Vidéki hirek.

Porcsalma, september 18-án. (A kit az ur Isten szeret annak könnyen ád eleget.) A hajdani és legujabb epekórság kórangyalai, ugymint Csoma és Azraëlnek több szolgái és szolgaleányai ezer meg ezer magyar ember alá terítettek gyékényt és fölé szemfedelet; a szerencsétlen forradalom sok százak ereiben meghütötte az életvért; a legközelebbi szűkebb években, a rosz koszt, sokakkal megútáltatta a kenyeret (utáld meg a kenyeret-cigány átok, azt teszi: hűljön rád a bőr); – az éretlenül fölfalt gyümölcsök miatt sok szegény ember elvesztette örökre appetitusát; még sem esem én kétségbe a fölött, hogy magyar atyámfiai és leányai nagy mértékben megritulnak! Hatalmasan ellenkeznek az enyészet hatalmával egyéb vármegyékben is ugyan, de főképen Szatmár vármegyében. Támogassam okokkal állitásomat? Cselekszem! Porcsalmán, a falu derekában egy udvaron három házaspár a folyó 1856. évben hét gyermekkel szaporította a magyar fajt; egyik becsületes gazda-ember neje szülvén két, a másiké ismét két, a harmadiké három eleven halandót; ez Maróti szerint épen hét! Ne méltóztassanak csodálkozni, mert ugyancsak Porcsalmán egy derék nő a mult 1855-ik évben négy lelket hozott egyszerre az árnyékvilágra! Mellyik magyar regényiró producál ennyit egy ülőhelyében? A dolog valósága mellett szakál- és bajszommal állok jót. Buzánk termett elég. Szatmárt, a városban, 14 váltó forintért vesztegetjük köblét, a gabonáét 9 ftért; hanem annyit mondok, hogy két holnap mulva két annyiért sem fogjuk adni. De most az adó… Vad ruczáink és libáink alól a tó kiszáradt; pedig ezek szelíd házi-állatainkat sokszor ötével-hatával kisérték házainkhoz; mi meg aztán régi, de jó törvénynél fogva: „accessorium sequitur principale;” bezártuk a vadakat a hízlalóba, szelideinket pedig ismét kápsálni, koledálni küldtük a mocsárba. – De majd sokat is irtam egy kis faluról! Ha toronyóránk és orgonánk megszólal, pedig mind a kettő nem sokára megszólal, még fontosabbakat is fogok irni.

Hársfai Vincze,
porcsalmai jegyző.

Felső-Sáp (Nógrádmegye), sept. 26. Ismét szomorú példája a szerencsétlen pálinka-, helyesebben spiritus-korhelységnek, melly igénytelen kis községünkben, valamint általában Cserhátunknak különösen tótajku lakosai között általánossá vált.

F. hó 14-én is összegyültek efféle polgártársak ivóba a zsidóárendáshoz, s miután becsületesen leitták volna magukat, egymásnak esvén, egyik társukat, természetesen a leggyöngébbet, megfojtva, az árendás istállójába czepelték, honnan, feltaláltatván, csak másnap reggel sz. Mihály lován a síró árvákkal környezett busúló özvegyhez szállitatott.

Az orvosi vizsgálatból kitünt a szerencsétlenültnek, több helyen taszigálás, lökdözés közben, rajta ejtett kisebb szúrás és ütlegek nyomán kivül, nyakrvalójánál fogva történt megfojtatása.

Jelenvolt szemtanuk vallomása szerint az eset mulatságból eredt, melly a pálinka müködéseihez képest, mindinkább ingerlékenyebben folytattatott s végtére vastag tréfa lett belőle. – Növelés! Hol vagy?

f. f.

Técső, aug. 5. (Vasárnapi iskola.) A mult 1855-dik év nyarán az itt helyben székelő cs. kir. polgári hatóság, felsőbb rendeletek nyomán intézkedéseket tőn a vasárnapi iskola fölállitása tárgyában, felszólitván e városbeli összes tanitói kart, miként a mesterinasok oktatását vállalná fel, s tagjai között szétosztandóalg a megállapitott tudományokban tartana oktatást. – A tanitók, mint a kiknek ugy is vérökben e foglalkozás ösztöne, szives szolgálatokat fölajánlák, még pedig a körülmény kivánalma szerint minden bér nélkül. – A kezdet nehézségével azonban folytonosan küzdeniök kellett, s az ügy a mesteremberek szivtelensége miatt, kik iansaikat az iskoláztatástól mindinkább eltarták – megbukott – mignem 1856-dik évi aprilhó 30-kán Técső kerületi cs. kir. főszolgabiró tek. Lasztókay János ur elnöklete alatt, három vallásfelekezetü papok, tanitók, városi tiszti elnök, jegyző s nehány városi czéhes mesteremberek, mint meghivott tagok jelenlétében tartott, s a legfelsőbb helyről ujra sürgetett vasárnapi iskola felállitását illető tanácskozmány, alólirott elnöklete alatt egy tanitói értekezletet nevezett ki, melly legrövidebb idő alatt készitsen egy nézetes tervet a vasárnapi iskola mikénti felállitása tárgyában. – Az értekezlet összeült, s tárgyalását megkezdé a következő pontok szerint: a) Hódolat a legfelsőbb rendelet iránt. 2) Kikből, s hogyan álljon elő a vasárnapi iskola. 3) A vasárnapi iskola osztályozása. 4) Mik legyenek a tanitás tárgyai. 5) Mennyi a tanitási idő, s hogy használtatik fel. 6) Kik által és minő renddel történik a tanitás. 7) Hol történik a tanitás. 8) Hogy állittassanak elő a tanszerek. 9) Hogy eszközöltessék az iskolai rend. 10) Fegyelem. 11) Munka jutalmazás. 12) Záradék. – E pontok szerint elkészülvén a sorozatos nézet – átadatott a három vallásfelekezetü (római, görög-kath. és h. hitv.) lelkészeknek azért, hogy azok észrevételeiket tegyék hozzá; mi megtörténvén a cs. kir. polgári hatóságnak átnyujtatott foganatositás végett. Ugy lőn pár hetek alatt a fennt kitett időn túl, hogy a második pont értelme szerint az egész városbeli minden életmódu ifjuság a 16-dik évig a vasárnapi iskolába szigoru parancs nyomán felgyült. A mikor egy közvizsga tartatott, s megtörtént az osztályozás, mellyszerint a többet tudók külön, a kevesebbet vagy épen semmit nem tudók ismét külön tétettek; mindkét osztályba két-két tanitó rendeltetvén, kik egymást felváltva tartják az oktatásokat vasárnaponként. Az oktatás egy időben történik délutáni három órától ötig, mellyhez képest az isteni tiszteletek félórával előbbre tétettek. Felügyel az iskolára egy e végre kinevezett városi előljáró, kinek kötelessége neveket olvasni, a meg nem jelenőket feljegyezni, s illető helyére a polgári főhatósághoz feljelenteni, melly aztán az oknélkül elmaradókat pénzbeli fizetéssel bünteti, s ezen büntetéspénz az itt alakult szegények pénztárába foly. – Tanitásul vétettek fel: olvasás, irás, számolás és vallás, mellyet az illető lelkészek adnak elő. – Igy aztán van rend, és van vasárnapi iskola nem csak a papiron, hanem a helv. hitvallásuak fiiskola épületében. Gyönyörüség itt lenni vasárnaponként, nézni a munkát; gondolni a felvilágosodó jövőt, mellynek az igy oktatott ifju nemzedék lesz szerencsés örököse.

Batizi János,
técsői h. hitv. oktató.

Orosháza, aug. 11-én. Folyó hó 7-én huzatott fel ünnepélyesen egyházunknak buzgó adakozásokból készitetett egy 16 mázsás, és egy előbb használatlanná lett s ujból öntetett 6 mázsás harangja rendeltetése helyére a toronyba. Melly alkalommal a templom-téren Isten szabad ége alatt, az összes helybeli honoratiorok, az egyházi községi előljárók, s nagy számu népközönség jelenlétében szeretve tisztelt derék lelkészünk tiszteletes Torkos Károly ur egy szivemelő alkalmi szónoklatban jeles tapintattal s avatottsággal terjeszté elő rövid vázlatban a harangok történetrajzát, továbbá a harangok általános rendeltetéséről szólva, beszédét azon egekre emelt fohászszal fejezé be,vajha ezen harangok zengései megnyithatnák jövőben azon embereknek füleiken által sziveiket is, kikre eddig az Istenházába hivó harangok szózata csak közömbösen hatott, s a buzgólkodásra rendelt időt másutt vagy épen erkölcsrontó helyeken szokták eltölteni.

Jolvan János.

H.- Nánás, aug 16.

Városunk érdemes tanitói kara, a temetési szertartásnál alkalmaztatni szokott öszhangzatos énekekért járó, s az érdemdus egyházi előljáróság által megszokott dijjaikat egy könyvtár alaptőkéjeül letette, s hogy e czélba vett könyvtárt szaporitsák, s annak mi előbb életet adjanak, műkedvelői előadást rendezének. A tanitók- s tanitónőkből álló műkedvelői társulat a magas kormány legkegyelmesebb engedelme folytán megkezdte műelőadásait a „Régi pénzek” czimü 5 felvonásos vigjátékkal Fáy Andrástól. Az egybesereglett nézők az üdvös czél szentségétől áthatva zajos tetszés közt nyilvániták a megelégedést; s a kellő tapintattal s elég ügyességgel működő személyzet kettős dicséretet, s elismerést érdemel. Ezt követé Vahot Imre „Orvosok” vigjátéka. A szomszéd városokból egybesereglett nézők az alkalmatlan idő daczára szép számmal gyülekeztek be. – Az őszi szünnapok alatt a folyó évben létre jött tanitók gyámintézetének tőkéje növelésére adandnak nehány előadást, mi ismét a tanitói kar lelkes hazafiságának és érdemének ujabb tanu jele, – Adja Isten, hogy föltett czéljokat kivánt siker koronázza!

Papp Lajos.

Keszthely, aug. 30. Mindenek előtt a történeti és természeti ritkaságoknak szemeltem ki az első helyet. Történetileg érdekes volna itt a mintegy félórányira a Balaton fenéki hidjához közel fekvő régi római erőditmény nagy terjedelmü rommaradványa. Most már csak a nagy félkörben elterülő körülbelől 2 öl széles belső és külső bástyafalak helyei szemlélhetők; a tulajdonképi magerőd helyén jelenleg gróf Festetics Tasziló fenéki majorja és a nagyszerü még készülőfélben levő ménes-istállója áll. A régibb majorsági épületek épitészi anyagát kétségkivül az emlitett döledékek szolgálták. Keletkezését mély homály fedi; azonban hogy római eredetü, ezt a Balatonpart homokjában még most is bőven található római pénzek és egyéb régiségek igazolják. Hű és biztos történeti adatok nyomára még mindeddig nem juthattam, némellyek szerint Attila II. Theodosius keleti császár ellen viselt háborujában rombolta le; mások szerint az avaroknak szolgált utószor védhelyül nagy Károly frank császár ellen 790. körül. Ugy vélem, miszerint e sovány kivonatu közleményemre az itt régóta székellő f. premontrei szerzet bővebb felvilágositást nyujthatna, megbecsülhetlent a régiség buvárlat érdekében; mert az kétségkivüli tény, hogy a fönemlitett fenéki erőd részint nagyszerü római maradványa, részint természeti fekvése által pannoniának egyik főhadászati pontját képezte.

A mi pedig megbecsülhetlen természeti kincsünket illeti, ez az ugynevezett hévviz forrása, melly szinte csak félórányira fekszik Keszthelytől nyugotnak. Hallomás szerint ezen a legfényesebb jövővel kecsektető kénköves meleg fördő, hol jelenleg csak néhány elhagyott állapotban heverő ház és bódé lézeng, pár év mulva az uradalom költségén épitendő lakházak, vendéglő és egyéb megkivántató hasznos épületeknek fog örvendeni. Nem rég egy nevezetes bécsi vegyész is volt itt e természeti helyzete miatt is méltán nevezetes meleg forrás vegytani alkatrészeit kipuhatolandó; tartalmát azonban nem tudni mi okból, titokban tartá, annyit azonban mégis nyilatkozott, hogy ez egykor a legnevezetesebb fördők egyike lesz Magyarországban. Nem messze a forrástól a méltóságos uraság azon czélszerü és megbecsülhetetlen birka-zuhany usztatója látható, mellynek párját, a természet és mesterség illy kölcsönös összehatásu, kényelem és okszerüségre jól elrendezett művét, kötve hiszem, hogy bár hol fellelhetnők.

A szomszéd Sármellék nevü helység nehány hét előtt betakaritott életével nagyobb részint lángok martaléka lőn, – egyetlen egy ház sem volt biztositva – ezek felsegélésére sept. 1. jótékony czélu bál van rendezve. Itt egymásután kétszer kezdett e dühöngő elem pusztitani; azonban a gyors segély és közkedvességü szolgabirónk erélyes intézkedése és példaadása hamar végett vetettek.

Végül, az itteni közönség élénk figyelemmel néz a pest-kanizsai vaspálya ügy megoldása elé; még most sincs elhatározva, vajjon ez a Balaton zalai vagy somogyi utat követi. Mindenik félnek megvannak eltántorithatlan győző előnyei; a somogyiaknál a rövidebb ut, a zalaiak pedig a szilardabb homoktalan alap, a szükséges épitészi anyagok könnyebb kiszolgáltatása, élénkebb és nagyobb mezővárosok, veszprémi gabonapiacz és igy főleg az e részen kecsektető nagyobb forgalom miatt reménylik azon a „Magyar sajtó” egyik számában a zalai hosszabb utra számitott 5 millió p.ftnyi többséget egyensulyozhatni. Már mi a tisztelt somogyiakkal együtt csak birkai türelemmel várjuk az ostor csattanását.

Radich Ákos.

Érkeserü. Tisztelt szerkesztő ur! A „Vasárnapi ujság” és „Politikai ujdonságok” ezen czim alatt rendeltettek, küldettek s folyvást küldetnek hozzánk: „A helv. hitv. fiuiskolának Érkeserüben.” Melly czim nyilván mutatja, hogy községünkben még az iskolásgyermekek is olvasnak ujságot. És ez eddig igaz is. De veszedelmesen csalódnék ám, ki ebből azt tehátolná, hogy Érkeserüben a könyvek s folyóiratok olvasását a nép napi szükségei közé szereti számitani, mert a már nem lenne igaz. Sőt hogy iskolás gyermekeink ma már ujságot is olvasnak, ezt épen a népnek olvasni, tehát okulni nem szeretése okozá. Miképen? … t. szerkesztő ur engedelmével röviden elmondom.

A közelebb mult aratási napokban t. Kuthy Károly szolgabiró ur, székhelye N.-Károlyból községünkbe jövén itteni birtokát megtekintendő, szokása szerint derék lelkészünket is meglátogatná, s beszélgettek együtt többek közöt e nép élete, foglalkozása, gazdálkozási módjáról stb. Elmondatott, hogy e nép okszerübb gazdákodást nem üz – miért? mert nem tud, és miért nem tud? mert nem olvas. Lelkészünk még azt is adá ezekhez, hogy ő sokat gondolkozott már azon: vajjon e néppel lehetne-e és mikép az olvasást megkedveltetni, s különösen a „Vasárnapi ujság”-ot köztük elterjeszteni. De ehez – ismerve a helyi körülményeket – reménye nem lévén, azon ohaját fejezé ki, hogy vajha egyházunk juttathatna parányi jövedelméből évenként hat pftot, mellyben ama lapot legalább az iskolás gyermekek számára meghozathatnánk!

Azonban az egyház szegénysége miatt ez csak pium desiderium marad, mert az – leányiskoláját is most részben kölcsönpénzzel épittetvén – áldozatra épen nem képes… Ezeket mondá jó lelkészünk, mire fent tisztelt szolgabiró ur kiveszi tárczáját s dijul a „Vasárnapi ujság” és „Politikai ujdonságok” egy egész évi folyamára 6 pftot ajándékozott – iskolánknak.

Imé ez az oka s rövid története, hogy növendékeim, olvasó könyveik mellett, egy évig legalább ujságot is olvashatnak.

S meglehet, hogy egykor mint felnőtt emberek is jobban szeretnek s fognak olvasni mint szülőik jelenben. Kedves kötelességeim közé számitom, hogy ajándékozó szolgabiró urnak a nevelés ügyébeni ez áldozatáért, összes tanitványim nevében is hálás köszönetemet fejezzem ki.

Sükösd Imre.

** György. Tisztelt szerkesztő ur! Bölcsen tanitják a közerkölcsiség őrei: utolérhetlenek, beláthatlanok az isteni gondviselés utai.

Midőn ama büntények, mellyek veszprémmegyei Balatonfő-Kajár, Lepsény és Mező-Szent-György községek lakosairól, azaz, azok közt élő rosz emberekről, ez évi april 13-d. a „Vasárnapi ujság” nagy olvasó közönsége elé, tiszta lelkiismeretességgel, nyilvánosságra hozattak: nem is gondolná az ember! e községek egyikében a rosz emberek, a tiszta lelküek és kegyes életüek szeme láttára, és füle hallatára, vakmerően felzúgtak, mint mikor a bün emeli fel a fejét; csapszékben, a zsidónak krumpliszesz és vizből vegyitett rosz pálinkája s méregdrága rosz bora mellett összedugják fejeiket, súgtak búgtak, és nagyban fenyegetőztek, s miután a zsidónak jobbik pálinkájából is – a minek krumpliszeszen kivül, paprika, dohánypor és bagó az ágya – még egy pár pintet parancsoltak magoknak, s ebből még jobban jól laktak, nagy bölcsen deliberálták: a ki azon méltatlanságokat a „Vas. Ujság” 13-dik számában ránk megirta: „eladta a falut, eladott mindnyájunkat, el egytől egyik; végünk van, oda a böcsület, oda jó hirünk nevünk, tudja már az egész ország.”

„Ej, ej, szóla közbe feddőleg egy értelmesnek hitt megélelmedett demagog, de megtetszik, hogy keveset tudtok, édes öcséim, mert keveset is tapasztaltatok. Beszélnek, beszélnek, az igaz rólunk, meg mindig is beszéltek, de nem mind igaz ám a mit beszélnek. Én is csak ugy éltem mint ti, édes öcséim, én is szóbeli ember voltam, de eljártam a szentegyházba rendesen mint illik, Isten dicsőségére adakoztam, égetteket, szegényeket alamizsnával segitettem, meg is áldott az Isten, marhácskát szépen szereztem, mert nem aludtam ki minden éjszakát; de ne higyjetek minden szónak ha beszélnek is rólatok, mert máskép – én mondom – nem tudtok tisztességesen megélni, ugy hogy egy kis módotok is legyen a világban. Pedig érték nélkül semmit sem ér az ember. Lássátok, azok a firkálásból élő hitvány diákok, a kancellisták koholják ám az illyen hiábavalóságokat, hiszen jobb volna ha hallgatnának, de koholnak ám, hanem nem igaz. Hisz az ujságiró is csak ollyan kicsapott kancellista, ezelőtt a robot firkálásból élt, de már annak vége, most már abból nem élhet, tehát kell neki szükségkép valamit irkafirkányi, hogy élhessen; innét származtak az illyen hiábavaló haszontalanságok, a miket ti beszéltek, ejh, ne adjatok azokra semmit.”

„De kedves Zsiga bátyám, emelkedék ki egy kemény hang a tömegből, nem az a kis pálinka mondatja velem a mit ittam, de azt szokják mondani, nem mozog a falevél ha a szél nem fújja. Tudja biz azt az egész világ a mit mi rólunk irtak, talán még az a gólya is a czim lapon, mi rólunk kelepel, meg az a két bodor füstü öreg bátya is azt olvassa, már erről a kettőről gondolhatja kend, hányan olvassák az országban, hogy millyenek vagyunk. Ej, csak az a gonosz bötü ne volna a világon, boldogabbak volnánk.

„Nem hiába rágod a R bötüt, neked van igazad, Istók, felzúgott az egész tömeg. Roszul mondta apád, mikor rólad itéletét kimondotta: „mégis kár, hogy egy fejbe annyi észt ad az Isten, mint ez az én fiamé,” de hiszen azt csak haragjában mondta ki apád azért, hogy egynehányszor megagyakoltad. – Hiába neked van igazad, Istók. E nem illik, e roppant méltatlanság, szörnyüség rólunk illyeneket irkálni. Csak az az igaz, hogy eladták a falut, eladtak mindnyájunkat egytől egyig; ezt em hagyjuk, drága a böcsület, kikeressük böcsületünket” stb. stb. zúgott tovább a bősz tömeg.

Azonban, nem is gondolná az ember! egyszerre mély csöndesség lőn. Hirnök jött; össze dugott fejek, szájak, fülek hajoltak közel egymáshoz. Suttogák: hogy az egyik rokon, három évi tömlöcz kitöltés után most két hete hogy kiszabadulván, harmad magával a fülei szőlőhegyben pinczét vert föl, a hegybiró és kerülőktől észrevétetvén, bár ketteje a sötétben futással megmenekült, de a rokon benmaradt a pinczében, a hegyőröktől strázsáltatván, nem szabadulhatott, és szerencsésen fölakasztotta magát. Az illető hivatalhoz följelentetvén, zsandárok vágták le, a fülei határszélen temettetett el.

Mellesleg megjegyezzük: e szó „rokon” zsiványnyelven annyit jelent, mit tolvajpajtás. Ezek a rokonok aztán a hosszura nyuló zsivány távirdának, eleven sodronyai, a nagy Balatontól le a Dunáig, ló- és emberinakból állók. Az illy rokon előteremti, a másik átveszi, a harmadik tovább adja, a negyedik árulja stb., a lopott portékát. Igy aztán csak, tisztességesen – mint szokták mondani – holtig élnek.

De, hiába hivatkoznak Zsiga bácsi bölcs szavaira, hogy ő is igy élt holtig, tisztességesen: mert ne feledjék: utolérhetlenek és beláthatlanok az isteni gondviselés utai.