Széchey Noémi
Hogyan mentsük meg Afganisztánt?

„Egy 32 milliós ország átalakítása nem a Nyugat feladata, hanem az afgánoké” - írja a liberális hangvételû Time vezércikkében Rory Stewart, hat éve Kabulban élõ újságíró. „Az afgánoknak megvan az energiájuk, a büszkeségük és a képességük arra, hogy ennek a folyamatnak az élére álljanak.

A Nyugat viszont mindezeknek szûkében van. Nem kellene több pénzt, életet és tekintélyt áldozni arra, hogy tovább kísérletezzen a lehetetlennel. Abba kellene inkább fektetni, amit jól tud csinálni, mivel nincs morális kötelezettsége arra, hogy azt tegye, amire képtelen” - foglalja össze az afganisztáni helyzetet Stewart.
Az utóbbi idõben egyre súlyosabb támadásokat intéztek a tálibok a civil afgán lakosság ellen, de a nyugati haderõk veszteségei is minden korábbinál magasabbak lettek, az utóbbi két hónapban már az iraki veszteségek mértékét is meghaladják. A drogkereskedelem, a korrupció és a törvénytelenség olyan mértékben sújtja a politikai és gazdasági életet, hogy jelentõs nyugati beavatkozás nélkül az ország záros határidõn belül csõdbe juthat. De mit tehet a Nyugat ebben a helyzetben?
Nyugati politikusok szerint a válasz a még több pénz és a még több haderõ - errõl beszél mindkét amerikai elnökjelölt is. Ám Stewart szerint nem ez a megoldás. Nem a katonai jelenlétet kell növelni, mert az csak tovább borzolja az afgán nacionalista kedélyeket. A Nyugatnak hiába a terrorizmus és a drogkereskedelem elleni küzdelem a fõ célja, az afgánokat sokkal inkább érdekli a gazdaság helyzete és az alapvetõ ellátásokhoz való hozzájutás. Ha azt állítjuk, hogy Afganisztánban van a terrorellenes harc egyik fõ frontvonala, és hogy a vereség nem alternatíva, azzal csak azt fejezzük ki, hogy nagyobb szüksége van a Nyugatnak Afganisztánra, mint fordítva. Ez pedig nem ösztönöz a változtatásra.
Ezért arra kell nagyobb figyelmet fordítani, ami már bevált. Elsõsorban olyan infrastrukturális beruházások megvalósításában segíthet a Nyugat, amelyek jelentõs mértékben hozzájárulhatnak az afgánok életminõségének javításához. 2001 óta 6,4 millió gyerek részesült oktatásban, jelentõsen javult az egészségügyi ellátás. Nyugati támogatással létrejött az afgán nemzeti bank, megerõsödött a nemzeti valuta, választott parlament és ütõképes hadsereg mûködik, telekommunikációs és infrastrukturális projektek valósultak meg. Számos település jutott áramhoz, iskolához és kórházakhoz az elmúlt évek során.
Ám az elért eredmények ellenére a helyzet sok szempontból pesszimizmusra ad okot. A köztisztviselõk nagy része nem rendelkezik alapfokú képesítéssel sem, a tanárok egynegyede írástudatlan. Bár az ország középsõ és északi részében történtek fejlesztések, az ország Pakisztánnal határos déli és keleti felében továbbra is a tálibok uralkodnak. Itt folyik a világ ópiumtermesztésének 90 százaléka, itt fizetik a nyugati haderõk a legdrágább árat a felkelõkkel szemben vívott küzdelemben. Lehetetlen a kívülállóknak megreformálni ezt a rendszert.
A megoldás éppen ezért a sokkal hatékonyabb segítségnyújtás és a sokkal kisebb katonai jelenlét lehet. Olyan tartományokban kell a fejlesztési beruházásokat folytatni, ahol eddig is sikert értek el az erõfeszítések, és nem ott, ahol dollármilliókat kell a biztonságra fordítani, ráadásul a helybeliek nem is támogatják a fejlesztéseket. Az afgán kormány kérésének megfelelõen a me-zõgazdasági, energetikai és útháló-zat-fejlesztési projekteket kell támogatni, és az olyan területeket, mint az oktatás, az egészségügy és a vidékfejlesztés, ahol hamarabb láthatóvá válnak az erõfeszítések. Ez jót tesz mind az afgán kormány, mind a Nyugat hírnevének. A nyugati katonai - vagy még inkább titkosszolgálati - jelenlétnek pedig a terrorizmus elleni küzdelemre kellene koncentrálnia.