Ódor László

Svájc mint multikulturális modell?

Európa, Kárpát-medence felől nézve

A svájci integrációs folyamat és az Európai Unió

Hogy a svájci társadalomszerkezet és -működés integrációs modell lehet az egységesülés útjait kereső Európa számára, az elmúlt tíz évben vetődött fel különös súllyal. Része volt ebben a gazdasági összehangolódással mindinkább előtérbe kerülő társadalmi szempontok megerősödésének, vagyis az európai integrációban megnövekvő társadalomasszimilációs igénynek, és svájci oldalról annak a törekvésnek, hogy magyarázatot és indokokat találjanak az Európai Unióhoz való csatlakozás elhárítására.
Először - nemzetközi fórumon - az 1991-es 700. évfordulós ünnepen, a történelmi Rütli mezején hangzott el a legfőbb közjogi méltóság, a parlamenti elnök (Ulrich Bremi) szájából az az ajánlkozás, mely Svájcot mint modellt emelte fel az egységesülő európai figyelembe.
Bremi a svájci integrálódásban a hagyományosan emlegetett erények - mint a szabadságszeretet, a tolerancia, a belső demokrácia, az egyének és a kisközösségek függetlensége/autonómiája, a felelősség, a közvetlen demokrácia, a föderalizmus - mellett két tényt hangsúlyozott: - azt, hogy a mai Svájcot alkotó kisállamok önszántukból, fokozatosan közeledve és viszonyaik változását mérlegelve lettek a szövetség tagjai; spontán, összenövő integrációval jött létre a mai Svájc - és azt, hogy a svájci államszövetségben máig megmaradt a tagok egyenlősége, vagyis - a szükséges területeken - a független államiság.1
Svájc Európa-integrációs modell jellegét hangsúlyozta a 700. évforduló alkalmából megjelent ünnepi interjúkötetében a tessini, olasz anyanyelvű külügyminiszter, Flavio Cotti is, történelmi vonatkozással építve korszerűvé a "Svájci mintára: Európa" gondolatot: "A többnyelvű létezés sok évszázados tradíciója hasznos forrásnak bizonyulhat az európai összefüggések között, és mintául szolgálhat új, még pluralistább fejlődési rendszerek számára is. [...] Ilyenképpen Svájc a most keletkező Európa mintája lehet."2
A kezdeti integratív monotónia elképzelései után az európai egységesülés egyértelműen a hagyományos, sokszínű Európa jövőképe felé halad, fejlődik. Abban az irányban, amerre a svájci Spitteler-féle "Egység a sokrétűségben és sokrétűség az egységben" jelszó mutat. Ennek természetes következménye, hogy az Európai Uniós intézményekben a többnyelvűség vált kitűzött céllá, és lesz mindinkább megvalósított gyakorlat.
Az európai szervezetek, intézmények döntéseit, állásfoglalásait, tájékoztató iratait valamennyi EU-tagország (tizenegy) nyelvére lefordítják. A svájci szakértők méltányolják, hogy a kilencvenes években az Európai Unió rugalmasabb és nyitottabb politikát követett. Megemlítik szemléikben, hogy az Európai Unió 1. számú rendelete szerint "a nemzeti hivatalos nyelvek a Közösség hivatalos és munkanyelve is egyben".3 Elvileg tehát minden európai tagállam nyelve egyenrangú. Jelenleg tizenegy ilyen nyelvet tartanak számon. Az elkövetkező évtizedben tíz új csatlakozó állammal lehet számolni, ami újabb nyolc vagy tíz uniós nyelv megjelenését hozza magával. (Nyolccal csak akkor, ha Ciprus lemond a török, Málta - az angol javára - a máltai nyelv hivatalos beiktatásáról.)4
Az előzetes számítások szerint minden új nyelv megjelenése - tehát tagállamonként - 124 tolmácsi állás létrehozását teszi szükségessé, s ez óriási költségtöbbletet jelent. Ennek csökkentését úgy lehetne elérni, ha nem a megszólaló nyelvről nyelvre fordítanának, hanem egy vezérnyelv alapján. Erre nyomban adódott az angol nyelv - a francia tiltakozás azonban azonnal felhangzott. Tudjuk, hogy a németek és nyomukban a spanyolok is azonnal jogosultnak érzik magukat e vezérnyelvi kérdésben, ha nem is a hegemóniára, de az egyenrangúságra mindenképpen. Érdekes ebből a szempontból egy pillantást vetni arra, hogy - az EU-összlakosság százalékarányában - hányan beszélnek a vetélkedő nyelveken anyanyelvként és idegen nyelvként.5
A svájci elemzők is gondolnak a soknyelvűség, sokkultúrájúság elvi szempontjain kívül - a nyelvészeti vagy nemzetközi jogi jelentőségén túlmenően - a gyakorlati következményekre: a költségek megnövekedésére (szemükben és számukra ez a "nagy kihívás és komoly tehertétel") és a felduzzadt adminisztrációból származó nehézkességre is. Hiszen tizenegy nyelvről kell tizenegy nyelvre fordítani, ami magával ragadja a közösségi szervezetek összköltségvetésének több mint a felét, azaz az Európai Unió büdzséjének jó két százalékát. S mindez ráadásul ellehetetleníti és lelassítja az ügyek haladását, a dokumentumok megjelenését pedig ténylegesen késlelteti.
Ez a pragmatizmus, mely Svájc elmélettelen létrejöttét és kialakulását végigkísérte, feltétlenül átveendő készség lenne az európai integráció menete közben is. (Nem idegen tőle.) Svájc is megküzdött azzal a nehézséggel, amelyet ma Európa, az európai egységesülés egyik legnagyobb akadályának tekinthetünk. Az egyik legfontosabb társadalmi kérdés ma kontinensünkön a nemzeti közösségek, főképpen a nemzetiségek helyzete, többség és kisebbség jogi és valóságos viszonya és ehhez kapcsolódóan mindaz, amit az Európa-politika nyelvén ma - meglehetősen differenciálatlanul - nacionalizmusnak neveznek.
A Svájci Államszövetség szerves és fokozatos integrációja folyamán - e tanulmányban láthattuk - tulajdonképpen egymással együtt élő olyan nemzetek kerültek egy állami szervezetbe, amelyek nemzetrészek, de mégis önálló identitással és államtesttel s az ezzel járó kompetenciákkal rendelkeznek. Anyanemzetükkel6 kulturálisan ugyan nem szakítottak, társadalmi működésükben azonban igen: hárman - önszántukból, szabad közösségi akaratukból - alkotnak egy olyan állami szövetségi egységet, melynek ezáltal egyik lényeges jellemzője a multikulturalitás. Ennek az akaratnak külön jelölő szava magyarra nehezen fordítható: ebben a vonatkozásban Willensnationnak7 nevezik magukat.
A "szövetségi állam közös akarása", annak tudatos vállalása, hogy "egy nemzet vagyunk"8 - ezt jelöli meg Hans Jenny A Svájcot fenntartó közös akarat című tanulmányában a sarokpontnak, ahonnan a multikulturális közösségben minden megoldás kiindul. Kulcsfogalom itt a tolerancia, mely nem a másik fél és közösség megtűrését, hanem aktív megismerését jelenti. Ebben a megismerésre és megbecsülésre irányuló multikulturális társadalomban, Svájcban nagyobb integráció - az Európai Unió - számára is modellként szolgáló rendszert láthatunk, amelyben a részek jogalapúan kiegészítik egymást: "itt nem rombol kultúrharc"9 - játszik Jenny a nagynémet Kulturkampf szó adalék szemantikájával.
Jenny Svájcot egyenesen "Miniatűr Európá"-nak nevezi. Ebben a megegyezéses, toleráns demokráciában a francia André Siegfried kifejezésével élve: "a demokrácia megvalósulása"10 rajzolódik ki. A szintén francia Ernest Renan "Európa nemzeté"-t11 látja benne.

Integráció és szegregatív nacionalizmusok a svájci példán vizsgálva

Ebben a rendszerben az egyik romboló elem a nemzeti érzés meghamisításából származó pusztító, közösségromboló erők feltámadása, ami a huszadik század Európáját (is)12 hatalmába kerítette. Az egész félresikló európai világnak szólnak Max Huber 1915-ben, a 19. századi nemzetállam-kor után írott intő szavai: "A nemzetiségi elvnek megvolt a maga küldetése. Eltüntette a feudalizmus és az abszolutizmus túlhaladott állami képződményeit."13 A világháború - és benne még a Svájcban is felerősödő nacionalizmusok - kellős közepén kifejezi annak biztos tudatát, hogy "a politikai nemzet eszméje révén" Svájc képes lesz úrrá lenni a túlfokozott nemzettudatiságon.14 Huber a nemzetállam fogalmával szemben a politikai állam fogalmát emeli ki.
Paradox helyzet alakult ki Svájc és a formálódó Európai Unió között. Ebben a helyzetben az Európa-kérdéssel kapcsolatos teljes szókincs fogalmai - olykor azonos alakiságuk ellenére - egymástól eltérő, olykor egymással ellentétes jelentéssel szerepelnek. Az Európai Unió szófogalma negatív tartalmával frontálisan ütközik a magyar Európa és Európai Unió (mely a magyar felfogásban nem váik el egymástól élesen) vágyszófogalmával. Ebből ered számos adalékos félreértelmezés, például hogy egy svájci nyilatkozó politikust, amennyiben hangot ad az Európai Unióval kapcsolatos fenntartásainak, eleve szélsőjobboldalinak neveznek a magyar sajtóban.
Elcsodálkozik az a külső szemlélő, aki ilyen felületes információk és hamis fogalomkapcsolások hatására mély Svájc-Európa szembenállást feltételez, hogy Max Huber már 1916-ban lényegesnek tartotta a "német és a latin különösség" beillesztését a "nagy közös európai kultúrába".15 Max Huber ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem valamiféle homályos és hamis átlag kialakítása a cél.16 A svájciság európai modellírozhatóságának lehetőségét emeli ki, hiszen ezen a földön, ahol az idegen kultúrákkal szembeni megértés teljes mértékben érvényesül, valóban igényelhetnek maguknak a svájciak "egy bizonyos szuperioritást".17
Két évvel később - még mindig az európai nacionalizmusok tombolása idején - Leonhard Ragaz Die neue Schweiz című könyvében, talán éppen a háború hatása alatt azt írja, hogy egyre világosabbá válik előtte: "A legapróbb részecskéjében sem a vér az, ami egy nemzetet létrehoz", hanem a történelemben kialakított szellem. "Ebben az értelemben - írja - mi svájciak egy nép vagyunk. A mi népünk lelke a történelmi örökségünk, és ennek a léleknek a lelke a szabadság."18 Aminek a megvalósulása szempontjából "a különböző nyelvcsoportok közötti kényes viszony pontos ismeretének" szükségességét hangsúlyozza.19
Az első világháború a svájci multikulturalitás erősítésének a szándékához, a még tudatosabb szövetségi államépítéshez vezetett, ahogy Leonhard Ragaz még célként írta: "személyes kontaktusok és az összsvájci intézményesség kiépítése révén."20
Hermann Heilemann a neohelvétizmus szellemében 1925-ben kiadott Die vielsprachige Schweiz című könyvében a nemzeti és nemzetiségi kérdés európai megoldását abban látja, hogy Svájc példája paradigmatikus hatással lesz az egész, háborúba fáradt kontinensen.
Carl Spitteler többször is emlegetett zürichi beszéde teremtette meg, illetve erősítette meg újra az első világháború nemzeti hívószavaitól enyhén megzavart Svájcban az eredendő integratív egységet. Nyelvek együttléte ismét nem jelentett közösségi és egyéni priméritást, az egyéb csoportalkotó szempontok - vallás, osztály, réteg, pártállás, felfogás - mögé sorolt be újra. "A svájci öntudat túlnyomóan a politikai megegyezésen és a történelemből eredő közös államiságon alapul" - szögezte le már a második európai fellobbanású, de még mindig nemzeti töltetű világháború után, 1954-ben keletkezett híres könyvében, az Egység a sokféleségben Fritz Ernst.21
Mai felhasználásában és felfogásában a svájci multikulturalizmus "mint a régi birodalmi eszme relikviája,22 a föderalizmus és a plurikulturalizmus példájaként szerepel és kínálkozik az új európai egységesülés javára.23 Benne békésen megmaradnak és egymással megférnek különböző nyelvek, vallások, mentalitások, kultúrák. A hagyományosan svájci-helvét képlet, "az egység a sokféleségben" érvényes kell hogy legyen azonban abban az értelemben is, hogy "sokféleség az egységben" - viszi tovább Ernst Fritz gondolat-szó-játékát a Neue Zürcher Zeitung Az összsvájci nemzeti érzéstől a plurikulturalizmusig címmel közölt cikke.24
Az "összsvájci nemzeti tudat" és a plurikulturalizmus között aligha van több különbség, mint a szóhasználat modernsége, amennyiben igazodik a divathoz. A tanulmányíró ezt nyomatékosítja a "hagyományos helvét képlet"25 kitétellel, ami szakmailag nyilvánvalóan hibás terminushasználat, hiszen a helvét szó helyett itt illőbb volna az eidgenössisch szót használni. Egyértelműen leszögezi azonban azt a tényt, hogy az integráció - és különösen a demokratikus integráció - technikáját illetően a svájci térben megvalósult együttélés az Európai Uniós haladás előtt jár.

A svájci integrációs példa sarokfogalmai - az alakuló Európai Unió javára

Ha svájci szemszögből ki akarjuk jelölni az elméleti integráció gyakorlati megvalósulásának fogalomterét, mégpedig a szellemiség, nyelviség, vagyis a valódi konkretizálás stádiumában, akkor az első fogalom a területelviség lenne. Ez a nyelv közhasználata alapján bizonyára sok helyütt újrarajzolná az európai térképet, de realizálná, valóságosan megjelenítené a helyzetet. A tisztán egynyelvű terek - svájci mintára - előnyben részesítenék a nyelvbéke elvét, de erről a biztos alapról - mint napjainkban Svájcban is - megfontoltan lehetne keresni a nyelvszabadság megvalósításához vezető utakat. Vagyis a demográfiai mozgásban megjelenő más nyelvű és kultúrájú személyek és csoportok nyelvi egzisztenciájának a biztosítását. (Erről svájci vonatkozásban a következő fejezetben részletesebben lesz szó.)
Az integrációval esetlegesen megjelenő feszültségek, amelyek amúgy is óhatatlanul feltámadnak, elcsitulnának az Európai Unió gazdasági és társadalmi hasonulási folyamataiban. Ebben az átformálódásban kivételezett figyelmet kell szentelni a fogalmak tiszta és közösen értelmezett használatának, hiszen éppen ebben a neuralgikus témakörban okozhatnak felesleges zavart a félreértések, az ambivalens értelmezések.
Mindez fokozott mértékben érvényes a Kárpát-medence népei közötti kapcsolatok Európai Uniós rendezésére!
A svájci integrációs minta tanulsága az, hogy a fogalmakat gyakorlattal, igazi tartalommal kell megtölteni. Ez teremti meg az európai nyelvekben a közfogalmak szemantikai adekvációjához szükséges feltételeket. Vagyis azt, hogy - a társadalmi, társadalomszervezési fogalmiságban - az intézményesítés és a működtetés, vagyis a pragmatikus törekvés legyen fontos. Ennek pedig reáltársadalmi alapja a svájciság másik két bázisfogalmának az érvényesítése: a szubszidiaritás és a közvetlen demokrácia elvei szerinti vagy legalábbis őszintén ezekre törekvő integrációs társadalomszervezés. Ami nem állt és nem áll távol a modern európaiságtól. Gondoljunk csak arra, hogy még a trianoni-versailles-i voluntarista békerendezésben - és azóta is sok, de nem minden esetben - érvényesíteni szándékoznak az európai döntéshozók az önrendelkezési jogot, ami a két fent kiemelt fogalom körébe tartozik. Továbbra is kérdés marad az, hogy mikor és hol érvényesülhet megbékélést okozóan a fenti fogalomrend a gyakorlatban. Ezzel összefüggésben kérdéses az is, hol és milyen szándékok döntenek ezen alapjogok érvényességéről és érvényesítéséről. Egyetlen példával megvilágítva a fenti megjegyzést: miért lehet Bosznia vagy Macedónia önakaratából független államszervezeti egység, és miért nem érvényesülhet ez az akarat - még szubautonómia keretében sem - Koszovó esetében?
A tiszta rendezéshez vivő első lépést Svájc is - szerves multikulturális integrációs folyamat szentesítéseként - csak 1848-ban tette meg, amikor új törvényeiben magát mint többnemzetiségű26 államot definiálta, és a többnyelvűséget az államiság lényeges jegyeként ismerte és fogadta el. Urs Altermatt, solothurni-freiburgi történész a többnyelvűségnek ezt az elismerését mint a modern Svájc rendezőelvét lényeges sarokpontként emeli ki.27
A svájci történetírásban külföldön is (svájci) különútnak28 nevezik azt az egyedien Svájcot jellemző társadalmi berendezkedést, amely több - egymással is összehangolt - rétegben épült ki. Alapja azonban a germán törvényrend alapjait őrző Német-Római Birodalom - a Heilig-Römisches Reich deutscher Nation - törzsi föderalizmusból kinőtt szövetségi államisága. Ami nem más, mint a középkori európai közalakulati variációk egyike.

Megértési esélyek a szubszidiáris föderalizmus és a centralizációs szemlélet között

A francia centralizmus volt ennek az Európában szélesen elterjedt föderalizmusnak az ellenpéldája. Magyarországon, érdekes módon, a nemzetállamiság kereteibe szabva, ez a francia szabású centralizmus uralja a történelemszemléletet, s ez megmutatkozik a gondolkozásmódot hordozó nyelviségben is. Ennek tulajdonítható a német-magyar lexikológiában mutatkozó számos jelentésbeli eltérés, mint például az, hogy a birodalom szó csak szótárilag azonos a Reich-hel, és a nemzet több tekintetben is különbözik - különösen Svájcban - a Nation szótól. A sokágú jelentést hordozó Land szó magyarra való átültetése pedig kifejezetten lehetetlen.
A tényvilág azonban részben ellentmond a nyelviségnek, hiszen a valóságban létezett a föderalizmus a magyar történelemben is a habsburgi kapcsolatok révén, amikor a magyarság (Magyarország) évszázadokon át, latens és a magyar érzület által el nem ismert módon a föderatív német birodalom része volt. Ezt a történelemírás nem regisztrálta, mint ahogy a magyar köztudat sem. Erre ezért - mondhatni: tudatos szellemi rezisztenciából, szellemi önmegvonás okán - nincsen fogalmi rendünk máig, hiszen ez a föderatív demokratizmus nem illeszkedett a francia típusú gondolatkörünkbe, a nemzeti konfrontációs rendszerbe.
Ennek következménye, hogy magyarul nem tudjuk megérteni a magyar történelemben olyan momentumok logikáját, olyan megoldási gondolatrendszereket, mint amit Széchenyi, Andrássy, Deák vagy akár Görgey követett. Ők - különböző mértékben és értelemben - ezt a realisan meglévő, a realitásokban igazából használt, de az elméleti és eszmei magyarságkörből kiiktatott föderalizmust igyekeztek (volna) megtartani a magyar kultúrtérben. Vigyázniuk kellett azonban, mert villámgyorsan rákerültek a hazaárulók (és) a Habsburg-pártiak listájára. Az 1848-ban megjelent Carl von Rotteck-féle német nyelvű Staats-Lexikon a forradalmi fellángolások idején ezért ajánlotta - Széchenyi megoldási képletrendjében - a "Föderalisierung der Habsburger Monarchie"-t.29 Ami fordításban elképesztően tévútra vitte a javallatot, hiszen a "tartományosítás" szó valóban a nemzeti konfrontáció szemléletkörébe vetítette át, illetve benne tartotta meg a dolgot.
A föderalizációban ugyanis teljesen másodrangú szerepet játszott a nyelv. Az állami működés mögött állt. A föderatív államiságban teljességgel természetes volt a különböző nyelvek jelenléte, hiszen használatuk szabályozását az állami alap egységekben - németül: Landokban30 - vagy még lejjebb: a településeken, a Gemeindékben, tehát a szubszidiáris helyükön - megoldották.
A német történelemből e tekintetben csak két tényre és egy - magyar sorskérdések utólatolgatásakor teljesen figyelmen kívül hagyott - történelmi vonatkozásra utalok: 1) a porosz államiságnak lendületet adó II. Frigyes - közismerten - francia nyelvű költői babérokra vágyott, vagyis franciául írt verseket; 2) fél évszázaddal később a Rheinbund német nyelvű államai31 a franciák - Napóleon - oldalán fogtak fegyvert.
A magyar vonatkozású adalék: a 19. század német integráció leglényegesebb kérdésében, hogy a szövetség nagy avagy kicsi legyen, a Habsburg Birodalom, vagyis a Kárpát-medence mélyen érintve volt. A Groâund, vagyis a Habsburg-ház császári nominális fennhatósága alatt létrejövő - modernizált - szövetségben természetszerűleg helyt kaptak volna a Duna menti Landok, az örökölt tartományok is. (Erre hosszú évszázadokon át előképként jelen volt - a Német Birodalomban - Csehország, mely - érdekes módon - "átkerült" a Kleinbund melletti döntés miatt a Habsburg birodalmi zónába.) Széchenyi ezt a föderatív Habsburg Birodalmat pártolta 1848-ban, szemben a nemzetállami, antiföderalista szeparatizmussal, amely "nemzeti köntösben" került az eszmék árupiacára. Deák a Monarchia megalkotásában, aminek a neve németül, mint tudjuk, "Doppelmonarchie", ennek a föderatív államiságnak építette meg a Kárpát-medencei bázisát. (Az már más kérdés, hogy az utókor hogyan értette meg és értelmezte ezt a nagyon is józan és hasznos alapvetést.)
A Land - tartomány fordítási megfeleltetés fogalmi torzulást ültetett át a magyar nyelvi világképbe. Fogalmi lefordítatlansága hallatlan gondolati vákuumot teremt a magyar közgondolkodásban. Ki merem mondani: ez az űr (az egyik) akadályozója annak, hogy a modern európai integráció (egyik vetületének) lényegét - lényegi kérdéseit - igazából felfogjuk magyarul: a föderalizmust, a szubszidiarizmust.
Ezek a fogalmak élénken élnek a modern regionális, föderális Európa-képben és jövővízióban. A svájci szövetség szerkezetében nem különbözött alapvetően a Habsburg-monarchia felépítettségétől. Legfeljebb egy lényeges pontban: hogy történelmi elhatározás szervesen kifejlődött példánya lett a svájci multikulturális államiság. A történelmi alapvetés és a szerves kifejlés hiánya ellenére joggal nevezte a Habsburg-rendet Julius Fröbel német publicista és politikus "nagy, monarchista Svájc"-nak..32 Mindkét multikulturális állami képződményben nagy, összefüggő nyelvterületek integrálódtak; mindkettő rendelkezett azzal a szerencsés népességi jeggyel, hogy általában nem estek egybe az etnikai, vallási és nyelvi határok (ahol egybeestek - lásd a Délvidéken - ott tartós konfliktusok alakultak ki); viszonylag kevés volt a vegyes lakosságú terület (amik azóta - a tudatos keverések, át- és beköltöztetések révén majdhogynem jóvátehetetlenül és a gyökértelen, szervetlen keveredések miatt alighanem kezelhetetlenül megnövekedtek a "Monarchia-terület"-eken; így valamennyi, a Monarchia területén született államiságot áthatotta a többnyelvűség mint államalkotó tény tényleges jelenléte. Amihez azonban - a meglévő labilis államiságokon belül - hiányzik a multikulturalitás mint eszme.
A két 19. századi integráció - a svájci és az Osztrák-Magyar Monarchiáé - valóban lehetne előképe az alakuló Európai Uniónak. A svájci nyilvánvalóan folyamatos fejlődés eredményeként a századfordulóra stabilabb állapotba jutott, mint keleti társa, amelyben a főképpen később, a 20. században "feltörő nyelv- és kultúrnacionalizmus"33 szétrobbantotta 1867-ben megalakult közös államiságuk terét: a politikai államot.

Nyelv és államiság közössége mint eshetőség

De nem kell azt gondolnunk, hogy a "többnyelvű Svájc" állameszméje Svájcon belül egyértelműen diadalmaskodott. Noha megvalósulása zökkenők nélkül, nagymérvű megegyezések és egyetértés bázisán ment végbe, olyan mérvadó koponyak, mint Gottfried Keller, aki író volt, s emellett, e szempontból lényegesebb funkciót betöltve mint Zürich Kanton jegyzője34 azt írta 1872-ben, hogy Németország határának, amint demokratikus államszerkezetre vált át, illetve vált vissza, a Gotthard-hágón lesz a helye. Vagyis Keller szemében nem volt alapvető államalkotó svájci kritérium a többnyelvűség, inkább a demokratikus-republikánus államformát részesítette előnyben.35
A nyelvi szolidaritás36 azonban az európai nemzetállami gondolkodás teljidejében sem támadt fel Svájcban. Sokszorosan bizonyított tény, hogy Svájcban az egyéni és közösségi döntésekben rendszerint előbre való szempont a kultúrát pregnánsabban kifejező tényező a vallás vagy a politikai felfogás, mint a nyelvi hovatartozás. Nem merész általánosítás azt mondani például, hogy egy berni német nyelvű protestáns konzervatív jobban érzi magát egy waadtlandi francia nyelvű protestánssal, mint egy berni német nyelvű szociáldemokratával. (Hát még egy hasonló zürichivel! Tehát: a nyelven belül a kantontudat is jócskán latba esik.)
Az európai nyelvnacionalizmus37 elharapódzásával való szembenézés főképp a német és olasz nemzetállami integráció idején (a francia már megvolt!) még csak erősítette a svájciakban identitásuk újrafogalmazásának az igényét. Áthelyezték gondolkozásuk súlypontját a politikai célnemzetre, és közös történelmi útjukat és közös politikai kultúrájukat állították az előtérbe.38 Amiképpen Európa nagy államaiban az egységes közös nyelv a nemzeti sajátság kifejezője, azonképpen jelenti a "nemzetit" Svájcban a többnyelvűség - állítja jelentésrendbe a szavak mögött a fogalmakat Fritz Fleiner.39
Az 1937-es - a rétorománokat Svájc népei közé emelő - kormányüzenetben poétikusan ez áll: "Amint más államok nyelvi közösségükből jöttek létre, és a nyelvük egységében látják erejük egyik oszlopát, akként államszövetségünk gondolatának egyik sajátossága, hogy nagyságát mindazon nyelvek összefogásában, harmóniájában és együttélésébe" látjuk, amelyek egybeforrtak a svájci földdel, és nemzetünk nyelvi örökségét jelentik."40
A svájc integráció belső hivatalos elismerése - és a közvélemény által való elfogadása - a Bundesbrief megszületésének 600. évfordulóján történt, 1891-ben. De száz évvel később is szükségesnek látta a sávjci szövetségi kormány hangsúlyozni, hogy "egy összsvájci szövetségi ünnep még nem jelenti azt, hogy a föderalisztikus államfelépítmény csorbát szenved."41
Nem igényel külön hangsúlyozást, hogy Svájc kicsiben így mintázza az állami integrációt, az államok integrációjának föderatív változatát. Abban egyetértenek a svájci elemzők, hogy az európai integrációból sohasem lehet homogén "Európa-nemzet". Föderatív, soknyelvű közösségek államszövetsége lehet csak vonzó az európai szellemiségnek, mely későbbi stádiumában esetleg szövetségi állam lehet.
De a nyelv - a területelviségnek megfelelve, éppen úgy, mint Svájcban - a közös társadalmi, állami tudat és gyakorlat melletti bázisközösségek - Duray Miklós szép és kifejező magyar szavával: a társnemzetek - meg fogják őrizni egyéni kulturális hagyományaikat, velük a nyelvüket is "a multikulturális társadalomhoz nélkülözhetetlen kölcsönös tisztelet" révén.42

A svájci modell és az európai gyakorlat esélyei

Hangsúlyozandó, mint e fejezet bevezetésében, hogy a területelviség és megvalósításának társadalomtechnikai kellékei: a szubszidiaritás, az önrendelkezési jog működőképességének és társadalomérdekűségének a vizsgája megtörtént a svájci próbán. Rövid latin változatát; a cuius regio, eius lingua-t ajánlja tehát a svájci külügyminiszter, Flavio Cotti egy "új sokkal pluralisztikusabb Európa" javára: "Svájc ebben a tekintetben példa lehet Európa előtt." Cotti megjelöli azokat a szükséges szempontokat, melyeket - svájci mintára - az európai integrációs folyamatban erősíteni kell. Mindkét támogató utalása a nyelvhez kapcsolódik. Eszerint: erősíteni kell a "kisebbségek bázisát", vagyis tudatuk oszlopait, reális és szellemi létezésük feltételeit, és fokozottan támogatni kell a nyelvek és a kultúrák közötti kölcsönös megismerést és megértést.43
Cotti az európai hasznosíthatósággal kapcsolatban utal Denis de Rougement híres tízparancsolatára, mely a következő tézisekből áll, és - szerinte - egyetlen szócserével (Svájc - Európa) megvalósíthatósági vázlatnak kínálkozik:
Járjátok be az országot! Ismerjétek meg hazánkat, Svájcot (azaz Európát)!
Legyünk kíváncsiak arra, ami elválaszt egymástól (vagyis arra, ami Európában mindig is a különbségek egyensúlya volt)!
Éljünk többnyelvűségünk lehetőségeivel (azaz Európában az élő, kultúrát hordozó idegennyelv-tanulással és gyakorlással)!
Becsüljük társadalmi-állami összetartozásunkat (vagyis az európaiságot!)
...intenzívebb cserét (vagyis fedezzük fel és gyakoroljuk egymás megismerésének lehetőségeit, utazásokkal, ifjúsági, szakmai, családi cserékkel, kapcsolatápolással egész Európában)!
Tanuljuk egymás nyelvét! (Denis de Rougement itt kiemeli, hogy Svájc három nagy nyelvének ismerete az Európai Közösség népességének 60 százalékával teremt kapcsolatot! E nyelvek ismerete "fantasztikus, egyéni útlevelünk a jövő Európájába!" - írta.)
Támogatnunk kell a kisebbségeket [...] A többségnek továbbra is előzékenységet kell mutatnia a kisebbség iránt [...] (vagyis az Európai Unió - svájci mintára - ne tegyen különbséget az emberi közösségek között méretük, lélekszámuk szerint. Kezeljék úgy az EU-ban a kisebbségeket, mint Svájcban a rétorománokat.)
Denis de Rougement ebben a pontban azt tanácsolja, hogy mutassanak barátságot Németország, Franciaország és Olaszország irányában, és ismerjék e, hogy ezekkel az országokkal a nyelv révén mint egy köldökzsinórral össze vannak kötve. Hangsúlyozza a mértéktartást e kapcsolatok ápolásában: "Becsüljük meg ezeket az országokat mint kultúránk forrásait, anélkül hogy eközben feladnánk önállóságunkat44!" (Európa népeinek kölcsönös megértése fontos!)
Denis de Rougement a többnyelvűség nyílt vállalására és bátor ápolására buzdít. A toleranciát, a tiszteletet és a kölcsönös megértést emeli ki mint a többnyelvűség előfeltételeit. "Ez érdekes távlatot nyit egy olyan Európa előtt is, amely egyesülésre törekszik."45 (Vagyis: Európában is szorgalmazni kell és lehet kölcsönösen egymás nyelvének magas szintű elsajátítását, miként Svájcban ez a nemzeti nyelvek tanításával történik.)
Denis de Rougement leszögezi még ebben az utolsó pontban azon kívánságát: "töltsön el örömmel, hogy ehhez a kulturális sokrétűséghez tartozunk!"46 (Ugyanez a mondat illik európai vonatkozásban is!)
Összehasonlításként lássuk az alábbi, Svájc nyelviségét bemutató, az időszakos változásokat rögzítő táblázatot, mely bizonyítani hivatott a területelviség tisztességes, türelmes és józan érvényesítésének hatékonyságát, ami - adott esetben és a svájci ajánlat szerint - garantálni fogja az európai nyelvek területelvi alapon történő megőrzését is:

A svájci államot alkotó nyelvi csoportok aránya és változásai 1888 és 1990 között:
A Svájc őskantonjai alapításának 700. évfordulóján, 1991-ben megjelent ünnepi interjúkötetben Flavio Cotti, aki a nevezetes évben ráadásul az államelnöki funkciókat is ellátta, joggal és meggyőződéssel nyilatkozhatott tehát reményéről, és várhatta az "európai összefüggés" működésbe lépésétől a svájci hagyományok kiterjesztését és tökéletesedését. A Nazigold-affértól (1995-97) a Swissair összeomlásáig vezető válság előtt még bizakodással jelenthette ki, hogy "A svájci soknyelvűség több száz éves hagyománya európai kontextusban hasznosulhat a leginkább".47
Úgy fest, hogy Svájc és Európa jövője a megoldási módozatok keresése, a kihívások és tévutak hasonlósága folytán az új évezred küszöbén szorosabbra fonódik. Modellek és kipróbált eszközök cseréjére mindkét fél számíthat. Ennek kétoldalúan intézményes szándékára új helvétizmus született: a Bilaterale szava, amely a brüsszeli Európai Unió és a svájci föderális integritás közötti megegyezést jelenti.
 

JEGYZETEK
 1. Nyelvben megőrzött jelei ennek például a Ständemehr, amely azt jelenti, hogy alkotmánymódosító népszavazáskor a kantonok szavazati aránya a döntő és nem a svájci átlag szavazati eredmény.
 2. Erich Gysling: Stunde der Vahreit. Universitätsverlag, Freiburg, 1991. 131.
 3. Vö.: Viviane Manz: Sprachenvielfalt und europäische Integration. Neue Zürcher Zeitung 2001. május 10. 5.
 4. Az Európai Parlamentben minden képviselő az anyanyelvén szólalhat fel.
 5. Forrás: Európai Bizottság, idézi Népszabadság, 2001. augusztus 15. 3.
 6. Az anyanemzet magyar fogalomszó németre fordítása Svájcban heves elutasításra, de legalábbis értetlenségre talál. Természetesen következik ez abból, hogy a három svájci kulturális egység szándékoltan, akartan vált egy állammá. Ezért gyakran jelölik magukat Willensnationnak, vagyis akarattal létrehozott nemzetnek. Az anyanemzet szó használata németül a Kárpát-medencei relációban sem ajánlatos. Egy átlag svájci ember reflexgondolata ekkor - saját viszonyaira transzponálva a Duna-völgyi információt - az lesz, hogy a nagy ország hatalmat akar gyakorolni az ugyanazon nyelvet beszélő kis néprész fölött.
 7. Érdekes, hogy nemzeti együttlétükre - Duray Miklós felvidéki magyar politikusnak köszönhetően - van magyar szavunk: társnemzet. Németül ennek megfelelője azonban hiányzik.
 8. "Der gemeinsame Willen zur Eidgenossenschaft", "das Bewuasstsein, dass wir eine Nation sind." Hans Jenny: Gemeinsamer Wille zur Schweiz. Das Ganze ist mehr als seine Teile. In: Paul Waldburger: Brückenschlag zwischen deutscher und welscher Schweiz, Th. Gut & Co. Verlag Stäfa. 7.
 9. "Es gibt hier keinen Kulturkampf." - Hans Jenny: i.m. 9.
10."Die Verwirklichung der Demokratie." Idézi Hans Jenny: i.m. 8.
11. "La Suisse est peut-etre la nation de l'Europe la plus légitiment composée. Idézi Haus Jenny: i.m. 8.
12. Korunk világa - a harcot kiváltó globalizáció fogalmával megjelölt - integráció: globális integráció, melyre az itt olvasható gondolatsor a nacionalizmusok tévútra kerülését illetően sajnos fokozottabb mértékben érvényes, mint Európában.
13. "Das Nationalitätenprinzip hat seine Mission gehabt. Es hat mit den überlebten Staatenbildungen des Feudalismus und Absolutismus aufgeräumt."
14. ...übesteigertes Nationalitätenprinzip "durch die Idee der politischen Nation"
15. "die Einfügung der deutschen und welschen Sonderart in die große gemeinschaftliche europäische Kultur. Max Huber: Der schweizerische Staat gedanke. Zürich 1916.
16. "nicht die Bildung eines verschwommenen und unechten Durchschnitts." Max Huber: i.m. 191.
17. "Gerade da, wo das Verständnis für eine fremde Kultur neben der angestammten sich geltend macht, dürfen wie Schweizer eine gewisse Superiorität für uns in Anspruch nehmen." Max Huber: i.m. 191.
18. "Und endlich geht hell und heller die Erkenntnis auf, dass es zum allerkleinsten Teil das Blut ist, das ein Volk ausmacht, sondern der Geist und dass der Geist es bildet durch seine Geschichte... In diesem Sinne sind wir Schweizer ein Volk. Die Seele unseres Volkes ist unser geschichtliches Erleben und die Seele dieser Seele ist die Freiheit." Leonhard Ragaz: Die neue Schweiz. Olten, 1918.
19. "eine genauere Kenntnis der heiklen Verhaltnisse zwischen den verschiedenen Sprachgruppen." Leonhard Ragaz: i.m.
20. Uő. uo.
21. "Das nationale Selbstverständnis der Schweiz gründet sich vorwiegend auf den politischen Konsens und die gemeinsame, aus Geschichte abgeleitete Staatlichkeit."
22. E gondolat kifejtése messzire vezetne. Lexikológiai alaptanulsága - kiindulópontja és eredménye - az (lenne), hogy a Reich német szó - a szótári párhuzamosság dacára - nem azonos a magyar birodalom szóval. A köznémetben - miként a német történelemben - a Reich államok laza együttesét jelenti, amelyet sok tekintetben demokratikus működés jellemzett. A modern, esetleg az EU-föderalizmus bizonyos értelemben kapcsolatot teremt a középkori Reich-hel.
23. Az "új" nem véletlen elszólás. Az európai egységesülés gondolata az európai nemzetállamok megvalósulásának korával egyidős. Az akkori századforduló nagy Európa-eufóriáját - először - az első világháború rémálma foszlatta szét.
24. Manfred Gsteiger: Vom gemeineidgenössischen Nationalgefühl zum Plurikulturalismus. Neue Zürcher Zeitung, 2001. december 9. - "Die traditionell helvetische Formel «Einheit in der Vielheit» muss jedoch in diesem Sinn auch als «Vielheit in Einheit» gelten." 57.
25. "Die traditionell helvetische Formel" - áll a tanulmányban. Manfred Gsteiger: Vom gemeineidgenössichen Nationalgefühl zum Plurikulturalism. In: Neue Züricher Zeitung, 2001. december 9.
26. Multinationaler Staat von Völkerschaften: ezt talán pontosabb, de szokatlanabb lenne több nemzetből (vagy népből) álló államra fordítanunk. A kérdéshez vö.: Cyril Hegnauer: Das Sprachenrecht in der Schweiz. Zürich, 1947; Hermann Weilenmann: Pax Helvetica. Oder die Demokratie der kleinen Gruppen. Zürich, 1951; Robert Schläpfer (Hg.): Die viersprachige Schweiz. Zürich/Köln, 1982; Ernest Weibel: Sprachgruppen und Sprachprobleme in der Schweiz. Konflikte und Konfliktregelungsmodelle. In: Die Schweiz... Redaktion: Hans-Georg Wehling, Stuttgart/Berlin/Köln/Mainz, 1988. 79-99. In: Urs Altermatt: Die mehrsprachige Schweiz - Modell für Europa? In: Schiwez und Österreich, eine Nachbarschaft in Mitteleuropa (Urs Altermat/Emuil Bix (Hg.) Böhlau Verlag Wien, Köln, Weimar).
27. "die Mehrsprachigkeit als Ordnungsprinzip" - Urs Altermatt: Die mehrsprachige Schweiz - Modell für Europa? i.h.
28. Sondeweg - a szó svájci konnotációja a svájci (Schweizer) jelző, legtöbbször egybeírva, de különírva is: Schweizer Sonderweg. Ehhez illeszkedik a Vierwalstätter See körül kiépített történelmi sétaút elnevezése, a Schweizerpfad.
29. Maga a Monarchia szó is tévedésbokrot ölel magába, amely félreértéseket okoz, és hozzá nem értés látszatát kelti a német ajkú hallgatóban. A magyar nyelvből átvett Monarchia ugyanis egyszerűen uralmat jelent németül. Ide a Doppelmonarchie vagy esetleg a K. und K. illik, ami dualizmust jelent, de nem rendelkezik ez utóbbi szó tudományos(kodó) stichjével.
30. Hangsúlyozom: a Land szó fogalmi lefordítatlansága hallatlan gondolati vákuumot teremt a magyar közgondolkodásban.
31. Magyarra ma tartománynak fordítják.
32. "groâe monarchistische Schweiz", "Wien, Deutschland und Europa" c. röpcéduláján írta ezt Fröbel.
33. "der aufkommende Sprach- und Kulturnationalismus". Vö. Urs Altermatt: Die mehrsprachige Schweiz - Modell für Europa?
34. A Schreiber, Staatsschreiber szó svájci-németül sokkal súlyosabb, nagyobb hatalmú fogalmat takar, mint a magyar jegyző szó. A Staatsschreiber volt Zürich kantonjának az "ügyvezető igazgatója""
35. Keller plasztikus megfogalmazásában ez így olvasható: "Sobald das Deutsche Reich wieder Raum für demokratische Staatsgebilde hat, gehören seine Grnezpfähle auf den Gotthard." Urs Altermatt hozzáfűzi, hogy "Keller sah in der demokratisch republikanischen Staatsform und nicht in der Mehrpsrachigkeit das Charakteristikum der Eidgenssenschaft". Vö. Urs Altermatt: i.m. 44.
36. "Sprachsolidaritäten spielten eine untergeordnete Rolle" - írja Urs Altermatt. (i.m. 42.).
37. Sprachnationalismus - a svájci német nyelvhasználat beszédes szava a nyelvében előtetszelgő nemzetállami törekvésekre. Vö. Urs Altermatt: i.m. 44.
38. politische Willensnation - a svájci gondolkodási rendbe illeszkedő szófogalom, melynek társfogalma a politische Kultur. Az előzőt magyarul - a fogalom hiányában - egyáltalán nem hallani, utóbbi lassan divatva jövő fogalom: tartalmi meghonosodásához azonban gyakorlási és tapasztalati idő kell.
39. Fritz Fleiner: Schweizerisches Bundesstaatsrecht. Tübingen, 1923.
40. "Wenn andere Staaten aus der gemeinschaft der Sprache sich bildeten und in der Einheit der Sprache eine Säule ihrer Kraft erblickten, so entspricht es der Eigenart unseres eidgenössischen Staatsgedankens, seine Grösse in der Zusammenfassung, im Zusammenleben und im Zuzammenklingen all jener Sprachen zu finden, die mit der schweizerischen Erde verwachsen sind und zum sprachlichen Erbgut unserer Nation gehören."
41. "Ein gesamtschweizerischer Bundesfeiertag muss keine Beeinträchtigung des föderalistichen Staatsaufbaus bedeuten." Idézi Urs Altermatt: i.m. 44.
42. Urs Altermatt: Szarajevói jelzőtűz. Osiris. Bp., 2000. 245.
43. "die kulturelle Basis der Minderheiten stärken" - "eine stärkere Förderung des gegeseitigen Verständnisses zwischen den Sprachen und Kulturen." Vö. Erich Gysling im Gespräch mit Flavio Cotti. Stunde der Wahrheit für die Schweiz. Universitätsverlag Freiburg Schweiz, 1991.
44. Az önállóság fogalomra a németül beszélő külügyminiszter az Eigenständigkeit szót használta.
45. "eine interessante Perspektive auch für Europa, das nach Einheit strebt". Gotti külügyminisztertől élőszóban is többször hallható volt ez a mondat. Vö. Erich Gysling im Gespräch mit Flavio Cotti...
46. Flavio Cotti német nyelvű interjúszövegében ez így olvasható: "Wir sollten uns darüber freuen, dieser kulturellen Vielfalt anzugehören."
47. Cotti eredeti szövege a fordításnál sarkosabban fogalmaz: "Die hundertejahre alte Tradition im Umgang mit mehreren Sprachen kann sich sehr wohl im europäischen Kontext bewähren und Beispiel für neue, viel pluralistischere Entwicklungen sein." Stunde der Wahrheit für die Schweitz, Erich Gysling im Gespräch mit Flavio Cotti. 131.