Muzsika 2006. január, 49. évfolyam, 1. szám, 8. oldal
Farkas Zoltán:
Mentor és mecénás
 

Telnek a napok, amióta Strém Kálmán halálának döbbenetes hírét vettük, s azóta sem találkoztam olyan zenésszel vagy koncertlátogatóval, aki ne azt kérdezné szorongva: "Most hogyan tovább? Mi lesz ezután?" Mert hát tudtuk, hogy jóval több ő, mint a legjelentősebb független hazai hangversenyrendező. Tudtuk, hogy a magyar zenei élet intézményévé vált, aki 53 éve van a pályán, akinek örömei és bánatai közösek hangversenyéletünk és zenei művelődésünk fény- és árnyoldalaival. S tudtuk, hogy ez a "fény" - emlékezetes koncertek, fesztiválok, új kezdeményezések, új szakmai szervezetek, emberi és művészi találkozások sok felejthetetlen pillanata, új tehetségek elindítása - igen jelentős részben az ő áldozatos munkájának gyümölcse. De sosem gondoltunk arra, hogy ez az egyszemélyes intézmény, a valamennyi jelentős koncerten jelenlévő, botjára támaszkodó kedves alak, egyszer itt hagyhat bennünket.

Szerteágazó tevékenységét címszavakban sem lehet röviden összefoglalni. Rossz káderlapja miatt 18 évesen kellett munkába állnia, az egyetemet csak később végezhette el. Első munkahelye az Országos Filharmónia volt. Hangversenyrendezői gyakorlatát zeneszociológiai vizsgálatok egészítették ki. Publikációi mindig a zenei élet neuralgikus pontjaira világítottak rá, így Hol vannak a magyar vonósok? című könyve is, hogy csak legfontosabbat említsük. A zenei élet teljes spektrumát átlátta, hiszen a vidéki koncertek fejlesztését, a vidéki zenepedagógusok munkáját és az ifjúsági hangversenysorozatokat éppúgy szívén viselte, mint a legnagyobb művészek elitkoncertjeit a Zeneakadémián. Húsz éven át volt a Művészeti Alap Zenei Tagozatának igazgatója, s érdekvédő munkáját az átalakulás után is folytatta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületében. A rendszerváltás után önálló hangversenyirodát alapított, s itt talán abba is hagyhatnám a felsorolást. Hiszen akad-e hallgató, aki ne tudná, mit köszönhet neki a koncertélet? Schiff András, Ránki Dezső, Perényi Miklós felejthetetlen sorozatait, a fiatalabb generációk méltó bevezetését a hangversenyéletbe, Csalog Gábor, Krausz Adrienne, Várjon Dénes, Rohmann Ditta koncertjeit, a zongorabérletet, rendhagyó programú és kiemelkedő kamara- és dalesteket. Ezekben a műfajokban hosszú idő óta a Strém Koncert Kft. szervezte Budapest legszínvonalasabb hangversenyeit. A Haydn Eszterházán fesztivál felvirágoztatásában a Magyar Haydn Társasággal, a Földvári Napok megalapításában a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társasággal szövetkezett. Aki akár csak egyen is jelen volt e rendezvények közül, tudja, hogy ezekkel az emberarcú, ihletett fesztiválokkal Strém Kálmán beírta magát a kor magyar zenetörténetébe.

2005. december 1-én az általa szervezett koncertsorozat, "A tegnap világa" estjén búcsúztak tőle Várjon Dénes és művésztársai, valamint megannyi tisztelője. A tegnap világa - egyesek talán úgy vélhetik, hogy Strém Kálmán, ez a régi vágású úriember maga isa tegnaphoz tartozott. A szocialista nagy-vállalat, az Országos Filharmónia berkein belül talán múlt-bélinek tűnt az a polgári műveltség és humanista attitűd, amelyet magával hozott. Ugyanakkor a rendszerváltás után támadt fura vadkapitalizmusban Strém hű maradt demokratikus elképzeléseihez, szociális érzékenységéhez és népnevelői elhivatottságához. Magyarán: mindig az értékeset, a folytatandót, az épp hiánycikknek bizonyuló erényt mentette át az új korszakba. De nevezhetjük-e a tegnap emberének azt, aki egész életében a szebb jövőért dolgozott? Aki a hosszú távú gondolkodás művésze volt, s aki fiatalokat megszégyenítő bőséggel ontotta az építő ötleteket és terveket? S nem utolsósorban, aki ennyire odafigyelt a fiatal tehetségekre, s ennyire önzetlenül támogatta őket? Tévedhetetlen értékítélettel válogatta meg művészpartnereit. Egész mentalitását az empátia jellemezte: a legnagyobb muzsikus helyébe éppúgy bele tudta képzelni magát, mint a kispénzű koncertlátogató helyzetébe. Ezért válhatott minden általa szervezett hangverseny vagy fesztivál a közösségteremtő tiszta művészi élmény forrásává. Soha nem a profit érdekelte, hanem hogy megteremtse a legmagasabb színvonalú zene optimális megszólaltatásának feltételeit. Ezzel aztán számtalanszor visszaéltek: ki tudná megmondani, hányszor kellett felcserélnie az impresszárió szerepét a mecénáséra.

Nem volt könnyű ember: ragaszkodott meggyőződéséhez, s olykor még a zenészekkel is összezördülései támadtak. Különösen azt nem szerette, ha valaki a saját karrierjének építését magasabbra helyezte a művészi céloknál. Igazi csatáit azonban soha nem a zenészekkel, hanem a zenészekért vívta, a kultúrpolitikusoknak csúfolt perc-emberkék és a "Hivatal" ellenében. Ő maga is elég hosszú ideig volt hivatali ember ahhoz, hogy pontosan tudja, nem szükségszerű, hogy ez a funkció az arrogáns butaság, a hatalmi harcok és a kicsinyes szűkmarkúság fészke legyen, hanem a tehetség kibontakoztatásának eszköze. Harcaiban sokszor érték keserűségek, de azt reméltük, soha nem fárad bele. Most sem a tevékeny szelleme, hanem a szervezete adta fel.

Nem hiszem, hogy a túlzott borúlátás vagy Strém Kálmán személyének túlbecsülése mondatja velem: halálával egy korszak zárult le a hazai hangversenyrendezésben, és cudarabb napok jönnek ezután. Amikor a kultúra értékei nem magától értődőek többé a társadalom számára, akkor a Strém Kálmán-féle mentorok védelmet, garanciát, fogódzót jelentettek. Mentorok? Vajon jogos-e a többes szám?

A perc-emberkék dáridója tart - sőt, talán még csak most kezdődik igazán. Mégis, ha lesz még hangversenyrendezés, amely a fennmaradásért folytatott küzdelemben a biztos kasszasiker és a kommersz kínálat helyett az igazi érték fölfedezésének érdekében kockáztatni is mer, ha lesz zeneélet, amelyben a józan ész és az együttműködő jószándék invencióval párosul, ha a döntéshozók olykor a valódi értékek mellé állnak, ha világraszóló kincsünk, Eszterháza sorsa egyszer megnyugtatóan rendeződik, s e rendezésben Haydn szelleme úrrá lesz a szellemtelenségen - akkor ez mind Strém Kálmán győzelme is. Ezért a tétlen gyász helyett kinek-kinek a maga helyén e célokért kell tevékenykednie. Így őrizhetjük méltón emlékét, hiszen ő is így akarná.



Felvégi Andrea felvétele