Ifj. Mailáth György.

Olvasóink mindenkor szivesen veszik, valahányszor e lapokban a hazai közügyek élén álló honfitársaink arczvonásaival, rövid jellemrajzával, müködéseik lajstromával találkoznak. Az ily életrajzok többnyire biztos tájékozásul szolgálhatnak arra nézve, a mit e férfiak jövőjétől várhatunk.

Az idők megváltozott folyása hozandja magával, hogy ily férfiakat ezentul necsak az eltemetett multból hozzuk elő, hanem mint jelenkorunk ujra szereplő fiait is mutathassuk be.

A kinek arczképét itt látják olvasóink, az a legfőbb országos méltóságok egyikének birtokosa, – Magyarország tárnokmestere.

Ifj. Mailáth György született 1818-ban Pozsonyban; hol atyja id. Mailáth György akkoriban megyei alispán volt; később kir. személynök, utóbb országbiró lőn. Az érdemekben megőszült férfiu arczképét a V. U. 28. számában adtuk.

Bevégzett tanulmányai után 1838-ban Baranya-megyei aljegyző, majd tiszt. főjegyző lőn; az 1839-ki országgyülés alkalmával másod alispánná és követté választatott.

Az 1834/40-ki országgyülésen ifjuságához illő szerénységében elő nem tolakodott; azonban részint állása, részint határozottan nyilvánuló talentuma az ország legjelesbjeivel hozá érintkezésbe.

Az országgyülés bevégezte után Baranyamegye által közakarattal első alispánná választatva, buzgalommal szentelé magát közigazgatási javitásoknak, és politikai-társadalmi reformok élesztésének; mert konservativ létére is ezeket nélkülözhetleneknek tartá. Hogy csak egyet emlitsünk, M. inditványára határozá el a megye követeinek utasitásaul adni – miszerint a nemesek adómentességének megszüntetését lehetőleg sürgessék; mert ez belátása szerint mind a közönség, mind az aristokratia érdekében feküdt; s ennek különösen azon kelle lenni, hogy az osztályok közti válaszfalak az ő kezdeményezése által döntessenek el.

Az 1843-ki országgyülésre ismét közakarattal választatott Baranyamegye követévé. Ezen országgyülés, ámbár az azon kifejtett sok eszme közől csak kevés alault törvénynyé, miután az irányok ellentéte élesebb volt mint valaha, és Deák távollétében hiányzott a közvetitő erő – mégis a legnevezetesebbek egyike nemzetünk fejlődésében; s abban Mailáth oly tevékeny és kiváló részt vőn, mely politikai elleneinek is rokonszenvét vagy legalább elismerését vitta ki. Különösen az akkor kitört nemzetiségi surlódásokban a horvátokkali gyászos vitákban Mailáth oly államférfiui állást folgalt el, mely az akkori ingerültségbe is, ha követésre nem, de legalább méltánylatra talált; s a mai nemzedéknek e tárgybani szabadabb elvü s politikailag helyesebb nézeteivel teljesen azonos.

Az országgyülés után Baranyamegye administrátorává neveztetett ki; de legközelebbi évben hat hónapi szabadsággal külföldre utazott. Bejárta Német-, Belga-, Holland-, Franczia- s Angolországokat; figyelmét különösen a közélet mozzanataira, s a törvényhozások működésére forditá. Tapasztalási vágyainak kedvezett a szerencse is; miután Francziaországban azon érdekes és heves vitáknak lehetett tanuja, miket Thiers az ellenzéki élén vivott Guizot minisztériuma ellen. – Angolhonban pedig azon nagyszerü küzdelmeknek volt fáradhatlan s lelkesült tanuja, melyek a gabnatörvények eltörléséhez vezettek. A magyar főur előtt nyitva állván a kizáróbb angol körök is, és saját fényes talentoma egyenjogu viszonyba hozván őt a legelőkelőbb pártvezérekkel, ezen történeti fontosságu mozgalom titkos szövevényeibe is be lőn avatva; s annak tanulsága nem is kerülte ki figyelmét annak, ki maga is konservativ létére reformok kivitelén töprendkedék; ki jó magyar létére a horvátokat pártolá; ki az aristokratiához tartozván, menten tartá szellemét a rendi gyengeségektől.

1847-ben neveztetett ki Baranya megye főispánjává. Az 1848-ki országgyülés után Mailáth meggyőződéséhez s multjához legillőbbnek tartá a magányba visszavonulást; gazdasága észszerü rendezésének, s terjedelmes politikai s irodalmi tanulmányoknak élve, a Schwarzenberg-Bach miniszterium ajánlatai által nem hagyta magát megzavartatni.

De a mily kevessé vállalt hivatalt, oly kész volt minden perczben kilépni szenvedőlegességéből, hol alkalom nyilt, Magyarország jogainak érvénye mellett föllépni. Aláirta 1851-ben a huszonnégyek emlékiratát; valamint a 140 aláirással Ő Felségének 1857-ben benyujtott kérvényt. – Rach bukása után gróf Rechberg fölszólitására gróf Dessewffy Emillel, báró Jósikával, gr. Szécsennel résztvőn isméti tárgyalásokban; – és ezeknek látszólagos eredménytelensége által el nem csüggesztve, a birodalmi tanácsba is belépett. Ottani tevékenysége ismeretes; ő is közremüködött azon tisztelet kivivásában, melyet még ellenségeink is kénytelenek adózni politikai képességünknek, és a mi több – politikai jellemünknek.

Oktober 20-a óta benne tiszteljük Magyarország tárnokát.


Ifj. MAILÁTH GYÖRGY.