Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Egyre többen súgnak az APEH-nek
Tavaly leginkább a vagyongyarapodásra hívták fel a revizorok figyelmét a „bejelentõk”, idén a számla- és nyugtaadás elmaradása a sláger az adóhivatalnál.

Fidesz-MSZP 61:29
Egy most vasárnapi választáson továbbra is csak az MSZP és a Fidesz jutna be a parlamentbe, az SZDSZ és az MDF nem - olvasható a Tárki júliusi felmérésének összegzésében. A biztos szavazó pártválasztókon belül a szocialista párt támogatottsága jelenleg 29 százalékon áll, míg a Fideszé ebben a hónapban 61 százalék, az SZDSZ 2, az MDF pedig 3 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

Mikola a darálóban
Mikola Istvánnak, az Orbán-kormány egykori egészségügyi miniszterének a családi cége is érdekelt volt a kiskunhalasi kórház privatizációjában - hozták nyilvánosságra jobboldali orgánumok azt követõen, hogy Mikola három héttel ezelõtt kedvezõen nyilatkozott a Fidesz által támadott Hospinvestrõl, amely a kórházat mûködteti. A Fidesz több szakpolitikusa elhatárolódott Mikola kijelentéseitõl.

Hosszabbítás a Nap-keltének
Két évvel meghosszabbíthatja a Nap-kelte címû reggeli mûsorra kötött beszállítói szerzõdést a Magyar Televízió, sõt a mûsor hossza további egy órával növekszik hétvégenként.

Lezárják a teljes budai alsó rakpartot
Lezárják a teljes budai alsó rakpartot körülbelül két hónapra a budai Duna-parti fõgyûjtõcsatorna építése miatt.

Jud Süss-botrány: két férfit meghallgattak
Gyanúsítottként hallgatott ki két férfit a rendõrség a Jud Süss címû filmmel kapcsolatban közösség elleni izgatás miatt indult büntetõügyben.

Újból keresik a Dunában Mária királyné kincseit
Ismét keresik a régészek Mária királyné elsüllyedt hajóit az Esztergom és Dömös közötti Duna-szakaszon.

Kontár volt a hegesztő
Az elkészült szakértõi vélemény szerint szakszerûtlen hegesztés okozta a Pest megyei Tökön vasárnap este történt körhintabalesetet, melyben több tucat gyermek megsérült, köztük többen súlyosan.