Archívum

Zsidó Ferenc: Laska Lajos

Borcsa János
2013. szeptember

Nomen est omen – tartották a régiek, vagyis azt, hogy intő jel a név, figyelmeztetés valamilyen rosszra, ami a név viselőjét érheti. Egy irodalmi alak esetében azonban figyelemfelkeltőnek tekinthetjük a nevet. Például a Laska Lajos nevet, amely meglátásom szerint eleve valamilyen feszültséget rejt magában. Két, egymással ellentétes világ ütközése ez a név. Komolyságra hangol a személynév még hangzásával is – a két mély magánhangzónak köszönhetően –, akár fennköltnek, ünnepélyesnek is tekinthető (jelentése: hírnév + harc), a családnév viszont már-már a nevetséges határát súrolja a maga hétköznapiságával – lévén, hogy unalmas, érdektelen embert ruháztak fel ezzel a névvel, esetleg gyúrható, nyújtható jelleműre gondolhatni –, illetve népies stílusárnyalatával. Ehhez esetleg a Laji becenév illenék, az összhang kedvéért… De nem, a szerző ambivalenciát kelt magával a névadással. S ezt fokozandó, új kötete címéül választja főhőse nevét a székelyudvarhelyi születésű (1976) s jelenleg Székelykeresztúron élő író, aki mintegy tíz évvel ezelőtt jelentkezett önálló kötettel.

Laska Lajos közöttünk él. Valahol egy kisvárosi tömbházlakásban. Kezdetben egyedül. Mint új lakó úgy-ahogy be is rendezi. Agyafúrt módon, úgymond, egy macska bevetésével, szőnyeget is szerez szobájába (Szőnyegszerzőben). Tévézni nem tévézik, minthogy nincs is neki, aztán környezete hatására szerez. De mindössze egy tévédobozt, amely előtt esténként fél órát üldögél, sőt elhatározza, hogy immár ismerőseit is meghívja, elvégre közösen élvezetesebb tévézni (Tévét néz). Autója sem volt, mondhatni, elvből. Idő teltével azonban, ugyancsak külső ráhatásra – s merthogy ezt kívánja szerinte a korszellem –, vásárolt egyet. Egy rozogát, olyat, mint amilyen a korszellem (Ajándék a korszellemnek). Van viszont órája, mert napi programját valamihez igazítania kell. Egy idő után viszont eldobja mint fölösleges kacatot, hiszen rájön, hogy a fölötte lakó szomszéd család napjai percnyi pontossággal zajlanak reggeltől késő estig. A különféle zajokból mindenről értesül, ami náluk történik, s minden tevékenységük órához, perchez van kötve. A szeretkezés például minden este fél tizenegykor kezdődik „turbékoló kacarászások közepette”, s tizenöt percig tart minden alkalommal, aztán két perc csend következik, majd beindul a forgalom a fürdőszobában (A legmegbízhatóbb óra). Üdülni is elmegy a tengerre, mint ahogy annyian teszik, de nem találja helyét a hangos tömegben, aztán hazautazik, hogy „átadja magát a megérdemelt pihenésnek” (Üdül). Laska Lajos egyszer aztán kiválasztottja lesz egy nőnek, aki azért dönt mellette, mivel első két alkalommal neki tetsző férfit választott, s mindkettőben csalódnia kellett. Harmadikul azért választotta hősünket, mert nem tetszik, következésképpen csakis ő testesítheti meg a szóban forgó nő tökéletes választását (A kiválasztott). Él állampolgári jogaival is, megjelenik a választáson, és mindenik jelöltre ráüti a pecsétet, minthogy – indokolja tettét egy őt kérdező riporternek – „együtt sem lesznek képesek kirángatni ezt az országot a bajból” (Politikai meggyőződés). Laska „felelős” állampolgár s egyszersmind „nagy” hazafi. Félti a nemzetét, aggasztja a magyarság fogyása, amire a statisztikák figyelmeztetnek. Egyszer azonban megnyugszik, olvasván, hogy a felnőtt lakosság súlyfölöslege növekedőben, s ebből bizony arra lehet következtetni, hogy – gondolja magában – „amennyivel kevesebben leszünk, annyival nagyobb a súlyunk”. A tényállás pedig arra ösztönzi hősünket, hogy egyék meg még tíz palacsintát (Nemzetféltő étvágy). Esetenként elmélkedik, „nagy” dolgokat forgat a fejében, elhatározza például, hogy az alvásszabadságért fog harcolni, de legalábbis az alvás világnapját megszervezi – ha bele nem alszik a dologba (Alvásszabadság). Hol itt, hol ott éli a munkavállaló, a beosztott életét. Eltűri a főnök minden szitokszavát, mégha nem ő is a hibás. Sőt, egyszer azt érzi, még neki kell kiengesztelnie a főnökét. Papírra is teszi: „Főnök, bocsánat, hogy megsértett!” (Hibás). Egy feje tetejére állt világ veszi körül, amelyben csak úgy ismerheti ki magát az ember, ha ő maga fejállásból néz körül, minthogy „így a világ sokkal barátságosabb, ismerősebb, normálisabb” (Arról, hogy mi a normális). Adott ponton aztán vállalkozásba kezd: márciusban árulja a fenyőcsemetét karácsonyfának, mivelhogy ilyenkor nincsen konkurencia (Vállalkozik).

A Laska név különben valamiféle étkezéssel kapcsolatos emberi tulajdonságra, például a falánk­ságra is terelheti a figyelmet. A kötet egyik darabja aztán egy konkrét esetet is felvázol, miből kitetszik: hősünk valóban élt a test, a gyomor örömeinek. Míg újságíróként dolgozott, előszeretettel számolt be olyan eseményekről, amelyeket például fogadások követtek, ahol étel-itallal látták el a média képviselőit. De mint minden kisember, gyorsan elbukott. Főnöke célzatosan éppen ráosztotta a feladatot: éhségsztrájkolóval készítsen mélyinterjút. A gyomrának élő Laska megtagadta a feladat végrehajtását, mire főnöke eltanácsolta a laptól (Mindig jóllakni). A már hivatkozott Nemzetféltő étvágy ugyancsak frappáns bizonyítéka hősünk ilyen téren megnyilvánuló emberi gyöngéjének.

Laska Lajos mint jelentéktelen, csetlő-botló ember sok esetben megmosolyogni, máskor meg szeretni való figura. Vannak esetek, mikor kiderül róla, hogy személyiségzavarai vannak, és cselekedetei torz tudatállapotról, netán korlátoltságról tanúskodnak (A kultúrember). Szokványos, hétköznapi embernek tűnik, de nemegyszer különcként viselkedik. Kisszerű, akárcsak azok az élethelyzetek, amelyekbe sodródik. Úgy vélem, nem lehet más, mint kora. Laska Lajos korunk „hőse”.

Mai életvilágunkból való Zsidó Ferenc kisembere, távoli irodalmi felmenőjét megtalálni többek között a Csehov-novellisztikában (például A csinovnyik halála), Kafka abszurd prózájában, Sütő András elbeszéléseiben (az írónak az Anyám könnyű álmot ígér előtti alkotói szakaszából valókban) és Örkény egyperceseiben. Zsidó ezekben a tollrajzaiban, „egyperces novelláiban”, illetve a szerzői meghatározás szerint rövidprózáiban általában groteszk-humoros helyzeteket jelenít meg, tömören, fordulatos módon adva elő a történeteket, amelyek csattanóra végződnek, s élük gyakran szatirikus. Torz tükörben mutat az író helyzeteket és emberi jellemvonásokat. Ily módon mond bírálatot a korról, melyben élünk.

Nem egy könnyű műfajt választott ehhez a szerző. Az effajta rövidpróza művelője – hasonlóképpen a százméteres táv vágtázójához – nem téveszthet lépést, mert nem lesz ideje és módja javítania azon, amit elhibázott. Célratörően, rendkívüli összpontosító képességgel tartja az iramot a rövid távon száguldó, egészen a célba érésig. Esetleg akkor lazíthat, ha nem elég erős a mezőny. Zsidó Ferenc rövidprózái között is találni néhányat, amelyek elmaradnak szerzőjük megszokott teljesítményétől (A nők; Az új kolléga; El ne hervadjanak; Tudományos módszer; Fogkrém-reveláció), de ezektől eltekintve az egyes darabok s az egész kötet felépítése is egy jó színvonalat képvisel ebben a műfajban. (Pro-Print, 2012)

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.