A Szlovák Köztársaság Alkotmánya (2) 6. cikkelyének első bekezdése a szlovák nyelvet államnyelvvé tette Szlovákiában (korábban csupán hivatalos nyelv volt); ugyanazon cikkely második bekezdése szerint "[a]z államnyelvtől eltérő nyelvek használatát a hivatalos érintkezésben törvény szabályozza". Ez a pont különösen az 1995. október 15-én jóváhagyott és 1996. január 1-jétől hatályos 270/1995. sz. törvény, az ún. államnyelvtörvény bevezetése miatt vált fontossá (teljesebb nevén Törvény a Szlovák Köztársaság államnyelvéről). Az államnyelvtörvény ugyanis hatályon kívül helyezte az 1990. évi nyelvtörvényt, melynek rendelkezései a kisebbségi nyelveknek a hivatali szférában való használatát is érintették, s ugyanakkor leszögezte, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot nem szabályozza. Ezzel olyan jogi vákuum keletkezett, amely visszaélések sorozatára teremtett lehetőséget. A törvény ugyanis a nyelvhasználat számos színterén a szlovák nyelv használatát írja elő (pl. a közszolgálati szervek alkalmazottainak hivatalos érintkezése; jogszabályok, határozatok és egyéb közokiratok közzététele; anyakönyvek, jegyzőkönyvek vezetése; statisztikák, nyilvántartások készítése; stb.; pedagógiai dokumentáció vezetése; árumegjelölések; társulások, egyletek, politikai pártok alapszabályai; az egészségügyi intézmények ügyvitele), más színtereken pedig megengedőleg említi a kisebbségi nyelvek használatának lehetőségét is (pl. községek és városok megjelölése; községi és városi krónikák vezetése; oktatás; rádió- és tévéműsorok sugárzása; az egészségügyi személyzet és a betegek érintkezése; tájékoztató feliratok elhelyezése). Ebből következően azokról a színterekről, amelyeken a törvény a kisebbségi nyelvek használatának lehetőségét nem említi, de amelyeken ezeket korábban használták, az 1998-ig uralmon lévő nacionalista kormányzat igyekezett - az államnyelvtörvényre hivatkozva - a magyar nyelvet kiszorítani; ezek közül a legnagyobb visszhangja a pedagógiai dokumentáció egynyelvűsítésének volt. Ezenkívül vannak dokumentálható példáink az államnyelvtörvényre való hamis hivatkozásra is.

Az államnyelvtörvény 1996. január 1-jei hatályba lépésével keletkezett jogi vákuum a nacionalista hatalomnak megfelelt, ezért - többszörös ígérete ellenére - nem tett eleget alkotmányos kötelességének, vagyis nem fogadott el olyan törvényt, amely a kisebbségi nyelvek használatát deklaráltan szabályozta volna. A Magyar Koalícióba tömörülő pártok, ill. mozgalmak ugyan már 1995 végén - az akkor elfogadott államnyelvtörvényre reagálva - kidolgoztak egy kisebbséginyelvtörvény-tervezetet, s be is nyújtották a parlament elnökének, ám ennek megtárgyalására - politikai akarat hiányában - nem került sor.

A kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény kérdése az 1998. évi kormányváltás után került újra napirendre. Mivel egy ilyen törvény elfogadása egyik fontos feltétele volt annak, hogy Szlovákia átkerüljön az EU-csatlakozásra várók első csoportjába, maga a kormány kezdte el szorgalmazni a jogszabály tervezetének kidolgozását. A kormánykoalíció szlovák része azonban olyan nyelvtörvényt szeretett volna, amely a lehető legkisebb mértékben változtat a kisebbségi nyelvek jogállásán, az államot pedig minél kevesebb konkrét intézkedésre kötelezi. A kormánykoalíció által ilyen szellemben kidolgozott törvényjavaslatot a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselőcsoportja nem tudta elfogadni (3), ezért 1999 júniusában képviselői indítványként saját, még 1998 decemberében kidolgozott, majd 1999 januárjában és februárjában tovább finomított tervezetét nyújtotta be. Így a törvényhozás 1999 júliusában két törvényjavaslatról nyitott vitát az első olvasatban: a kormánykoalíció szlovák részének képviselői által kidolgozott és a kormány által elfogadott javaslatról, valamint a képviselői indítványként benyújtott MKP-javaslatról.

Az MKP törvényjavaslata nem a négy évvel korábbi tervezetből indult ki, hanem azokra az alapelvekre épült, amelyeket 1997-ben az akkori ellenzéki pártok - 1998 ősze után kormánypártok - képviselőiből álló szakértői csoport fektetett le (4). Az elvek kidolgozásához a Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény és a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája szolgált alapul (az előbbi nemzetközi szerződéshez Szlovákia már csatlakozott, az utóbbihoz még nem). Az MKP törvénytervezete a mindennapi nyelvhasználati gyakorlatot is figyelembe véve lefedte az államnyelvtörvény által szabályozott területek jó részét.

A parlamenti képviselők többsége az MKP-javaslatot az első olvasatban elvetette, s csak a kormány tervezetét utalták második olvasatba. A magyar képviselők a kormánytervezet javítása érdekében számtalan módosító javaslatot nyújtottak be, ezeket azonban még koalíciós partnerei is sorra elutasították. Az 1999. július 10-én megszavazott törvény így csaknem azonos a kormányjavaslattal: csupán négy ponton különbözik tőle; mind a négy rontott a törvényen a kisebbségi nyelvhasználati jogok szempontjából.

A kisebbségi nyelvtörvény rendelkezései

Bár a törvény címe - amint az 184. sz. alatt a törvénytárban megjelent - Törvény a nemzetiségi kisebbségek nyelveinek használatáról, célja az 1. § 1. bekezdésének második mondata szerint csupán az, hogy a hivatalos érintkezés területén szabályozza a kisebbségi nyelvek használatát, méghozzá úgy, hogy a hivatalos érintkezés fogalmát lényegében a közigazgatási szervekkel való érintkezésre szűkíti le.

A törvény 2. §-ának 1. bekezdése a kisebbségekhez tartozó személyek számára lehetővé teszi saját anyanyelvük használatát a hivatalos érintkezésben, ha azok olyan községben laknak, ahol az érintett nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok részaránya eléri a 20%-ot (5). Ám az e feltételnek megfelelő községek lakosai is csak helyi szinten használhatják anyanyelvüket a hivatalos érintkezésben; járási szinten erre csupán akkor nyílik lehetőség, ha az illető járási székhelyen is eléri az adott kisebbséghez tartozó lakosok részaránya a 20%-ot (vagyis pl. egy többségében magyar lakosságú falu lakosai nem használhatják anyanyelvüket a járási hivatalban, ha az illető járási székhelyen a magyarok arányszáma 20% alatt van). Kerületi szinten egyáltalán nem használhatók a kisebbségi nyelvek, mivel nincs olyan kerületi székhely, ahol valamely kisebbségi lakosság részaránya elérné az összlakosság 20%-át.

A nyelvi jogok helyi érvényesíthetőségét is súlyosan korlátozza, hogy a közigazgatási szerveket és azok alkalmazottait a törvény nem kötelezi a kisebbségi nyelvek használatára, a törvény 7. §-ának 1. bekezdése ezt csupán megengedi a számukra. Sőt, a bekezdés utolsó mondata szerint a közigazgatási szerv és annak alkalmazottai "nem kötelesek tudni a kisebbség nyelvét", ez pedig a kisebbségi nyelv hivatali használatát esetlegessé teszi, a jogot keggyé változtatja. (Ezért nem fogadható el azok véleménye, akik szerint a kisebbségi nyelvtörvény helyi szinten hivatalossá tette a kisebbségi nyelveket.)

További korlátozást jelent, hogy a törvény csupán a közigazgatási szervekre - vagyis az önkormányzatokra és az államigazgatási szervekre - vonatkozik (6), s így nem rendezi a kisebbségi nyelvek használatának kérdését az egyéb közhivatalokban (posta, társadalombiztosító, munkaügyi hivatal), a pénzintézetekben, a gazdaságban és a kereskedelemben, a tömegközlekedésben, az oktatásban, a kultúrában, a fegyveres erőknél stb. Sőt a törvény a kisebbségi nyelvű szertartások (esküvő, temetés stb.) kérdéséről sem rendelkezik, pedig a polgári szertartások lebonyolítása a közigazgatási szervek hatáskörébe tartozik.
Ami az írásbeli nyelvhasználatot illeti, a törvény 2. §-a 3. bekezdésének értelmében a kisebbséghez tartozó személy saját nyelvén is terjeszthet be a közigazgatási szervhez írásban beadványt az olyan községben, ahol az érintett kisebbséghez tartozó lakosok részaránya eléri a 20%-ot (7). A hatóság kisebbségi nyelven is ad "választ", ám közokiratot csak szlovákul állíthat ki. Kérdés, hogy ez a válasz több lehet-e egyszerű kísérőlevélnél, ugyanis az államigazgatási eljárásban hozott határozatok kisebbségi nyelven való kiadására a törvény 2. §-ának 4. bekezdése vonatkozik, ez pedig - legalábbis a törvényt elemző Gyuricsek Piroska jogász és Kvarda József parlamenti képviselő szerint - súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvű határozatok kiadásának lehetőségét azzal, hogy ezeket az államigazgatási eljárásról szóló, 71/1967 Tt. számú törvény alapján lefolytatott eljáráshoz köti, ám az államigazgatási eljárásoknak csak kis része folyik e törvény alapján (l. Gyuricsek-Kvarda 1999:3-4).

A határozatok kiadásán túl a közigazgatási szervek - amennyiben azt a kisebbséghez tartozó személyek kérik - saját hatáskörükön belül tájékoztatást nyújtanak az általánosan kötelező érvényű jogszabályokról (4. § 3. bekezdése). Nincs szó arról, hogy kötelező lenne a helyi rendeleteket a kisebbség nyelvén is nyilvánosságra hozni; e rendelkezésnek úgy is eleget lehet tenni, hogy egy többoldalas jogszabályról néhány soros kisebbségi nyelvű összefoglalót készítenek - amennyiben ezt kéri valaki (8).

A hivatali ügyintézés kérdését a törvény 2. §-ának 6. bekezdése is érinti; ennek értelmében a helyi önkormányzat szerve (de nem az államigazgatási szerv!) kisebbségi nyelvű formanyomtatványokat bocsát a kisebbséghez tartozó lakosok rendelkezésére, amennyiben azok ezt kérik. Gyuricsek és Kvarda (1999:8) szerint azonban a község hivatalos nyomtatványt egyedül az ingatlanadó esetében ad, csakhogy ez központi nyomtatvány, vagyis kizárólag szlovák nyelvű, arról nem is beszélve, hogy magát a közigazgatási eljárást is szlovákul kell lefolytatni.
A törvény 3. §-ának 2. bekezdése alapján a községi képviselő-testület tagját az önkormányzati ülésen megilleti a kisebbségi nyelv használatának joga (a tolmácsolásról a községnek kell gondoskodnia), természetesen csak azokon a településeken, ahol az adott kisebbséghez tartozók részaránya eléri a 20%-ot. Pozitívuma a megfogalmazásnak, hogy a kisebbségi nyelv használatának joga nem korlátozódik a kisebbségek tagjaira, tehát egy szlovák nemzetiségű képviselő is bátran beszélhet az ülésen magyarul, ha így látja jónak.

Maga az önkormányzati ülés a 3. § 1. bekezdése alapján csak akkor folyhat a kisebbség nyelvén, ha azzal "valamennyi jelenlevő" egyetért (9). A kormánykoalíció törvénytervezetében még arról volt szó, hogy a kisebbségi nyelvű ülésezéshez az illetékes szerv valamennyi tagjának egyetértésére van szükség. Mivel az önkormányzati ülések Szlovákiában nyitottak, az elfogadott verzió alapján bármilyen alkalmi látogató meghiúsíthatja az önkormányzat kisebbségi nyelvű ülésezését, még csak nem is szükséges, hogy az érintett község lakosa legyen (10). Ez kétségtelen visszalépés az elmúlt időszak gyakorlatához képest, amikor a magyar nyelv hivatali használatát számos településen helyi érvényű rendeletek szabályozták. (Ezek a rendeletek a kisebbségi nyelvtörvény 1999. szeptember 1-jei hatályba lépésével automatikusan érvényüket vesztették.)

A helyi szintű - korlátozott - kétnyelvűség vizuális megnyilvánulásaként a törvény 2. §-a 5. bekezdésének értelmében a közigazgatási szervek épületének megnevezését a kisebbség nyelvén is föl lehet tüntetni. E bekezdés nem szól az épületen belüli feliratok kétnyelvűségéről. A belső feliratok kétnyelvűsítésére a 4. §-ának 2. bekezdése teremthet jogalapot; e rendelkezés szerint a községben a fontos információkat a nyilvánosság számára hozzáférhető helyeken a kisebbség nyelvén is feltüntetik. Az előírás elmulasztása azonban aligha lesz számon kérhető, hiszen a törvény nem tartalmaz utalást arra nézve, kinek a kötelessége a kisebbségi nyelvű feliratok kifüggesztése, végrehajtási rendeletek kiadásával pedig a törvény nem számol. Csupán egy általános érvényű rendelkezés található a törvény 7. §-ának 2. bekezdésében, mely szerint a kisebbségi nyelvhasználat feltételeit a helyi közigazgatási szerv köteles megteremteni. Kérdés azonban, hogy a helyi önkormányzat hogyan tudja rábírni például a munkaügyi hivatal, a bankok, az üzletek, szórakozóhelyek vagy más, nem közigazgatási szervek vezetőit, ill. tulajdonosait arra, hogy saját költségükön kisebbségi nyelvű feliratokat függesszenek ki a hozzájuk tartozó, ill. tulajdonukban lévő, a nyilvánosság számára hozzáférhető helyeken.

A nyelvi kisebbség láthatóbbá tételéhez járulhat hozzá a törvény 4. §-ának 1. bekezdése is, melynek értelmében a legalább 20%-os kisebbségi részarányú községekben az utcanevek és "más helyi földrajzi elnevezések" a kisebbség nyelvén is feltüntethetők. Ez a rendelkezés szentesíti a számos magyar többségű településen már élő gyakorlatot, a közterületek kétnyelvű megnevezését, s lehetőséget teremt arra, hogy ez a gyakorlat az alacsonyabb magyar részarányú településeken is meghonosodjék. Mivel azonban a törvény megengedőleg fogalmaz, az, hogy valóban megjelennek-e magyar nyelvű utcanévtáblák a 20%-ot meghaladó, de szlovák többségű önkormányzattal rendelkező településeken, a helyi képviselő-testület nagyvonalúságán fog múlni.
Az utolsó említésre méltó rendelkezés - a törvény 3. §-ának 3. bekezdése - szerint a községi krónikák a kisebbség nyelvén is vezethetők. Ez annyiban előrelépés az államnyelvtörvény vonatkozó rendelkezéséhez képest, hogy az 1995. évi jogszabály szerint az "esetleges" más nyelvű változat csak az államnyelvből történő fordítás lehetett.

A törvény értékelése

Annak megítélésében, hogy a kisebbségi nyelvtörvény előre- vagy visszalépést jelent-e a szlovákiai kisebbségek számára, fontos a viszonyítási alap tisztázása. Ha a gyakorlatból indulunk ki, egyértelmű, hogy a törvény kevesebb jogot garantál, mint amennyi a mindennapi életben eddig - mintegy illegálisan - érvényesült. Ha a jogi szabályozás a kiindulópontunk, az eredmény attól függ, melyik korszak helyzetéhez viszonyítunk. Az első Csehszlovák Köztársaság idején érvényesülő nyelvi jogokhoz képest egyértelmű a visszalépés. A kommunista diktatúra időszakában nem volt nyelvtörvény; a különféle titkos párthatározatok ugyan nagyvonalúak voltak a kisebbségi nyelvhasználati jogok biztosításának előírásában, csakhogy ezek jórészt papíron maradtak. Az 1990. évi nyelvtörvényhez képest csekély, az 1995. évi államnyelvtörvényhez képest valamivel nagyobb az előrelépés, de ez utóbbi jogszabály "méregfogát" nem sikerült kitépni. Egyrészt azért, mert a kisebbségi nyelvtörvény sokkal kevesebb nyelvhasználati színtéren teszi lehetővé a kisebbségi nyelvek használatát, mint ahányról az államnyelvtörvény rendelkezik, másrészt pedig azért, mert a kisebbségi nyelvtörvény az államnyelvtörvénynek csupán egyetlen paragrafusát helyezi hatályon kívül - a bírságokról szólót -, ugyanakkor kimaradt belőle az a rendelkezés, amely Max van der Stoelnak, az EBESZ kisebbségi főbiztosának az ajánlásaként került a kormánykoalíció törvénytervezetébe, s amely szerint a kisebbségi nyelvtörvény és a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó egyéb törvények (pl. az anyakönyvi törvény idevágó rendelkezése) az általuk szabályozott kérdésekben előnyt élveznek az államnyelvtörvény rendelkezéseivel szemben (11).

A kisebbségi nyelvtörvény, 1999. szeptember 1-jei hatályba lépésével annyiban teljesítette rendeltetését, hogy megszüntette a bevezetőben említett joghézagot, ugyanakkor jórészt konzerválta a kisebbségi nyelvekre nézve diszkriminatív jogi szabályozást.

A törvény elfogadása után a szlovák demokraták szívesen hangoztatták, hogy e jogszabály összhangban van a nemzetközi dokumentumokkal. Kétségtelen, hogy ezek betűjével nincs kiáltó ellentétben, de nem biztosítja a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok korábban szerzett jogait. A törvényalkotók hozzáállásának érzékeltetésére érdemes összehasonlítani a kisebbségi nyelvtörvény bevezető rendelkezésének szövegét azzal a megfogalmazással, amely az ennek alapjául szolgáló, a kisebbségek védelméről szóló keretegyezményben szerepel, s amelyre a kormánykoalíciós nyelvtörvényjavaslathoz kidolgozott Indoklások is hivatkoznak:

Kisebbségi nyelvtörvény
1. §-ának 1. mondata
A Szlovák Köztársaság azon polgárát, aki nemzetiségi kisebbséghez tartozó személy, megilleti az a jog, hogy az államnyelven kívül a nemzetiségi kisebbség nyelvét [...] használja.

Keretegyezmény
10. §-ának 1. bekezdése
A Felek vállalják, hogy minden, a nemzeti kisebbséghez tartozó személynek elismerik azon jogát, hogy kisebbségi nyelvét szabadon és beavatkozás nélkül használhassa, magánbeszélgetésben és nyilvánosan, szóban és írásban. (12)

Nyelvpolitika és nyelvtervezés a következő időszakban

A törvény kétségtelen pozitívuma, hogy szabadabb nyelvi légkört teremt; az általa szabályozott területeken, jóllehet csupán bizonyos korlátokon belül, de legalizálja a kisebbségi nyelvhasználatot a kisebbségi nyelvű lakosság jelentős része számára (a szlovákiai magyaroknak csaknem 90%-a él olyan településen, ahol részarányuk eléri a 20%-ot; a többi kisebbség esetében ez az arány jóval alacsonyabb). Fontos, hogy írásban is lehetőséget teremt a kisebbségi nyelvek hivatalos funkcióban való alkalmazására. Ahhoz azonban, hogy e nyelvek beszélői élni tudjanak ezekkel a lehetőségekkel, nyelvtervező munkára van szükség. Mivel ugyanis a hivatali szférában a kisebbségi nyelvek írásban már legalább fél évszázada nem vagy csak korlátozottan voltak használatosak, e nyelvek szlovákiai változataiból hiányzik a közigazgatási, jogi és sok más szaknyelvi regiszter terminológiája.
Az MKP parlamenti képviselői csoportja belátta, hogy a kisebbségi nyelvtörvény sikeres gyakorlati érvényesítésének nemcsak jogi, hanem nyelvi feltételei is vannak, ezért saját törvénytervezetét (erre l. Mészáros, megjelenés alatt; Szépe, megjelenés alatt) kiegészítette egy rendelkezéssel, melynek értelmében egy központi nyelvi iroda jött volna létre. A nyelvi iroda tevékenységének három területre kellett volna kiterjednie: 1. nyelvtervezés (a hiányzó jogi, közigazgatási, oktatási és más szakregiszterek létrehozása és elterjesztése); 2. fordítás (az országos és kerületi szintű kétnyelvű dokumentumok magyar változatának elkészítése); 3. nyelvi tanácsadás (a helyi szinten folyó fordítási munkák szakmai segítése). (L. Lanstyák-Szabómihály, megjelenés alatt.) Az MKP-tervezet elvetésével az iroda állami intézményként való létrehozásának terve meghiúsult ugyan, ám továbbra is napirenden van fokozatos kiépítésének terve alapítványi és/vagy önkormányzati pénzeszközökből.

Az elfogadott kisebbségi nyelvtörvény nyújtotta szűkös lehetőségek minél teljesebb kihasználásán túl a közeljövő legfontosabb nyelvpolitikai feladatát több bel- és külföldi politikus, valamint elemző azon jogszabályok módosításának indítványozásában látja, amelyek érintik - vagy a módosítás után érinthetik - a nyelvhasználat valamely részterületét (emellett egyesek a kisebbségi nyelvtörvény módosításának kérdését is fölvethetőnek tartják). Ily módon hosszabb távon szabályozható volna a kisebbségi nyelvek használata az államnyelvtörvény által lefedett többi nyelvhasználati színtéren is. Amint arra a nyelvtörvény elfogadását követő napokban, hetekben számos politikusi nyilatkozat és sajtóbeli kommentár is utalt, a nyelvi törvénykezés kérdését nem szabad lezártnak tekinteni. Így nézve a kisebbségi nyelvtörvény elfogadása csak egy közbülső állomás egy hosszabb törvényalkotási folyamatban, amely a remények szerint elvezet majd a szlovákiai kisebbségek nyelvi jogainak magasabb szintű garantálásához.

Jegyzetek

1. Az írás a szerzőnek A magyar nyelv Szlovákiában című, megjelenés előtt álló könyvének a kisebbségi nyelvtörvénnyel foglalkozó fejezete alapján készült.

2. Az itt és később említett jogszabályok magyar fordításának lelőhelye: 1990. évi nyelvtörvény: Varga szerk. (1993) és Zalabai szerk. (1995); szlovák alkotmány: Varga szerk. (1993); magyar-szlovák alapszerződés: Tóth Károly szerk. (1995); 1995. évi államnyelvtörvény (más-más fordításban): Új Szó, 1995. dec. 5., 6. p. és Szabad Újság, 1995. dec. 20., 8. p.: a nemzeti kisebségek védelméről szóló keretegyezmény: Tóth Károly szerk. (1995); kisebbségi nyelvtörvény: Szabad Újság, 1999. 7. 14., 3. p. A szlovákiai kisebbségi nyelvek 1989 utáni státusáról, valamint a nemzeti kisebbségek jogállásáról többek között a következő munkákban olvashatunk: Gyönyör (1991a, 1991b, 1993), Berényi (1994), Kontra (1995-1996, 1997, 1998), Rhodes (1995), Kovács (1996), Driessen (1997 és megjelenés alatt), Ferko szerk. (1997), Gyurcsik (1998), Lanstyák (1998), Duray (1999), Gyuricsek-Kvarda (1999), Priklerová szerk. (1999), Szépe (megjelenés alatt).

3. Nemcsak a magyar kisebbség képviselői nem támogatták a kormány törvénytervezetét, hanem a többi kisebbség képviselői sem, s véleményüknek hangot is adtak a kormány nemzetiségi tanácsának 1996 júniusában tartott ülésén.

4. A dokumentum szlovák nyelven hozzáférhető a nagyközönség számára, lásd Priklerová szerk. 1999:11-23.

5. A törvény 5. §-ának 2. bekezdése szerint az oktatás és a kultúra területén a nyelvi jogok nem kötődnek a 20%-os részarányhoz. A törvény azonban e színterek nyelvhasználatát nem szabályozza.

6. Az államigazgatási szerveknél ez a jog - a fentiek értelmében - csak akkor érvényesíthető, ha az illető járási hivatal vagy annak kirendeltsége olyan településen működik, ahol a kisebbség részaránya eléri a 20%-ot.

7. A szóbeli beadványokról a törvény nem rendelkezik, pedig az államigazgatási eljárás ilyen beadványfajtát is ismer.

8. Driessen szerint (megjelenés alatt) ez a bekezdés nem föltétlenül csak a helyi rendeletek kisebbségi nyelvű közzétételére nyújt lehetőséget, hanem esetleg a más hatóságokéira is. Amennyiben ez az értelmezés helyes volna, bármely önkormányzat közreadhatná a kisebbség nyelvén akár a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által hozott törvényeket is.

9. Ez a jog is csak azokban a helységekben érvényesíthető, ahol a kisebbségi lakosság részaránya eléri a 20%-ot. Ez azonban - ahogy erre Driessen (megjelenés alatt) fölhívja a figyelmet - teljesen értelmetlen korlátozás, hiszen ahhoz, hogy az ülés a kisebbség nyelvén folyjék, úgyis az összes jelenlévő jóváhagyására van szükség.

10. Mivel azonban a 3. § 2. bekezdésének értelmében az olyan községekben, ahol a kisebbségi lakosság részaránya eléri a 20%-ot, a helyi képviselő-testület minden tagjának joga van az egyébként szlovákul folyó ülésen anyanyelvét használnia, elképzelhető egy olyan ülés, amely egy betévedt szlovák turista kedvéért a törvény értelmében elvben szlovák nyelven folyik, mégis mindenki magyarul beszél, legföljebb a vendég szólal föl szlovákul (vö. Driessen, megjelenés alatt). Ám a község - szintén a 3. § 2. bekezdése alapján - köteles a vendég számára tolmácsolást biztosítani.

11. Mivel a szokásos jogértelmezés szerint ilyen explicit rendelkezés nélkül is előnyt kell élveznie a később elfogadott törvénynek a korábbival szemben az általa szabályozott kérdésekben, e rendelkezés kihagyásának más célja alig lehetett, mint nagyobb manőverezési lehetőség biztosítása a kisebbségi nyelvtörvény kijátszásában, vagyis - csúnyábban fogalmazva - a zavarosban halászás kedvezőbb feltételeinek megteremtése.

12. Még határozottabb a magyar-szlovák alapszerződés vonatkozó rendelkezésének megfogalmazása (a 15. § g) bekezdésének első mondata), amely voltaképpen a nyelvhasználat kollektív jogként való elismerése irányába mutat: "A Magyar Köztársaságban élő szlovák kisebbséghez és a Szlovák Köztársaságban élő magyar kisebbséghez tartozó személyeknek, egyénileg vagy csoportjuk tagjaival közösen, joguk van szóban és írásban, a magán- és közéletben szabadon használni anyanyelvüket."

Hivatkozások

Berényi József, 1994. Nyelvországlás. A szlovákiai nyelvtörvény történelmi és társadalmi okai. Pozsony, Fórum.

Driessen, Bart, 1997. A new turn in Hungarian-Slovak relations? An overview of the Basic Treaty. International Journal on Minority and Group Rights, 4: 1-40.

Driessen, Bart, megjelenés alatt. A further step towards Europe - a legal analysis of the 1999 Slovak law on the use of languages of national minorities.

Duray Miklós, 1999. Önrendelkezési kísérleteink. Somorja, Méry Ratio.

Ferko, Milan (szerk.), 1997. Štátny jazyk v praxi. Bratislava, Univerzitná Knižnica-Ministerstvo Kultúry SR.

Gyönyör József, 1991a. Valóban ilyen törvényt érdemeltünk? I-II. Hét, 36/15:4-5 (1991. 4. 12.), 16:4-5 (1991. 4. 19.).

Gyönyör József, 1991b. Ne hagyjuk elveszni anyanyelvünket! A hivatalos nyelvről szóló törvény elemzése. I-III. Szabad Újság, 1991. 11. 16., 3. p., 1991. 11. 18., 6. p., 1991. 11. 19., 6. p.

Gyönyör József, 1993. Törvény a hivatalos nyelvről Szlovákiában. In: Varga (szerk.), 1993: 174-186.

Gyurcsik Iván, 1998. Az államnyelvről szóló törvény a szlovák alkotmánybíróság döntésének tükrében. Fundamentum, 2/1-2: 40-56.

Gyuricsek Piroska-Kvarda József, 1999. Útmutató a kisebbségi nyelvhasználati törvény gyakorlati megvalósításához. Somorja, A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Polgári Társulás-Az MKP Országos Önkormányzati Tanácsa.

Kontra, Miklós, 1995-96. English Only's Cousin: Slovak Only. Acta Linguistica Hungarica, 43/3-4: 345-372.

Kontra Miklós, 1997. Szlovákiában szlovákul - Amerikában angolul. Valóság, 40/5: 60-72.

Kontra Miklós, 1998. Nyelvi jogi érvek Közép-Európában és az USA-ban. In: Lanstyák-Szabómihály (szerk.), 1998: 128-136.

Kovács Péter, 1996. Nemzetközi jog és kisebbségvédelem. Budapest, Osiris Kiadó.

Lanstyák István, 1998d. A szlovák nyelvtörvény és a szlovákiai magyarok. Nádor Orsolya-Komlós Attila (szerk.), Kiút a csapdából? Nyelvi és nyelvhasználati jogok a Kárpát-medencében, 79-99. Budapest, Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága-Anyanyelvi Konferencia.

Lanstyák István-Szabómihály Gizella, megjelenés alatt. Leendő nyelvi jogaink érvényesítésének nyelvi feltételei. (Előadás a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport által szervezett, a kisebbségi nyelvtörvény problémáinak szentelt 1999. február 23-i konferencián Pozsonyban.)

Mészáros Lajos, megjelenés alatt. A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok nyelveinek használatáról szóló törvénytervezet geneziséről. (Előadás a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport által szervezett, a kisebbségi nyelvtörvény problémáinak szentelt 1999. február 23-i konferencián Pozsonyban.)

Priklerová, Lýdia (szerk.), 1999. O problematike používania jazykov národnostných menšín. Bratislava, Inštitút pre verejné otázky-Nadácia Kalligram.

Rhodes, Matthew, 1995. National identity and minority rights in the constitutions of the Czech Republic and Slovakia. East European Quarterly, 29/3: 347-369.

Szépe György, megjelenés alatt. *** (Előadás a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport által szervezett, a kisebbségi nyelvtörvény problémáinak szentelt 1999. február 23-i konferencián Pozsonyban.)

Tóth Károly (szerk.), 1995. Szerződés a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről és a vonatkozó nemzetközi dokumentumok. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.

Varga Sándor (szerk.), 1993. Magyarok Szlovákiában. Adatok, dokumentumok, tanulmányok. (NDC Évkönyv '93). Pozsony, NDC.

Zalabai Zsigmond (szerk.), 1995. Mit ér a nyelvünk, ha magyar? A "táblaháború" és a "névháború" szlovákiai magyar sajtódokumentumaiból 1990-1994. Pozsony, Kalligram.