Jean-Luc Soulé 1994-ben vette át a Francia Intézet irányítását. Ősszel elköszön
Magyarországtól, mostani beszélgetésünk tehát számvetés: vezetésével milyen
eredményeket ért el négy év alatt az intézet a komolyzene területén?
- Végigtekintve a Francia Intézet elmúlt négy évének komolyzenei programjain,
felfedezhetünk bizonyos preferenciákat olyan téma-, műfaj- és stíluscsoportokat,
zenei korszakokat, melyek évről évre visszatérve, nemegyszer fesztivál formát
öltve, meghatározó súllyal szerepelnek a műsortervezésben. Elsősorban a régi
és a kortárs zenére, a vokális művekre és az orgonairodalomra gondolok. Mindez
az ön személyes ízlését tükrözi, vagy inkább tudatos műsorpolitika eredménye?
- Amikor 1994 májusában Magyarországra érkeztem, megállapítottam: a francia-magyar
kapcsolatok terén a zene hátrányos helyzetbe került. Fontosnak éreztem, hogy
e területen is újra kialakuljon a párbeszéd a két ország között, hiszen mindkét
oldalon van mit megmutatnunk egymásnak. Négy éven át az a cél lebegett a szemem
előtt, hogy minden vonatkozásban létrejöjjön és elmélyüljön a kapcsolat országaink
muzsikusai, zenét tanuló vagy zenei pályára készülő diákjai és zenei intézményei
között, valamint szabad utat adjunk a gondolatok, eszmék és tervek cseréjének,
kölcsönös megismerésének. Úgy érzem, sikerült mindkét félben felébreszteni a
közös munka iránti igényt - olyan területen, amelyen addig kevéssé vettek tudomást
egymásról. Persze Franciaországban azelőtt is ismerték és nagyrabecsülték a
kortárs magyar zene néhány kiemelkedő alakját - Kurtágot, Ligetit,
Eötvöst - és játszották is műveiket. A Budapesti Fesztiválzenekar
pedig - hogy csupán egyetlen példát említsek - rendszeresen turnézik Franciaországban.
Természetesen Magyarországon is ismerték a francia zenei élet néhány jelentős
képviselőjét, ám véleményem szerint hiányoztak az egyszerűbb, hétköznapi kapcsolatok:
művészek rendszeres meghívása, koncertek szervezése, francia és magyar zeneszerzők
kompozícióinak műsorra tűzése a két ország előadóművészeinek közreműködésével.
Szerepem arra predesztinált, hogy elsősorban a francia művészek magyarországi
megismertetését tartsam szem előtt, ugyanakkor a vezetésemmel működő franciaországi
Périgord Noir fesztiválon magyar szerzők műveit is gyakran fölvettem
a programba, sok magyar művész részvételével.
- Idejövetele előtt vagy közvetlenül azután milyen forrásokból tájékozódott
a két ország zenei kapcsolatairól? Hogyan alakult ki önben az a kép, amelyről
az imént beszélt?
- Az igazat megvallva, ideérkezésem előtt nem volt határozott képem a francia-magyar
kapcsolatokról, de zenerajongóként, fesztiváligazgatóként és egy időben amatőr
muzsikusként voltak bizonyos információim a magyar zenei életről. A franciát
pedig jól ismerem: tizenöt éve benne élek. Így viszonylag gyorsan fel tudtam
mérni a helyzetet és a teendőket. Ezért éreztem fontosnak, hogy kapcsolataink
új lendületet kapjanak, hogy minél több francia művésznek nyújtsunk itt lehetőséget
a bemutatkozásra, megkönnyítve az ilyen igénnyel fellépő magyar zenei intézmények
és koncertszervezők dolgát is.
- Honnan tudta, kiket kell megnyerni, melyek a legfontosabb intézmények,
a legnagyobb tekintélyű muzsikusok?
- Felkerestem a Zeneakadémia akkoriban kinevezett rektorát, Lantos Istvánt,
találkoztam általam nagyra tartott művészekkel, akiket lemezekről vagy koncertekről
ismertem - Kocsis Zoltánnal, Perényi Miklóssal, a Keller Vonósnégyes
tagjaival, Szabadi Vilmossal, Németh Pállal, a Capella Savariával
és másokkal, akiket szintén csodálok. Többekkel koncerteken nyílt alkalmam beszélni
- gyakran járok hangversenyekre, átlagosan hetente kétszer -, ami szintén lehetőség
a kötetlen eszmecserére. Az ilyen informális beszélgetések is nagyban hozzájárultak
a magyar zenei életről alkotott képem kialakulásához. A francia szólisták, zenekarok,
zenei intézmények itteni ismertségi fokát pedig elég könnyű volt megállapítani.
- Az elsődleges cél tehát az addigi szórványos, alkalmi kapcsolatok rendszeresebbé
tétele volt.
- Nem szeretném azt mondani, hogy e téren 1994 előtt semmi sem történt. Már
az elődöm is szervezett régizenei programokat, az akkori Nemzeti Filharmónia,
a Fesztiválzenekar vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekar is meghívott néhány
nagy francia szólistát, mindazonáltal Maurice André vagy Jean-Pierre
Rampal nem feltétlenül reprezentálja azt a zenei pezsgést, amely a fiatalabb
nemzedékek sajátja. Voltak tehát kezdeményezések, amelyek azonban véleményem
szerint elfedték a lényeget: azt a gazdagságot, amelyet a fiatal francia művészgeneráció,
illetve a régi és a kortárs zene fiatal kutatóinak tábora képvisel - ezért őket
kívántam előtérbe helyezni.
innén hiányoz a 5. oldal
turné keretében. Említhetek néhány nevet a sok közül: járt itt a Les Arts
Florissants, a Les Talents Lyriques, a Hantai-trió, a Les
Demoiselles de Saint-Cyr, akik 17-18. századi egyházi és világi szerzeményekből
állították össze programjukat, vagy - hogy a közelmúltból is hozzak példát -
az idei Tavaszi Fesztiválon vendégünk volt a Venance Fortunat együttes,
akik Szent Mártonnak emléket állító 12-14. századi művekből válogattak. Egyébként
kezdettől fogva fontosnak tartottuk, hogy a Tavaszi Fesztivál keretében egy
vagy több régizenei műhely meghívásával mi is részt vegyünk a Musica Sacra sorozatban.
- Mondhatjnk azt, hogy a Francia Intézet e téren megnyilvánuló aktivitása
termékenyítőleg hatott a magyar zenei életre, abban az értelemben hogy a régizene
a korábbinál nagyobb súllyal szerepel benne?
- Mi elsősorban a kapcsolatok kialakításában tudunk segíteni, fesztiválok révén
fórumot teremteni a bemutatkozáshoz, támogatásunkkal hozzájárulni már meglévő
struktúrák működéséhez, hiszen tudjuk: sokszor pénzügyi akadályok nehezítik
a munkát. A külföldi együttesek utaztatása mindig sokba kerül, ezért jó megoldás,
ha turné keretében más fellépéseket is szervezünk számukra.
Azt hiszem, szerencsénk is volt: épp a megfelelő pillanatban kerültünk ebbe
a dinamikus, pezsgő, számos területen megújuló miliőbe, hogy eleget tehessünk
a várakozásoknak, illetve esetenként mi magunk ébresszünk igényt és érdeklődést
valami iránt. 1994 óta elképzeléseink sok ponton találkoztak a magyar kezdeményezésekkel,
s így kialakulhatott a művészek és zenetudósok állandó cseréje, amiről korábban
beszéltem.
- Említette a turnékat- országon belül és kívül. A vidéki fellépéseket, gondolom,
az öt nagyvárosban működő Alliance Française-zel közösen szervezik, a
régión belülieket pedig az ottani Francia Intézetekkel.
- Természetesen nagyon fontos, hogy egyes programjaink vidékre is eljussanak.
Ennek érdekében szoros kapcsolatban állunk az Alliance Française-ek magyarországi
hálózatával, de más helyi szervezetek képviselőivel is. Mint ahogy a régióbeli
turnékat sem kizárólag az ottani Francia Intézetekkel együtt szervezzük, hanem
számítunk az adott ország zenei életének képviselőire is. Prágában vagy Pozsonyban
szintén nagy az érdeklődés a régizene iránt, úgyhogy ottani kollégáim örömest
vesznek részt a tervek összehangolásában, az időpontok egyeztetésében, hogy
a lehető legjobb együtteseket hívhassuk meg. Ők is szívesebben jönnek, ha tudják,
hogy nem egyetlen koncert kedvéért kelnek útra.
- Ez bizonyára nemcsak a régizenei együttesekre áll, hanem például a kortárs
zene művelőire is. Áttérve e második területre: rendelt-e a Francia Intézet
műveket magyar vagy francia zeneszerzőktől, így is támogatva új művek létrejöttét
és bemutatását?
- Kortárs zenéről szólva bizonyos kettősséggel találja szemben magát az ember.
Egyfelől hallatlanul érdekes ezzel foglalkozni, hiszen mai, élő zeneszerzőkkel
dolgozhatunk együtt, akik személyiségükkel is hatnak ránk, másfelől nehéz, mert
csupán viszonylag szűk közönséget érhetünk el vele, s ez óhatatlanul felveti
a kérdést, mit is részesítsünk előnyben. Mindazonáltal feltétlenül figyelemmel
kell kísérni, milyen művek születnek a mai magyar, francia vagy az európai komponisták
műhelyeiben. Ez vezetett el oda, hogy valóban rendeljünk műveket kortárs zeneszerzőktől.
A nagyszerű francia klarinétost, Michel Portalt 1996 áprilisában hívtunk
meg. Felkértem Kurtág Györgyöt, írjon neki erre az alkalomra egy klarinét-cimbalom
darabot és egy klarinétötöst. Ezzel komponista és előadó régi vágya teljesült,
s a művek a mi kezdeményezésünkre, de a Tavaszi Fesztivál keretében, ősbemutatóként
hangzottak el. Az egyik legjelentősebb kortárs francia zeneszerző, Marcel
Landowski szintén a Francia Intézet megrendelésére komponált gordonkaversenyt
Onczay Csaba számára: az ősbemutató 1996 novemberében volt a Zeneakadémián.
A koncertet a Francia Rádió (France Musique) és a Magyar Rádió élő adásban közvetítette.
Az ilyen találkozásokat mindenképpen érdemes elősegíteni. Akadnak művek, melyeket
ugyan nem mi rendeltünk meg, de bemutatójukat Magyarországon tartották. Például
Jean Guillou maga mutatta be Alice Orgonaországban című művét a Zeneakadémián,
idén januárban, Hernádi Judit közreműködésével. A Tavaszi Fesztivállal közösen
éveken át rendeztünk elektroakusztikus zenei programokat, amelyeken több ízben
is részt vett az olasz származású, de Franciaországban élő zeneszerző, Marco
Stroppa, aki néhány bemutatót is tartott az intézetben. Szintén említésre
méltó az idén februárban Wilheim András művészeti vezetésével lezajlott
Messiaen-ciklus, melynek létrejöttében Vidovszky László is részt vállalt,
és közreműködött benne az ÚMZE, amelynek néhány tagjával, még Új Zenei Stúdió
néven, már 1994 őszén együtt dolgoztunk egy Eric Satie emlékének tisztelgő koncerten.
Messiaen jól ismert zeneszerző Magyarországon, de vannak művei amelyek még soha
nem hangzottak el itt. Ilyen például Turangalîlâ című szimfóniája,
amelyet keletkezése után ötven évvel, a ciklus keretében Budapesten, Győrött
és Szegeden is bemutattunk, a Párizsi Conservatoire Zenekarának előadásában.
- A koncerteket, zenei fesztiválokat gyakran tudományos előadások vagy kerekasztal-beszélgetések,
illetve a társművészetek alkotásai egészítik ki. Az 1994 óta évente ismétlődő
francia-magyar orgonafesztiválokat is több ízben kísérte előadás. Azért is említettem
első kérdésemben külön kategóriaként az orgonakoncerteket, mert úgy látom, itt
nagyobb terei kapnak, mint a hangversenyéletben általában.
- Valóban jogos külön beszélni erről, hiszen az orgonisták egyúttal gyakran
zeneszerzők is. Koncertjeiken nemegyszer hallhatók saját szerzeményeik vagy
improvizációik. Az orgonamuzsika azért is fontos területe a zenének, mert nagyon
jól lehet illusztrálni általa a különféle zenei iskolákat. Említette a tudományos
előadásokat. Tavaly novemberben meghívtuk az egyik legjelentősebb francia zenetudóst,
Gilles Cantagrelt, aki egyben orgonista is, hogy beszéljen a francia
orgonaiskoláról, a múlt század közepétől kezdve. Szót ejtett az orgonakészítőkről
is, magyarországi példákat is említve.
- Az Intézet sok kamarazenei hangversenyt is rendez.
- A kamarazene számomra a zene kvinteszenciája. Semmihez nem hasonlítható élmény,
amikor olyan muzsikusokat hallgat az ember, akiknek összhangja, egymásra hangoltsága
különleges varázslatot hoz létre. Nekem azok a koncertek nyújtják a legmaradandóbb
élményt, amelyeken különböző országokból érkezett, más-más iskolát képviselő
muzsikusok találkoznak, és a zene erejével legyőzik a földrajzi távolságból
és az eltérő hagyományokból adódó különbségeket, s ezáltal képesek megszerettetni
a hallgatóval az adott művet, akár ismerte azt korábban, akár nem. Megpróbáltam
összehozni az előadóművészeket, ami a már említett különbségek és a próbára
jutó kevés idő miatt egyáltalán nem egyszerű feladat. 1995 novemberében Szabadi
Vilmos és Onczay Csaba közös koncertsorozaton lépett fel a zongorista
Anne Queffélec-kel és a hegedűs Régis Pasquier-val. A tavalyi
Tavaszi Fesztiválon a Keller Vonósnégyes hívott meg három francia vendégművészt,
de korábban Michel Portal is fellépett a kvartett társaságában. Idén
júliusban a szegedi Salieri Zenekar három fiatal francia szólistával
adott hangversenyt Budapesten és Szegeden.
A kamarazene terén végzett munkánkhoz kapcsolódik az is, hogy igyekszünk segíteni
fiatal magyar muzsikusokat abban, hogy egyéves, egyszer meghosszabbítható francia
állami ösztöndíjjal posztgraduális tanulmányokat folytathassanak Franciaországban,
párizsi vagy vidéki zenei intézményekben. Ezáltal módjuk nyílik összevetni az
otthon tanultakat francia társaik tapasztalataival, kamarazenélhetnek velük,
akár koncerteken is. Az utóbbi időben a France Musique is több fellépési lehetőséget
kínált kint tanuló magyar zenészeknek. Talán ezzel is hozzájárulhatunk a magyar
kamarazenei élet felpezsdítéséhez, amely - és ez nemcsak az én véleményem -
kissé önmagába zárkózó, nem kellő mértékben nyitott az európai, illetve nemzetközi
zenei életre.
- Gondolja, hogy az alkalmi társulások magasabb színvonalú produkciókat hozhatnak
létre, mint az összeszokott együttesek?
- Az összeszokottságnak nem csupán előnyei lehetnek. Többször megesett, hogy
egy-egy régóta működő vonósnégyes koncertje semmiféle felkavaró élményt nem
jelentett számomra. Néha izgalmasabb olyan muzsikusok közös játékát hallgatni,
akiknek ugyan esetleg nem volt módjuk eleget próbálni, mégis képesek összehangolódni
és létrehozni a csodát.
- Ön fontos feladatának nevezte a fiatal magyar muzsikusok franciaországi
továbbtanulását - ez is része a zenei intézmények közti kapcsolatteremtésnek.
Első évének első komolyzenei programja 1994 szeptemberében a Zeneakadémia néhány
tehetséges hallgatójának adott bemutatkozási lehetőséget, 1996 februárjában
pedig a fővárosi zeneiskolákban tanuló zongorista növendékek léphettek az intézet
pódiumára, egy rendszeres együttműködés első megnyilvánulásaként. Mi valósult
meg ezekből az elképzelésekből?
- Érkezésemkor azt láttam, hogy a Francia Intézet és a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Főiskola között nincs együttműködés, ez az első program tehát a kapcsolatfelvételt
kívánta jelezni. Elképzelésem az volt, hogy közvetítő szerepet játsszunk a Zeneakadémia
és francia megfelelője, a Párizsi Conservatoire (CNSMDP) között, a rendszeres
párbeszéd kialakulása érdekében. Elmondhatom, hogy ezt sikerült elérni. Nem
látványos, a külső szemlélő számára is nyomon követhető módon, az Intézet által
rendezett koncertekben testet öltve, hanem diákcserékkel és ösztöndíjakkal.
Időközben a budapesti Zeneakadémia a Marseille-i Konzervatóriummal is felvette
a kapcsolatot. Korábban pedig említettem, hogy Messiaen Turangalîlâ
című szimfóniája - hosszú előkészítő munka eredményeképpen - a Conservatoire
Zenekarának előadásában hangzott el Magyarországon. Az általunk szervezett koncertek
azonban a munkának csak egyik szeletét reprezentálják. Az a fontos, hogy kinyíltak
a kapuk, mindennapos kapcsolat jött létre a párizsi és a budapesti intézmény
között, vezetőik rendszeresen találkoznak, tanáraik ellátogatnak egymáshoz,
könyvtárosaik kicserélik tapasztalataikat.
- És mi a helyzet a zeneiskolákkal?
- Feladatunk itt is a kapcsolatok létrehozásában való közreműködés - ha ezt
valahol igénylik: ha például egy zeneiskola megkeres bennünket azzal, hogy segítsünk
neki partneriskolát találni Franciaországban. Vannak jól bejáratott kapcsolatok,
például Győr és az elzászi Mulhouse között.
|