Vissza a Hetek archívum borítólapjára
III. évfolyam, 10. szám, 1999. március 13

Belpolitika

SZAKONYI DÁVID
Vita a vérről és a holocaustról

Egy jobboldali újságíró írása megosztotta a magyar értelmiséget. Egyik fele ellene, a másik fele mellette „tiltakozik”. A vitatott cikk a vérről, a zsidóságról és az antiszemitizmusról szól. Egy lapunknak nyilatkozó akadémikus szerint kár, de mindenképpen jelzés értékű, hogy a témához való közelítés így megosztja a társadalmat.


Rapcsák András felfüggesztése nem törvénysértő
Tovább a cikkhez >>>

Újabb felvonás

Harmadik, „semleges” féltől, az Igazságügyi Minisztériumtól várja mind Schwajda György „főnemzetiügyis”, mind Callmeyer Ferenc, a Magyar Építészkamara elnöke, hogy igazságot tegyen: lehet-e pályázat nélkül terveztetni a legeslegújabb Nemzeti Színházat.


MUNKATÁRSAINKTÓL
Millenniumra készülnek

A tervek szerint Szörényi Levente három színpadi műve: az István, a király, az Attila - Isten kardja és a Veled, Uram! trilógiává áll össze jövőre, a magyar millenniumi ünnepségsorozatra. A produkciót - a szándéknyilatkozatok szerint - anyagilag támogatja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Gazdasági Minisztérium, valamint a fővárosi és a szegedi önkormányzat. Mint ismeretes, Szörényi Levente zenész, zeneszerző, az Illés együttes egyik volt frontembere, a MIÉP által alapított Bocskai Szabadegyetem tanára az „István, a király” című rockoperával tört be a musicalek világába. Tervek szerint - ahogy ez sajtótájékoztatóján elhangzott - idén először mégsem ez, hanem az „Attila - Isten kardja” lesz látható Szegeden, némiképp felújított kiadásban, melynek szövegét Lezsák Sándor, MDF-exelnök írta. 2000. március 18-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitó eseményeként az „István, a királyt“ mutatják be. A millenniumi évben, augusztus 20-án pedig a „Veled, Uram!” premierjére kerül sor.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Kormánypárti félfordulat a szakképzésben

Újjá alakult az Országos Szakképzési Tanács (OSZT). A több milliárd forint elosztására is hatást gyakorló szervezetben több kormánypárti országgyűlési és önkormányzati képviselő is helyet kapott.


MUNKATÁRSAINKTÓL
Vízözön a keleti végeken

Úgy tűnik a tavalyi búzaégetés kivívta az égiek haragját. A keleti búzaföldeket magasan borítja a víz: mostanra öt Balaton nagyságú területet vett birtokba a belvíz, a keleti országrész folyóin pedig az egyre növekvő ár. A lassan négy hete tartó rendkívüli állapot az ország hét megyéjét érinti, közülük a legsúlyosabb helyzet az ország egyébként is legszegényebb megyéiben: Szabolcs-Szatmárban, Hajdú-Biharban és Borsod-Abaúj-Zemplénben alakult ki. Szakemberek szerint a termőföldekben keletkezett károk érzékenyen érinthetik hazánk mezőgazdaságát. Ezért drágább is lehet jövőre a kenyér.


EPERJESI ILDIKÓ
Magyarország a NATO-ban: teher vagy erősítés

Lapzártánk után, március 12-én az USA Missouri államának Independence (magyarul: függetlenség) nevű városában, a Henry S. Truman Könyvtárban Magyarország, a Csehország és Lengyelország külügyminiszterei ünnepélyesen átnyújtják a NATO-csatlakozási okmányokat az amerikai kormánynak, és a három ország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagjává válik.


Fókusz

SZABÓ MIKLÓS
A kisajátíthatatlan ünnep

1999. március 15-e 1849. március 15-ének százötvenedik évfordulója. Egy évvel a forradalmi nap után az ország háborúban állt az uralkodóval, aki a forradalom kényszere alatt 1848 áprilisában szentesítette azokat a törvényeket, amelyek a márciusi pontokban összefoglalt követeléseket törvényerőre emelték. Őszre azonban Bécs lélegzetvételnyi szünetet nyert, és ezt rögtön arra használta fel, hogy megkísérelje Jellasics csapataival eltávolítani a magyar forradalmi kormányt. Az ország ellenállt, pillanatok alatt hadsereget állított fel, és háború kezdődött Bécs és Pest-Buda között. Ezt a háborút már az akkori hadviselő politikai Magyarország is többféleképpen értelmezte. A nemzet számára ez a harc az ország szabadságharca volt az idegen uralom alóli felszabadulásért. Március 15-e tábora számára a francia februári forradalom republikánus eszméinek forradalma is volt a Szent Szövetség reakciós világa ellen; a nyugati alkotmányosság álláspontjára helyezkedett nemesség pedig az 1848. áprilisi status quo visszaállításáért háborúzott.


Gazdaság

RUFF GABRIELLA
Növekszik az óriás

Aggodalmakra ad okot a kínai miniszterelnök, Csu Zsung-csi múlt pénteki bejelentése, mely szerint a költségvetési deficit jelentős növekedésének árán is kisajtolják a gazdaságból a hétszázalékos növekedést.


ACSAI ANIKÓ
Visszatérő optimizmus

A hétfőn közzétett, a várakozásoknál jelentősen kedvezőbb folyó fizetési és kereskedelmi mérleg adatai robbanásszerű, közel 9 százalékos árnövekedést idéztek elő a BÉT-en a hét első napján. Az emelkedés a keddi nyitáskor is folytatódni látszott, a bűvös 6000 pontot is „megkóstolta” az index, ám a kommunikációs vonalak hibája miatt előállt technikai szünetekkel tarkított keddi és szerdai napon lendülete alábbhagyott. Lemorzsolódó árak jellemezték a csütörtöki napot is, így végül heti szinten 9,3 százalékos emelkedéssel zárt az index.


KOVÁCS KLÁRA
Idegcsillapító a gazdaságért aggódóknak

Több alkalommal kapott idegcsillapítót a héten a magyar gazdaságért aggódó közvélemény. A múlt heti pánikhangulatig eljutó közhangulat után a napokban egymást érték a magyar gazdaságról alkotott pozitív vélemények, és a nemzetközi szervezetektől jövő bátorító visszajelzések. A sort a hét elején közreadott januári költségvetési hiány szolidabb mértéke nyitotta meg. Majd következett az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnökének, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) Budapesten tárgyaló delegációjának biztató beszéde. Az észak-amerikai befektetők pozitív véleményével tért haza az Egyesült Államokból Chikán Attila gazdasági miniszter. Az azonnali reagálás nem maradt el, a héten xxx ponttal emelkedett a BUX.


Kedvező infláció
Tovább a cikkhez >>>

Kisebb kormánymozdulat

Jó és rossz hírek egyszerre vannak jelen a magyar gazdaságban. Nincs szükség alapvető változtatásra vagy megszorító intézkedéscsomagra, de kiigazításra, kisebb kormánymozdulatra igen, mert a jelenlegi „egyensúlyvesztő” pálya nem tartható fenn - szögezte le Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke. Véleménye szerint változatlan kormányzati magatartás mellett a fejlődés letérne az egyensúlyi pályáról.


SZŰCS EMESE
Japán magyar fórum

Második alkalommal rendezték meg a héten az autóipari beszállítói fórumot. Két évvel ezelőtt, 1997-ben a magyar elektronikai ipart képviselő cégek találkoztak a potenciális japán vevőkkel. Ez alkalommal a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) közreműködésével az autóipari alkatrészeket és részegységeket előállítók kereshettek partnereket a Magyarországra érkező japán autóipari vállalatok között.


APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Banánhéjon csúsztak el

A világ két legnagyobb kereskedelmi tömbje, az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti hat éve tartó „banánvita” a múlt héten kereskedelmi háborúba torkollott, amikor Washington, az EU halogató taktikáját megelégelve a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) engedélye nélkül úgy döntött, hogy 100 százalékos büntetővámot vet ki több mint félmilliárd dollár értékű európai importra.


RÓTH ISTVÁNNÉ, OROSZ ESZTER
NATO-ipar

A közel tíz éve fenntartott stabil politikai és gazdasági környezet is hozzájárult a három volt szocialista állam NATO-csatlakozásához. A nagy történelmi pillanat gazdasági hatása elsősorban a hadiipar és a fegyverkesedelem területén várható. Egy NATO-tagállam külső megítélése minden bizonnyal vonzza a befektetőket, a katonai szervezet tagsága azonban inkább pszichikai tényező, és nem konkrétan pénzre váltható tőke - nyilatkozta lapunknak Novák Tamás, a Világgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa.


Háttér

SOMORJAI LÁSZLÓ
A hazudozás művészete

Daguerre, a fotográfia feltalálója óta néphiedelemmé vált az a nézet, hogy „a kamera nem hazudik”. Erre alapozva kerülhetett a manipulált, átalakított fotográfia mint a valóság „hiteles” másolata a később feltalált filmezéssel együtt hatalmi érdekek szolgálatába. Ha kételkedne valaki ezen állítás igaz voltában, vagy csak egyszerűen arra kíváncsi, hogy mivel „etettek” bennünket az iskolában annak idején, akkor szíves figyelmébe ajánljuk A komisszár eltűnik (Történelmi fotóhamisítások) című kiállítást, amely március 11-től április 25-ig látható a Budapest V. ker. Nádor u. 11. sz. alatti Galeria Centralisban.


Egy mondatok a sajtószabadságról

A Magyar Újságírók Szövetsége (MUOSZ) felkérte a hazai napi- és hetilapok szerkesztőségeit, hogy egy-egy mondatban fogalmazzák meg gondolataikat a sajtószabadság ünnepe, március 15-e alkalmából. Az ünnep előestéjén a MUOSZ „Szóval ’99” néven egész napos szakmai rendezvényt tart a szövetség székházában.


MÁTÉ JÓZSEF
Struccpolitika

E hónap elején lépett életbe a büntető törvénykönyv azon új passzusa (laikusan és röviden csak „új drogtörvénynek” nevezik), amely a kábítószerekkel való visszaélés - a korábban érvényben lévőnél összességében szigorúbb - jogi szankcionálását szabályozza. A vitákat és indulatokat kavaró törvénymódosítás hátteréről és jellegéről Dr. Pelle Andrea ügyvédnővel, a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet alapító tagjával beszélgettünk.


MÁRER GYÖRGY NEW YORK
Miniatűr atomtöltetet loptak

Még el sem ültek a múlt héten kipattant ipari kémbotrány hullámai, máris újabb hírszerzési ügy foglalkoztatja az amerikai közvéleményt. A dolog ugyan csak most került nyilvánosságra, de már évek óta vizsgálat tárgyát képezi. Kiderült ugyanis, hogy Kína, amely legalább egy emberöltővel lemaradt a legkorszerűbb amerikai atomfegyverek mögött, egyszerre szinte hihetetlen fejlődésről tett tanúságot, különösen a kisméretű - hordozható rakétára szerelt - robbanófejek tekintetében. (Lásd Hetek, 1999/6.: „Peking, a porszívó”)


VAGYIM ARISZTOV
Jelcin újra elemében

Mindenki előtt, aki járatos az orosz politikában, ismert, hogy mihelyst Jelcin kórházba kerül, a hatalom legfelső szintjein káderváltozás várható. Általában mindez akkor történik, amikor a lábadozó elnök váratlanul megjelenik a Kremlben. Ezúttal viszont egy kissé másként zajlottak le az események. A kórházat még el sem hagyó Jelcin váratlanul Borisz Berezovszkijnak, a Független Államok Közössége (FÁK) titkárának elmozdítását rendelte el.


SZABÓ IBOLYA ANNA
Koszovó, a szerb Jeruzsálem

Tíz évvel ezelőtt, 1989-ben emlékeztek meg Koszovóban a rigómezei csata és a szerb nemzeti hős, Lázár herceg halálának hatszázadik évfordulójáról. Michael A. Sells amerikai történész nemrég megjelent „Az elárult híd” című könyvében azt állítja, hogy a szerbek Slobodan Milosevics vezetésével tudatosan használták fel a történelmi mementót a nemzeti és vallási érzelmek felszítására, és ezzel jelentős szerepet vállaltak a Jugoszlávia felbomlása után kirobbanó konfliktus elmélyítésében.


Külpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Haider tovább menetel

Az ausztriai történelemben először a karintiai tartományi választásokat egy szélsőjobboldali párt, a bevándorlás-ellenességéről híres Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg, melyet az ellentmondásos személyiségként ismert, Európa legnépszerűbb szélsőjobboldali politikusának tartott Jörg Haider vezet. Haider, aki már egyszer volt tartományi főnök Karintiában, most újra várományosa a kormányzói széknek.


Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnök úrnak
Tisztelt Miniszterelnök Úr

Úgy tíz éve lehetett, amikor Zs. Z. barátommal, aki akkor a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, Budapestre utaztam, hogy beszámoljak a TDSZ megalapításáról. Amikor a Keleti pályaudvaron kiszálltunk a fűtetlen vasúti kocsiból, néhány fiatalember várt ránk kezében virágcsokorral, köztük Ön is Fodor Gáborral együtt. Mindnyájan azt kívántuk, hogy Magyarországon is demokrácia jöjjön létre.


HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
EU-álláspont Jeruzsálemről: nem része Izraelnek

Súlyos nézeteltérés robbant ki a héten az Európai Unió és Izrael között Jeruzsálem hovatartozása kérdésében. Saron külügyminiszter a múlt héten levélben fordult Joschka Fischerhez, az unió soros elnökéhez, és kérte, hogy az európai külügyminiszterek és Izraelbe akkreditált kiküldötteik tartózkodjanak a Palesztin Hatóság által Kelet-Jeruzsálemben megtartandó találkozóktól. Mint írta, az ilyen rendezvények súlyosan sértik az oslói egyezményeket, amelyek szerint a Palesztin Hatóság csak az autonómia területén működhet. Jeruzsálem pedig nem része ennek a területnek, s így az ott megtartott megbeszélések az egyezmények nyílt megkerülését jelentik.


LAUDANCSEK KATALIN
Csecsenföld újra hallat magáról

Mi mással, mint emberrablással, aminek március 5-én ezúttal Gennagyij Spigun orosz rendőrtábornok esett áldozatul. A támadás a grozniji repülőtéren történt - a már induló moszkvai járatot állították meg ismeretlen fegyveresek, és fedélzetéről elhurcolták az éppen hazakészülő Spigunt.


Lafontaine kiszállt
Tovább a cikkhez >>>

EPERJESI ILDIKÓ
Slota lemondását követelik

Az elmúlt hét szomorú szenzációja Szlovákiában Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének megdöbbentő nyilatkozata volt. A képviselőt, aki egyébként a szlovák parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke, a hétfői Novy Cas idézte: „Egyetlen négyzetcentimétert sem adunk ezeknek a büdös magyaroknak. Ha kell harckocsikba ülünk, és a földdel tesszük egyenlővé Budapestet”.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Minisztert buktatott a Terminátor

Március első hétvégéjén a japán igazságügyi miniszter, Shozaburo Nakamura lemondásától voltak hangosak a japán napilapok. A rákövetkező hétfőn pedig már fel is esküdött az új igazságügyi miniszter, Takao Jinnouchi az Építési- és Közmunkaügyi Minisztérium volt bürokratája.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
NAGYÍTÓ
Figyelemelterelő kampány Belgiumban

Brüsszel hadjáratot indított a kártékony szekták ellen - áll a Le Soir című belga napilap híradásában. A kormány brosúrákkal és ingyenesen hívható telefonvonalakkal igyekszik segítséget nyújtani az embereknek a hivatalosan kártékonynak minősített vallási közösségek közötti tájékozódáshoz. Felmerül a kérdés: miközben a kormány az erkölcsi értékeket képviselő evangéliumi közösségeket és a szélsőséges vallási mozgalmakat egy kategóriába söpri, és úgy csap le rájuk, vajon nem az elmúlt évek megrázó brüsszeli botrányairól, a Pándi-gyilkosságok, a Dutroux- vagy a Spencer-ügyek mögött meghúzódó morális válságról kívánja-e a közvélemény figyelmét elterelni?


BURIK GÉZA
Híd az iszlám és Európa között

II. János Pál pápa magánbeszélgetésen fogadta Mohammed Hatami iráni elnököt, aki az olasz kormány meghívására érkezett Rómába. Khomeini ajatollah forradalma óta Hatami az első magas rangú teheráni politikus, aki Európába látogat. Az iráni elnök az audiencia végén felkérte János Pált, hogy imádkozzon érte, majd utóbb kijelentette, hogy nem lát „alapvető különbséget” a nagy vallások között: „Mindnyájan a monoteizmus, az erkölcs, a béke és a megbékélés végső győzelmében bízunk.”


Riport

TIHANYI PÉTER
Nem fogadom el a halált
Beszélgetés dr. Papp Lajos szívsebész professzorral

„Minden nagy szívműtét lényege az, hogy az operáció egy bizonyos fázisában megállítjuk a szív dobogását. Képzelje el, ez az egyetlen szervünk, melyet Isten úgy teremtett, hogy egy pillanatra se álljon meg. Minden más szervünket valamilyen módon tudjuk pihentetni. A szívnek a születéstől a halálunkig dobognia kell. És akkor egyszer csak - szinte Isten dolgába beavatkozva - én megállítom ezt a dobogó szívet, akár órákra. Ez egy nagyon kemény dolog, amely számos más etikai, filozófiai, jogi kérdést is fölvet. A nagy műtétek előtt ezt nehéz úgy megfogalmazni a betegeknek, hogy ne rettenjenek el a műtéttől, hanem akarják azt, tehát meg kell tudniuk, hogy ami be fog következni, a szívmegállítás, ha csak rövid időre is, de egyenlő a halállal. Tehát egy halálállapotot idézek elő. Miután megoperáltam, a szívét újraindítom. Ez számomra mindig egy katartikus pillanat.”


Sport

KÉZDI ÉVA
Teniszvilág
Tovább a cikkhez >>>

Csehül érezte magát
Tovább a cikkhez >>>

Ronaldo és Batistuta visszatért
Tovább a cikkhez >>>

A Féreg szerelme
Tovább a cikkhez >>>

Hirtelen halt a Dunaferr
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
Beindult a hajsza

Március 7-én, vasárnap megkezdődött az idei hajsza a Forma-1 világában. A legnépszerűbb autóverseny első futamának Melbourne adott otthont. Természetesen a kezdeti nehézségek a nagy szünet után itt sem maradhattak el. A világbajnoki címvédőnek, a finn Mika Häkkinennek sem indult rózsásan a napja, útja az első rajtkockáig nem volt zökkenőmentes. Rögtön a boxból való kihajtás után magához ragadta a McLaren számítógépes-műholdas berendezését, ami a kocsi egyik kerekéhez hozzá volt még csatolva. Ezután egy sor szerencsétlenség vette kezdetét, ami nem is csoda, hiszen valahogy vissza kell rázódni a régi formába.


SASS SZILVESZTER
A Fradimentes válogatott kudarca Bosznia ellen

Szerdán vereséggel felérő döntetlent játszott Magyarország válogatottja az Üllői úti stadionban Bosznia-Hercegovina válogatottja ellen. A félidei 1-0-ás bosnyák vezetés után 1-1-es eredmény született.


Szabadidő

Az édes-savanyútól a pálcikákig
Tovább a cikkhez >>>

DR. BALÁZS JÁNOS
Enni vagy nem enni

Evészavar alatt a táplálékfelvételi magatartás zavarait értjük. Két fő típusa van, az anorexia és a bulímia. Hivatalos nevük az anorexia nervosa és a bulímia nervosa. A nervosa, vagyis ideges jelző a lelki tényezők fontosságára utal. Az anorexia kóros soványsággal jár, az átlagos testsúly legalább 15 százalékának elvesztésénél kezdődik. Az átlagos testsúlyt legegyszerűbben úgy számíthatjuk ki, hogy az egy méteren felüli testmagasságból 10 százalékot levonunk. A bulímiára túlevési, falási rohamok jellemzőek, amelyeket általában önhánytatás követ.


FABINI PIROSKA
Jóízű műételek

Az ipari forradalomtól kezdve Európa-szerte megindult az élelmiszerek tömegtermelése, és ez nem feltétlenül vált az emberiség hasznára. Miközben korunkban a világ egyik részén az éhínség a gond, a másikon a túltápláltság, az ételek kemizálása és a növényi génmanipulációk jelentenek veszélyt.


Március 15-i fővárosi kulturális rendezvények
Tovább a cikkhez >>>

ASZALÓS SZILVIA
Öröm és jókedv háborús időkben
Tovább a cikkhez >>>

MÓD JULIANNA
A távközlés romantikája

Azt hogy mekkorát változott a telefonos szolgáltatás, egy régi vicc fejezi ki a legjobban: Magyarországon kétféle ember van: az egyik telefonra vár, a másik tárcsahangra. Napjaink felgyorsult világában már természetesnek tartjuk, hogy mobiltelefonnal, faxszal üzenetünk másodpercek alatt eljut a világ másik felére. De hogyan zajlott ez akár csak 100 évvel ezelőtt?


KIRÁLY SÁNDOR
Műholddal az autótolvajok nyomában

Sorozatunk befejező részében olyan elektronikus elven működő berendezéseket mutatunk be, melyek megkeseríthetik az autótolvajok életét. Sőt, a trükkösebb modellek - egy sikertelen lopási kísérlet esetén - a tolvajok gondolatvilágában olyan maradandó „károsodásokat” is okozhatnak, hogy talán jó útra térnek.


Színes

A sertés nem sértés
Tovább a cikkhez >>>

Gordiuszi csomó
Tovább a cikkhez >>>

Főpróba a Reichstagban
Tovább a cikkhez >>>

Szilícium-grafikák
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Oscar-díjra jelöltek listája
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

MORVAY PÉTER
A kelta láncszem

„Hogyan mentették meg az írek a civilizációt?” - teszi fel a kérdést Thomas Cahill nemrég megjelent nagysikerű könyvének címében. A szerző azt állítja, hogy az összeomló Római Birodalom romjai alól ír segítséggel sikerült kimenteni, és a barbár hódítás nyomán a kontinensen végigsöprő évszázados anarchia során megőrizni a klasszikus civilizáció és a korai kereszténység értékeit. Ha túlzás is azt állítani, hogy az ókori műveltség kizárólag ír közvetítéssel maradt fenn - hiszen hasonló konzerváló szerepet töltött be ezer évvel ezelőtt az arab civilizáció is -, mégis tagadhatatlan a mai napig tartó kelta hatás az európai kultúrában. Vallástörténeti sorozatunkban ezúttal az antik világ és a középkori Európa közötti átmenetről gyűjtöttünk össze történelmi és mitológiai adalékokat.