Vissza a tartalomjegyzékhez

ASZALÓS SZILVIA
Öröm és jókedv háborús időkben

Február utolsó vasárnap estéjén Szabadkán több mint száz lelkes ember munkája bizonyította be, hogy Szerbiában nem csak a háborúról, a megfélemlítésről és az elnyomásról szól az élet. A Józan Élet Egyesület tagjai egy zsidó est megrendezésével örömteli, felejthetetlen perceket szereztek az érdeklődőknek Izrael állam kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából. A szabadkai sportcsarnokban csaknem kétórás műsor, előadás és koncert várta a közönséget. Dr. Grüll Tibor budapesti történész, egyetemi docens többek között a keresztes háborúkról, a zsidók visszatelepítésére tett kísérletekről, illetve a kereszténység és a cionizmus kapcsolatáról szólt, majd a nyolctagú Tikva, azaz Reménység együttes koncertje következett. A héberül előadott, pergő ritmusú dalok nagyon tetszettek a hasonló stílusú népzenével rendelkező szerb közönségnek, de a magyaroknak is.
A visszajelzések szerint a mintegy 700 vendég nagyon jól érezte magát: a kanizsai polgármester és a Vajdasági Magyarok Szövetségének egyik képviselője személyesen is gratulált a szervezéshez. „Elmondták, hogy ilyen nagyszabású és színvonalas rendezvényt ezen a vidéken még nem láttak, és jövőbeni segítségüket is felajánlották” - nyilatkozta lapunknak Kis Torma Gábor, az Egyesület vezetője, aki egyben sajnálatát fejezte ki, amiért éppen Szabadka polgármestere és a csarnok igazgatója nem jelentek meg az esten.
A csaknem 150 tagú, többségében fiatalokból álló, mintegy egy éve működő Józan Élet Egyesület a józanabb, erkölcsösebb, családcentrikus életet kívánja propagálni a hasonló nevű magyar egyesület példája nyomán Szabadkán is. A jövőben roma koncertet, drogmegelőző programokat, véradási akciókat, sportversenyeket és gyermeknapot is terveznek. Hogy ilyen nehéz körülmények között honnan van erejük, kedvük mindennek a megvalósításához, Kis Torma Gábor így magyarázta: „Az egyesület tagjai szerint nem szabad a körülményekre nézni. Élni kell, és szeretni az életet. Hisszük, hogy nehéz helyzetekben is lehet normális kapcsolatokat kialakítani, hogy szerbek és magyarok élhetnek békességben is, valamint hiszünk Istenben, akitől az erőt, az örömöt és a reménységet kaptuk.”