Vissza a tartalomjegyzékhez

Debreceni tudósítónktól
Útszéli vágyak

Nem akarják politikai célra felhasználni a hajdúsági pártok a Kósa Lajos debreceni polgármester körül kialakult úgynevezett prosti-ügyet. Annak ellenére sem, hogy - mint ahogy tudósítónk jelentette - az igazság kérdése továbbra is foglakoztatja a cívisváros közvéleményét. 

A Blikk bulvárlap azt állította, hogy Kósa Lajost a rendőrök a 4-es főút mellett érték tetten egy prostituálttal, ezért rendőri intézkedést foganatosítottak ellene, illetve megemlítenek egy másik esetet is, amikor a polgármester állítólag a vasútállomásnál próbált alkalmi partnert keríteni, sikertelenül. A lap a prostituáltak és a rendőrök nyilatkozataira építette állításait. (A Blikk által leírt helyszínek a prostituált (al)világ legalsó részei.) A cikk megjelenését megelőzte, hogy több - helyi és országos - internetes vitafórumon is már napok óta vita folyt arról, hogy vajon igazak-e a polgármesterről szóló hírek. A Hetek megbízható forrásból úgy értesült, hogy mértékadó politikai napilapok szerkesztőségében is felmerült, hogy írjanak a feltételezésekről, de elsősorban arra vártak, hogy valaki „előjöjjön a hírrel”. 
A megvádolt politikus sajtótitkárán keresztül cáfolta a vádakat, és pert helyezett kilátásba a Blikk ellen. Egyedül a megyei napilapnak nyilatkozott a kérdésben, amelynek főszerkesztőjével a városban köztudottan jó kapcsolatokat ápol. 
A Fidesz politikai ellenfelei nem kívánják felhasználni az ügyet választási célokra, annak ellenére sem, hogy úgynevezett nyugati demokráciákban az ilyen erkölcsi kérdéseket közügynek tartják. 
Lapzártánkig a Blikk szerkesztősége nem vonta vissza a cikk állításait, azaz fenntartja, hogy Kósa Lajos prostituált szolgáltatását vette igénybe. Tudósítónknak a helyi vendéglátóiparban járatos vállakozó - neve mellőzését kérve - elmondta, hogy Debrecenben van egy olyan luxusbár, ahová a helyi politikai elit tagjai közül is eljárnak. Ez a férfi lapunknak úgy nyilatkozott, hogyha meg is történt Kósa Lajos „ügye”, akkor - a kéz kezet mos elv alapján - sem érdeke senkinek, még a politikai pártoknak sem Debrecenben, hogy erre és az ilyen ügyekre fény derüljön.