Március 9-én lesz a népszavazás
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a
vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást.
Bakiból fővárosi píár
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes meghívta Budapestre Charlize Theron
Oscar-díjas színésznőt, aki a napokban Törökországba helyezte a magyar fővárost.
Tagadják bűnösségüket
Tagadta bűnösségét a Fővárosi Bíróság szerdai ülésén az a négy rendőr, akit
azzal vádolnak, hogy 2006. október 24-én hajnalban, az őszi zavargások idején a
Belgrád-rakparton bántalmazott három intézkedés alá vont fiatalt.
Kereszttűzben Farkas Flórián
Egységesen elhatárolódott több roma vezető Farkas Flórián parlamenti
képviselőnek a kijelentéseitől. A Lungo Drom elnöke a Magyar Nemzetnek adott
nyilatkozatában úgy fogalmazott: a roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával
kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját kellene
látványosan elutasítania. A roma politikus hozzátette: a Magyar Gárda működése
nem a kisebbségek és különösképpen nem a cigányok ellen irányul.

Lehet mise után autót vezetni?
Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára levélben
fordult Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterhez az ügyben, hogy a
misebor fogyasztását a papok esetében a rendőrök ne büntessék a közúti
ellenőrzéseknél.
Terjed az influenza
Az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz influenzával. A
szakemberek azt javasolják, hogy aki teheti, adassa be magának az influenza
elleni védőoltást.
Bukás egy hangfelvétel miatt
Megszűnik Varga Gergelynek, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjének a
megbízatása, feladatát a Legfőbb Ügyészségi szóvivője veszi át. Varga bukásához
az vezetett, hogy az Indexen nyilvánosságra került vele kapcsolatban egy
hangfelvétel. Eszerint egy rendőrök ellen folyó büntetőügy tárgyalása kapcsán
Varga azt állította: tudja, kik a valódi elkövetők, de nem ők ülnek a vádlottak
padján.