Vissza a tartalomjegyzékhez


Lafontaine kiszállt

Váratlanul lemondott minden politikai tisztségéről Oskar Lafontaine német pénzügyminiszter, aki egyben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségét is betöltötte. A hír meglepte Gerhard Schröder kancellárt is, aki a megfigyelők szerint valószínűleg Hans Eichelt jelöli Lafontaine utódjául a pénzügyi tárca élére. Az SPD vezetését alighanem Schröder veszi át. Ebben az esetben 25 év után újra egy kézbe kerülne a kancellári és a pártelnöki poszt.
Bonni megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy Lafontaine és Schröder viszonya soha nem volt felhőtlen. Vetélkedésük különösen azóta vált tapinthatóvá, hogy az SPD egy évvel ezelőtti lipcsei kongresszusa nagy többséggel Schrödert választotta - Lafontaine pártelnök ellenében - a szociáldemokraták kancellárjelöltjévé. Eltérő karakterük a kormány első négy hónapi tevékenysége alatt is világosan megmutatkozott: míg Schröder az „új politikai közép” (azaz a konzervatív uniópártoktól elcsábított középosztálybeli szavazók, vállalkozók és menedzserek) kegyeit kereste, s döntéseivel inkább az ő kedvükben igyekezett járni, addig Lafontaine a hagyományos SPD-bázis (munkások, alkalmazottak és kiskeresetűek) érdekeit próbálta képviselni a kabineten belül. (MTI)