VAGYIM ARISZTOV
Moszkva Keletre figyel

Oroszország külpolitikai orientációja, úgy tűnik, Nyugatról egyre inkább áthelyeződik Keletre. Ezt mind az ország belpolitikai és gazdasági helyzete, mind a határokon túli események
elősegítik. A fordulópontot tavaly decemberben az Irak elleni brit-amerikai hadművelet jelentette. A korábban stratégiai partnerként számon tartott Egyesült Államok nemcsak hogy nem vette figyelembe Oroszország tiltakozását a bombázások ellen, hanem még a támadás megkezdéséről sem értesítette Moszkvát. Oroszország felháborodott azon, hogy keleti érdekeit figyelmen kívül hagyták, illetve, hogy a nyugati országok „elárulták” a Moszkvával való partneri viszonyt. Így értékelik ma - még az egyszerű orosz emberek is - a NATO kelet-európai terjeszkedését, ahonnan Oroszország gyakorlatilag egyoldalúan kivonta hadtesteit és rakétáit.

Oroszországot többé már nem mint nagyhatalmat tartják számon, és ebbe Moszkva természetesen nem tud belenyugodni. A világpolitikai befolyás fenntartása érdekében szüksége van új és erős stratégiai szövetségesekre. Ezen a ponton pedig Oroszország csak a Keletben, az ázsiai országokban bízhat.
Primakov orosz miniszterelnök tavaly decemberi indiai látogatása során hangsúlyozta egy Moszkva-Peking-Delhi stratégiai háromszög létrehozásának szükségességét. A legkívánatosabb szövetséges természetesen Peking lenne, ami érthető is, hiszen Kína a világ harmadik legnagyobb területű országa, a legnépesebb, és a legdinamikusabban fejlődő gazdasággal rendelkezik. Emellett nemzetközi szinten is a saját politikáját követi, és nem függ az USA-tól vagy a nyugati országoktól. Szintén fontos tényező, hogy Kína közvetlen szomszédja Oroszországnak, s ezért ha a pekingi vezetés erős stratégiai partner lenne, akkor a szibériai és távol-keleti területek biztonsága egy csapásra megoldottá válna.
Van azonban még egy momentum, amiről a politikusok közül még senki nem beszél. Ez egyrészt az orosz gazdaság válságával kapcsolatos, másrészt Kína politikai berendezkedésével, illetve a kínai gazdaság fejlődési irányával. A nyolcvanas évek közepén Kína - megőrizve a szocialista fejlődési utat, és a mai napig hűségesen kitartva emellett - lényegében egy kapitalista reformot indított el a gazdaságban. Hasonló úton indult el akkoriban a Szovjetunió is, de itt a nyolcvanas évek végére - más európai országokhoz hasonlóan - egyre jobban felerősödtek a társadalom antikommunista érzelmei. Az emberek többsége nem akart szocializmusban élni. A követendő példát az USA, Japán, Németország és Svédország jelentette. A közvélemény-kutatások eredménye szerint a Szovjetunió lakosainak 92 százaléka olyan társadalmi modellt szeretett volna felépíteni, amilyen ezekben a fejlett országokban van, ezzel szemben csak 4 százalék vágyott a kínai példa után. Egy történész megfogalmazása szerint a szocializmus vezető országa - mert ez volt akkoriban a szovjet Oroszország - a nyugati, liberális modell szerinti modernizációt akart, nem pedig a kínai minta szerintit.
Az 1991-ben hatalomra került radikálisok ezen az úton indultak el, ám a széles tömegek számára ez nem hozott gazdasági fellendülést. Így az emberek egyre nagyobb része kész felcserélni a megszerzett szabadságjogokat anyagi biztonságra, és ilyen értelemben a kínai fejlődési modell egyre népszerűbbé válik Oroszországban. Emellett mentalitásában is közelebb áll a mostani pro-kommunista kormányhoz és hasonszőrű parlamentjéhez. Előfordulhat, hogy amint egykor a kínaiak - Mao Ce-tung szavai szerint - „az oroszok nyomdokaiba léptek” és magukévá tették a „proletár világnézetet az ország sorsának irányításában és problémáik újraértékelésében”, most Oroszország kiutat keresve a kínaiak nyomdokaiba lép és magáévá teszi az ő „kapitalista szocializmusukat”.
Egyelőre azonban Oroszország és Kína kisebb horderejű kérdéseket próbál megoldani a gazdaság és a kereskedelem területén. Erről szólt a kínai Állami Tanács miniszterelnökének látogatása Oroszországban. A február végi vizit előtt az orosz sajtó sokat cikkezett a két állam közti jószomszédi viszonyhoz méltatlan kereskedelmi kapcsolatról, amely a tavalyi évben még inkább visszaszorult. Kína külkereskedelmének mindössze 2 százalékát, azaz 5,5 milliárd dollárt tett ki, míg az orosz félnek ez a külkereskedelem 5 százalékát jelentette. A kínai miniszterelnök látogatása során több gazdasági megállapodást aláírtak, ami jelentősen növeli a két ország közötti együttműködést. A stratégiai partnerségről Kína egyelőre nem beszél, Oroszország azonban kész ebbe az irányba terelni a párbeszédet.
Egy időben Kína és Oroszország (akkoriban Szovjetunió) nagyon eltávolodott egymástól, sőt szinte ellenségekké váltak. Ez a szembenállás legélesebben 1969-ben mutatkozott meg, az Usszuri folyó Damanszkij nevű szigetéért folytatott határmenti harcokban. A szovjet oldalon 58 határőr vesztette életét, és több mint százan megsebesültek. A kínaiak vesztesége sokkal nagyobb volt, szovjet adatok szerint csak a halálos áldozatok száma elérte a nyolcszázat, ugyanis a támadás visszaverésére bevetették a legújabb, „Grad” típusú sortüzelő rendszert.
Ennek ellenére valószínűleg nem a harminc évvel ezelőtti események akadályozzák Kínát abban, hogy bejelentse a stratégiai szövetség igényét Oroszországnak. Inkább szerepet játszhat Oroszország súlyos gazdasági helyzete, valamint bonyolult belpolitikai állapota - különösen az elnöki székért folyó harcok. Kína számára a legmegfelelőbb jelölt a mostani miniszterelnök, Jevgenyij Primakov lenne. Lehetséges, hogy ha ő lép Jelcin elnök helyére, az orosz-kínai közeledési folyamat felgyorsul. Ez pedig minden bizonnyal változást eredményez a politika világában mind Oroszország, mind azok számára, akik Moszkvát már leírták a nagyhatalmak közül.