Hajnácskeői gróf Vécsey Ágoston.


Hajnácskeői gróf Vécsey Ágoston.

A mint lapjaink annak idejében megirták, f. évi január 15-én mult ki Bécsben egy régi magyar nemzetség ivadéka, a volt királyi magyar testőrsereg kapitánya s e rangjánál fogva Magyarország volt zászlós ura, Hajnácskeői gróf Vécsey Ágoston, cs. k. lovassági tábornok, Mária Terézia katonai rend vitéze, s egy huszárezred tulajdonosa. Atyja, ki még bárói rangot viselt, cs. k. altábornagy volt s fia születését 1776. Lesniowban, az akkori lengyel királyságban érte meg. A gyermek, fejlődő hajlamainál fogva, katonai pályára lőn szánva, s hogy e téren a magyar névhez kötött reményeknek, mint korának egyik legvitézebb huszárja, teljesen megfelelt, az akkor folyó háborus időkben bő alkalma volt bebizonyithatni.

Vécsey még alig volt 14 éves, midőn 1790-ben egy gyalogezredbe lépett, de már néhány hét mulva alhadnagynak neveztetett ki egy vértes ezredbe s mint illyen vett részt atyja oldala mellett a török háboruban. 1793-ban végre mint főhadnagy vette fel a huszárruhát, mellyet azután soha sem tett le többé. S a 17 éves huszár főhadnagy nem sokára olly vitéz tettével vonta magára a figyelmet, melly tapasztaltabb katonának is becsületére vált volna. 1793. aug. 20-án Elzaszban Jokrim mellett egy erdő aljában állomást foglalt franczia ellenséges csapatra veté magát Vécsey egy szakasz huszárral, még pedig önszántából. Az ellen megingott, futásnak indult s Vécsey az ő huszárjaival további üldözés és makacs harcz után 4 ágyut, 4 lőporos kocsit, 1 elfogott tisztet s 30 közembert hozott vissza zsákmányképen.

1794. elején már mint másod kapitányt találjuk Vécseyt atyja huszárezredében s ebben töltötte a következő három év hadjáratait.

1799. Bazel mellett a fősereg védelmére a Schwarzwaldot kellett fedeznie egy portyázó csapattal, melly 1 1/2 század huszárból s 2 század gyalogságból állott. Szemben vele az ellenséges hadosztály zöme állott, melly mindent elkövetett a kis csapat megsemmisitésére. Egyik támadás a másikat érte, a véres összeütközések egymást válták, de Vécsey csapatja szilárdul állotta meg a helyet s nemcsak nem tágitott, hanem egyes merész kirontásai által a sokkal nagyobb ellenségnek ártott, a hogy lehetett. Többi között ez időből való egy emberséges cselekménye, mit kevesen látszanak tudni. Ama hires bölcsész és physiognomikus, Lavater, kinek nevét most is még sürün halljuk emlittetni, franczia fogságba esett s e tájban Bazel városán kivül, külön helyen őriztetett. Vécsey néhány huszárjával oda ront s nagy merészen kiszabaditja a fogoly philosophust. – De végre 1799. jul. 29-én az ellenség egy fél dandárral minden oldalról támadás alá veszi a portyázó csapatot s a nagy erő már némi előnyt is kiviv. Vécseynek oka is, joga is lett volna, szép rendben kezdeni a visszavonulást, de elhatározá, hogy – marad. Több bátor támadást tett huszárjaival, egy félszázadot leparancsolt a lóról s oda küldé a gyalogság erősitésére, és a 8 órai makacs ütközetnek az lett a vége, hogy az ellenség régi állomásába szorult vissza, az ausztriai főhadosztály pedig ez alatt háboritlanul valósithatá működési terveit.

1799 octoberben főkapitány lett ezredében s már néhány nap mulva ismét alkalma jutott, vitézségét kitüntetni. Akkor történt, hogy Neckarshausen mellett, gróf Eszterházy huszár ezredes 3 század huszárral s egy lovas üteggel 3 franczia lovas ezred által körülvétetett. Az ütközet heves volt, de az ellenséges erő tulnyomó. Gróf Eszterházy s több huszár már el volt vágva csapatjától és már-már elfogva – ekkor a negyedik huszárszázaddal a háttérben álló Vécsey szokott vitézségével oldalt rohanja meg az ellent; ez bomlásnak, futásnak ered, hagyva maga után számos halottat és foglyot. Az elfogott huszárok kiszabadultak, a lovas üteg meg lőn mentve.

1801-ben a magyar nemes fölkelő sereg hont- és esztergom-megyei zászlóaljához neveztetett ki Vécsey őrnagynak, de itt csak egy pár hónapig időzvén, mint őrnagy ismét visszatért a Vécsey-huszárezredhez.

1805. nov. 3-án sokszor bebizonyult lélekjelenlétének és bátorságának ismét kitünő jelét adá, midőn Enns város mellett a hidon átvonuló s a bátran utána nyomuló franczia sereg által komolyan veszélyeztetett orosz és ausztriai utócsapatot, a veszély legnagyobb pillanatában oda érkezve, osztályának többször ismételt bátor támadásai által teljesen megmentette s a sereg és málha háboritlan tovább vonulhatását s utóbb a hid szétrombolását lehetővé tette.

Még ugyan azon hónapban alezredessé lőn kinevezve ezredében s már néhány nap mulva (dec. 2-án) uj babért látjuk aratni a harczmezőn. A francziák, a sürű ködöt felhasználva, észrevétlenül nyomultak a szövetségesek harczosaira. Olly közel jöttek, hogy az ellenség balszárnya már csak 25 lépésnyire volt a Hessen-Homburg huszárok egyik osztályának jobb szárnyától. A veszély e pillanatában, midőn a tartalékul felállitott orosz gyalogság már hátrálni kezde, Vécsey saját felelősségére, parancsot nem várva, a legsürübb golyózápor között, osztályával az ellenséges gyalog hadosztályra tör, még pedig olly fényes sikerrel, hogy ez utóbbinak nagyobb része vagy fogolylyá lőn vagy összeapritva ott maradt a csatatéren. Az Enns és Tellnitz melletti vitéztettekért, mellyeket Vécsey önszántából és parancs nélkül vitt véghez, nyeré nem sokára a Mária-Terézia rend vitézi keresztjét.

Az Auszterlitz melletti csata után, Ferencz császár saját kivánságára, egy 150 huszárból álló csapattal Vécsey kisérte a császárt Napoleon császárral tartott nevezetes értekezlethez, melly a két fejedelem között 1805. dec. 4-én Morvaországban a nasedlowitzi malom mellett tartatott.

1807. nov. 1-én a 8 számu hires Keinmayer-huszárezredhez tétetett át, mellynek 1808 juliusban ezredese és parancsnoka lett.

A 33 éves ezredes alig viselte e rangot 10 hónapig, midőn az asperni csatamezőn szerzett érdemeinél fogva, vitéz tetteinek szemtanuja, Károly főherczeg által, soron kivül tábornokká neveztetett. Mint illyen a német-wagrami csatáig a 6. hadtest előőrseit vezénylé.

Nem adhatjuk itt részletesen további haditetteinek rajzát. Mint tábornok is hű maradt huszár jelleméhez, s ott hol gyorsan s bátran kelle cselekedni, Vécsey nevét igen gyakran emliték az akkori hadi tudósitások s napi parancsok. 1813-ban hadi érdemeinek méltánylásaúl Ferencz császár által grófi rangra emeltetett. A franczia és olasz hadjáratok ezutáni folyamatában vezérei képességének több fényes jeléről szólnak életirói, mit hadi tervek alkotása s kivitele körül szokott elszántságával párositott.

1820-ban altábornagy lett, 1829-ben ezredes-tulajdonosa a 3. sz. huszárezrednek, 1838-ban valóságos titkos tanácsos s 1840-ben lovassági tábornok s a királyi magyar nemes testőrző sereg kapitánya, minélfogva Bécsben kellett állandó lakást foglalnia. Kapitánya maradt e gyönyörü, ragyogó seregnek, míg feloszlatása be nem következett. Ekkor 59 szolgálati év eltelte után az agg tábornok, ki 15 hadjáratban vett részt, ohajtott nyugalomba lépett. Igy töltötte napjait, midőn a folyó év első havában a 80 évet meghaladott s babérain nyugvó vitézt, fejedelme s hazája tántorithatlan hivét, végkép leszólitá földi pályájáról a kérlelhetlen halál.