Pálffy Miklós.
Ki ne ismerné hédervári Konth István, a „kemény vitéz” nevét? Ki ment végig a budai régi szent György-téren anélkül, hogy legalább egyszer ne gondolt volna azon véres estére, midőn a „szabad, halálra kész” 31 bajnok Zsigmond parancsszavára porba hullott?
Pálffy Miklós.
A hős, kinek arczképét, s rövid élettörténetét, mai számunk adja, Konth István utóda volt, – mert Konth Pál, (István unokája), hasonló nevü atyja iránti kegyeletes tisztelete jeleül felvévén a Pálffy nevet, Geréb Annától nemzett fia, Miklós által, ősévé lőn a maiglan is virágzó Erdődi Pálffy-családnak. –
I. Miklós, ki Dercsikai és Rárói előneveket használt, Kinizsy Annát vevén nőül, Lőrincz fia ereiben, a hős Konth István s a törökverő Kinizsy Pál vére egyesült.
Lőrincz fia III. Pál, ki Erdődi Klárát a nagy bibornok öcscsének Balázsnak, s a Hunyadyakkal rokon Bitovecz Judithnak leányát birta nőül, a kocsinai csatában vérzett el, miután több diadalt vivott ki Mahomed vérszomju hivei ellen.
A Dercsikai és Rárói előneveket ő neje előnevével cserélte fel, azaz, ő kezdte először magát Erdődi Pálffynak nevezni.
Fiai közől az idősb Lőrincz, ki Litterátus disznevet nyert tudományosságáért, mint a Kir. Itélő Tábla ülnöke a legjelesebb birák közé tartozott, az ifjabb pedig, Péter, Veliczánál ontá vérét (1568.) királyáért s honáért.
Ezen bajnok több fiat hagyott hátra, nevezetesen Tamást, ki mint zalai főispán s palotai várnagy, számos győzelmet vivott i a mozlimek fölött, de végre Szécsénynél (1562.) rabságukba esett; később megszökött ugyan, de a börtönben türt szemvedések következtében nem soká élhetett. – Öcscsei, György Temesvárnál, János Somoskeőnél haltak el a csatamezőn, s igy Péter fiai közől csak kettő: István, ki győri várnagy volt, s Miklós, kinek érdemei elősorolása jelen czikkünk czélja, érték el az érettebb férfikort.
Erdődi Pálffy Miklós, vöröskői és stomfai báró, cs. k. valóságos belső titkos tanácsos s kamarás, királyi főkincstárnok, az arany gyapjasrend vitéze, pozsonyi (örökös) s komáromi főispán, pozsonyi várnagy, az esztergomi, tatai s érsekujvári várak parancsnoka, a Dunán inneni kerület s a bányavárosok főkapitánya, 1552-i december hóban született.
Már mint zsenge koru ifju, Miksa s Rudolf királyok udvarában, magára vonta a közfigyelmet tudományos ismeretei által, mellyeket anyja, báró Dersffy Zsófia, kora leglelkesebb hölgyei egyikének felügyelete alatt szerzett, jól választott nevelők oktatása utján.
Tudományos ismereteit, Olasz-, Spanyol-, Franczia- s Görögországban tett utazásai által tetemesen gyarapitván, Rudolf, azonnal amint visszatért, kamarásai közé sorozta, s midőn fényes tanujeleit adta, hogy nemcsak eszével, hanem kardjával is tud használni királyának s hazájának, s a mozlimek elleni csatákban, mint ősei méltó ivadéka tüntette ki magát, 1580-ban pozsonyi főispánná s várnagygyá, s már a legközelebbi évben, (előbb maga s testvérei István s az akkor még élt Tamás részére megerősitvén a már elődjei által viselt bárói czimet), főkamarássá nevezte ki.
1582-ben valóságos belső titkos tanácsos, 1584-ban komáromi főispán lett, s ugyanezen évben a hadtani fényes ismereteit kitünőleg méltányló, s bajnoki érdemeit megjutalmazni vágyó főherczeg fővezér (Ernő) által a komáromi fontos vár parancsnokává neveztetett ki, s 1589-ig az érsekujvári vár is reá bizatott s 1595-ben a dunáninneni kerület, s a bányavárosok főkapitányává lőn, – s ugyanazon évben, eldöntő befolyással volt, a Báthory Zsigmonddal kötött azon egyezségre, melly által ez Erdély birtokát oda igérte a királynak.
Multunk hősei közől, Hunyady János sem vivott ki több győzelmet, mint Pálffy Miklós, ki 26-or ütközött meg diadalmasan a törökkel, s e diadalok közől több, nevezetesen, a fehérvári, füleki, nógrádi, esztergomi, drégelyi, keresztesi, palánkai, budai s nándorfehérvári győzelmei egyenként véve is, olly érdemeknek mondhatók, minőket csak ritkán jegyzett fel ércztábláira hazánk történetének muzsája, noha többször el kellett tompulnia vésőjének, mig megörökithette mind azon fényes győzelmeket, mellyeket a kiewi csata óta vivtak ki őseink.
Kisértsük meg röviden vázolni dicső hősi tetteit.
Midőn Székesfehérvár az annyi koronázás emléke s a királyi sirok álal megszentesitett város és vár ostromára szállt a kir. sereg, ő tette az első rohamot a vár alatt felállitott jancsárokra, s bár lova lelövetett és sisakját egy buzogányütés szétzuzá, még sem szünt meg vitézeit serkenteni mind addig, mig tökéletesen meg nem semmisité a jancsársereget.
Harczedzett seregével a Teuffenbach által ostromlott Fülek alá érve, megjelenése s példája által uj lelkesedést öntött a csász. seregbe; nem elégedve meg azzal, mit mint vezér tehetett, gyakran irányzá maga az ostromló ágyukat.
Fülek, főleg az ő 7000-re menő serege által vétetett be, s amint ezen erődmény elfoglalása után Teuffenbach másfelé vonult, ő Szécsény felé vette utját; olly rettegett volt már ekkor a Pálffy név a mozlimek előtt, hogy a szécsényi, drégelyi s palánkai törökök jötte hirére megfutamodának, s a nógrádi basa is, ki egy ideig daczolni mert vele, csakhamar kénytelen volt átadni vára kulcsait.
Nógrád bevétele után Esztergom ostromában vett részt, s hogy a törökök hátulról háborgatni kezdék, megtámadá őket a királyi sereggel, s bár lábán sebet kapott, nem hagyta el a csatatért, mig a diadal ki nem vivatott.
Azután Párkányt vette be rohammal, főtényező volt Esztergom bevételében, s amint feltüzetett a szent kereszt a magyar Sion ormaira, Vácz felé sietett seregével, mit hallván az ottani törökök, megfutamodának.
A keresztesi ütközetben, hol maga a szultán vezénylé a pogányokat, egy vakmerő, jól sikerült roham által elhatározta a csata sorsát; a győzelem után messzire üldözé a futó spahikat.
Erre Tatát rohanta meg, s foglalta el, majd 150 ló, élelemszerek s pénzzel terhelt hajót foglalt el, lemészároltatván előbb az ezen szállitmány védelmére rendelt 5000 emberből álló pogány csapat legnagyobb részét.
Az ezen diadal által nyert roppant zsákmányt hősei közt osztotta ki, hogy annál inkább föllelkesitse őket, s annál hősiebben küzdjenek Győr alatt, mellynek bevétele tűzetett ki az uj hadjárat első föladatául, a tanácsát elfogadott cs. k. fővezér Schwarzenberg Adolf által.
E jeles hős, ki már régóta szoros barátságban élt Pálffyval, maga javaslá a fejedelemnek, hogy véle közös hatalommal ruházza föl a, mint mondá, legnagyobb magyar hőst, s mint épen mondám, helyeslé Pálffy azon nézetét, hogy mindenekelőtt Győr vétessék be.
S hogy ez megtörtént, főleg Pálffy érdeme volt, mert az eldöntő perczben, midőn már-már hátrálni kezdett a gyalogság, a háttérben álló huszárokhoz sietett, s elmondván nekik, hogy mivel lóháton mitsem segithetnek, le kell szállni lovaikról, megmutatni, hogy gyalog is tud babérokat aratni a huszár; miután felhivását átalánosan helyeselték paripáikról leugráló hősei: – „Előre! utánam!” kiáltással sietett oda, hol legnagyobb volt a veszély s legszükségesebb a segély.
Huszárjai bátran követték, s példája által lelkesitve olly vitézül küzdtek, mikép főleg neki s méneikről leszállt bajnokainak köszönhette a király, hogy reggelre (mert az ostrom éjjel kezdődött) be volt véve Győr.
A fejedelem dús jutalommal akarta meghálálni fényes érdemét, de ő azt felelte, hogy: midőn királyáért s honáért küzd s győz a magyar, csak öntudatában keres és lel jutalmat.
Ausztria rendeitől azonban elfogadta az arany billikomot, mellyet fényes küldöttség által adattak át a nagy hősnek, kit már előbb „osztrák országnagy” czimmel ruháztak fel.*
A csehországi rendek is megtisztelték magokat azzal, hogy hazájuk országnagyjai közé sorozták; az 1599-diki magyar országgyülési rendek pedig egy külön czikk (48-ik) által (mi páratlan példa) kérték meg a királyt, hogy fejedelmi adományozás által jutalmazza meg a nagy hős fényes érdemeit, mire az uralkodó örökre neki adományozta az általa már ideiglenes joggal birt pozsonyvári uradalmat; őt s utódit Pozsonyvár örökös kapitányaivá s Pozsonymegye örökös főispánjaivá nevezte ki.
Midőn Bécsből 1600. tavaszán hazatért, april 23-án Vöröskő (Bibersburg) várában (Nyitra) hirtelen meghalt, alig 48 éves korában.
VII. Kelemen pápa, mint hajdan a nagy Hunyadit, III. Calixtus pápa, külön bulla által dicsérte meg a kereszténységre s hazájára nézve szerzett fényes érdemeiért, s midőn élni megszünt, Rudolf császár sajátkezüleg irt, sajnálkozó levelet küldött egyik kamarása által özvegyéhez, a lelkes Fugger Máriához, kihez intézett maiglan is meglevő, valamint egyéb szintén fennmaradt levelei, kitünő tudományosságáról, nemes és vallásos jelleméről, királya iránti rendithetlen hűségéről, ona iránti rajongó s családja iránti gyöngéd szeretetéről, s mit nem szabad emlitetlenül hagyni, tisztjei, a vezérlete alatt bénákká és sántákká lett hősök, az elvérzett honvédők árvái s jobbágyai iránti valódi atyai gondoskodásáról tesznek tanuságot.
Nevezetes, hogy neje (1646-ban), s két fia István (II.) s János halála ugy esett, hogy az anya s két fia egy nap temettettek el a pozsonyi főegyházban, melly rendkivüli esemény emlékére érmek is verettek, mellyekből, bár igen ritkán, még most is találhatni példányokat, a régi pénz-gyüjtemények közt.
Házasságát több gyermekkel áldotta meg az ég. Márk két éves korában halt el. II. István, ki öcscsével II. Jánossal (az érsekujvári lovasság fővezérével) 1634-ben grófi rangra emeltetett a fényes győzelmekért, mellyeket mint a dunántuli kerület főkapitánya vivott ki; „a törökök rémének” neveztetett Pál (IV.) nádor lett, s Miklós (III.) a pozsonyi káptalan nagyprépostja volt. – Leányai közől Katalin, Forgách Zsigmondhoz, Zsófia Trautmansdorf Miksához, s Magdolna előbb Balassa Péterhez, majd Sövényházi Móricz Mártonhoz, s harmadszor Perényi Györgyhöz ment férjhez.
Mindezen fiai közől azonban csak II. István hagyott hátra utódot, nevezetesn IV. Miklóst, kinek két fia Miklós (V.) s János (III.) hazánk nádorai lőnek.
R. G.