Vegyesen mozogtak a vezető részvényindexek a héten. Amerikában a Dow Jones és az S&P 500 is másfél százalékot meghaladó emelkedéssel zárt, miközben a technológiai szektor mérsékelt esést mutatott. Tokióban és Hong Kongban jelentősebb áremelkedéseket figyelhettünk meg, míg Nyugat-Európában a német piac közel egyszázalékos esése mellett a francia és a londoni tőzsde is emelkedéssel zárt. A hazai részvénypiacot a blue chipek eredményeinek megjelenése előtt kivárás jellemezte, mérséklődő forgalom mellett mindössze 10 pontos elmozdulás után 7807 ponton zárta a hetet.
A blue chipek közül egyedül a Mol tudott jelentősebb emelkedést felmutatni. Az olajpapír ára 5600 forint felett is járt, miután a cég bejelentette: a Magyar Fejlesztési Bankkal kezd kizárólagos tárgyalásba a gázüzletág értékesítéséről. Az a tény azonban, hogy a tranzakcióra a választások előtt már nem kerülhet sor, lehűtötte a befektetői kedélyeket 5300 forint közelébe nyomva vissza az árat. Bár a keddi zárásig sokat ledolgozott korábbi eséséből, így is közel 2 százalékkal lejjebb zárt a Matáv árfolyama. Több mint 3 százalékkal lett olcsóbb az elemzői várakozásoktól 40 százalékkal elmaradó eredményt jelentő Démász, közel kettőt a szintén most jelentő Synergon, amely pedig hosszú idő óta először tudott nyereségről beszámolni. Közel 2 százalékkal erősödött a keddtől már osztalékszelvény nélkül forgó Egis. A cég üzleti évének megváltozása miatt az itthon szokásosnál hamarabb fizeti ki tulajdonosainak az osztalékot. A részvényenként 90 Ft-os osztalék fizetésének kezdőnapja február 25.