Muzsika 2005. június, 48. évfolyam, 6. szám, 15. oldal
J. Győri László:
Ilyen egyszerű ez
A Berlini Filharmonikusok Budapesten
 

Andreas Wittmann oboaművész, zenekari elöljáró

- A Berlini Filharmonikus Zenekar a zenei világ egyik legnagyobb hagyományú intézménye. Simon Rattle Berlinbe szerződése láthatóan hatalmas lendületet hozott az önök életébe. Mi változott Sir Simon jóvoltából?

- A változás hagyományosan alkotórésze az életünknek és hagyományainknak, voltaképpen minden új művészeti vezető megjelenése változást jelent, mindegyik más személyiség, másképp közelít a zenéhez és a remekművekhez. Mindegyiknek más a munkastílusa, másképp próbál - de ez jól is van így. Én már kis híján húsz éve vagyok a zenekarnál, Rattle a harmadik vezető karmester, akinek a keze alatt játszom. Még Karajan alatt kezdtem zenekari pályafutásomat. Szerintem éppen ezek a változások teszik izgalmassá a zenekari művész életét: mindegyik karmester másképp vezényli azokat a műveket, amelyeket elődje alatt már sokat játszottunk, és azt gondoljuk, ismerjük is őket. És akkor jön valaki, az eredmény pedig gyökeresen különbözik a korábbiaktól. De a változások mellett fontos az állandóság és a folyamatosság, abban az értelemben, hogy a zenekar megőrzi alapvonásait. Ha figyelmesen hallgatja lemezeinket, azt fogja tapasztalni, hogy hangunk olykor egy kicsit változik, de habitusunk állandó: ugyanaz, mint Karajan alatt volt, vagy a régi Furtwängler-lemezeken. A zenekar tagjai elkötelezettek, nem dőlnek hátra kényelmesen a székükön.

- Berlin történelmi változáson esett át az utóbbi időszakban. Mindez kihatott a zenei életre is, sok szó esett arról, hogy túl sok a zenekar, túl sok az operaház, a város pedig úszik az adósságban. Érdekelne, éreznek-e valamit a nehézségekből.

- Természetesen mi is érezzük ennek hatását. Nem hagyhat bennünket érintetlenül, hogy körülöttünk zenekarokat oszlatnak fel - nem is egyet. Nagyon rossz tendenciának vagyunk a tanúi. A politika, ha úgy gondolja, meg kell takarítania egy kis pénzt, azonnal a kultúrán akar spórolni. A döntéshozók nem ismerik fel, hogy az a kultúra, amelyben élünk, és amelynek alapját a művelt polgárság tette le, olyan kincs, amelyhez nem szabad nyúlni. Lerombolni könnyű, helyreállítani lehetetlen. Egyébiránt azt is tudnia kellene a politikának, hogy ez a németség egyik olyan hagyománya, amelyért az egész világ irigyel bennünket. Ajándék, amelyet felmenőink hagytak ránk, és amelyet ápolni kellene. Zenekarként szerencsére még nem kell éreznünk, hogy a gazdálkodásunkhoz nyúlnak. Nem kurtítják meg a pénzeinket. De természetesen nekünk is áldozatokat kellett hoznunk, mi is tettünk engedményeket, lemondtunk egyről és másról, mert a város eladósodott. Ez bennünket, muzsikusokat fokozott kreativitásra sarkall. Törnünk kell a fejünket, hogyan lehet a legjobbat kihozni ebből a helyzetből. Miként tehetjük hozzá a legtöbbet a társadalom - konkrétan persze főképp a berlini társadalom - épüléséhez.

- Nyilván arról a pedagógiai programról beszél, amelybe a zenekar néhány éve vágott bele.

- Ennek a lényege, hogy általa a zenekar mélyebben gyökerezzék a városban, másfelől pedig a társadalomnak azokat a rétegeit, amelyek érdeklődnek a klasszikus zene iránt, de korábban soha nem jártak a Filharmóniában, behozzuk a házba. Ez nem csupán a fiatalokat, az időseket is jelenti. Túl azon, hogy ezzel új közönséget akarunk szerezni, meg akarjuk mutatni az embereknek, időseknek és fiataloknak, mekkora ajándéka az emberiségnek a kreativitás.

- Hogyan születnek ezek a programok? Olvastam arról a nagy port kavart produkcióról, amelynek keretében a művészeti vezető vezényelte a Tűzmadarat, s a mű dallamaira kétszázötven iskolás táncolt.

- Ez olyan terület, amely nekünk, muzsikusoknak tökéletesen új. Belevetettük magunkat egy kalandba, amelyről semmit sem tudtunk. Eljárunk például nehezen nevelhető, koncentrálni képtelen gyerekek iskoláiba. Ezek a gyerekek két percig sem tudnak megülni a fenekükön. Velük dolgozni, az ő kreativitásukat felfedezni, kibontani, bennük tudatosítani, nekik bemutatni, hogyan kell zenélni, rávezetni őket, hogyan sikerülhet nekik maguknak zenét kitalálniuk - ez valamennyiünk számára vadonatúj feladat volt, amelyet meg kellett tanulnunk. Olyan szakembereket hívtunk a Filharmóniába, akik már régóta foglalkoznak ilyesmivel.

- Kurzusokat tartottak?

- Voltak kurzusok is, de minden egyes projekt élére kijelöltek valakit: egy vezetőt, aki eleve koncepcióval érkezett. Az ő irányításával dolgozunk. Az utóbbi években kialakult a zenekarban egy "törzsgárda", amelyik szívesen foglalkozik pedagógiai feladatokkal, tapasztalatra tett szert, és maga is felfedezte saját kreativitását. Nemrég egy börtönben is jártunk, ahol az elítéltekkel dolgoztunk. Nagyon érdekes volt, mert A kékszakállú herceg vára szolgált témaként, s ez nyilván nagyon jól hatott a büntetésvégrehajtó intézetben, hiszen ebben is hét zárt ajtóról van szó. Természetesen ezt saját erőből nem tudtuk volna finanszírozni, ezeket a pedagógiai programjainkat a Deutsche Bank szponzorálja.

- A mézeshetek Simon Rattle-lel már elmúltak. Milyen az élet a Rattle-érában?

- Rattle roppant nyitott, minden új érdekli, ragyogóan próbál, kimondottan próba-karmesternek mondanám. Nagyon kellemes, ahogy igen pontosan, minden részletre odafigyelve dolgozik, állandóan új és új kérdéseket tesz fel olyan régi repertoárdaraboknak is, mint a Beethoven-szimfóniák. A Hatodikat többször is műsorra tűztük mostanában. Ez nem tartozik az elhanyagolt, ritkán előadott művek közé. Igazán rengetegszer játszottuk, az ő tolmácsolása mégis egészen más volt. Nagyon meggyőző, végiggondolt koncepcióval érkezett. Óriási lelkesedéssel dolgozik, ami átragad a vele muzsikálókra is, mert azt érezni, hogy nagyon szereti a zenét, és nagyon ért hozzá, hogyan kell egy zenekarral bánni. Hatalmas kommunikációs tehetsége nem csupán a közönség, hanem a muzsikusok felé is érvényesül. És ennek nagyon jó a hatása.

Simon Rattle vezető karmester

- Az a televíziós sorozat, amelyben ön végigkalauzolt bennünket a 20. század zenéjén, bizonyos tekintetben kulcs önhöz és a modern népnevelő-tanító karmester típusához, aki elviszi az embert kirándulni, és türelmesen magyaráz.

- Nem tudom, igazán nem tudom. Nem hiszem, hogy ez szükségképpen így volna. Azt hiszem, ez inkább a modern médiának köszönhető. Nekünk több lehetőség adatott meg, mint a régieknek. De bizonyos szempontból a régiek is tanárok voltak. Számukra nem adatott meg sok olyan eszköz, amellyel mi már rendelkezünk. Ők nem juthattak el a szélesebb közönséghez. Ami engem illet, azt vallom: minden jó, amit meg tudunk osztani az emberekkel. Nagyon mélyen hiszek abban, hogy a zene mindenkié, és én szeretném megosztani mindenkivel, amit szeretek. Ilyen egyszerű ez.

- Azért a társadalom is megváltozott, a körülmények is megváltoztak. Demokráciában élünk, és bár a zene többeké, kevesen értik meg.

- Attól függ. Most Németországban dolgozom, ahol a klasszikus zene a kultúra középpontjában áll. Az emberek itt értik a zenét. De persze nekem az is a feladatom, hogy segítsek nekik még jobban megérteni. Hogy elmondjam nekik, ez nem valami misztikus, titokzatos, kabalisztikus dolog - valami, aminek a végére kell járni, fel kell fedni a titkait. A zene nagyrészt arról szól, hogy képes légy átadni magad neki, merd élvezni. Barangold be a tájait.

- Nagyon izgalmasak azok a pedagógiai programok, amelyeket Berlinben kezdeményezett.

- Ez a túlélés titka. Ha nem juttatjuk el a zenét a következő nemzedékhez, egyszerűen nem maradunk életben. A táncprogramot egyébként már három éve csináljuk, az idei Tűzmadár a harmadik volt a sorban. De a táncprogramok nem az egyedüliek. Eljárunk iskolákba, tanítjuk a gyerekeket improvizálni, komponálni. Ez a nevelési folyamat a zenekari tagok számára is fontos, általa ők is nevelődnek. Ott állnak a muzsikusaink a gyerekek körében, egy szál hangszerrel, és megszokott munkájukból kiragadva tanítják őket. Ebben nagyon kell őket támogatnunk. Ők viszik el a zenét a fiataloknak. Azt hiszem, erre mindennél nagyobb szükség van. Mi nemcsak evangélistái, de főpapjai is vagyunk a zenének.

- Hallgattam a próbán Leonidas Kavakosszal közös Bartók-produkcióját. Ugyanazt éreztem, amit Bartók-lemezei hallatán: ön nagyon érti ezt az idiómát. Sokan mondják, hogy Bartókhoz szükséges ismerni a magyar zenét és a magyar nyelvet. Mit gondol erről?

- Nos, akkor sikerült túljárnom az eszükön. A magyar nyelv roppant nehéz: megmászhatatlan hegy, kapaszkodók nélkül. Nemzedékem legtöbb tagjához hasonlóan azonban, amikor gyerekként zongorázni tanultam, a Mikrokozmoszon nőttem fel, Bartók egyik korai, nagy szerelmem volt. És bár zenéje hihetetlenül magyar, óriási lelki mélységekkel, hatalmas érzelmekkel és nagyon erős kötődéssel a népzenéhez, meggyőződésem, hogy ez nemzetközi zene. Ezért is szól valamennyiünkhöz. Azt hiszem, ugyanez a helyzet Stravinskyval, az ő zenéjének hatása is akkor a legnagyobb, amikor úgy érezzük, hogy ez a zene nagyon orosz. Természetesen sokat segítene, ha folyékonyan beszélnék magyarul. Majd a következő életemben...



Peter Adamik felvétele



Mezey Béla felvétele