Az egyszerű választópolgár még meg sem tanulhatta, hogy
pontosan mit jelent a „polgár” kifejezés, máris kezdi
unni. Ennek fő oka, hogy a parlamenti ellenzék lényegében a
választási propaganda díszletévé alacsonyította le a
polgárosodást, a valamennyi posztkommunista ország által
annyira óhajtott ideális társadalomképet.
Különösen a Fidesz vezetői kezdik egyre inkább elkoptatni a
jobb sorsra érdemes fogalmat. Amióta pártjuk nevét is
kiegészítették a „polgári” jelzővel, gyakorlatilag
mindent polgárinak minősítenek, amit ők akarnak, és mindent
a polgárosodással ellentétesnek, amit a jelenlegi kormány
pártok programjában fedeznek fel. A fogalom használatából
egyre világosabb, hogy a Fidesz (a mindenkori magyar
jobboldali-konzervatív hagyományoknak megfelelően) kirekesztő
célzattal keresett frappáns, jól sulykolható jelzőket a
választók megnyerése érdekében. Nyilván ezért folyamodott
a „polgári” elnevezéshez, gondolván: ez a polgárok előtt
kevéssé ismert, mégis pozitív csengésű önmeghatározás.
(Az MDF-vezette ciklusban a konzervatívok a „nemzeti”
jelzőt akasztották magukra és vitatták el politikai
ellenlábasaiktól, az 1994-es választási vereségük után
azonban újabb jelszavak után kellett nézniük.) Persze, azt,
hogy ki mennyire „polgári” - a Fidesz-vezetők
körülhatárolásával szemben -, nem az öndefiníció, hanem
a polgárosodás múltban kialakult tartalma határozza meg.
Az 1848-ba torkolló magyar reformkort vitathatatlanul a polgári
átalakulás meghatározó korszakának tekinthetjük, hasonlóan
a századforduló évtizedeihez, ezért az ekkor megfigyelhető
társadalomszerveződést, illetve a korszakot meghatározó
politikai szándékot joggal nevezhetjük polgárinak. A
polgárosodás programját ekkor csak a liberálisok vállalták
fel, a velük szembenálló konzervatív erők inkább
nemkívánatos jelenségként kezelték a polgárságot. Kossuth,
Deák nemzedéke a polgári átalakulás érdekében
munkálkodott, mégpedig az állam mindenhatóságát
hangoztató, a társadalmat megosztó, kiváltságokat követelő
feudális, tekintélyuralmi rendszerrel szemben. A polgárság
alapvető követelése a szabadság, mégpedig az államot
alkotó egyén szabadságának, véleményalkotási jogának
tiszteletben tartása volt. A Fidesz pedig nyíltan elvitatja az
önszerveződés lehetőségét például számos
törvénytisztelő vallási közösségtől, s azok pártját
fogja, akik sajátosan értelmezett hagyományok alapján
akarják meghatározni, kinek legyen és kinek ne legyen
szabadsága. Tetszik, nem tetszik, történelmi tény: a
polgárosodás egyik legnagyobb ellenfele a katolikus egyház
volt, hiszen a polgárság által követelt szeparáció (állam
és egyház következetes elválasztása), illetve a felekezeti
egyenjogúság elve lehetetlenné teszi az egyén felülről,
hatalmi szóval történő ideológiai befolyásolását, az
egyház tanításainak állami tekintéllyel és erővel
történő érvényesítését. Manapság úgy tűnik, hogy a nem
sokat változott katolikus egyháznak - finoman szólva - nem
lenne ellenére a Fidesz hatalomra kerülése.
Nehéz felfedezni a polgárság tiszteletét a Fidesz „Polgári
Magyarországért” című programtéziseinek
gazdasági-pénzügyi fejtegetéseiben is. A polgár ugyanis
magántulajdonnal rendelkező, a természetes vagyoni
gyarapodást saját talentumaival megvalósító (és arra
képes) személyt jelent. A Fidesz nyilván népszerűséget
remél attól, hogy a megszorító intézkedésekből
felocsúdott társadalom valamennyi csoportjának válogatás
(mondhatnánk: gátlások) nélkül ígér mindent,
munkanélküliség-csökkentést, fizetésemelést, lakáshoz
jutást, tandíjmentességet, általános jólétet, s mindehhez
drasztikus adó- és tb-járulékcsökkentést. Nem csak
közgazdászok teszik fel a kérdést: a Fidesz-es állam hogyan
növeli majd milliárdokkal a kiadásait, ha a jelenleginél is
kevesebb bevételre tesz szert? A Fidesz - programja alapján
- az állami szerepvállalás további fokozására, az
újraelosztó szerep erősítésére készül.
A fideszesek korábban „polgári szövetségnek”
keresztelték a parlamenti ellenzék pártjainak hányatott
sorsú összefogását, megfeledkezve arról, hogy az MDF és a
KDNP osztódásuk előtt és után sem voltak polgári jellegű
pártok, nem is beszélve a Torgyán József vezette
kisgazdákról. Már csak azért sem, mert a retorika szintjén
továbbra is megőrizték a „népi-nemzeti-keresztény”
ideológia sallangjait, ami elméletben és gyakorlatban sem
illeszthető a polgárosodás jelszavaihoz.