

Oratóriumod, az Emlékkönyv megható és előremutató mű egy olyan korról, melynek ez talán az egyik legszemélyesebb megfogalmazása.

A zenekari kompozíciók az Öt Csontváry-képtől a 2. szimfóniáig huszonhét év zeneszerzési tapasztalatait olvasztják magukba. Jeleztem, hogy "személyes" köszöntőt tudok csak írni, s akkor különösen itt vanhelyük azoknak a daraboknak, melyek koncerten történő megszólaltatása révén mindenképpen a legközelebbi viszonyba kerültem Veled. A Sírfelirat Aquincumból egészen sajátos felhasználása az antik szövegnek, a zene megvalósítása pedig a vonósok számára igen nagy feladat, de megéri... A Vakszövegek bemutatóját volt alkalmam előadásra vinni - ismét egy olyan mű, mely jellemzően más művészeti ágat is magában foglal, és olyan ötletekkel teli, melyek a mű különlegességét nagyban kiemelik. Dalok, pedagógiai darabok, kísérőzenék - egy-egy szelete a széles spektrumnak.

Kitüntetések: sokat kaptál, de talán nem eleget. Van még idő.... Erkel-díj 1975-ben, Kritikusok Díja 1981-ben és 1991-ben. 1986-ban Érdemes Művész cím, 1999-ben Bartók-Pásztory-díj.

80 éves vagy, de ez csak a személyi igazolványod alapján derül ki. Meglepődöm, ha egy kortárs zenei koncerten nem jelensz meg, meglepődöm, ha nem tudsz valami aktuális eseményről. Így van ez jól, és remélem, így is lesz még sokáig, mert az ilyen gondolkodásmódra, az ilyen személyiségekre - s remélem, leírhatom: barátokra - nagyon nagy szükség van.

Biztosan sok mindent kihagytam, de hát az a jó, hogy nem az a kérdés, mit lehet egy köszöntő cikkbe belevenni, hanem az, még mi mindenről lehetne beszélni.

Isten éltessen jó egészségben, alkotóerőben!



Felvégi Andrea felvétele