Muzsika 2006. október, 49. évfolyam, 10. szám, 34. oldal
Dalos Anna:
A zenetörténész ajándéka
Fábián Imre hagyatéka az OSZK Zeneműtárában
 

Általában úgy képzeljük, hogy szakkönyvtárak gyűjteményeinek értékét, jelentőségét a 20. századot megelőző korszakok dokumentumállománya alapján kell megítélni. A kódexek, ősnyomtatványok, vagy éppen a 17., 18., 19. századi komponisták becses kéziratai jelentősen növelik egy-egy kutatókönyvtár nemzetközi árfolyamát, s az efféle dokumentumok tudósok sokaságát vonzzák az olvasótermekbe. Sokkal ritkábban gondolunk azonban arra, hogy egy könyvtár jelentőségét meghatározó módon fokozhatja, ha a közelmúlt, vagyis a 20. század emlékeit is gyűjti. Nemcsak azért, mert ma, 2006-ban a 20. század már valóban az előző évszázadot jelenti, hanem azért is, mert az előző száz év kottáinak, könyveinek épp olyan forrásértéke lehet, mint az elmúlt kétezer év bármely írásos dokumentumának.

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára már régóta foglalkozik a 20. századi magyar zenetörténet forrásaival - a katalógust lapozva számos jelentős zeneszerző, múlt századi "kismester" életművével találkozunk. 2005 januárjában azonban egy zenetörténész, a 2002-ben elhunyt Fábián Imre hagyatékát kapta ajándékba a Szerző Katalin vezette Zeneműtár, ami egészen másféle hasznot hozhat az olvasóterem műkedvelő és hivatásos látogatóinak. Egy zenetudós hagyatéka - mint a Fábián Imréé - ugyanis elsősorban olyan kézikönyveket, lemezeket és kottákat tartalmaz, amelyek háttéranyagként tudják segíteni a kéziratokkal foglalkozó kutatók munkáját. Nem tagadható azonban az sem, hogy egy ilyen hagyaték - ha a maga teljességében, egységként tekintünk rá - megvilágíthatja tudós tulajdonosa szakmai horizontját, érdeklődését is, vagyis a muzikológust egy történeti korszak reprezentánsaként, azaz történelmi alakként képes elénk állítani.

Fábián Imre hagyatéka - legalábbis az a része, amely másfél éve Budapestre érkezett - körülbelül 1100 tételt foglal magába, könyvtáros nyelven szólva: 24 folyóméternyi polcnak megfelelő anyag ez. A mennyiséget szemléletesen érzékelteti, hogy a Zeneműtár Csuka Béla hatvanas években átvett hagyatéka óta nem kapott ekkora ajándékot, mint ahogy az is sokatmondó, hogy az özvegy, Fábián Mária készíttette gépelt hagyatéki lista 73 oldalt tesz ki. A könyvtár számára a legnagyobb nehézséget a hagyaték Magyarországra szállíttatása jelentette: a zenetörténész ugyanis - aki 1970-ben hagyta el Magyarországot - Bécsben, Hannoverben és Zürichben töltött éveket követően 1996-tól haláláig Hamburgban élt, s 84 kartondoboznyi hagyatékát innen kellett Budapestre hozni. Az özvegy közbenjárására a hamburgi tiszteletbeli magyar konzul, Prof. Dr. Hellmut Paul Greve vállalta magára a szállítás költségeit. A hagyatékot a szállítás idejére tízezer euróra biztosították - eszmei értéke azonban jelentősen meghaladja ezt az összeget.

Fábián Imre 1930. június 15-én született Mátészalkán. Zenetudományi tanulmányait a budapesti Zeneakadémián folytatta 1954 és 1959 között, de már 1954-től a Magyar Rádió munkatársaként is tevékenykedett. 1962-ben a Kis zenei könyvtár sorozatában megjelent, Richard Straussról szóló kismonográfiájával - amely egyben a szakdolgozata is volt - fejezte be tanulmányait, s ezt követően rádió- és tévéműsorokat készített, továbbá zenekritikákat, beszámolókat írt a Muzsika, a Népszabadság és a Film, Színház, Muzsika számára. Ez utóbbi hetilapnak 1954 és 1970 között főállású zenekritikusa volt. A hatvanas években megjelent publikációi már kijelölik két központi jelentőségű érdeklődési területét, a 20. század zenetörténetét és az operatörténetet. 1961-ben mesterével, Kókai Rezsővel együttműködve a 20. század zenéjéről adott ki egy kötetet, amelyet 1966-ban egy Fábián összeállította szöveggyűjtemény követett (A huszadik század zenéje. Muzsikusok, esztéták századunk zenéjéről). 1964-ben lehetősége nyílott arra, hogy Gárdonyi Zoltánnal, Rajeczky Benjaminnal és Szabolcsi Bencével együttműködve részt vegyen a nagy német zenei lexikon, a Musik in Geschichte und Gegenwart Magyarország címszavának megírásában (a 20. századról szóló Fábián-írás később megjelent angolul is, a The Musical Quarterly 1965. januári számában). Operai érdeklődésének korai dokumentuma egy, a műfaj születéséről szóló rövid tanulmány az Albert Istvánnal közösen, 1963-ban kiadott, zenetörténeti művészcsoportokról szóló kötetben (Együtt, új utakon. Művészcsoportok a zenetörténetben), valamint az Ernster Dezsőről szóló, 1969-es publikáció a Nagy magyar előadóművészek sorozatban. Fábián Imre írta a bemutatóhoz kapcsolódóan Szokolay Sándor Hamlet című operájának operaházi műsorfüzetét is (1968), s a kortárs opera iránti érdeklődését mutatja, hogy a Zeneélet sorozatban, 1969-ben Válságban az opera? címmel szöveggyűjteményt adott közre.

E szerteágazó tudományos-ismeretterjesztő tevékenység jelzi, hogy a fiatal Fábián Imre megbecsült és sűrűn foglalkoztatott tagja lett a magyar zeneéletnek. A hatvanas évek hazai szellemi horizontja azonban - úgy tűnik - szűknek bizonyult számára, s ezért 1970-ben családjával együtt elhagyta Magyarországot. 1971 decemberétől 1994-ig az Opernwelt című nagyhírű zenei folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett - e munkáját nagyban elősegítette, hogy anyanyelvi szinten beszélt németül. Szerkesztői feladatai azonban bizonyára jelentősen igénybe vették energiáit, s ezért a pályakezdés termékenységéhez mérten érzékelhetően kisebb számú tudományos, illetve tudományos-népszerűsítő kiadvány hagyta el tudós műhelyét: 1975-ben a mainzi B. Schott's Söhne cég az ő közreadásában jelentette meg Ligeti György műveinek jegyzékét, 1982-ben René Kollóval, 1983-ban Jean-Pierre Ponnelle-lel folytatott beszélgetéseiből publikált interjúkötetet. 1986-ban pedig közreműködött egy, a világ operaházait bemutató képeskönyv létrehozásában (Die großen Opernhäuser der Welt).

Az OSZK Zeneműtárának ajándékozott hagyaték tükrözi Fábián tudományos érdeklődését: szembetűnő a 20. századi és az operatörténeti témájú lemezek, könyvek, kották túlsúlya. Természetesen nehéz megítélni, hogy - különösen az operalemezek esetében - a gyűjtemény növekedését milyen mértékig irányította a véletlen, illetve mekkora szerepet játszott-játszhatott benne a tudatosan irányított gyűjtőszenvedély, hiszen az Opernwelt főszerkesztője nyilvánvalóan hivatalból is sok recenziós példányt kapott. Az azonban bizonyos, hogy a hagyaték a 20. század zenetörténetéhez kapcsolódó kották, lemezek és könyvek esetében céltudatos gyűjtőtevékenységről árulkodik. Ezen felül az is szembeötlő, hogy a hagyaték feltűnően kevés hungaricumot tartalmaz, ami jelzi, hogy házikönyvtárának jelentősebb részét Fábián Magyarországról történt távozása után állította össze.

A hagyaték hatalmas mennyiségben tartalmaz lemezeket. A gyűjtemény nagyobb része természetesen még a régi bakelitlemezekre épül, de az idő múlásával Fábián is áttért a korszerűbbnek számító adathordozóra, a CD-re. Legnagyobb számban operafelvételekkel találkozunk - egyes szerzők esetében (Mozart, Verdi, Wagner) természetesen ugyanaz a mű több különböző előadásban is fellelhető. De Fábiánt láthatólag érdekelték az operaritkaságok (Boito, Bruch vagy Fibich operái) és a régi zene is (Cavalli, Gagliano, Galuppi, Lully, Salieri vagy Vecchi művei). Feltűnő azonban - s ez a 20. század iránt érdeklődők számára különösen értékessé teszi a gyűjteményt -, milyen nagyszámú felvétel képviseli a kortárs operát: a hagyatékban Miro Belamari_ The Love of Don Perlimplin című operája éppúgy megtalálható, mint sok más mellett Friedrich Cerha Baal, Mauricio Kagel Staastheater, Wolfgang Rihm Jakob Lenz, Aribert Reiman Lear vagy éppen Joonas Kokkonen Viimeiset kiukaukset című darabja.

Hasonló jelenség figyelhető meg az általános zenetörténeti lemezgyűjtemény esetében is. Az Albinonitól Zumsteegig terjedő zeneszerző-listán kiemelt jelentőségű szerepre tesznek szert a 20. századi zeneszerzők. Az új bécsi iskola szinte teljes hagyatéka mellett, amely Schönberg, Berg és Webern művei között még Zemlinsky vonósnégyeseit is tartalmazza, kortárs zenei felvételekkel találkozunk (többek között Berio, Blomdahl, Crumb, Haubenstock-Ramati, Henze, Kagel, Ligeti, Lutosławski, Schnittke és Xenakis alkotásaival), valamint az NSZK, a Szovjetunió, Svédország, illetve Norvégia kortárs zenéjét bemutató sorozatokkal. Ugyanakkor a hagyaték 85 énekes válogatás-lemezeit is őrzi, és megtalálható benne egy 27 lemezből álló Toscanini-gyűjtemény is.


Fábián Imre


Carlo Maria Giulini és Fábián Imre Salzburgban


Ligeti György és Fábián Imre 1978-ban, Stockholmban, a Grand Macabre ősbemutatója előtt
Fotó Rydberg