Fontos Ádám
Szerbátültetés
New Age-gurunak állt a Balkán mészárosa

Jóságos külsejû, misztikus gyógyítónak álcázta magát „a Balkán mészárosa”, akit 13 éves hajsza után a napokban fogtak el a szerb hatóságok. Az elsõ reakciók alapján nem borzolta fel különösebben a helyi kedélyeket, hogy kivonták a forgalomból Radovan Karadzsicsot.

Fotó: Reuters

Szrbija do Tokija - Szerbia Tokióig tart; a háborús szlogenné vált mondást másfél évtizede még úton-útfélen olvashatta a balkáni frontok keleti oldalán kószáló. Manapság azonban már nem kelet, hanem nyugat felé veti tekintetét a szerb polgár: legtöbbjüket ugyanis sokkal jobban érdekli, mikor élhet uniós színvonalon, mint az, miként szerezheti vissza az „elorzott szerb földeket”.
A hangulatot jól mutatja, hogy az egykor rettegett boszniai szerb vezér letartóztatásának bejelentése után csak pár tucat fiatal hõbörgött Belgrád tíz- és százezres nacionalista megmozdulásokhoz szokott belvárosában. De még Szarajevóban sem tartott túl sokáig a hír hallatán ült dudálós-zászlólengetõs-nótázós örömünnep.

„Karadzsics az asztalhoz ült, kiterítette Bosznia felismerhetetlenségig színezett etnikai térképét, aztán mutogatni kezdett: ide költöznek a szerbek, ez lesz a horvátoké, ez marad a bosnyákoknak” - emlékezett vissza egy nyugati tudósító arra, miként mutatta be az általa vágyott jövõt a háború elején a vezér, akinek volt honnan eltanulni a különbségtétel nacionalista tudományát.
Apja ugyanis lelkes csetnik volt, aki a pár héttel a második világháború befejezõdése után született kis Radovan cseperedésérõl különféle börtönökben és büntetõtáborokban várhatta a híreket. A fiú épphogy betöltötte a tizenötöt, amikor a család kis montenegrói falujukból a világvárosnak számító Szarajevóba költözött, ahol a fiú késõbb - példás tanulmányi elõmenetelének hála - egyetemre mehetett, hogy pszichiátriát tanuljon, szabad idejében pedig verseket faragjon, novellákat körmöljön.
Ifjonti sikerei láttán a Tito-hívõbõl belsõ ellenzékivé vált író, Dobrica Csoszics (késõbbi jugoszláv elnök) tanácsolta a politika felé. Mégpedig oly eredményesen, hogy a nyolcvanas évek végén Boszniában is megalapított Szerb Demokrata Párttal (SDS) hamarosan országos hírnévre és hatalmas befolyásra tett szert.
A párt egyetlen rendezõelve az etnikai hovatartozás volt, amit elég egyszerû ideológiai mázzal öntöttek le, amelynek lényege a sértettség és az elhivatottság sajátos kombinációja volt. „A szerbek adták Európa utolsó bástyáját a törökök ellen, majd két világháborút nyertek, s mindezért az volt a hála, hogy Tito idején más nemzetiségek uralkodtak rajta” - szólt a sztenderd szózuhatag. Elsõ fele az oszmánok hagyatékaként kezelt muzulmánok, a második (lévén a kommunista vezér félig horvát, félig szlovén volt) a két gazdagabb köztársaság lakói ellen tüzelt. S mire a horvátországi és boszniai szerbek felocsúdtak, már ki is tört a háború, amelyben Karadzsics és csapata bõségesen számíthatott a Milosevics-féle Belgrád katonai, anyagi és erkölcsi támogatására.
A Boszniai Szerb Köztársaság elnökévé avanzsált Karadzsics elsõ dolga „a terület etnikai megtisztítása” volt: a senki által el nem ismert államalakulatban élõ, közel félmillió muzulmánból a háború végére alig harmincezer maradt, ahogy tizedére apadt a 150 ezres horvát közösség is. Helyükre vagy 550 ezer szerb érkezett az ország nyugati részébõl, ahol meg a túloldal üldözte õket. És (viszonylagos) béke ide vagy oda, a helyzet máig sem változott alapjaiban: alig százezer szerb és ugyanennyi muzulmán mert visszatérni egykori lakóhelyére.
Karadzsics fantomországának életét ez idõ tájt nemcsak a harcok és a menekültáradat bénította, hanem az is, hogy a katonának berántott, zömében falusi szerbek helyett nem volt, aki termeljen. Így aztán a vég kezdete volt a számára, amikor - jó egy évvel elsõ súlyosabb összezördülésük után - a belgrádi kényúr, Milosevics megvonta tõle támogatását. Innen aztán már csak egy lépés volt az összeomlás. Ekkor Karadzsics körül már annyira szorult a hurok, hogy a leghajmeresztõbb ötleteket sem vetette el: a kilencvenes évek közepén javasolta, hogy a közös hitre és a régi jó viszonyra tekintettel lépjen föderációra Görögország és Szerbia. Hogy a közbeesõ Macedónia és Koszovó sorsa mi lett volna, arra nemigen vesztegetett szót.
1995-ben már a menekülés következett; ekkor terelték ugyanis vissza a boszniai szerbeket a közös államba, s ugyanebben az évben adta ki Karadzsics ellen a letartóztatási parancsot a hágai nemzetközi bíróság. Egy évvel késõbb el is indult az eljárás, amelyet aztán nem sokkal késõbb takaréklángra állítottak, hiszen vádlott nélkül mégsem lehet példát statuálni.
Boszniai barlangok, montenegrói kolostorok, jugoszláv katonai bázisok, ember nem látta orosz kúriák, romániai Duna-kikötõk és belgrádi luxusvillák minden kényelemmel felszerelt pincéje - ízelítõ azon helyek szinte végtelen listájából, ahol a média vagy a közvélemény sejtései szerint a bolygó egyik legkeresettebb gonosztevõje rejtõzhetett. Nem volt olyan év, hogy az ENSZ-katonák ne rúgták volna rá Karadzsics feleségére a palei családi ház ajtaját, hogy férje után kutassanak, de a közeli rokonok, barátok és harcostársak is kitüntetett figyelemre számíthattak.
De az idõ múltával egyre szûkebb lett a kör: a Milosevics-rezsim bukása éppúgy kivont néhány lelkes támogatót a forgalomból, mint az SDS hatalomvesztése, hiszen a háború után a lehiggadó vagy éppen fásulttá váló boszniai szerb választók még rémálmukban sem akarták visszaszavazni a hatalomba a politikai rohamcsapatot.
Karadzsicsnak ráadásul sokkal rosszabb lapjai voltak, mint hadseregparancsnokának, Ratko Mladicsnak, akinek a terjedõ pletykák szerint a mai napig saját testõrség jár - hogy kitõl, azt nem tudni. Merthogy minden bizonnyal nem abból a nyugdíjból fizeti a gorillákat, amit (a hivatalos közlések szerint tévedésbõl) három évvel ezelõttig fizetett a hadfinak a boszniai szerb kormány.
Karadzsics azonban nem elégedett meg a nyugdíjas élet örömeivel: mint elfogása után kiderült, Dragan David Dabics néven, egy balkáni Freud-hasonmássá tévõ szakállal és régimódi, óriáslencsés szemüveggel felszerelkezve éveken át mûködött pszichiáterként és természetgyógyászként egy belgrádi magánkórházban. Szabadidejében konferenciákon adott elõ, az interneten pedig ma is olvasható egy kurzusának tananyaga saját energiáink kezelésének optimalizásáról.
Mindennek fényében akár elterelõ manõver is lehetett, hogy sajtóhírek szerint éveken át orvosi cégeknek álcázott pénzgyûjtõ alapokba kalapoztak a külföldi emigráció tehetõsebbjeitõl Karadzsics támogatására. Élhetünk azonban a gyanúperrel, hogy talán éppen ez vezette a népirtással és emberiesség elleni cselekményekkel is vádolt egykori szerb vezér után kutatókat, akik végül a lehetõ legbanálisabb helyszínen, egy belgrádi esti buszon tették harcképtelenné a hatvanas évei elején járó férfit egy fejére húzott sapkával.