Muzsika 1998. január, 41. évfolyam, 1. szám, 13. oldal
Barabás András:
"A lapcsinálás egyetlen ember felelőssége is lehet"
Beszélgetés Wilhelm Andrással, a Magyar Zene főszerkesztőjével
 

- Amikor egy folyóiratnál szerkesztőváltásra kerül sor, nyomban felvetődik a kérdés, mennyire marad "ugyanaz" a lap, vagyis a folyamatosság vagy a megújulás lesz inkább jellemző rá.
- A Magyar Zene természetesen meg fog változni, hiszen azt hiszem, hogy nem csak a szerkesztő személyének változása, de a zenetudomány egész állásának változása is óhatatlanul nyomot hagy egy szakmai folyóirat tartalmán, szerkezetén. Ugyanakkor számos esetben csak vissza kell térni a lap egykori indulásakor elhatározott, évekig jól érvényesített rovatbeosztáshoz, legalábbis annak jó részéhez - csak az utóbbi néhány évben omlott össze a lap szerkezete, amiről a legkevésbé a lap előző főszerkesztője, Breuer János tehet: sokkal inkább a lap fenntartásának nehézségei, a szakmai kommunikáció lehetőségeinek beszűkülése, meg a zenetudomány szerepének, jelentőségének marginalizálódása a zenészszakmán s az egész kulturális életen belül. Persze az is igaz, hogy - szakfolyóiratról lévén szó - aligha lehet nagy változatosságot elképzelni az írások műfajában, így a lap belső felépítésében nemigen lehet karakterisztikus változást hozni. S ne feledjük el, hogy csaknem negyven esztendő telt el a lap indulása óta, s ezalatt nemcsak a világ, az ideológia és az ízlés változott meg alaposan, hanem a számítógép elterjedésével még a lapelőállításban is forradalom következett be. Úgy gondolom, így a borító és a tipográfia sem maradhat a régi. A folyóirat új arculatát Beleznai Kornél tervezte meg. Nem változik viszont a Magyar Zene negyedévenkénti megjelenése, pontosabban annyiban változik, hogy szeretnénk ezt a negyedévenkénti megjelenést rendszeressé tenni.
- Kikből áll a szerkesztőség? Korábban Breuer János jegyezte a lapot, a szerkesztőbizottság tagjaként pedig Maróthy János, illetve Ujfalussy József nevét olvashattuk. Önnel lesznek-e segítői, áll-e a folyóirat mögött szerkesztőbizottság?
- Szerkesztőbizottságot egyelőre nem kértünk fel. Mondhatnám: magam vágok neki a feladat jó részének, bár korántsem egyedül, hiszen a technikai előállításban, az adminisztrációban többen is segítenek. A lap mögött kiadóként, laptulajdonosként a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, valamint a Magyar Zenei Tanács áll. Úgy érzem, a lapcsinálás lényegi része, a tulajdonképpeni szerkesztés - különösen egy körülbelül 120 oldalas, negyedévi periodika esetében - egyetlen ember felelőssége is lehet, sőt talán annak is kell lennie. Reményeim szerint főleg olyan kéziratokat fogok kapni, amelyekről elmondható, hogy a szerkesztő valójában a cikkek első olvasója, és nem lesz nehéz a döntés arról, hogy megjelenje-e a cikk vagy sem. Korántsem akarom azonban megkerülni azt a felelősséget, hogy a Magyar Zene szerkesztett folyóirat legyen, nem pedig protokolláris revü, amelyben szinte automatikusan kapnak helyet a cikkek. Bármennyire népszerűtlen is az efféle döntés, de biztosan lesz olyan írás is, amelyben változtatásokat kell majd kérnem a szerzőtől, esetleg köszönettel visszaadni neki a dolgozatot.
- És ha ízlésterrorral vádolnák meg?
- A többfős szerkesztőségeknek ugyanúgy megvannak a preferenciáik, mint nekem. Az azonban természetes, hogy a közlés alapja az írások minősége lesz, nem pedig az, hogy személy szerint én egyetértek-e a szerző véleményével.
- Milyen lesz az új
Magyar Zene belső felépítése? Lesznek-e rovatok a lapban?
- A folyóirat gerincét, akárcsak eddig, a nagyobb lélegzetű zenetudományi tanulmányok, esszék fogják kitenni. Ezek mellett kis, két-három oldalt igénylő közleményekre is számítok, hiszen egyes témák (mikrofilológiai megfigyelések, új adatok felbukkanása) gyakran nem igényelnek nagyobb terjedelmet - ez a műfaj a nemzetközi zenetudományi irodalomban is az egyik kedvencem, sajnálom, hogy nálunk mintha kiveszőfélben volna. Feltétlenül helye lesz a lapban új dokumentumoknak - azonban itt sem kizárólag a szövegközlésre gondolok, hanem a gondos jegyzetapparátusra. Számítok az anyagot legjobban ismerő és közlő kutatónak a kontextust is elemző és értékelő kommentárjára.
Szeretnék importálni egy angolszász műfajt, az úgynevezett review article-t, amely egy-egy téma vagy tudományterület aktuális helyzetéről számol be, a bőségesen annotált bibliográcia és tudománytörténet egyfajta kombinációjaként. Mondjuk arról, hol tart ma a nemzetközi Berlioz-kutatás, melyek a középkori zene kutatásának legújabb eredményei és problémái, vagy milyen uralkodó nézetek olvashatók világszerte e retorika néhány éve-évtizede oly frappánsnak, találónak tűnt, ha minden zárat nem is nyitó, de legalábbis azokba beléillő, ám mára kissé megrozsdásodott tolvajkulcsáról. Szemle rovatra is szükség van, de csak kottát és könyvet fogok recenzeáltatni, koncerteket, hangfelvételeket nem.
Tervezem egy Élő múlt-szerű rovat beindítását is, amelyben a magyar ezentudomány múltjából nem vagy alig hozzáférhető szövegeknek szeretnék teret adni. Maradt még olvasnivaló Szabolcsi Bence hagyatékában, de például Rajeczky Benjaminnak a középkori zene társadalomtörténetéről szóló, torzóban maradt kézirata sem látott még nyomdafestéket, Lendvai Ernőnek is vannak magyarul ki nem adott fontos tanulmányai - hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem. Ehhez hasonlóan szeretnék fordításirodalmat is szerepeltetni a folyóiratban - elsősorban olyan klasszikus szövegekre gondolok, amelyek ismerte - szerintem legalábbis - hozzátartozik egy szakma lelkiismeretéhez, ám olvasásuk nálunk mindig is eléggé háttérben maradt, mint például Heinrich Schenker vagy hugo Riemann írásai, illetve írásaik részletei.
- A Magyar Zene korábban többször is egy-egy konferenciának szentelte teljes számát. Folytatni kívánja-e ezt a hagyományt?
- Úgy gondolom, hogy a konferencia az konferencia,a folyóirat meg folyóirat. Vagyis a lapot egyetlen szám erejéig sem kívánom Festschriftté tenni. Egyrészt változatos tematikájú lapot akarok, másrészt a konferenciákon az előadások újszerűsége, színvonala, érdekessége hullámzó - emiatt fenntartom a válogatás jogát. Nem hiszem, természetesen, hogy egy folyóirat jelenléte nagyban befolyásolná egy tudományág arculatát, mégis remélem, hogy az utóbbi esztendők gyakorlatától eltérően, amikor is a konferencia-előadás vált a magyar zenetudomány legjellemzőbb, ha nem is kizárólagos műfajává, ismét visszatér az írott szó becsülete, s végre megint a tanulmány lesz a zenetudományi közlemények legfontosabb formája.
- És csak válogatni fog a különböző helyekről érkező írások közül, vagy rendelni is fog cikkeket?
- A válaszom szükségképpen két részből áll. Először is: bizonyos fajta cikkek csak felkérés nyomán születhetnek meg. Ilyenek lesznek a már említett áttekintő jellegű írások - arra ugyanis naivitás volna számítani, hogy bármelyik kutató csak jókedvében, az asztalfióknak kezdene el összefoglalót írni a szakterülete pillanatnyi állapotáról. Másodszor: emberszabású honoráriumot kell fizetnie a lapnak, ellenkező esetben nincs erkölcsi alapja a szerzők felkérésének. Ugyanakkor azt remélem, hogy a Magyar Zene fórummá lesz, és a zenetudósokban természetes reflexxé válik, hogy kézirataikkal megkeressenek. Néha rémeket látok, kézirathiányt (azt hiszem, ez minden lapszerkesztő visszatérő lidércnyomása), de remélem, a valóságban ez sosem következik be.
- A fórummá válás új olvasók megcélzását is jelenti?
- Igen. Szeretném, hogy ne csak a szűkebb értelemben vett tudományos szakma, sőt ne csupán a zenészek, zenetanárok olvasmánya legyen a lap, hanem más szakterületek képviselőié, a kelet-európai helyzetben jellemző szóval: a "lebegő értelmiségieké" is, azoké, akik még az ennél ezoterikusabb folyóiratokat is megveszik, ha valami érdekességet találnak benne. Elsősorban azonban mégis a szakmai érdeklődésre kell gondolnia a Magyar Zenének - lehetetlen ugyanis, hogy csak a zenész szakma ne vásároljon meg az utolsó szálig egy, a tervek szerint ötszáz példányban megjelenő folyóiratot... Ez, persze, naivitás, a magyar zenésztársadalomnak csak elenyésző hányada olvas szakirodalmat (lásd a zenei könyvkiadás kétségbeejtő elsorvadását, a véletlenül mégis megjelenő művek eladhatatlanságát, a sok évvel korábban megjelentek fölhalmozódott maradékát), de mégis, olyan jó elképzelni, hogy nem így van. Az éves előfizetési díj egyébként a tervek szerint 1500 forint lesz - egy kompaktlemez, egy rockkoncert-jegy vagy három Big Mac menü árával összevetve ez igazán szerény összeg.
A folyóiratnak természetesen meg kell próbálnia jelen lenni minden komolyabb magyar könyvtárban és a mértékadó külföldi gyűjteményekben is. Meglepett, hogy például a Nortwestern University zenei könyvtárában (Chicago közelében, Evanstonban működik ez az egyetem) sem gyűjtik a Magyar Zene számait, pedig ennek az intézménynek éppen a nemzetközi zenei szaksajtó lehetőleg hiánytalan gyűjtése a profilja. (A külföldi terjedést természetesen gátolja, hogy a cikkek magyarul jelennek majd meg, de talán a tájékoztatást segítik az angol nyelvű tartalmi összefoglalások.)
- A szerkesztő szerzőként is szerepel majd a lapjában?
- Nem szeretnék visszaélni a helyzet adta előnnyel, s elvenni a publikációs lehetőséget másoktól; amit csak lehet, másutt fogok majd megjelentetni. Mivel azonban más magyar zenetudományi szakfolyóirat egyelőre nem létezik, bármennyire vonzó lenne az osváti gyakorlat, álszerénység volna azt mondanom, hogy soha nem fogok az írásaimmal a lapban jelentkezni - talán a kevésbé vonzó műfajokban, amilyen a recenzió, vagy a klasszikus szövegek gondozása.
- Hogyan haladnak az első szám előkészületei? Kaphatunk-e kivonatot a tartalomjegyzékből?

- Ha minden a tervek szerint halad, akkor január vége felé jelenik meg az új tipográfiájú és szerkesztésű Magyar Zene első száma. Még ha a reklám adta lehetőséget ejtem is most el ily módon: a tartalmát hadd fedezze fel ki-ki magának, ha megtiszteli azzal a folyóiratot, hogy felüti a fedelét.



Garas Kálmán felvétele