Hadd idézzem fel elöljáróban azt a négy, nem mindig könnyen összeegyeztethető elvet, amely a bioetikát irányítja. Az első a személy tisztelete. Az ember meghatározása során hol Prométheusz máját, hol a vallások vérét, hol Racine hősnőinek szívét emlegették. A tudományos kutatás előrehaladása napjainkban két meghatározást kínál az emberről. Az első genetikai, ebből pedig két következtetés adódik.
Minden egyes ember egyedi és pótolhatatlan. Ez az egyediség nagyon sok, nagyon változatos karakter összeadódásából áll. A második meghatározás idegi: az ember halála annyi, mint az emberi agy halála, és az embert agya különbözteti meg az állattól. A gének csak nagy vonalakban irányítják az agy szerveződését. Egy ikerpár tagjainak lehet eltérő agya.
A személy - biológiai egyed, társadalmi viszonyokba foglalt lény, a jogászi gondolkodás alanya. Ám egyúttal túlmutat mindezen analitikus meghatározásokon. Úgy jelenik meg előttünk, mint érték. A személy tisztelete alapvető kötelesség. Ezért van az, hogy az őt irányító elvek sorában a bioetika az első helyen tartja számon a személy szabadságának és méltóságának tiszteletét.
Ezután következik a megismerés iránti tisztelet. Erőteljes igazolásban és védelemben két irányulás részesült. Az első az ember első számú kötelességének tekinti a megismerést, míg a második nyugtalansággal szemléli a megismerés útján tett lépések némelyikét. Ha 1900 táján hallgattak volna a tudomány egyik-másik ellenzőjének szavára, száz év múltán még mindig védtelenek lennénk a vérmérgezéssel, a diftériával és a tüdővésszel szemben.
Kevésbé egyszerő a helyzet a 20. század végén.
Bizonyos kutatási programok, például a génsebészet vagy a neurobiológia egyik-másik eredménye mélyrehatóan beleszólhat az ember létébe.
Azon értékek között, amelyeket a jelenkor társadalmai tisztelnek, a személy és a megismerés az első helyen áll. A személy, aki maga is tanul és megismer, tisztelet tárgya. A megismerés pedig arra tanít bennünket, hogy minden emberi lény egyedi és pótolhatatlan. Nem lehet szó arról, hogy feláldozzuk a megismerés vagy az emberi személy lényegi összetevőit. Illő azonban megszabnunk a szükséges óvintézkedések, a hasznos szabályok körét.
Az orvosi és biológiai kutatást folytatni kell. Csakis ez teheti lehetővé továbbra is félelmetes betegségek - különösen a genetikai eredetőek - megelőzését és kezelését. De az orvosi, különösképpen a genetikai kutatások fejlődését két feltételhez kell kötni, mégpedig időben és térben.
Időben, vagyis moratóriumot kell hirdetni. Ilyesmire első ízben a génsebészet kapcsán az Asilomar esetében került sor, és azóta kiállta a próbát. Ha a jövőben kellően alkalmazzák, lehetőséget nyújt arra, hogy helyesen felbecsüljük mind a várt nyereséget, mind az aggasztó veszélyeket, mind a szükséges intézkedéseket.
Térben, vagyis engedélyhez kell kötni. Amikor a kutatás egy nagyon kiélezett ponthoz ér, amely ígéretes ugyan, de veszélyes is lehet, egyedül olyan laboratóriumok kaphatnak rá engedélyt, amelyek élén a biológiai szakértelmet erkölcsi szigorral párosító tudósok állnak.
Hasonló óvintézkedések elfogadásával a kutatás fejlesztése lehetővé kellene hogy tegye a személy iránti tisztelet és a megismerés iránti tisztelet nélkülözhetetlen egyeztetését.
A harmadik elv a kutatók felelőssége. A kutatókat sokáig két csoportba lehetett sorolni. Voltak egyfelől a Poncius Pilátusok: "Felfedeztem valamit. A társadalom bánjon vele, ahogy tud. Mosom kezeimet." Másfelől voltak a nyugtalanok és boldogtalanok. Hol túl gyorsan halad a kutatás, és ez súlyos bajokat idézhet elő, hol egy helyben topog. A kutató mindkét esetben azt fontolgatja, hogy leállítja a további munkát.
Szerencsére felbukkant a harmadik fajtája is a kutatóknak, azoké, akik tisztában vannak felelősségükkel, és a saját munkájukban elért eredmények útján korlátozni kívánják egy korábbi kutatás erkölcsi következményeit.
A negyedik elv az anyagi haszon elutasítása. Az etika először a vas ellen lépett fel. ősi tiltás ez: "Ne ölj!" Most pedig az etika, lám, egy másik fémben lel ellenségre. Nem aranykorról beszélhetünk, hanem az arany koráról. Az évezredek folyamán a haszon hol dicséret, hol elmarasztalás tárgya. Jelenleg tisztelet övezi. Meghódít minden területet. Próbálja megszerezni magának az emberi testet. Számos nemzet elfogadja és bátorítja az emberi test nagyban vagy kicsiben történő kiárusítását. A genetika nehezen elfogadható példákat kínál. Nem tisztünk ítélkezni arról, hogy milyen helyet foglal el a haszon a kortárs társadalomban, azonban fontos hangsúlyoznunk, hogy a haszon és az emberi test közötti viszony jelenlegi alakulása veszélyeket rejt magában. Szabad beszélnünk arról, hogy kívánatos az erkölcsi tudat ébredése. A "Ne ölj!" vaskori tiltására az arany korának ezzel kellene válaszolnia: "Ne bocsásd áruba, ne vedd bérbe az emberi testet!"A genetika és az etika közötti kapcsolatokban három korszakot lehet megkülönböztetni.
Az első korszak még zajtalan. A Mendel, Landsteiner, Morgan nevéhez főződő nagy felfedezések nyomán megszületik az öröklődés tudománya, de a gyógyászatra nézve ennek még nincsenek következményei.
A második korszakkal megnyílik az öröklődés birtokba vétele. Az öröklődés tudományának fejlődése jóvoltából olyan adatok halmozódnak fel, amelyek fontos következményeket idéznek elő. Lehetővé válik súlyos örökletes betegségek igen korai, még a méhen belüli állapotban történő felismerése. Lehetségessé válik más, félelmetes betegségekre való hajlam felismerése a születés pillanatában. Gyilkosság vagy nemi erőszak elkövetése után azonosítani tudjuk a tettest. Szinte abszolút bizonyossággal meg tudjuk állapítani az apaságot. Aligha szükséges hangsúlyozni, mennyire fontos etikai kérdéseket vet fel mind a betegségek előrejelzése, mind a személyazonosság biológiája.
Megválaszolatlan maradt azonban egy alapvető kérdés, éspedig a sejtek elkülönülése: hogyan lesznek az embriót alkotó sejtekből a szívet, a májat, a vesét alkotó szakosodott sejtek, miközben azért megőrzik a magukban hordozott teljes genetikai készletet is.
A harmadik korszak, amelybe mi tartozunk, cselekvő korszak: azzá teszi a génsebészet, valamint mindazon módszerek, amelyek célja valamely élőlény génkészletének módosítása.
A felmerülő erkölcsi kérdések kétfélék: a) a génsebészettel és annak alkalmazásával összefüggő általános kérdések; b) szorosan a klónozáshoz kötődő kérdések.Ha a kolibacilus és az ember nem ugyanazon a bolygón élne, a baktérium genetikai kódjának változásai nem lennének annyira fontosak. Csakhogy Stanford 1971-ben végzett híres kísérletei óta lehetővé vált rákkeltő vírust bevinni a kolibacilusba, átalakítani az antibiotikumra érzékeny kolibacilust antibiotikumra ellenállóvá, s azt is el lehet érni, hogy a kolibacilus emberi eredető fehérjéket, például inzulint állítson elő.
Olyan veszélyek, olyan remények ezek, amelyek erősen megmozgatták a kedélyeket. Az Egyesült Államok nyugati partján fekvő kisváros, Asilomar 1974-ben kollokvium színhelye volt. Nagy eseménynek lehettünk ott tanúi: ez a szaktudomány, a genetika világra hozta a bioetikát. A tudósok körében tudatosul saját felelősségük. Így kerül sor arra, amire már utaltunk: közösen moratórium meghirdetése mellett döntenek. A kifejezés ezzel kilép a jog és a pénzügyek világából, hogy bekerüljön a biológusok szóhasználatába.
"Ami érvényes a kolibacilusra, az érvényes az elefántra és az emberre is" - írta Jacques Monod. Milyen mértékben módosítható génsebészet útján az emberő Meddig terjed az ereje, és korlátlanul továbbfejleszthető-eő
Igen fontos különválasztani a kutatások két fajtáját és az erkölcsi felelősség két szintjét.
Vannak egyfelől az olyan kutatások, amelyek célja valamely emberi szerv módosítása, egy gén beültetése valamely szerv szaknyelven szomatikusnak nevezett sejtjeibe. A jelek szerint ez nem vet fel különösen súlyos erkölcsi kérdést. Az ilyen génátültetés alkalmával ugyanazok az erkölcsi kérdések merülnek fel, mint amikor szervátültetést végzünk.
Másfelől a kutatások olyan irányba tartanak, hogy maga az egyén lehet módosítható. A génátültetéseknek ez a fajtája viszont erősen felkavarta az érzelmeket, igen nagy fenntartásokkal kezelik, mivel arról van szó, hogy valamely személy génjét megtermékenyített petesejtbe ültetik, ezáltal tehát lehetővé válik egy személy génállományának módosítása. Ezzel a génsebészet beteljesíti azokat az előrejelzéseket és jóslatokat, amelyeket Aldous Huxley fogalmazott meg a Szép új világ lapjain. Ebben a "szép új világban" a génsebész kedvére állíthat elő egy új Charlie Chaplint, Adolf Hitlert vagy egy távolugrót.
Nyilvánvalóak a veszélyek. A dolgok mai állása mellett a génkészletre, a teljes egyénre ható génátültetést be kell tiltani. Nem lehet ma kizárni a feltételezést, hogy a jövő olyan előrelépést hoz, amely lehetővé teszi a csírasejtek azon egészen kis részének módosítását, amelyek örökletes betegség okozói, de az érintett személyt a maga egészében tiszteletben tartják. Távoli és bizonytalan remény ez. A tilalomnak jelenleg egyértelmőnek kell lennie. Annál is inkább, mivel a génsebészet fejlődése érdeklődést kelt a kereskedőkben, fennáll az üzleti kihasználás kísértése, a genetika, az eugénia és a pénz összefonódása.
Szabadalmaztatni a génkészletető Fontos amerikai cégek nemrég indítványozták, hogy már előre szabadalmazni kellene az emberi génkészletet, hogy ily módon tulajdonosai legyenek fokról fokra felfedezett különféle elemeinek. A tulajdonjog azután a felhasználás változatos módozatait, busás hasznot tenne lehetővé. Bizonyos amerikai hatóságok hajlani látszanak hasonló szabadalmak kibocsátására. Ezek az elgondolások szerencsére kemény ellenállást váltottak ki Európában, különösen Franciaországban, más területeket illetően az Egyesült Államokban is. Igen fontos dolog különbséget tenni feltalálás és felfedezés között. Egy új készülék vagy azok a technikai mőveletek, amelyek lehetővé teszik emitt a fehér vérsejtek, amott a génkészlet megismerését, lehetnek szabadalmazás tárgyai. Magukat a fehér vérsejteket, magát a génkészletet nem lehet szabadalmaztatni. Durva hasonlattal élve: szabad lett volna szabadalmaztatni Kolumbusz Kristóf hajóit vagy valamely, általa kidolgozott navigációs eszközt. De az már nem lett volna megengedett, hogy szabadalmazzák Amerikát.A klónozás módszereinek kifejlődésével - bárányok, tehenek, majmok klónozásával - a bioetika új területtel gyarapodott. Élő szervezetre alkalmazva ugyanis a klónozás, mint tudjuk, azt jelenti, hogy olyan populációt hozunk létre, amelynek egyedei sejtmagjukban azonos géneket hordoznak.
Új és termékeny kutatási irányok tárultak fel, "sokszorosítás" útján elő lehet állítani olyan állatok egymással azonos egyedeit, amelyektől az ember számára hasznos terméket, például tejet nyerünk, továbbá gyógyszereket hozhatunk létre, újabb haladást érhetünk el a szervátültetés terén.
Máris felvetődik emberi lények esetleges klónozásának perspektívája.
Háromféle észrevétel fogalmazható meg ezzel kapcsolatban.
Először is el kell kerülnünk egy súlyos és bántó fogalomzavart. Az a gondolat, hogy a tökéletes genetikai hasonlósággal ipso facto együtt járna a tökéletes lelki hasonlóság is, minden alapot nélkülöz. Két felnőtt ikertestvér agya különbözik egymástól. Pszichoszociális helyzetük ugyancsak különböző. Ha pedig így van, akkor el kell vetnünk azt az újabban számtalanszor felbukkanó képzelgést, hogy van önreprodukció és ön-azonos túlélés.
Másodszor: elfogadhatatlan az emberi sejtek klónozásának állítólagos orvosi alkalmazása.
Az eddig megfogalmazott javaslatok sokfélék: 1. Emberi lények klónozás útján történő előállítása azért, hogy testrészeiket szervátültetésre használják, vagy olyan munkaerőként, amely genetikai kiválasztással alkalmassá tehető bizonyos feladatok elvégzésére. 2. Útját állni bármely eszközzel a halálnak, például úgy, hogy klónozás útján reprodukálják a halálra ítélt gyermeket. 3. Az abszurdumig vitt, mindenáron való nemzési szándék.
Végül harmadik megjegyzésünk így szól: a projekt annyira félelmetes, hogy semmiféle, látszólag érvényes indok nem igazolhatja.
Az etikai megfontolás elítél minden, emberi lények reprodukálására irányuló projektet, függetlenül attól, hogy a hangoztatott cél egyszer szalonképesebb, másszor szóba is alig hozható, mivel közös vonása mindegyiknek, hogy a bennük munkáló szándék alapvetően olyan emberi lények világra hozatala, akiket nem a szabad, öncélú lét határoz meg, hanem eszközök jó előre megszabott, eleve rajtuk kívüli célok szolgálatában.
Az ember klónozását célzó módszerek súlyosan sértik az emberi méltóságot és az emberi jogokat.
A kutatások újabb eredményeinek következményeivel szembesülve a biológusok, a filozófusok és a teológusok a következőképpen oszlanak meg:
Egyesek elvetik mind az állatok klónozását, mind pedig az emberét.
Mások, ellenkezőleg, nem utasítják el teljesen az emberi klónozást, hanem a kutatások eredményeitől, az ismeretek gyarapodásától teszik azt függővé.
Végül azok vannak a legtöbben, akik emlősök klónozásának a gondolatát elfogadják, de határozottan elítélik az ember klónozását.
Franciaországban ezekre a következtetésekre jutott az országos konzultatív etikai bizottság és a Tudományos Akadémia.
"Tekintettel arra, hogy az állatok klónozásának szentelt kutatások kedvező alkalmazásra találhatnak például az ember gyógyításában, de mivel úgy véljük, hogy az emberi fajon belül, emberi lények reprodukálására alkalmazott klónozás erkölcsileg elfogadhatatlan [...] az ember tudniillik olyan lény, hogy önálló léte és méltósága genetikai örökségének egyedi és előreláthatatlan voltán múlik. Ennélfogva a Tudományos Akadémia a reproduktív emberi klónozás abszolút értelemben vett eltiltása mellett foglal állást."
Hasonlóan kategorikus véleményt fogalmazott meg az európai etikai bizottság, az Egészségügyi Világszervezet, az Egyesült Államok és Franciaország elnöke.Horváth Andor fordítása