1998. október 28. és november 1. között a hazai felsőfokú régizeneoktatás
megteremtésére irányuló újabb kezdeményezés robbant be a régizenei köztudatba
(ha létezik ilyesmi). A létrehozandó Régi Zene Szabadegyetem két kezdeményezője,
a nemzetközi rangú barokkfuvola játékos, Csalog Benedek, és Léon
Berben, a kitűnő holland csembalista nem kevesebb, mint három hangversenyt
adott három különböző helyszínen, sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit,
majd kétnapos, ingyenes "mintakurzust" is tartott az érdeklődőknek a Bartók
Béla Zeneművészeti Szakiskolában - ez utóbbi nagy sikert aratott, hiszen több
tucat érdeklődő volt rá kíváncsi, elsősorban modern fuvolások. Először arra
kértem Csalog Benedeket, foglalja össze még egyszer azt, amit a sajtótájékoztatón
elmondott.
- A Régi Zene Szabadegyetem deklarált célja, hogy a historikus elhivatottságú
fiatal zenészeknek egyfajta elitképzést nyújtson, betölthesse azt a funkciót,
amelynek betöltetlen volta miatt eddig a fiatal, főiskola előtt álló vagy főiskolát
végzett zenészeknek külföldre kellett menniük, vagy feladhatták terveiket. Magyarországon
ugyanis nincs zeneakadémiai szintű régizenei oktatás. Eltekintve a szegedi tanárképző
főiskolai képzéstől, a legtöbbet, amihez itthon hozzájuthat az érdeklődő, a
különböző - néha nagyon jó, de esetleges és összehangolatlan - kurzusok nyújtják.
Tulajdonképpen valamiféle alternatív régizenei képzést szeretnénk tehát megvalósítani,
több-kevesebb (de reményeim szerint egyre növekvő) rendszerességgel. 1999 júniusáig
néhány 2-3 napos kurzusra kerül majd sor, rajtam kívül olyan tanárok vezetésével,
mint Spányi Miklós, Anneke Boeke vagy Máté Balázs. Anneke Boeke
márciusi jövetele például már biztosra vehető. 1999 szeptembere és a következő
év júniusa között, úgy tervezzük, már havi rendszerességgel lesznek háromnapos,
nyilvános és csoportos foglalkozások - ha kell, akár magánlakáson, "házilagos
kivitelezésben". De bízunk benne, hogy sikerül majd olyan helyszíneken is megjelennünk,
mint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, az István Gimnázium vagy a Zeneművészeti
Főiskola szegedi tagozata. 2000 szeptemberétől kezdene azután működni, félig-meddig
intézményesült formában, a tulajdonképpeni, valódi Régi Zene Szabadegyetem.
Ez az addigiakhoz képest is új szisztémát jelent majd, és ezt már semmiképp
sem tudjuk megvalósítani számottevő anyagi támogatás nélkül. (Addig tandíjat
sem kérünk, legfeljebb valamilyen hozzájárulást a költségekhez.) Alapítványunkat
most jegyzik be, és reméljük, sikerül majd támogatást szereznünk magáncégektől,
szponzoroktól, állami és magánalapítványoktól, sőt adott esetben jelentős külföldi
előadók is eleget tesznek majd felkérésünknek, és felajánlják egy-egy koncertjük
honoráriumát az alapítvány javára. Nem törekszünk viszont arra, hogy elismert
intézménnyé váljunk, megfeleljünk azoknak a normáknak, melyeknek alapján a Minisztérium
ezt a kezdeményezést magáénak tudja tekinteni. Nem cél tehát az akkreditáltatás
a "világi rendszerbe", de nem is zárjuk ki a lehetőségét, tehát ha véletlenül
megfelelünk az adott kritériumoknak, akkor természetesen el fogjuk fogadni a
pénzt. Tisztában vagyok vele, mennyi kezdeményezés történt már eddig is a régizenei
felsőoktatás megteremtésére, mennyi tárgyalás és beszélgetés folyt már arról,
hogy szükség van rá, és hogyan kellene megvalósítani; csak hát legtöbben eddig
mégiscsak a Zeneakadémián belül képzelték el. Tulajdonképpen az az egyetlen
újdonság, hogy mi ezt az elképzelést feladtuk. Egyébként mindazt a hatalmas
munkát, amit a szervezés, a köztudatban való megjelenés és az anyagi háttér
megteremtése megkövetel, jelenleg egyetlen fiatal, tehetséges és megszállott
zenei menedzser, Gábor Adrienn végzi - az ő áldozatkész segítségét ezúton
is szeretném megköszönni.
A lényeghez visszakanyarodva: erre a szabadegyetemre nem kell és nem is lehet
majd aktív vagy passzív hallgatónak jelentkezni, nincs graduális és posztgraduális
képzés. Itt mindenki azt tanulja majd, amire szüksége van, mégpedig annyi ideig,
ameddig szükséges. Annak érdemes ide jönnie, akinek célja nem a hivatalosan
elismert diploma, hanem a tudás megszerzése.
- Vagyis nem a diploma, hanem az iskola jó híre a lényeg?
- Pontosan. Azt szeretném, hogy presztízse legyen az intézménynek - már
amennyiben intézmény egyáltalán. Elsősorban a vezető tanárok felelősségének
legyen becsülete, tehát nemcsak a munkájuknak, hanem annak is, hogy jó döntéseket
hoznak. Például arra vonatkozóan, hogy kikkel dolgoznak együtt - mert nagyon
jó lenne, ha ebbe senki más nem szólhatna bele. Ehhez a presztízshez hozzátartozik,
hogy a melléktárgyakat is a képzés egészének figyelembevételével tanítsák. Azt
is a tanár dönthesse el, hogy ha úgy gondolja: növendéke "kész van", akkor bármelyik
pillanatban, fél év vagy hat év után azt mondhassa neki: itt már nincs mit tanulnod.
Utána írhat egy személyre szóló bizonyítványt, amelyen esetleg lehet pecsét
is, és egyedül a vezető tanár lelkiismeretének kell megfelelnie.
- Efféle mesterleveleket utoljára valószínűleg a 18. században adtak ki...
- Tudatosan alkalmazni szeretnénk a művészképzésben a 18. századig jól bevált
módszereket: hogy az oktatás középpontjában egy mester és nem egy intézmény
áll, hogy a haladó diákok rendszeresen foglalkoznak a kezdőkkel stb. Egyébként
elsősorban a professzionista régizenei pályára készülő tehetségek, másodsorban
minden régizenét kedvelő muzsikus felsőfokú képzés iránti igényét szeretnénk
kielégíteni. Sokféle lehetőség kínálkozik: lehet ez zeneiskolai tanárok számára
egy sajátos továbbképzési forma - olyanok számára, akik sohasem lesznek profi
előadóművészek, de fontosnak érzik, hogy fejlődjenek és lépést tartsanak a korral.
A modern hangszerek játékosainak is szeretnénk lehetőséget adni ahhoz, hogy
elmélyítsék a tudásukat, ha úgy gondolják, nem akarnak barokk hangszeren játszani,
de azért minden lehetséges információra szükségük van.
- Foglalkoztok tehát tanárral, modern hangszeres művésszel, a régi hangszer
iránt érdeklődő tehetséges fiatallal - vagyis minden "szakmába vágó" munkát
vállaltok, ha az a historizmus felsőfokú, oktatására irányul.
- Körülbelül így van. Említettem, hogy elképzelésünk szerint havi egyszeri
turnusokat tartanak majd a nagynevű vendégoktatók, akik amúgy sem tudnának ennél
többször tanítani - már csak azért sem, mert legtöbbjük külföldön él. A dolog
azonban nekik is megéri; másutt sem tudnak többet tanítani ezek a rendkívül
elfoglalt, koncertező művészek. Világszerte kevés jól fizetett tanári, professzori
állás van a régizene specialistái számára, s a legjobbaknak is állandóan utazniuk
kell a megélhetésükért, ez pedig kizárja, hogy folyamatosan, hétről hétre foglalkozzanak
a növendékeikkel. Ez a realitás. Ugyanakkor ez mégiscsak jó forma, mert emellett
lehet főiskolára, konziba járni, tanítani, vagy éppen dolgozni. Hogy az értékes
órákat a legjobbak kaphassák egy-egy tanártól, s hogy így az egésznek azért
legalább havonta egyszer meglegyen a kisugárzása, azt szeretném, hogy maguk
a vezető tanárok választhassák ki saját felelősségükre azokat, akikkel intenzíven
és aktívan foglalkozni akarnak. De más is jelen lehet az órákon, és akár részt
is vehet a tanulásban. Tehát annak, aki jár ezekre az órákra, joga legyen ahhoz,
hogy három-négy hónaponként konzultálhasson, megmutathassa tudását a tanárnak
- akkor is, ha esetleg sohasem kerül a kiválasztottak közé.
Mindezt egy "asszisztensi" rendszer egészítené ki - előrebocsátom, hogy a szót
a legcsekélyebb pejoratív mellékíz nélkül használom. Ennek alapvető célja, hogy
a turnusokat összekötő egyhónapos időszakokban is lehessen órákat venni, mégpedig
olyan tanároktól, akiket a vezető tanárok választanak ki saját felelősségükre
olyan Magyarországon élő kollégáik közül, akiknek van idejük és kedvük magánórákat
adni, vagy kisebb csoportokat tanítani. Nagyon sokan vannak ugyanis Magyarországon,
akik ezt adott esetben európai összehasonlításban is kitűnően tudnák tenni,
és ezt a meglévő kapacitást ki kellene használni. Ugyanők tanítanák természetesen
a megfelelő adottságú, de a "kiválasztottak" közé be nem került növendékeket
is.
Ami továbbá szerintem még nagyon fontos lenne, az bizonyos speciális "melléktárgyak"
visszaállítása jogaikba, tehát olyan követelmények megfogalmazása, amelyek a
18. században természetesnek számítottak: például mindenki, aki hangszeren játszik,
tudjon komponálni is a saját hangszerére. De a retorika, a tánc, a költészet,
az improvizáció is csupa olyan "tárgy", amelynek ismerete nélkül nem igazán
érthetjük meg és nem adhatjuk elő a 18. század közepe előtt komponált zenét.
Tulajdonképpen egyszerűen magánórák megszervezéséről van szó - arról, hogy a
vezető tanár azt mondja: "Szerintem ahhoz, hogy jól játssz, hogy jól kiismerd
magad a hangszered irodalmában, problémáiban és tudj alkalomadtán egy saját
darabot is komponálni, 15 ellenpont-órára, 20 összhangzattan-órára és némi analízisre
lenne szükséged. Itt egy lista, ezek közül a tanárok közül választhatsz. Jelentkezz
a félidőben, vagy amikor kész vagy." Ehhez még épület sem kell.
- Voltaképp mi az alapvető oka a bevett intézményektől való elfordulásotoknak,
a régi hagyományok újraélesztésének?
- Ez komplex kérdés. A zeneakadémia vagy konzervatórium jellegű intézményekkel
kapcsolatos szkepszisem nemcsak az anyagiakkal vagy "kultúrpolitikai" kérdésekkel
függ össze. Én a hágai Királyi Konzervatóriumba jártam (Pesten nem vettek fel
az Akadémiára, itthon csak a "háromévest" végeztem el), amely híres intézmény,
nagyon jónevű tanárokkal. Tehát a két-három legfontosabb régizenét oktató európai
konzervatórium közül egyet belülről is megismerhettem. Azután pedig részt vettem
a lipcsei zeneakadémia régizenei tanszékének felállításában, lényegében kezdettől,
és most már nyolcadik éve ott tanítok. Lipcsében minden megvolt és megvan ahhoz,
hogy nagyon jó legyen a tanszék. Valóban sok pénz, jó körülmények - a világon
sehol sem jut egy főre annyi csembaló, mint a lipcsei régizene tanszéken, hogy
csak egy példát mondjak. A körülmények jobbak, mint Hágában, kellemes a hely,
az intézménynek nagy tradíciói vannak (még Mendelssohn alapította), az emberek
kedvesek, toleránsak - mégsem működik igazán. Nincsenek igazi előírások, mégis
mindenki ezekre a nemlétező előírásokra hivatkozik, mondván, hogy "igen-igen,
csak hát ez a főiskola így meg így működik", "itt ilyen a rendszer" stb. Éppen
Lipcsében egészen esszenciális módon szembesül az ember annak az abszurdumával,
hogy a régizenét Európában a legtöbb helyen olyan intézményrendszer keretei
között próbálják tanítani, amelyet a régizene halálával találtak ki. Hogy ez
micsoda képtelenség, az egy jól működő és jól ellátott intézményben derül ki
leginkább. Hágában ezzel ellentétben nincsenek ilyen erős 19. századi vagy egyéb
tradíciók - viszont ott sem működik az egész, megint más okokból. De mindkét
esetben az a végeredmény, hogy a konzervatóriumi mércék kötelességszerű és szervetlen
alkalmazása nyomán nem a legjobb növendékek választódnak ki, sőt gyakran éppen
azok buknak ki, akikről köztudott, hogy a legjobbak.
- Térjünk vissza még egy pillanatra ahhoz, hogy az őszi kurzuson a fuvolás
hallgatók nagy része modern hangszeren játszott. Ez valóban nem okoz számodra
problémát? Tényleg nem próbálod meg a növendékeidet"átcsábítani" a barokk fuvolához?
- Az a tapasztalatom, hogy ha valakit nagyon érdekel a dolog, és igazán
sokat szeretne tudni, akkor előbb-utóbb döntési helyzetbe kerül, és valószínűleg
kezébe veszi a régi hangszert - vagy éppen elmenekül a konfliktus elől. Én ezt
az utóbbi években soha nem erőltetem, a növendékeim általában mégis már néhány
találkozás után belekapaszkodnak a barokk hangszerbe. Számos értékes, jó zenész
dolgozik az országban - olyan, aki nem játszik feltétlenül barokk hangszeren,
és mégis van hozzászólnivalója a dolgokhoz. További megfontolandó szempont,
hogy a régizenéhez a reneszánsz, a késő középkor meg sok egyéb is hozzátartozik,
és itt a hangszer milyensége egyre veszít a jelentőségéből - minél inkább visszamegyünk
az időben, annál kevesebbet tudunk a hangszerekről, miközben más dolgokkal kapcsolatban
azért van mit tanulni, mutatni és kísérletezni.
- Vége tehát a historikus-antihistorikus szembenállásnak. Régóta szeretném,
hogy végre létrejöjjön a párbeszéd, hogy végre olyan légkör alakuljon ki Magyarországon,
amelyben a két ellentétes tábor képviselői oda mernek menni egymáshoz tanulni
és információt szerezni. Jó lenne, ha a Régi Zene Szabadegyetem kapcsán valódi,
értelmes dialógus alakulhatna ki, és nemcsak az egymással egyetértő zenészek
belterjes köreiben. Kölcsönösen van mit tanulnunk egymástól. Korábbi merev elzárkózásom
után, ahogy idősebb lettem, be kellett látnom, hogy pillanatnyilag a modern
hangszeres képzés egyszerűen magasabb szinten áll, mint a historikus előadásmód
oktatása. Ma egy nagy ambíciókkal és tehetséggel bíró fiatal "hagyományos" zenész
valószínűleg sokkal magasabb szinten zenél, mint tehetséges régihangszeres megfelelője.
- És mit tanulhat a modern hangszeres zenész a historikustól?
- Teljesebb tudást, információanyagot a régi zenéről. S főképp azt az attitűdöt,
hogy ezekkel az információkkal mit lehet kezdeni, hogyan lehet az ismeretükben
önállóan dolgozni. Mert ezt viszont nem tudják, bármilyen magas képzésben részesüljenek
is a zsenipalánták.
|