Szalay László.


Szalay László.

M. acad. r. tag és sok évig segédjegyző, született Budán, 1813. april 18-kán; atyja Péter, helytartótanácsi elnöki titoknok, buzgó s lelkes hazafi, ki Horvát Istvánnál benső barátságban élt. Alsóbb iskoláit 1819–1824-ig Budán, 1824–26-ig Székesfehérvárt végezte; philosophiát s növénytudományt a pesti egyetemben hallgatott 1831-ig, hol különösen Horvát István diplomatikai leczkéi valának lényeges befolyással tudományos fejlődésére. Kazinczy Ferenc Szemere Pál már ekkor barátságukra méltatták az ifjat, ki főleg történeti és szépirodalmi tanulmányokkal foglalkodott. 1831-ik év végén törvénygyakorlatra Kölcsey Ferenczhez, akkor Szatmármegye főjegyzőjéhez ment, kinek lelkes körében annyi nemes tehetség fejlett ki dus virágzásra; 1832-ben a kir. tábla h. jegyzői közé soroztatván, a m. kir. helytartótanácsnál tiszteletb. fogalmazó gyakornok lett; 1833. végén ügyvéd lett, de az ügyvédséget keveset gyakorlá. Annyival mélyebben tanulmányozá a jog és törvényhozás philosophiáját, s e mezőn müvelte magát azon kitünőségre hazánkban, mellyet e nembeli classicus munkái bizonyitnak. 1836-ban a magyar t. társ. levelező tagjává, 1837-ben segédjegyzőjévé s levéltárnokává, 1838-ban a törvénytudományi osztály rendes tagjává választatott. Utazást a külföldön három izben tett, 1836-ban Ausztriában, 1838-s 39-ben Németországon, Belgiumban s Párisban, 1840-ben pedig a Rajnán, Londonban és Schweiczban. Az utazás neki nem volt csupa mulatság, hanem ismereteinek bővitése, gazdagitása, s nézeteinek kitisztázása. Ez idő óta levelezésben állott az europai irodalom több nevezetességeivel. – Elismert törvénytudományi kitünőségének országos méltánylása volt, hogy az ország legjelesb férfiaiból alkotott büntetőjogi választmány őt, bár nem országgyülési tagot, jegyzőjévé választá. Az 1843/4-iki országgyülésen egy ideig a „Pesti Hirlap” országgyülési tudósitója, 1844. közepe óta pedig ugyanezen lapnak egy évig szerkesztője, azután is, midőn a szerkesztést Csengery vette át, fődolgozótársa s egyik vezetője lett. Ugyanezen országgyülésen Korpona városát képviselé, s mint szónok is kitünő volt. – Ifjabbkori munkái, a Muzárionban, Tud. Gyüjteményben, F. M. orsz. Minervában, uránia, Auróra s Nefelejts szakkönyvekben stb. megjelent versein s czikkein kivül: Bimbók (Pest, 1831); Alphonse levelei (Budán, 1832); Fridrik és Kall (Pest, 1833). Költészettel kezdte az írást, s az ifju tehetség első zsengéi nagy reményekre jogositottak. Azonban nem soká maradt ez ösvényen. Publicistai s jogi tanulmányokra adta magát. Az Esmeretek Tárába jog- és státustudományi czikkeket adott; az Athenaeum és figyelmezőbe eredeti s forditott jeles czikkeket s birálatokat, a „Pesti Hirlapba” törvénytudományi s polemiai czikkeket, mellyek azután, egyéb jogtudományi s publicistai munkáival együtt, összegyüjtve jelentek meg Pesten 1847-ben „Publicistai dolgozatok” czim alatt, két kötetben. – Báró Eötvös József, Lukács Móricz s Trefort Ágoston barátaival és társaival együtt adta ki a „Budapesti Szemle” két kötetét (Pest Heckenastnál, 1840); – Saját külön nyomott munkái: Themis, Értekezések a jog s közgazdaság körében (Pest, 3 füzet, 1837–39). Majthényi Sándor emléke (Budán, 1836); A büntető eljárásról különös tekintettel az esküttszékekre. (Pest, 1841) Státusférfiak és szónokok könyve (Pest, 1846–47) s ugyanezen munka Uj Folyamatja (1850). A Tripartitum akademiai forditásának egy része az ő tollából folyt. Az akademiánál „Kollár Ádám Ferencz, mint jogtudósról” tartott székfoglaló értekezést. Végre külföldön laktában, „Magyarország történetét” irta, melly egyik nagybecsü kincse történet irodalmunknak. Legujabban a népies irodalom is köszön neki egy sok érdekkel irott müvet: „A tatár futás történetéről.” melly a „Vasárnapi könyvtár”-ban jelent meg.

h.