A Nemzeti Kulturális Alap Zenei Szakmai Kollégiuma a lehetetlenre vállalkozott:
elhatározta, hogy átfogó egyetemes zenetörténeti antológiát ad a diákság kezébe.
A 32 kompaktlemezből álló sorozatot iskolák, könyvtárak, illetve azok beiratkozott
növendékei és tagjai rendelhetik meg. A gyűjtemény kedvezményes ára 24 000 forint,
amely négy részletben törleszthető, de aki 1997. december 15-ig egy összegben
fizetett érte, annak csak 18 000 forintot kellett leszurkolnia.
- Létezik-e hasonló vállalkozás a világban?
- Hasonló bizonyára, éppen ilyen valószínűleg nem.
- Harminckét lemez segítségével vezetik be a fiatalokat az egyetemes zenetörténetbe.
Hogyan és mikor született meg a sorozat koncepciója?
- Huszonöt éve megkerestem a Hungarotont. Elmondtam nekik, hogy "most nagyon
jól megy nektek, de vigyázzatok, ha nem neveltek ki a komolyzene iránt érdeklődő
és hanglemezeket gyűjtő fiatalokat, egy idő múlva elfogy a vásárlóközönségetek".
A megcélzott korosztály a középiskolásoké volt. A polgári Magyarországon ez
volt az a generáció, amely hagyományosan "belépett" a kultúra fönntartásába.
Gondoljon a Károlyi kerti szabadtéri koncertekre, ahol a fizető közönség mögött,
a kerítésen ott lógott rengeteg fiatal. Később, amikor már volt pénzük, megvették
a jegyet is a hangversenyre. Ez az a korosztály, amelyről ma azt állítják, hogy
csak a diszkózenével fogható meg. Elsősorban rájuk gondoltunk a sorozattal.
A másik alapgondolat az, hogy a fiatalt vonzza, ha belátható idő alatt megszerezheti
egy adott tárgyra nézve az alapműveltséget - mondjuk, ha végigolvassa a Szerb
Antal-féle irodalomtörténetet, és hozzáolvasssa az ott említett legfontosabb
műveket, akkor áttekintése lesz az irodalom fő vonalairól. Ez sok kamaszt vonz,
hiszen orientáció nélkül meghódíthetetlen birodalomként áll előtte az irodalom,
a zene és a művészet. Annyi mindent kellene megismernie, olyan reménytelenül
sok tudást kellene megszereznie, hogy sokszor bele sem fog. De ha azt ígérik
neki, hogy mondjuk harminckét lemezen bemutatják neki a zenetörténet lényegét,
és ha sokat hallgatja, a füle is hozzászokik a zenéhez, akkor élni fog ezzel
a lehetőséggel. A koncepció harmadik része az, hogy csak nagyon jó előadásokat
használunk fel, mert csak ezekkel lehet meghódítani a leendő közönséget.
- Ezért nyilván óriási jogdíjakat kell fizetni.
- Nem. Ez a lemezkiadóknak reklám. Ők tehermentes, kész, sokszorosított felvételeket
szállítanak. Csupa meglévő felvételt. A jogdíjakat is a kiadók rendezik. A sorozatba
"készterméket" vásárolunk, a CD-ken pedig az eredeti kiadó nevét tüntetjük fel.
- Mennyire kaptak az alkalmon a lemezkiadók?
- Azoktól a cégektől, amelyeknek van magyarországi képviseletük (Hungaroton,
Philips, DECCA, Deutsche Grammophon, TELDEC), nagyon kedvező ajánlatot kaptunk.
- Amikor fölvetették a sorozat ötletét, nyilván javasoltak egy hozzávetőleges
példányszámot. Becsülhető-e a potenciális vásárlók száma?
- E körül voltak viták. Először 1500 példányra terveztük a szériát, most - a
befutott pályázatok nyomán - 3200-ra emeltük fel a példányszámot. 1998-ban ennyit
tudunk vállalni. Annak persze örülnék, ha később újabb kiadások is megjelenhetnének.
- Vajon hogyan fogják használni ezeket a lemezeket? Arra számítanak, hogy a
kamaszgyerekek megveszik, és otthon rojtosra hallgatják őket, vagy inkább az
énekoktatás részeként játsszák majd le a sorozat darabjait, illusztráció gyanánt?
- Én inkább azt szeretném, ha az előbbi példa lenne az általános. Lehet, hogy
ehhez először a második módszerre van szükség. Arra, hogy az énektanár az iskolában
használja a sorozatot, majd felhívja a figyelmet a lemezekre. Fiataloknak azt
szoktam tanácsolni, hogy kezdetben ne sokféle zenét hallgassanak. Egy szerző
egy művével ismerkedjenek meg nagyon alaposan, ezután jöhet a szerző másik
műve, majd egy másik szerző. A laikus fül képes megszerezni ugyanazt a zenei
tudást, mint egy hivatásos zenész, csak éppen nem szolfézzsal, hanem zenehallgatással.
Azért is gondolom, hogy harminckét lemezre van szükség és nem többre, mert ha
egy kamasz ráérez a zenehallgatás ízére, és kiválaszt három kedvenc lemezt,
akkor azokat nyúzza. Saját fiaimnál is láttam, hogy egy-egy zenedarabot, a Toscát
vagy a Figarót hallgatta egyre-másra. Azután egyik művet a másik után, nagyon
sokszor.
- És mi történik, ha valaki csak egy bizonyos korszakra vagy műfajra kíváncsi?
Kaphatók-e külön-külön is a lemezek?
- A lemezek egyáltalán nem kaphatók. Iskolákon és könyvtárakon keresztül jutnak
el az előfizetőkhöz, akik vagy egyben, vagy négy részletben fizethetik ki a
teljes sorozatot. Darabonként nem lehet megvenni őket.
- Nincs apelláta?
- Nincs. Azért sem lehetséges, mert a kiadókkal így állapodtunk meg, nem ronthatjuk
az üzletüket.
- Végiggondoltam: képes lennék-e a zeneirodalom számomra ismerős csekélyke részét
harminckét lemezre összesűríteni? A válaszom: nem. Hogyan, milyen műfaji, periodizációs
és egyéb szempontok alapján kerültek egymás mellé a darabok?
- Valóban ez volt a legnehezebb. Néhány elvet megpróbáltunk érvényesíteni: részleteket
csak akkor válogattunk be, ha a teljes művet terjedelmi okokból nem lehetett
kiadni. De még ilyenkor sem keresztmetszetet kínálunk, hanem például teljes
operafelvonásokat. Természetesen a nagy szerzőknek jelen kell lenniük, és azoknak
is, akik saját korukat stilárisan és műfaji szempontból legjobban képviselik.
Mondok egy példát: a bécsi klasszikánál fontos szempont volt, hogy szerepeljen
a válogatásban kamarazene, szimfónia és versenymű. Az opera kimaradt. Nagyon
sajnáljuk, hogy nincs benne Mozart opera, de nem fért bele. Ugyanakkor a szimfóniát
inkább Haydn képviseli, a versenyművet és a kamarazenét Mozart, a sorozatot
pedig a Kilencedik szimfónia zárja. Igyekeztünk közkedvelt műveket is választani,
vagy olyanokat, amelyek méltók a népszerűségre. Olykor a mű meglevő nimbuszát
"lovagoltuk meg", például a Les Préludesét. A Dido és Aeneas eseetében azt reméljük,
hogy a fiatalok körében kedvenccé válik.
- A korszakhatárokat hogyan veszik figyelembe a lemezek műsoránál? Hány CD-t
kapnak az egyes korszakok?
- Négy lemez jut egy-egy nagyobb korszakra, és minden négylemezes egységhez
egy ismertető füzet tartozik. Az első egység a korai zenetörténet, a második
a barokk, a harmadik a bécsi klasszika, a negyedik és az ötödik a romantika,
a hatodik-hetedik a későromantika és a huszadik századi zene, a nyolcadik pedig
egy magyar zenetörténeti áttekintés. Természetesen mindenkinek hosszú listája
van arról, hogy mi maradt ki, és hogy ez milyen tarthatatlan. A Magyar Nemzetben
megjelent egy írás, amely azt kifogásolja, hogy mellőzzük a magyar zenét és
a magyar előadóművészetet. Írtam egy válaszlevelet, amely természetesen nem
jelent meg a lapban. Ebben elmondtam, hogy a sorozat célja a fiatalok bevezetése
a zenetörténetbe. Természetesen elképzelhető egy, a magyar zenetörténetet bemutató
hanglemezsorozat is, de ez nem az. Vajon leszoríthatjuk-e a bécsi klasszikát
négynél kevesebb lemezre? És akkor még nem is szóltunk arról, hogy a műsorokat
nem lehet apró szeletekből összeállítani. Több okból sem. Az egyik anyagi: sokkal
több jogdíjat kell fizetni, és drágább a montírozás. De akusztikusan is megoldhatatlan,
hogy közös lemezen szerepeljen egy operarészlet és egy vonósnégyes. Eleve adottnak
tekintettük, hogy kész lemezeket veszünk át. Ha négy lemeznél többet szentelünk
a magyar zenetörténetnek, az az egyetemes zenetörténet megcsonkításával járt
volna. Ami a magyar előadóművészeket illeti: először mindig a Hungaroton ajánlatát
néztük meg. De a Hungaroton kétszer annyit kért egy-egy lemezért, mint a többiek.
El kellett döntenie a szerkesztőnek, hogy a Hungarotont szeresse-e, vagy a fiatalokat,
akiket zenére akar nevelni. Ha tartottuk magunkat ahhoz, hogy a legjobb propaganda
egy mű mellett a jó előadás, mindig a legjobb kínálatot kellett választanunk.
- Kik voltak az Ön társai a szerkesztésben, és kik az ismertető füzetek szerzői?
- A szerkesztő elvben a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiuma. Fölkértünk
egy szakértői bizottságot: Kovács Sándort, Papp Mártát és Batta
Andrást, akik a pályázati kínálatot megszűrve megtették a maguk javaslatát.
Ezt hagyta jóvá - némi módosítással - a kollégium. A szöveget Kovács Sándor
szerkesztette, aki fiatal kollégákat kért fel a kísérőszövegek megírására.
- Mennyibe kerül ez a vállalkozás?
- Nagyon sokba. Pontos összeget most nem tudok mondani. Ha a lemezek vételára
befolyik, hatvan-nyolcvanmillió forintnyi kiadása marad a szponzornak, a Nemzeti
Kulturális Alapnak.
- Magánszponzorokat nem sikerült bevonniuk? Olyanokat, akik Mozart neve mellett
kis betűkkel szívesen látnák ott a sajátjukat is?
- A mi hibánk, hogy nem kerestünk meg cégeket és magántámogatókat. De jó gondolat,
hogy a további kibocsátásokhoz bevonjuk a magántőkét.
- Ezek szerint lesznek további kibocsátások?
- Erre szükség lenne, mert az első körben aránytalanul nagy számban jelentkeztek
az iskolai könyvtárak. A továbbiakban jó lenne leérni az egyéneket. Az iskolai
könyvtárak most megszerik a maguk példányait, de a sorozatot mégis el kell juttatni
a fiatalokhoz, akiknek készült.
- Csak iskolákon és könyvtárakon keresztül terjesztik a sorozatot? Bolti forgalomba
nem kerülnek a lemezek?
- Nem szubvencionálhatunk üzleteket. Képzeljük el, mi történne, ha - horribile
dictu - valaki bemenne és fölvásárolna egy nagyobb készletet kedvezményesen,
majd elkezdené árusítani kereskedelmi áron. Mi közvetlenül a művelődni vágyókhoz
akarjuk eljuttatni a kiadványt, és nem az üzletelni vágyókhoz. Minden közkönyvtár
és minden iskola előfizetőket gyűjt, s ha összejön tíz jelentkező, az iskola
kap egy ingyen példányt. Ha húsz, akkor a szervező tanár is kap, és harminc
előfizető esetén az iskolának jár egy ajándék CD-lejátszó. Bizonyos esetekben
sikerült a toborzás, másutt beérték annyival, hogy az iskolai könyvtár rendelt
magának egy sorozatot. De így is kétszer annyi igénylés érkezett, mint amekkora
példányszámot eredetileg terveztünk.
|