Vissza a tartalomjegyzékhez

KOVÁCS KLÁRA, HAZAFI ZSOLT
Mi van a mutatók mögött

A magyar kormány a kiadások visszafogását is kész megfontolni a gazdasági egyensúly érdekében - mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter a Dow Jones gazdasági hírszolgálatnak, kijelentve azt, hogy a kormány elkötelezett az egyensúly fenntartása mellett. Kiemelte: távolról sem biztos, hogy szükség lesz a kiadások lefaragására.

Ez a nyilatkozat volt az első erőteljesebb jelzés, hogy akár egy megszorító csomagot is „be kell vetnie” a kormányzatnak, ha a negatív folyamatok nem fordulnak meg. Az amerikai hírügynökség kommentálta is a „nyugtatónak” nevezhető nyilatkozat okait: az elmúlt napokban záporoztak az aggodalmaskodó elemzések a magyar folyó mérleghiányról, amely tavaly 2,3 milliárdra duzzadt az előző évi 981 millióról. A januári költségvetési hiány pedig a teljes évi előirányzat 20 százalékát tette ki.
Járai Zsigmond pénzügyminiszter a Heteket úgy tájékoztatta a negatív gazdasági folyamatok okairól, hogy a külkereskedelmi hiány növekedésében nem csak az játszott szerepet, hogy az importbővüléssel az export jelenleg nem tart lépést. A külkereskedelmi mérleg ugyanis egy év alatt csupán 300 millió dollárral romlott. Ez pedig betudható annak is, hogy a gazdaság gyorsan fejlődik, s bár még a múlt évi végleges GDP-adat nem született meg, a KSH becslése szerint a növekedés valószínűleg eléri, sőt kis mértékben meg is haladhatja az 5 százalékot. A gyorsan növekvő gazdaság pedig növeli az importigényt, ám a behozatalban meghatározó arányt képviselnek a gépek, a beruházási javak, amelyek a gazdaság hosszabb távú jövőjét alapozzák meg.
Mint kiderült - folytatta a pénzügyminiszter - a folyó mérleg nagyobb hiányában döntő szerepet játszott az, hogy a magyarországi külföldi vállalkozások mintegy egymilliárd dollárnyi nyereséget hazautaltak. Ennek megítélése további elemzésre szorul, ám azt is figyelembe kell venni, hogy az elmúlt 10 év alatt közel 20 milliárd dollárt fektettek be külföldiek az országban, számos multinacionális cég telepedett meg itt, s beruházásaik az elmúlt években fordultak „termőre”. Azon pedig nem lehet csodálkozni, ha nyereségük egy részét kiviszik. Jobb lenne persze, ha minél nagyobb hányadát újra befektetnék.
Járai szerint abból, hogy kedvezőtlen volt az államháztartás januári adata, a hiány a vártnál valamivel magasabban alakult, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a további hónapokban is hasonló romlás várható, vagy a költségvetés nem volt megalapozott. Legalább néhány hónapnak el kell telnie, hogy a tényleges folyamatok felmérhetőek legyenek. Mivel a hazai pénzpiacok meglehetősen érzékenyek, így a kormány eddig annyit tett, hogy az államháztartási mérlegben véglegesen befagyasztotta a 40 milliárdra tehető rendkívüli tartalék felhasználását és kilátásba helyezte, hogy a költségvetés 19 milliárd forintnyi általános tartalékából is lemond 10 milliárd forint elköltéséről. További intézkedések azonban jelenleg nem szükségesek.
Toldi-Ősz Iván, a többségében multinacionális vállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség ügyvezető elnöke elmondta: tapasztalatuk, hogy Magyarországon kormányok jönnek és mennek, de a működőtőke szempontjából változatlan a hozzáállás. Az Orbán-kormány ugyanis folytatta az elődje, Horn Gyula által útnak indított párbeszédet a multinacionális vállalatokkal. Ezt a hagyományt nem rúgta fel az új kormányzat sem. Kétségtelen tény azonban, hogy megfigyelhető egyfajta óvatosság a befektetők részéről, de nem beszélhetünk bizalmatlanságról - tette hozzá az ügyvezető elnök.
Hegyi Ádám, a New York Bróker Rt. makroelemzője szerint Oroszország és Brazília gazdasági és pénzügyi problémái fordították a figyelmet a növekedésről az egyensúlyi kérdésekre. Profitkivonásokért a gazdaságpolitika nem hibáztatható - állítja az elemző, aki kiemelte a működőtőke kivonása kapcsán, hogy a többletkivitel nem tömeges jelenség volt, hanem 2-3 feldolgozó vállalat döntött így. Ezek főként azok a vállalatok, amelyek magyarországi befektetéseiket ugródeszkának, hídfőnek szánták az orosz és az ukrán piacok felé való terjeszkedésben. Az ottani piacok szertefoszlásával terveik is elillantak, és a felgyülemlett profitot nem fektették be, hanem inkább hazavitték.
Az úgynevezett szubjektív okokról megjegyezte: a kinevezések egy ország gazdaságpolitikájának a magánügye, ezeknek nem lenne szabad nagy hatással lenni a gazdaság növekedésére. „Nem hiszem, hogy a külföldi működőtőkét ilyen kérdések mozgatnák, inkább racionálisan, kockázat és megtérülés alapján döntenek” - mondta végezetül.
Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője szerint a most kialakult helyzetet nem segítette az, hogy a kormány magatartásában érezhető volt az a szemlélet, hogy elsősorban a növekedésre helyezte a hangsúlyt, és az egyensúlynak mindig is kisebb jelentőséget tulajdonított. Amíg ez a beszéd szintjén maradt csak meg (például a választási ígéretek elhangzásakor), tolerálható volt, de amikor a végleges számok is azt jelezték, hogy baj van, a kormány nem kielégítően változtatott hangnemén, és ez mindenképpen problematikus.
Ehhez még hozzá kell tenni, hogy privatizációs döntés az új kormány megalakulása óta nem volt. Inkább a korábbiak kritizálása, egyes korábbi szerződések (például erőmű-privatizáció) megkérdőjelezése volt, ami negatívan hatott a külföldi befektetőkre.
A kormánypolitikának határozottabban kellene jeleznie, hogy igényt tart a külföldi tőkére. Ez többek között a privatizáció újraindítását, a piacgazdaság működésének javítását, azon belül is az államháztartási hiány csökkentését, a reformok folytatását jelentené. Emellett megfontoltabb, a fölösleges konfrontációkat kerülő magatartás is kívánatos lenne, a rögtönzéses, személyi, hatalmi alapokon való döntéseknek háttérbe kellene szorulnia - emelte ki Karsai.
Bauer Tamás, az SZDSZ gazdaságpolitikusa szerint is a száraz gazdasági folyamatok mellett tényezők az úgynevezett szubjektív elemek. Bauer egyetért azzal az állítással, hogy a belpolitikai jellegű ügyeknek is hatása van a gazdasági folyamatokra. A sorozatos bankügyek: Postabank, Magyar Fejlesztési Bank, Tarafás-ügy és a kisgazdáknak a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos „problémái” bankellenes hangulatot sejtetnek.
Az is igazolja, hogy ilyen tényezők is szerepet játszanak a gazdasági folyamatokban, hogy a pénzpiacokon nemzetközi szinten nyugalom van. Jelentős gazdasági okok például nem indokolják a megnőtt külföldi tőkekivitelt, a gazdasági hangulat megváltozása viszont igen.


A bécsi bulvárlap, a Kurier szerint: „az Orbán-féle kis gazdasági csodáról szóló merész álom - a drága választási ígéretek teljesítése az egyensúly zavartalansága mellett.” „Egy új megterhelésekkel járó csomag szelleme kísért az országban.”
A tekintélyesebb német gazdasági szaklap, a Handelsblatt pedig a kormánypolitikát vette górcső alá. „Takarítások” - így látja a kormány és a 35 esztendős Orbán Viktor személyi politikáját a lap. „Egységesítés” - hangoztatja aggódva az ellenzék, amely alá van rendelve Orbán tekintélyelvű politikájának.
Úgy tűnik, Magyarországon a személyügyi politika pártpolitikává vált. „Legyünk őszinték: ez nálunk is így van” - mutat rá megértést tanúsítva egy osztrák befektetési bankár. (…)
„Amíg az elbocsátások szakképzettség nélküli, korábbi pártpolitikai védenceket érintenek, addig még rendben van. De ha az ő helyükre csak új védencek kerülnek, az árt a reformjainknak” - nyilatkozta egy magas beosztású magyar hivatalnok - bizalmasan, mert aki a takarítást túlélte, fél nyíltan beszélni.
A mindenképpen sikeresnek számító Mol olaj- és gázkonszernnél a kormány például célratörően nyolc elnökségi tagot cserélt le a tizenegyből és a felügyelőbizottság hat képviselőjéből négyet. Budapesten nyílt titok, hogy a leváltásnál a pártpolitikai okok a gazdasági okok elé kerültek. (…)
A takarításnak még nem látszik a vége. A közelmúltban indult egy per, amely Horn Gyula szocialista exminiszterelnök aktáinak az archívumból való eltűnését kell hogy tisztázza. Egy további viszály indítékául szolgál a nyilvános televízió műsorainak az elosztása is. A parlamentben továbbra is vita tárgya, hogy a kormányzó pártok nemrég megváltoztatták a ház munkarendjét: plenáris ülések már csak minden harmadik héten vannak - ez korlátozza a képviselői jogokat - írta a Handelsblatt.