Szkalnitzky Antal.


SZKALNITZKY ANTAL.

Egy huszonhárom éves ifju, kinek nevét már gyakrabban emliték lapjaink, – egy nagy reményü tagja a mai fiatal magyar nemzedéknek.

Ne csodálkozzék senki, ha ugy találja, hogy a szokottnál melegebb érzelmek vezetik tollunkat. A „haza reményei”, a magyar fiatalság lelkes népe jut eszünkbe. Még azoknak is, a kik az élettavasz virágos kertjéből kilépve, régen a nyári szak munkáját üzzük, vagy az ősz gyümölcseit élvezzük, vagy épen a tél nyugalmát keressük, még azoknak is hangosabban dobog keblében a sziv, ha a magyar fiatalság ép és délczeg sorain legeltethetik szemeiket. A fiatalkor kiváló szabadalma: a bátorság, nemes tűz és forró lelkesülés talán egyik népfaj fiatalságában sem volt olly szembe ötlő, mint a közélet érlelő napja alatt fölnevekedett magyar ifjuságban, mellynek azon szerencséje is jutott, hogy a lélek ama szép tulajdonai deli alakkal párosultak. A lefolyt idők bőven igazolták nagyapáink örömét, reményeit, – a sors meg fogja engedni, hogy a mostani apák és anyák örömkönye is, mellyekkel a családi kör szent magányából az élet szinpadára kilépő fiaikat kisérik, ne folytak légyen hiában, hogy a család büszkesége – a haza örömévé váljék.

De az idők megváltoztak, a kor követelései nagyobbak, sokfélék. Ha az elmult időkben a világ elismeré, hogy a magyar ifjunál nincs önfeláldozóbb, bátrabb, lelkesebb küzdő a harcztéren, hogy ez a világ legelső huszárja: most ujra meg kell győződnie a felől is, hogy e föld, hol hajdan Mátyás király a tudományok országokra szóló legfényesb csarnokait épitteté, a szellem gyümölcseinek is gazdag termöföldje. A mai nemzedéknek szintolly nagy, szintolly nemes, bár különböző feladat jutott osztályrészül. A physikai erényekhez, mellyeket a sors jóvoltából nyerénk, de mellyeket épen azért semmi balszerencse tőlünk el nem vehet, hozzá kell adnunk minerőnkből a lélek hóditó, fenséges tulajdonait. Nem elszigeteltség, nem elzárkozottság többé czélja a magyarnak, hanem az, hogy Európa nemzetcsaládai között elfoglalván megillető helyét, a versenytérre nyilt sisakkal, önérzettel kilépjen s a szellem fegyvereivel haladjon ott diadalról diadalra.

Sokszor elmondott dolgok ugy-e nyájas olvasó? S ha itt mégis ujra elmondjuk, csak azért teszszük ezt, hogy alkalmunk legyen hozzá adni, mikép mi a legszebb reményekkel eltelve, némi önérzettel nézünk eléje azon szerepnek, mellyet a nemzetek szellemi nagy hangversenyében a magyarnak kellend eljátszania. Nem is vagyunk többé utmutatók hiányában. — A hol örökös feledékenységbe látszott sülyedve nevünk, ott egyszerre, mintegy varázs ütésre, meleg megemlékezés tárgyaivá levénk — mert világos bizonyitványokkal szolgáltunk a világnak, hogy nem czifra, üres szám, nem lelketlen tömeg vagyunk, hanem szellemi érdekeknek áldozunk, a szellemnek hódolunk. A tudományos Akademia uj munkássága és élénk felkaroltatása, a Kazinczy-ünnep országos megülése, az erdélyi Muzeum megalapitásakor kitünt szellemi erő és ragyogó lelkesedés többet használt jó hirnevünk megalapitására, mint egyeseknek egy egész évtized folytán tartott erőfeszitése.

Ez az ut az, melly czélhoz vezet. Az ég meg fogja hallgatni fohászainkat, hogy ez utról el ne térjünk; s a kikben a jövő zálogait birjuk, a mai fiatal nemzedék az előkészület, a tanulmány korában elkövessen mindent, hogy majdan, a mikor a cselekvés terére kilép, erősnek találtassék. Biztat a szellem, melly ifjainkat lelkesiti, hogy a haza ez időszerinti intő szózata nyilt keblekre találand. – E lapokban már gyakrabban volt alkalmunk, az ujabb sarjadék egyes jeles tagjainak munkásságát elismerésünkkel kisérni, vagy az ifju pálya megszakadt nemes igyekezetének emléket emelni. Örömünkre válik, hogy most ujra egy gazdag jövőjü magyar ifjura hivhatjuk fel a közönség figyelmét.

Lapjaink hirmondó rovatában több izben emlékeztünk Szkalnitzky Antalról a nagy reményü fiatal épitészről, ki a külföldön a magyar jó hirnevének s szellemi képességének egyik derék terjesztője s képviselője, s ki megérdemli, hogy itthonn is részvéttel kisérjük szép pályáját Midőn most arczképével is megismertetjük olvasóinkat, röviden ismételnünk kell az elmondottakat.

Szkalnitzky Antal 1836-ban született Lakon Baranyamegyében. A gymnasiumot Pécsett, a reáliskolákat Prágában végezte. Szorgalmának ezutáni eredménye csaknem a csodával határos. Sokkal rövidebb az ő pályája és távol van még a bevégzettségtől; de ha összehasonlitjuk gyöngéd korával az eddigi fényes sikert, s a szép kitüntetéseket, mellyek őt a külföldön, annyi versenytárs kellő közepében folyvást érik: a nagyszerű és meglepő tényektől valóban meg nem vonhatjuk biztató elismerésünket s hazafiui örömünket.

Miután Bécsben az öt évre szabott műegyetemi (polytechnikai) tanfolyamot három év alatt dicséretesen elvégezte, 1857-ben, tehát 21 éves korában, elkiséré egyik barátját Berlinbe. Itt az épitészeti müremekek, de kivált Schinkl épitész nagyszerű müvei annyira megragadják, lebilincselik művészi hajlamu lelkét, hogy azonnal felcsap épitésznek, ráteszi éjjelét, nappalát, bejár az épitészeti Akademiába s rövid 22 hónap mulva kitüntető érmet és koszorukat mutat be övéinek és hazájának.

Ekkor történt ugyanis, hogy az egy éves akademikus egy roppant fába vágta a fejszéjét. A koronaherczeg születésének örvendetes eseménye folytán Ö cs. k. Apostoli Felsége elhatározá, hogy a szegény szenvedő emberiség számára Bécs városában egy nagy uj korház alapittassék, legalább ezer betegre s a szükséges épület a bécsi „császárkert” 8800 ˜ ölnyi területén a czélnak megfelelő épitészeti stylben emeltessék. Felsőbb rendelet folytán pályadijak lönek kitüzve a legjelesb épitészeti tervek szerzői számára. S hinné e valaki, hogy a jelentkezett 22, többnyire elismert nevű versenytárs között a mi fiatal akademikus hazánkfia nyerte el a második jutalomdijat?

Nehány hónappal később a berlini lapokban olvastuk, hogy az ottani épitészeti akademia növendéke, a magyarországi laki születésű Szkalnitzky Antal (egy másik külföldi társával együtt, ki hasonló kitüntetésben részesült), szorgalma elismeréseül, az igazgatóság ajánlatára, a kereskedelmi minisztertől kiosztatni szokott ezüst emlékpénzt kapta. Ezenkivül az egyetem még 150 tallér értékü épitészeti szakkönyvekből álló ajándékkal tisztelte meg, sőt, mi ennél több, biztositá, hogy az általa kiadandó művekből 10 éven át ingyenpéldányokban részesitendi.

A berlini akademián első példája volt ez egy külországi növendék illyetén kitüntetésének. De csakhamar uj diadal érte.

Pár hét mulva egy Frankfurtban épitendő hagverseny-terem tervével, 26 pályázó között – kiknek sorában a német külföld nehány első rangu épitészi tekintélye volt – az első dijat nyerte.

A hányszor pályázott, annyiszor nyert koszorukat. Olly rövid időre ennyi siker, csak – választottaké.

S mig a berlini egyetem Szkalnitzky tiszteletére pompás lakomát rendezett, mig a frankfurtiak tenyerökön hordozták, s szinte megölték szivességökkel, hogy tőlük ugy kelle magát titkon ellopnia, mig a birodalmik és külföldi sajtó fennen hangoztatta fiatal földink nevét; valóban csak köteles tisztünket teljesitjük, midőn a magyar szellemi képességét külföldön olly dicsően bemutató hazánkfia arczképét közöljük (mellynek eredetije, közbevetőleg legyen mondva, sokkal kedvesebb vonásokkal s teste nagyobb karcsusággal bir, semmint azt fametszvényünk visszaadhatá).

De bár öt ott künn nyilt karokkal fogadták, s már eddigelé is igen előnyös alkalmazásokkal kinálták meg: Szkalnitzky Antalnak elhatározott szándéka, visszajöni körünkbe, s tanulmányait, tapasztalásait az elhanyagolt hazai müépitészet érdekeinek szentelni. – Most Párisban folytatja tanulmányait (s mint több magyar lap rendes előfizetője folyvást figyelemmel kiséri a hazai fejlődési mozgalmakat); onnan még egy európai műutra fog kelni, s ugy tér vissza hozzánk, hol bizonyosan nyilt karokra fog találni, s reméljük, elég térre, pártfogásra, melly szellemének bő elfoglalást nyujtson.

Hordozza a müvészet nemtője távol utjain kedves vérünket; ne legyen képes sem távolság, sem idő kitörölni kebléből a legszebb tettekre buzditó szent honszerelmet!